Nógrád Megyei Hírlap, 1992. szeptember (3. évfolyam, 206-231. szám)
1992-09-01 / 206. szám
VAD, ÉS MÉGIS OLY SZELÍD — 5. oldal NOGRÁD MEGYEI HÍRLAP BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSÁG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSÉNY VÁROSOK ÉS KÖRNYÉKÜK NAPILAPJA 1992. SZEPTEMBER 1. KEDD Blokádot a Dunán? A Duna lezárását javasolja az amerikai székhelyű Magyar Környezetvédelmi Alap a bősi építkezésben résztvevő országok hajói előtt. Erről Lipták Béla, az MKA igazgatója tájékoztatta az MTI-t. A szervezet szerint az októberre tervezett Dunaelterelés, az ökológiai következményeken túl, az ország szuverenitásának, integritásának megsértése, ellentétes a nemzetközi jog normáival. Ezért a környezetvédők felhívják a magyar kormány figyelmét, hogy forduljon támogatásért az Egyesült Nemzetekhez, tiltakozzék a Párizsi Békeszerződést garantáló államoknál. Az MKA nagyszabású tüntetést is szükségesnek tart az esetleges Duna-elterelés színhelyén. (MTI) Még mindig csúcsforgalom a határon Hétfőn még mindig tartott a csúcsforgalom a határállomásokon: Hegyeshalomnál például két órába telt a kilépés. Szombaton és vasárnap 30 ezer török és 20 ezer német, hétfőn pedig további 10 ezer török állampolgár utazott utazik át hazánkon. A hét végén egyébként mintegy 1 millió útlevelet kezeltek a határőrök. Visszautasítottak 13 ezer külföldit, főként román állampolgárt, mert nem rendelkeztek a beutazáshoz szükséges feltételekkel. Elfogtak 116 határsértőt, közölük 109-en Ausztriába kívántak szökni. Az Interpol sem találja Zemplényit Az Interpol magyar irodája nem kapott értesítést arról, hogy a sikkasztással vádolt Zemplényi György, a Magyar Úszószövetség korábbi elnök-menedzsere Dél-Afrikában bujkálna. Az MTI érdeklődésére Szőke Zoltán alezredes elmondta, hogy Dél-Afrika nem tagja az Interpolnak, így ha Zemplényi valóban ott tartózkodna, a rendőrség nem tud intézkedni kiadatása ügyében. Az ORFK-tól származó információ szerint Zemplényi jelenleg bizonyára Brazíliában tartózkodik. Pótkocsi borult személyautóra Kiskőrös külterületén, az 53. számú főúton vasárnap délután a B. Mihály 26 éves csikériai gépkocsivezető vezette járműszerelvény pótkocsija leszakadt, és ráborult a vele szemben közlekedő személygépkocsira, amelyet dr. F. Éva 33 éves budapesti orvos vezetett. A doktornő és utasa a helyszínen életét vesztette. Az ügyben folytatják a vizsgálatot. Rablónyereség: 80 forint A Margitszigeten, a romkert közelében vasárnap délután nyolc fiúból álló galeri megtámadta V. Imre 16 éves tanulót, elvette 80 forintját és iratait. A rendőrség nyomoz a bűnügyben. Megismételt eljárás Rózsa T. Endre ellen A Magyar Rádió elnöki titkársága Gombár Csaba aláírásával hétfőn az alábbi közleményt juttatta el az MTI-hez: „A mai napon a Magyar Rádió fegyelmi tanácsa a közalkalmazotti törvény által előírt, megismételt eljárásban Rózsa T Endre újságíró munkatársat elbocsátás fegyelmi büntetésben részesítette az 1992. január 8-i magán-sajtótájékoztatón elhangzott és azóta sem bizonyított kijelentései miatt”. III. ÉVFOLYAM 206. SZÁM ÁRA: 9,60 FORINT Draghici kiadását kérik Megérkezett a Legfőbb Ügyészségre hétfőn az a román kiadatási kérelem, melyben Románia főügyésze kéri Alexandru Draghici volt belügyminiszter kiadását Magyarországtól. Sajtójelentések adták hírül, hogy a tényfeltárás napvilágra hozta az 1949-1954 közötti időszak néhány konkrét gyilkossági ügyét. Ennek alapján büntetőeljárás indult Draghici tartalékos vezérezredes, volt belügyminiszterrel szemben, aki ellen letartóztatási parancsot adtak ki. Románia főügyésze magyar kollégájától Draghici kiadását kérte az országok közti jogsegélyegyezmény alapján. Román értesülések szerint a volt belügyminiszter a közelmúltban Magyarországra