Új Nógrád, 1990. július (1. évfolyam, 76-101. szám)
1990-07-02 / 76. szám
1990. JÚLIUS 2., HÉTFŐ Túl a kezdet nehézségein Vélemények a parlamentről A képviselőválasztások után a székek gazdára találtak, működik az új parlament. Mi arra voltunk kiváncsiak, a különböző „köröknek" mi a véleményük a parlament munkájáról. „Ha már különböző hangokkal, még állathangokkal is kísérik a felszólalásokat, miért nem lehet nagydobot és cintányért is bevinni a terembe? A demokrácia kívánja, hogy a fontosabb viták a folyosókon folyjanak, ezért nincs soha teljes létszám az ülésteremben? Az előző rendszer honatyáin a ciklus végén már erőt vett a tavaszi fáradtság és az unalom, ezért szenderedtek sokszor el. Az új honatyák némelyike miért unja már, egy hónap eltelte után a banánt?" —írja Mező Sándor, salgótarjáni olvasónk-O O O Erdőkürtön nem jártunk nagy szerencsével, mert az idős emberek, akikkel beszélgettünk, nem figyelik az Országgyűlést. A politikáról mégis volt véleményük, de azt kérték, hogy a nevüket nem írjuk ki. Haragszom rá — mondja egyikük. — Sokkal jobban érdekel, hogy nem elég a fizetésünk a reggelire. Hol van még akkor az ebéd, meg a vacsora? Elegem volt a választási kampányból is. Arra mennyit költöttek? — Nem nézzük a tévében sem, mert sok a munka az állatokkal — jön a válasz a szomszédasszonytól. — Az esti összefoglalót megnézem — ezt már egy fiatalembertől halljuk —, de szerintem semmi lényeges nem változott. Azt mondom, amit Orbán Viktor: beszéd, beszéd, de határozott cselekvés nincs! Belefulladnak a vitába. OOO Juhász Gábor, a NODISZ elnöke, a „paktummal" kezdi, ami szerinte annak a jele, hogy az MDF és az SZDSZ igyekszik kisajátítani a hatalmat. Nem kellene ellenzéki szerepbe bejuttatni az SZDSZ-t, hiszen minden döntésből megvan a saját haszna. A két párt (egyik sem baloldali) kialakít egy új hatalmi elitet. Nagyon remélem, a mostani képviselők beváltják reményeinket. Nagyot nem tévedhetnek, mert akkor tragikus lesz a helyzet. Lehet, hogy a kommunisták nem csinálták jól, az újak előtt itt a lehetőség. Skoda Róbert (SZDSZ): „Mindenképpen legitimnek lehet tekinteni ezt a parlamentet Reálisan tükrözi Magyarország jelenlegi politikai viszonyait. Minőségileg magasabb szintű ez a parlament az előzőnél. A képviselők legalább három összefüggő, értelmes mondatot el tudnak mondani papír nélkül. A frakciók külön színfoltok. A FIDESZ humorával, vehemenciájával, és erős retorikájával tűnik ki. Legkisebb ellenzéki pártként könnyű helyzetben van, ezért teheti meg, hogy minden kérdésben retorikusan és teátrálisan fejti ki álláspontját, ép o Dr. Bilecz Endre országgyűlési képviselőt a parlament folyosóján értük el két csengetés között. — Túl vagyunk a kezdet nehézségein. A végleges túljutást az alkotmánymódosító törvény megszületése jelentette. Megítélésem szerint ez a parlamenten kívüli népszavazási akció gátolta a parlament munkáját, és igyekezett hátráltatni a frissen megválasztott népképviselet eredményes működését. Azt szeretném, ha mielőbb a legalapvetőbb kérdések kerülnének sorra, mégpedig a munkanélküliség, és a gazdasági válság kezelése, a halmozottan hátrányos helyzetű területek segítése. Tudom, jól, hogy ezt az új parlament nem fogja hetek, vagy egy-két hónap alatt megoldani, de már most el kellene kezdenünk a törvények előkészítését, hogy az országnak ezek a problémás területei végre jobb irányba fejlődjenek. Mindannyian tudjuk, hogy Nógrád megye is kifejezetten ilyen terület. Dudellai Ildikó annnznj Javaslat az önkormányzatnak Rendszerváltozás — névváltoztatás Húsz új utcanév — Távozó szobrok Gyarmaton A pártok javaslatára Reitter László ismert balassagyarmati helytörténész került annak az ad hoc bizottságnak az élére, amelyik egy ideje rendszeresen tartja üléseit, előkészítve egy sor változtatást a balassagyarmati utcanevekben, tervezett