Új Nógrád - Nógrád Megyei Hírlap, 1992. február (3. évfolyam, 27-51. szám)

1992-02-18 / 41. szám

1992. február 18., kedd Asztalitenisz NB I férfiak, B csoport Rendkívül fontos győzelem Nagybátonyi B.—//. Szondi SE 10-8 Bátonyterenye, 50 néző, v.: Juhász, Varga. Győztek: Iva­­nics 3, Petró 2, Frei 2, Sálek 1, valamint a Frei-Pavelka és az Ivanics-Petró pár, ill. Dolán 4, Holhos 2, Hajdú 1, Kállai 1. A hazai csapat nagy várako­zással tekintett a létfontosságú találkozó elé, a bátonyiak szá­mára csak a győzelem volt elfo­gadható eredmény. A párok csatája már a haza­iak sikerét hozta, 2-0 és 2-1 arányban, ami egy kicsit meg­nyugtatta a bányászok kedé­lyeit. Az egyéni küzdelmek már nem kezdődtek ilyen jól: Petró kikapott a nála lényegesen gyengébb Hajdútól, így máris csökkent a különbség a két csa­pat között. Frei és Ivanics bizto­san gyarapították győzelmeik számát, míg Petró, mélyen tu­dása alatt játszva, ismét kika­pott - ezúttal Colantól -, és máris 6-6-ra alakult az ered­mény! A Romániából áttelepült Co­lán biztosan hozta mérkőzéseit, egyedül Ivanics állíthatta volna meg, de „agyonnyert” mérkőzé­sen, a döntő játszmában, az ide­gei nem bírták. Sálek Csaba eközben nagy csatát vívott Kál­lai Norberttel. A két játékos jól ismeri egymást, a nagyobb rutin döntött Kállai javára. Ekkor, 8-8-as állásnál, Ivanics és Sálek állt asztalhoz Holhos és Hajdú ellen. Ivanics biztosan hozta a mérkőzést 2-0-ra. Mindenki a másik asztalnál küzdő Sálekot figyelte: ha övé a meccs, a győzelmet is meg­szerzi a hazaiaknak! Sálek már Kállai ellen is nagyon jól ját­szott, de most, önmagát fölül­múlva, 2-0-ra legyőzte Hajdút, s ezzel megszerezte az igen ér­tékes győzelmet a nagybátonyi csapatnak. Kövendi József edző: — A győzelemnek nagyon örülök, de ahogy kiharcoltuk, az nem min­dennapos. Már a második alka­lom, hogy estik az ifjúsági ver­senyzőnk győzelmével tudtunk nyerni. Ez enyhe kritika a fel­nőttek felé... Győzött a Salgó Öblös Salgótarján. A hét végén a Salgó Öblös rendezett nyolc csapat részvételével teremlab­­darúgó-tornát a városi sport­csarnokban, amellyel játéklehe­tőséget biztosított a megyei I. osztályú csapatok számára. Eredmények. A-csoport: Mo­hora - Öblös 1-1, Kazár - Nóg­­rádmegyer 1-0, Öblös - Kazár 1-0, Mohora - Nógrádmegyer 1-1, Öblös - Nógrádmegyer 7- 2, Mohora - Kazár 3-2. Vég­eredmény: 1. Öblös 5 p., 2. Mo­hora 4 p., 3. Kazár 2 p., 4. Nóg­rádmegyer 1 p. B-csoport: Nóg­rád megyei ifj. vál. - Mátrano­­vák 1-0, Kisterenye - Karancs­­lapujtő 1-0, Karancslapujtő - Mátranovák 2-0, Nógrád ifi - Kisterenye 2-0, Mátranovák - Kisterenye 2-1, Nógrád ifi - Karancslapujtő 0-0. A csoport végeredménye: 1. Nógrád ifi­­vál. 5 p., 2. Karancslapujtő 3 p., 3. Mátranovák 2 p., 4. Kistere­nye 2 p. A 7. helyért: Kisterenye - Nógrádmegyer 3-0. Az 5. he­lyért: Mátranovák - Kazár 4-3. A 3. helyért: Karancslapujtő - Mohora 3-2. A döntő:Öblös - Nógrád m. ifj. vál. 2-0. Hatodik helyen a Kohász Kosárlabda NB I, férfiak, B csoport. A 20. forduló ered­ményei: TFSE - Pilar ifjúsági válogatott 70-74 (32-31), Nagykőrösi Konzerv KK - Vásárhelyi KK 81-87 (36-^6), St. Kohász - Univer Kecske­méti SE 88-85 (51-43), Pécsi VSK - Falco SE (Szombat­hely) 107-76 (60-30), Pécsi PTSE - Dunai Kőolaj 88-96 (45-50), Pilar ifj. vál. - Nyí­regyháza 80-106 (37-59). A bajnokság állása 1.Nagykőrös 18 21900-155838 2.Pécsi VSK 17 31789-133737 3.Falco SE 16 41838-171035 4.Vásárhely 14 61840-166734 5.D. Kőolaj 12 81815-174832 6.SKSE II 91654-158531 7.Nyíregyha 9111667-172529 8. Kaposvár 8121787-191628 9.Kecskemét 7131597-171827 10.Pécsi P. 5151668-191325 11.Pilar 4171594-188425 12.TFSE 0­211553-202321 SPORTTÜKÖR Sífutás, serdülő és ifjúsági OB A tarjáni lavina betakarta a vetélytársakat Harmincból huszonkét aranyérem a Petőfié A siker, sikert szül a sport­ban is. A salgótarjáni sífu­tókra mindenképpen érvé­nyes ez a megállapítás, ugyanis az ifjúsági II. korosz­tályos serdülő sífutó országos bajnokságon a megszerezhető 30 bajnoki címből 22(!) büszke birtokosai lettek. Sikerük valószínűleg fel­rázza a többi magyar síklu­bot, legalábbis ezt lehetett érezni a hét végi OB után Ga­lyatetőn. * * * - Ideje lenne tanulmányozni a tarjáni modellt - állapította meg némi keserűséggel Rosivall Zoltán a Vasas SC ismert szak­embere. Véleményét többen osztották, így Gál Ágota a Gyöngyösi Honvéd Zalka SE edzője: -Már most riadót fújunk Gyöngyösön! ígérhetem, hogy jövőre nem lesz az OB a tarjá­­niak háziversenye. Vadas István a salgótarjáni lányok edzője érthetően elége­dett: - Rendkívül jóleső érzés, hogy valamennyi korcsoport­ban - kitűnő ellenfeleket le­győzve - felállhattak verseny­zőim a dobogó legmagasabb fokára. Örülök, hogy ismét be­bizonyosodott: amennyiben a tehetség szorgalommal párosul előbb-utóbb kiemelkedő ered­mény születik. Az én lányaim rendkívül jó szellemű közössé­get alkotnak, és télen-nyáron szorgalmasan edzenek. Vincze István, a tarjáni fiúk edzője: -Húsz éve edzősködöm, de ilyen nagy sikert még nem ér­tem el tanítványaimmal. A gye­rekek mellett mindenképpen el­ismerés illeti a szülőket és a pe­dagógusokat is. A szezon hátra­lévő részében is szükség lesz esgítségükre és megértésükre. Közös erővel újabb sikereket érhetünk el. A Petőfi DSE szakemberei érthetően nem szívesen rangso­rolnak az aranyak között, de ab­ban megegyezik vél­eményünk, hogy Szabó Krisztián kettős győzelme a szupertehetségnek számító gyöngyösi Jakab Zol­tán előtt mindenképpen bravúr­nak számít. Kiemelkedőnek mondható Lengyel Ágota precíz formaidő­zítése és a Jeneyvel megerősített ifi II-es fiú váltó impozáns győ­zelme, és sorolhatnánk tovább a sikereket. . . Említést érdemel még, hogy semmit sem kapott Vincze Ist­ván országszerte irigyelt viaszo­lótudománya.­­ Csupán az okoz gondot, hogy az OB-n elfogyott a viasz­készletünk — mondja a jeles szakember. Talán akad valaki, aki kisegíti őket... * * * Eredmények. Ifjúsági II-es korosztályú, és serdülő országos bajnok­ság. Klasszikus stílus. Férfiak: Ifi II (8 km). Bajnok: Tags­­cherer Zoltán (Micro SC) 25,05; 2. Wendler B. 25,31; 3. Czene Cs. 25,52; 10. Kancsulik Á. 28,13; 11. Csáki K. 29,36. Csapatbajnok: Petőfi DSE (Wendler, Czene, Kancsulik). Serdülő I (5 km). Bajnok: Jeney Gyula 