menekült. (MTI) Dr. Dósa Zoltán a nógrádi felszámoló biztos Kimászik-e a gödörből a szénbánya? Augusztus elsejétől dr. Dósa Zoltán irányítja a felszámolás alatt álló Nógrádi Szénbányák termelését, miután egészségügyi okok miatt felmentését kérte Morvai Ernő vezérigazgató. A 56. életévében járó, 1960-ban, Miskolcon diplomázott okleveles bányamérnök figyelemre méltó szakmai tapasztalattal rendelkezik, hiszen többek között Somsályon üzemvezető főmérnökként, Királdon aknavezetőként, Tatabányán, a szénbányászati trösztben beruházási területi főmérnökként és pénzügyi csoportvezetőként, Várpalotán üzemvezetőként, s legutóbb Veszprémben kereskedelmi-vállalkozási vezetőként kereste kenyerét. - Igazgatónak, vagy vezérigazgatónak szólíthatjuk-e? - Beosztásom szerint felszámoló biztos vagyok. A Nógrádi Szénbányák felszámolását a Mininvest Részvénytársaság szerződésben vállalta, határozott programmal, határidőkkel, összegekkel. A rt. vezetője keresett meg, vegyek részt ebben a munkában. A Mininvest alkalmazottja vagyok, tőle kapom a fizetésemet. - Otthagyta a nyugodt állását, ingázik Várpalota és Bátonyterenye között. Miért vállalja? - Szakmai kihívásnak tartom, hogy mit lehet ebben a helyzetben cselekedni. Miként lehet gazdaságossá tenni, s megmenteni a több mint százéves hagyományokkal rendelkező nógrádi szénbányászatot. - Felszámoló biztosként mi a feladata? -A Pénzintézeti Központ és a Mininvest által megfogalmazott programot kell végrehajtanom. - Hallhatnánk erről bővebben? - Az idén társaságot kell létrehozni a tovább élő, a saját lábukon remélhetően megállni képes termelőegységek részére. A felszámolásra kerülő részlegek, a bezárandó bányák egy csődközponthoz, mondjuk, egy csőd rt.-hez tartoznak, amelyet a szénbányászati szerkezetátalakítási központ finanszíroz. - Milyen termelőegységek képezhetők részét a társaságnak, s miket kell megszüntetni? (Folytatás a 3. oldalon) Elvált apák követelései Jogegyenlőséget az apáknak! Bíróságmentes válász! A láthatás nem jog, hanem jogfosztás! — e transzparensekkel vonult az utcára az Elvált Apák Érdekvédelmi Egyesületének csoportja hétfőn, Budapesten. Az elvált apák követelik többek között, hogy sürgősen kerüljön a Parlament elé az 1952. évi családjogi törvényt felváltó új, korszerű szabályozás. Az új törvény tegye lehetővé: a házasságok peren kívül, anyakönyvvezető előtt legyenek felbonthatóak, és válásnál biztosítsa az apa teljes esélyegyenlőségét, különös tekintettel a gyermekek elhelyezésére. A gyermeknek bármely szülőtől való elzárása, válás után a láthatás akadályozása minősüljön gyermekellenes vétségnek. (MTI) Az Oxford University Press angol kiadó augusztus 31-e és szeptember 11-e között országos tankönyvvásárt rendez, közel ötven helyszínen. A Nógrád megyei vásárt Salgótarjánban a Május 1-úti ILS nyelviskolában tartják, ahol sok idegennyelvű tankönyv, segédkönyv mellett szemléltető anyagok gazdag kínálata várja az idegen nyelveket tanulókat, ill. tanítókat. Fotó: Gyurián Tibor Parlamenti nyitány Nem azonosulnak Csurkával Antall József miniszterelnök az Országgyűlés hétfői ülésén napirend előtti felszólalásában kijelentette: Csurka István „politikai pamfletje” politikailag károsan és tévesen válaszol meg jelentős kérdéseket, s ezekkel a válaszokkal sem a miniszterelnök, sem a kormány, sem pedig az MDF nem azonosíthatja magát. Nem ért egyet ugyanakkor azzal sem, hogy a vitát nem a párton belül, hanem az ellenzéki sajtótermékekben folytatták le pártjának tagjai. Felszólaltak ezután a parlamenti frakciók képviselői is, s az ellenzék soraiból a fideszes Kövér László fogalmazta meg legélesebben képviselőtársainak a Magyar Fórumban közzétett írással szembeni ellenérzéseit. Végül Szabad György házelnök majdnem kétórás polémiát követően zárta