szoborcserékben stb. Legutóbbi ülésükön ismertették és elfogadták azt az ütemezési tervet is, amely már az önkormányzat első feladatai közé sorolja a változtatásokat jóelőre polgári javaslatokat helyezve az asztalra. A jelenlegi tanácsi vezetés ugyancsak tudomásul vette a tervezetet — tájékoztat Reiter László. Eszerint, kellő előkészítés mellett, végre valóban sor kerül majd a legendás 16-os honvéd szoboremlékének az eredeti, Hősök ligeti helyére történő visszaállítására. Ott most még a szovjet emlékmű áll, amely a város és környékéért folytatott harcokban elesettek földi maradványait is őrzi. Az első feladat — így a bizottság javaslata —, hogy méltó helyet kell kijelölni a város úgynevezett katonai temetőjében a szovjet hősi halottak végső elhelyezésére. Ezt követheti majd az ekhumálás és az illendő temetés. A szovjet emlékmű márványanyagát a bontás után más felhasználásra javasolják fordítani. Az emlékmű üresen maradt helyére (ott állt a 16- os honvédek szobra eredetileg!) a Palóc ligetben méltatlan körülmények között álló honvédszobrot állítják, előtte azonban elvégzik rajta a szükséges felújításokat. A bizottság ülésein elsősorban e téma körül volt a legtöbb vita; a költségek megítélésében térnek el a vélemények, ugyanígy a határidők sem tisztázottak ma még. Miután azonban mindez nem az ad hoc bizottság, vagy pláne a pártok, hanem a lakosság ügye és a kezdeményezés is a városi polgárok részéről érkezett , számíthatnak tetemes társadalmi segítségre megfelelő szervezés mellett. A balassagyarmati Leninszobrot (lakótelepi) és az 1919-es szoboremlékművet a múzeumra bízzák megőrzésre. Eltávolításuk előtt fotódokumentálják az addigi állapotot, a dokumentumokat pedig eljuttatják a képzőművészeti lektorátusnak (miután művészi munkákról van szó!) és a szobrok alkotóinak is. Szabó Iván és Szőlösy Enikő kapja majd az „emlékképeket". Hat emléktábla eltávolításáról is szó van jelenleg. Azokat ugyancsak a múzeum őrzi majd meg, amennyiben képzőművészeti alkotásról lehet beszélni. Ez vonatkozik a Kun Béla-ábrázolásra, amely Szederkényi Attila, korábban balassagyarmati szobrászművész alkotása. Lékai János, Murár Lajos (a volt munkásőrség épületének falán) a tizenkilences gyarmati direktórium (a vármegyeháza falán), a kommunista párt megalakulása és más emléktábla eltávolítása szerepel a javaslatokban. Július 12-én az ad hoc bizottság legközelebbi ülésén főként az utcanév-változtatásokról lesz szó; húsz utca nevét kell előre láthatóan megváltoztatni a korábbi hagyományos nevek Szent Imre, István, Trikál József, Nagytábor, Kistábor stb. újbóli figyelembevétele mellett. A húsz utcanév közül mindössze hat az igazán régi, a többi új keletű — esetükben tehát új nevek alkotása lesz a feladat. (T. Pataki) Dollár feketén és fehéren Senki nem tudja pontosan, hány tíz- vagy százmillió dollár cserél feketén gazdát egy-egy évben a Szovjetunióban. A feketepiaci árfolyam folyamatos emelkedése az egyik legérzékenyebb mutatója az ország gazdasági romlásának. Még egy-másfél évvel ezelőtt 10, 15 rubel körül mozgott egy dollár ára, mára 20,25 rubelre emelkedett. Várható volt, hogy a hivatalos pénzvilág előbbutóbb lépni kényszerül. A jelek azonban arra mutatnak, hogy ezúttal nem az adminisztratív intézkedések szigorával teszik meg a lépést. A napokban interjút közölt a szovjet kormány hivatalos hetilapja az Állami Bank egyik vezető munkatársával. A bankár arra az olvasói kérdésre válaszolt: elképzelhető-e, hogy magánemberek számára is létrejön az országban a hivatalos belső valutapiac? Ez azt jelentené, hogy , szabályozott keretek között kereskedhetnének a valutával, nem pedig a kapuk alatt, a rendőrök kemény fellépésétől félve bonyolítanák le a ma még törvénytelen ügyleteket. Ilyen belső valutaütköző piac létezik már a szovjet gyakorlatban: működik — szigorúan vállalatok számára — a valutaárverés intézménye. (Ez kissé leegyszerűsítve azt jelenti, hogy az egyelőre szűkös devizakeret egy része „kalapács alá” kerül, s az viszi a dollárt, aki a legtöbbet adja érte.) A pénzügyi szakértő szerint az egyéni valutapiacra több elméleti megoldás is kínálkozik: vagy engedélyezik az állampolgárok részvételét a ma csak vállalatok által látogatott árveréseken, vagy létrehoznak egy másik ilyen intézményt magánemberek számára. Az interjúalany azonban kételkedik abban, hogy a szovjet lakosság osztatlan lelkesedéssel fogadná ezt a lehetőséget. wmmmmmmimmmímmmmtmmmmm ■ A Nemzeti Kisgazdapárt bírál A kormány meghirdetett programjának nincsenek meg a tárgyi alapjai, a megvalósítás eszközei — hangoztatta Boross Imre szombaton Szegeden. A Nemzeti Kisgazda- és Polgári Párt országos székhelyén, a Tisza-parti városban megtartott országos nagyválasztmányi ülésen a párt operatív bizottságának tagja a kormányt és a parlamentet élesen bírálva kijelentette, hogy a nemzeti kisgazdák elítélik az alkupártok, az MDF és az SZDSZ paktumpolitikáját. Ez a paktum — utalt rá — a nyilvánosság, sőt a koalíciós partnerek teljes kizárásával jött létre. Ez a módszer Boross Imre szerint a régi pártállam gyakorlatára emlékeztet, s az előadó úgy ítélte, megismétlődött az 1922-es Bethlen—Nagyatádi paktum. Antall—Vörös Vince, vagy Antall—Nagy Ferenc paktumként. Akkor is szükséges volt, és most is elengedhetetlen a kisgazdaérdekek védelme, s miután a Független Kisgazdapárt az MDF-fel kötött koalíciójában identitásának egy részét elveszítette, az előadó szerint a kisgazdamozgalmat a nemzetieknek kell tovább vinni. A feladatot vállalják, megvalósításához nem tartják fontosnak, hogy parlamenti párt legyenek. A választmányi ülésen több párt képviselője megjelent. Mészáros Vilmos, a Magyar Liberális Párt vezetője együttműködésre szólította fel a Nemzeti Kisgazdapárt tagjait annak érdekében, hogy a polgárság régi helyét visszakapva egyik vezető rétege legyen az országnak. A „kazánkirály”, Morvai Ferenc szorgalmazta a parlamenten kívüli ellenzéki pártok összefogását, mert véleménye szerint olyan emberek kezébe került a hatalom, akik vállalt feladatukhoz nem értenek, s ha az ellenzéki pártok nem lépnek közbe, katasztrófába sodorják az országot. Szeghő István, a Nemzeti Kisgazdapárt Csongrád megyei elnöke az egykori tulajdonosok erkölcsi és anyagi rehabilitációját követelte. 1944. március 19-e, Magyarország német megszállása után sok tekintetben új körülmények jöttek létre hazánkban. A változásokat a korabeli megyei sajtó gyakran minősítette „rendszerváltásnak”. A folyamat jellegzetessége, hogy változott, rosszabbodott a zsidóság helyzete. Ennek előidézésében nem kis szerep jutott azoknak a megyei helyi, közigazgatási szerveknek, amelyek német ösztönzésre és a példájuk alapján, a zsidókérdés végleges megoldására törekedtek. A rendezés gyakorlatára „szabályos’’ haditervet dolgoztak ki. 1944. április 4-én belügyminiszteri rendelet kötelezte a helyi zsidó közösségeket pontos — név, lakhely, gyermekek száma — névjegyzék összeállítására. Ennek elvégzésével a megszállást követően hatóságilag létrehozott, az ún. Zsidó Tanácsot bízták meg. Április 7-én megküldték a helyi államhatalmi szervek vezetőinek azt a dokumentumot, amelyben „a zsidók gettósítása 2. A gettó ban, összpontosításában és deportálásában követendő eljárásokat” leírták. A gettósítás alapterve szerint „a falusi és a kisvárosi zsidókat össze kell fogni és átmenetileg zsinagógákban és hitközségi épületekben kell elhelyezni.” Érték- és vagyontárgyaikat el kellett szedni. A városi zsidókat „külön jelölt területre kell szállítani, amely gettóként szolgál, ezt teljesen el kell szigetelni a város többi részétől.” Az országot a feladat „zavartalan” lebonyolítása érdekében hat műveleti zónára