17,31 (Edző: Vincze István); 2. Bartha Cs. 19,21; 3. Lovász K. 20,21; 4. Schütz R. 20,38; 6. Horváth G. 21,17. Csapatbajnok: Petőfi DSE (Jeney, Bartha, Lovász). Serdülő II (4 km). Bajnok: Szabó Krisztián 15,00 (Edző: Vincze István); 2. Gyöngyösi R. 15,44; 4. Tóth P. 16,54; 9. Nagypál Zs. 19,58; 11. Sipeki P. 20,36; 14. Mócsány Sz. 22,40. Csapatbajnok: Petőfi DSE (Szabó, Gyöngyösi, Tóth). Nők: Ifi II (5 km). Bajnok: Len­gyel Ágota 18,55 (Edző: Vadas István); 2. Bekecs Zs. 18,59; 10. Vadas Sz. 22,40. Csapatbajnok: Petőfi DSE (Lengyel, Bekecs, Vadas). Serdülő I (4 km). Bajnok: Detre Nárcisz 14,42 (Vasas); 2. Kimer E. 15,13; 5. Földi K. 17,38; 9. Bácskai M. 20,52. Csapatbajnok: Vasas, 2. Petőfi DSE. Serdülő II (3 km). Baj­nok: Béres-Deák Diána (GYVSC) 12,18; 2. Czene Zs. 12,23; 4. Gulyás Sz. 13,39; 7. Kancsulik V. 15,16; 8. Hegyi A. 15,30; 12. Somoskői Zs. 19,38. Csapatbajnok: Petőfi DSE (Czene, Gulyás, Kancsulik). Sífutó-váltóbajnokság. Férfiak: Ifi II (3x6 km). Bajnok: Pe­tőfi DSE (Jeney, Wendler, Czene) 64,16 6. Petőfi DSE B. 74,07. Serdülő I. (3x4 km). Bajnok: Petőfi DSE (Lovász, Schütz, Bartha) 51,54. Serdülő II. (3x3 km). Bajnok: Petőfi DSE A (Gyöngyösi, Nagypál, Szabó) 44,51. 4. Petőfi DSE B 52,36. Nők: Ifi II (3x4 km). Bajnok: Pe­tőfi DSE (Bekecs, Kimer, Len­gyel) 49,47. Serdülő I (3x3 km). Bajnok: Vasas SC 44,28; 2. Petőfi DSE 56,09. Serdülő II (3x1,5 km). Bajnok: Petőfi DSE (Gulyás, Kancsulik, Czene). (K. M.) Jeney Gyula A sikeredzők: Vadas István és Vincze István (Lehet, hogy) Rekviem? Mentek és mentek és énekel­tek a Nyugodj békében-t, és amikor megálltak, úgy tetszett, hogy a lábak, a lovak, a szélpa­takok makacsul tovább éneklik. Paszternák, meglehet, így írná le a tarjáni kosárlabda temetését is. Nem tudom, hogy ön, nyájas olvasó honnan szedi azt, itt majd sokáig, az idők végéig is múlathatja idejét és kedvét a langaléta fickók cirkuszt szé­­gyenítő varázstrükkjeivel? Hogy egyik szavamat a má­sikba ne öltsem, javaslom: aki­nek Salgótarjánban kosárlab­dára fáj a foga, sürgősen hú­zássá ki! Mit beszél a nyájas ol­vasó? Hogy hatszor nyertek egymás után? Ha-ha-ha! Mit számít ez a lényeg szempontjá­ból? Errefelé, ez a sportág - tapsolhatnak, drukkolhatnak a hölgyek és urak akárhogyan, akárhányan -, meglehet, hogy nem éli meg az első fecskék ér­kezését. A teltházas csarnokok győzelmi örömmámora, megle­het, hogy közjátéknyi pillanat, tűnő álom, foszladozó emlék­kép lesz csupán életünkben. Rosszkedvünk telét, félő, York napsütése, tündöklő nyárrá többé nem változtatja át. Nincs pénze az SKSE-nek. Nemcsak most, mostantól, ha­nem már régebb óta nincsen. Pénteken, a legutóbbi diadal­mas vastaps dörgését megelőző nap már összeült a válságstáb, az SKSE elnöksége. A rossz­kedvű eszmecserén nem sok újat, okosat tudtak mondani az urak egymásnak. Az acélgyár térde rogyadozik. Nincs a gyár­ban pénzverde, pénzjegy­­nyomda - de immáron pénz sincs. Fontosabbra sincs, a sportra még inkább nincs. Sok­millió pedig, egyáltalán nem is lesz. Mit tegyünk, hogy legyen ezután? Az urak végül annyiban ma­radtak: a hét elején még