osztották, mindegyikhez egykét csendőrkerület tartozott A III. zónához a II. (székesfehérvári) és a VII. (miskolci) csendőrkerület tartozott „Kassától a Harmadik Birodalom határáig.” Megyék szerint: Bars, Borsod, Fejér, Heves, Komárom, Győr, Nógrád. A zónák számozása a művelet sorrendjét is jelentette, és esetükben az irányítóközpont Hatvanban volt. Nógrád megyében — több variáció után — végül három nagy, gyűjtőgettót állítottak fel. Losoncra helyből és a megye északi részéről, valamint a szécsényi járás egyes községeiből, Balassagyarmatra helyből és a megye nyugati részén levő falvakból; Alsópetényből, Szécsényen át Varsányig 29 településről gyűjtötték össze a zsidókat. Salgótarjánban helyből, a megye keleti felén levő községekből és részben Heves megye közeli falvaiból származó zsidókat zsúfolták össze, összesen 23 községben lakókat telepítették ide, Apctól, Putnokon, Kállón át Varryarcig- Az összegyűjtések operatív részét a csendőrség, a hivatalos szervek által létrehozott Zsidó Tanács közreműködésével végezte. Ez utóbbi a zsidóság tapasztalt, tekintélyes személyiségeiből állt össze. Balassagyarmaton hattagú bizottság működött Lázár Mihály elnök vezetésével. Salgótarjánban valószínű, négytagú Zsidó Tanács tevékenykedett. Elnöke volt Fridler Samu (1880), Hochauser Károly (1881), dr. Szalvendy Ödön (1885), Bicskei Miksa (1886). írnoka volt Sonnenschein Jolán. Egyes emlékezők szerint Schwartz Zoltán (1889) is tagja volt. A gettók helyének kijelölésében ők adtak javaslatot. A salgótarjáni gettó a város három, egymáshoz közeli részén volt. Így a Hochauser-udvart, a Friedmann-udvart, a Blayer-udvart jelölték ki. A kijelölt terület déli határa a Pécskő utca, a zsidó fürdő, északi határa a Kissomlyó utca, nyugati határa a Fő utca. (Nagy vonalakban a mai Karancs Szálló, Pécskő utca, Kissomlyó utca által határolt városrész.) A gettó másik egysége a mai posta és az áruház mögötti rész lakásaiban működött. Végül a harmadik gettóterület a Régiposta utca, az izraelita imaház környéke, a mai garzontól a Rákóczi úti iskoláig levő kis házak jelöltettek ki a zsidók elkülönítésének céljára. A gettók létrehozásáról Rátkay Béla polgármesteri hivatala döntött, működésüket a helyi rendőrhatóság 1944. május 11-én nyilvánosságra hozott rendelete szabályozta, amelyet dr. Jánossy Ödön Salgótarján rendőrkapitánya írt alá. A rendelet úgy fogalmazott, hogy a zárt területet a zsidók csak „11 órától 16 óráig terjedő időben hagyhatják el.” Vasútállomás környékén csak külön engedéllyel tartózkodhatnak. Vasárnap és ünnepnap egyáltalán nem jöhetnek ki a zárt területről. A Fő utcán közlekedniük tilos volt. Ablakaikat kötelesek voltak belülről festékkel, vagy másként eltakarni. Zsidó, nem zsidóval nem találkozhatott. Május 16-án az eredeti rendeletet tovább szigorították: eszerint zsidók egyáltalán nem hagyhatták el a gettó területét. A zsidók összegyűjtését 1944 május 3-án kezdték el Salgótarjánban, és egyszerre 10—15 családfőt vittek el. A város polgármestere 1944. május 10-én jelentette az alispánnak, hogy a „gettósítási feladatot” teljesítette. A zsidók egy részével — a vagyonosabbnak véltekkel — különösen kegyetlenül bántak Salgótarjánban. Vagyonuk bevallása végett a volt polgári iskolában személyes kínzást is alkalmaztak sokakkal, amely tragédiát is okozott. A kínzások előtt kiugrott az ablakon, és az öngyilkosságba menekült dr. Bellák István (1909) fogorvos. A zsidókat a városból való elszállításuk előtt gyűjtőállomásra vitték. Ezt a volt bányaistállóban — mai piac melletti fuvarozási vállalat területén — alakították ki. Itt 2240 — más forrás szerint 2018 — zsidót zsúfoltak össze, és embertelen körülmények között tartották őket. (Folytatjuk.) Dr. Horváth István n 't Holocaust, Salgótarján 1944. Az egyik gettó határa a Pécskő utca. Buda László reprodukciója