körbe­járják, körbekoldulják a várost. Ez lenne az egyetlen kiút - így gondolja Nyerges László is, az elnök. Más elképzelése neki sincs. Mit? Hogy koldustól alamizsnát? Móricz úr édesany­jának, egyszer, sikerült ez - így lett meg a hetedik krajcár -, de a kosárlabdázóknál most a he­tedik millió jelentené a menek­vést. Évi hétmillió forintot, eb­ben a csődtömegtől rettegő vá­rosban, félő, hogy se most, se később, nem tud, nem akar ös­­­szeadni senki. Tapsolni, kia­bálni, azt akarhat akárki, de a két dolog, ezen a szinten, már nem függ össze... Nyerges úr, az elnök, feltéte­lezem, hogy három nap múlva sem tud okosat mondani a játé­kosoknak. Pedig a játékosok már december óta nem kapnak fizetést. A fiúk még tűrnek. Az elnök - aki egyébként jó szán­dékú ember, s talán maga sem tudja, hogyan lett belőle elnök - hitegeti őket, s a játékosok el is hiszik - mert nagyon el szeret­nék hinni, hogy minden jóra fordul. Az ember, amikor már túl nagy a baj - függetlenül ne­veltetéstől, iskoláztatástól - a természetfelettieket szólítja meg. Onnan azonban, azonnali, konkrét, tárgyiasult formát öltő segítség, a legritkább esetben érkezik. Nem is ez az ottaniak feladata. Pénzeső nem fog esni az égből... Molnár Péter a napokban kapta az értesítést, tagja lett az idei, görögországi Európa-baj­nokságra készülő magyar juni­orválogatottnak. Számított a meghívásra, hiszen tavaly is beválogatták már, de örül, hogy Ránky Mátyás után Patonay Im­rének is élvezi a bizalmát. Egyelőre ő is hitelben kosár­labdázik. De vajon meddig lehet hi­telbe játszani? Molnár, mondja, annyira szereti ezt a sportágat, hogy elég sokáig hajlandó. Sze­rencsére vannak szülei az em­bernek, akik tudnak egy kis zsebpénzt csúsztatni a szorult helyzetben. Ha leállna, ugrana a válogatottság is. És olyan jó itt, ennyi ember előtt, ilyen hagu­­latban játszani! De mindennek van határa. Hitegetnek, lesz pénz, aztán mégsincs. Most is csak egy kis töredékét kapták meg. Már telik a pohár. Tatár István, az edző, még tartani tudja a fiúkban a lelket. Az utolsó nyolc mérkőzésük közül hetet megnyertek. Ezt a bajnokságot, akárhogy is lesz, becsületesen, teljes erőből vé­­gigküzdik-küszködik. Már amennyire lehetséges. Az SKSE még a tavalyi terembér­lettel is tartozik. Az is benne van a pakliban, hogy a sport­csarnokból holnap kitessékelik őket (véleményünk szerint ez azért nem következik be). Nincs már vesztegetni való idő. Azonnal ki kell válni az SKSE-ből, és megalakítani az önálló, városi kosárlabdaklubot. A jövő a tét. A túlélés. Kialakult végre egy olyan csapat, amely felettébb eredményes, egymásra talált a közönséggel, amely, minimális erősítéssel, megcé­lozhatná az A csoportot. Tatárék beadványt küldtek az önkormányzatnak: a kosárlab­dacsapat a város tömegszóra­koztatási igényeit elégíti ki, ugyanúgy, akár a művelődési központ, a táncház, meg még mit tudom én, hogy milyen in­tézmények. A többi már a városon, Sal­gótarjánon, az önkormányza­ton, az itt élő polgárokon, cége­ken, vállalkozókon múlik. Kell-e kosárlabda, avagy nem kell kosárlabda? Ismervén a vá­rosban jellemző morált, menta­litást, a Salgótarjánt sújtó csőd­tömeget, engedtessék meg, hogy borúlátó legyek, s megis­mételjem: senki nem fog hét-, nyolcmillió forintot összeadni kosárlabdára. A teltházas diada­lok mámora megmarad majd foszladozó emlékképnek... BALÁS RÓBERT HÍRLAP 7 Kozma István letette névjegyét a Liverpool. Kozma István, az SBTC-ben nevelkedett, sokszo­ros válogatott labdarúgó tét­mérkőzésen is bemutatkozott az angol FC Liverpool csapatában. A 28 éves középpályás az Ips­wich Town elleni - 0-0 arányú eldöntetlenre végződött - FA Kupa-mérkőzésen a 65. perc­ben, csereként lépett pályára a „Vörös Ördögök” színeiben. Futballmérkőzés szlovákokkal 0 Salgótarján. A Nógrád me­gyei, valamint a közép-szlová­kiai labdarúgó-szövetségek ve­zetői megállapodtak abban, hogy felnőtt- és ifjúsági váloga­tottjuk oda-vissza alapon meg­mérkőzik egymással. A csapa­tok először május 1-jén, Besz­tercebányán találkoznak, a vis­­­szavágóra június 17-én, Salgó­tarjánban kerül sor. Falvak közötti bajnokságok • A hugyagi sportkör falvak közötti, oda-visszavágós női­­férfi asztalitenisz és férfi sakk csapatbajnokságot szervez, ki­zárólag amatőrök részvételével. A hónap utolsó napján lesz az első verseny, települések neve­zését még február 25-ig várják. Szintén várnak jelentkezőket a március 7-i, nőnapi hugyagi kispályás labdarúgótornára, va­lamint a női röplabdamérkőzé­sekre. Részletes felvilágosítást Varsi Istvántól, a hugyagi fő­szervezőtől lehet kapni. Tyson - törölve! • East Orange. Az Internatio­nal Box Federation (IBF) elne­vezésű profiökölvívó-szövetség közölte: Mike Tysont törölték a nehézsúly legjobbjainak listájá­ról. Az üggyel kapcsolatban Bob Lee, a szervezet elnöke ki­jelentette: Az IBF nem tarthat listáján olyan ökölvívókat, aki­ket erőszakos cselekményben bűnösnek találtak. Mint ismere­tes, Mike Tysont egy indianapo­­lisi esküdtszék nyilvánította bű­nösnek nemi erőszakért, ügyé­ben azonban csak márciusban hirdetnek ítéletet. T­otónyeremények 0 Budapest. A Szerencsejáték Rt. tájékoztatása szerint a totó 7. fogadási hetének nyeremé­nyei a következők: 13 plusz egy találatos szelvény 2 darab, nye­reményük egyenként 4 920 961 forint, 13 találatos szelvény nem volt, 12 találatos szelvény 80 darab, nyereményük egyen­ként 51 640 forint, 11 találatos szelvény 1026 darab, nyeremé­nyük egyenként 4026 forint, 10 találatos szelvény 12 758 darab, nyereményük egyenként 486 forint. A közölt adatok nem véglegesek, a szelvények elle­nőrzése még tart. Múzeumi szögön a 32-es mez 0 Inglewood. Earvin „Magic” Johnson leadta a szerelését. Telt ház előtt vették át a Los Ange­les Lakers vezetői AIDS-vírus­­sal fertőzött játékosuktól a le­gendás 32-es mezt a Boston Celtics elleni mérkőzés szüne­tében. Eljöttek a Los Angeles-i csapat egykori csillagai is: Wilt Chamberlain (a 13-as mez tu­lajdonosa), Elgin Baylor (22- es), Abdul-Jabbar (33-as) és a Lakers jelenlegi menedzsere Jerry West (44-es). Nem hiány­zott erről az estéről David Stem, az NBA, a profi liga „fő­nöke” sem. A négy legendás hírű egykori játékos meze mellé most a 32-es számú is bekerült a Los Angeles Lakers múzeu­mába.

Next