le a kibontakozott vitát. (MTI) Önkormányzati ülés Salgótarjánban Meleg lesz, de mennyiért? Tegnap, a képviselő-testület elé kitűzött 18 napirendi pont tárgyalása előtt, Gusztos István SZDSZ-es képviselő javaslata, hogy vegyék le a napirendről a tisztségviselők munkabérére és egyéb juttatásaira vonatkozó pont tárgyalását- elutasításra került. Szintúgy dr. Kuti István kezdeményezése, amely a volán vállalat 25 forintos, eseti jegyáremelését, napirendként javasolta. A polgármester úgy reagált, hogy várják meg a lakossági reakciókat az új autóbusz utazási rendszer kapcsán. A képviselők a napirendek tárgyalása során, leginkább a távhőszolgáltatás hatósági díjairól szóló rendelettervezet kapcsán vitáztak, amelyből az tűnt ki, hogy a hőszolgáltató vállalat költségei, mintegy 30 millió forinttal emelkednek, ezért szükséges az áremelés. A Mátra erőmű jelen lévő gazdasági igazgazgatóhelyettese, Antal Jánosné viszont mindezt megkontrázta, amikor azt mondta: ők a hőszolgáltatónak mindössze 18 milliós emelést terveznek. A kimondatlan kérdésre - amely kiült az arcokra - a Hőszolgáltató vállalat igazgatóhelyettese, Csörge József etikátlannak nevezte Antalné eljárását, mondván: most mindenki csalónak gondolja őket. Ezek után több képviselő is alkalmatlannak nevezte az előterjesztést, s az ügyben javaslatot tettek egy ad-hoc bizottság létrehozására, amelynek elfogadható alternatívát kell kidolgoznia. A továbbiakban, - többek közt - a Nógrád Megyei Moziüzemi Vállalat átalakításáról esett szó, amelyhez, Tordainé dr. Sztrázska Erzsébet képviselő személyében, önkormányzati biztost neveztek ki. A volt szovjet laktanya területén Nemzetközi egyetem Újabb lépést tettek a Kecskeméten létrehozandó Közép-Európai Nemzetközi Egyetem megvalósulása felé: eredményesnek bizonyult az a zártkörű tervpályázat, amelyet a BME építészkarán működő Mesteriskola hallgatói részére hirdetett a Környezetvédelmi és Területfejlesztési Minisztérium, a Közép-Európai Nemzetközi Egyetem Alapítvány Kuratóriuma, az Országos Műemlékvédelmi Hivatal, illetve a Magyar Építészek Kamarája és Szövetsége. A bírálóbizottság megítélése szerint az első díjra érdemes pályamű szerzői — Nagy Iván, Szécsi Zoltán és Vizér Péter— olyan teljes értékű javaslatot tettek le az asztalra, amelynek alapján elkészülhet a beépítési koncepció, s a többi pályatervben is találhatók hasznosítható megoldások. A Közép- Európai Nemzetközi Egyetem — mint ismeretes — az egykor a város tulajdonát képező, majd évtizedekig a szovjet csapatok által használt Rudolf-laktanyában épül majd fel. A terület tulajdonjogát már bejegyezték az intézmény javára. A közép-európai nemzetek diákjainak képzésére, illetve posztgraduális oktatására hivatott, tudományos műhelyként működő egyetem létrehozásának anyagi feltételeiban még hiányoznak. azon- Az Ybl Bank felszámolása kapcsán A bíróság meghallgatta az érintetteket .A Fővárosi Bíróságon meghallgatták az Ybl Bank felszámolásával kapcsolatban az Állami Bankfelügyeletet, a bank vezetését, valamint a hitelezői nagyválasztmány képviselőit. A meghallgatáson a bankfelügyelet és a banki management adta a bíróságnak a fizetésképtelenséget igazoló okmányokat. Amennyiben a bíróság elfogadja ezt a bizonyítást, akkor kihirdetheti a felszámolási eljárás megkezdését. Ez azt jelenti, hogy a határozatnak a közlönyben való megjelenésétől számított 30 nap alatt a felszámolási biztos vezetésével készül a bank mérlege. Ez az egy hónap áll rendelkezésre a bank iránti követelések benyújtására. Az Állami Bankfelügyelet a felszámolási biztos feladatainak ellátására a DRT Hungary-t javasolta, amivel a hitelezők és a bank vezetése egyetértett. Ha a felszámolási eljárás e vonalon halad tovább, akkor mód van arra, hogy a 30 nap letelte után a betétesek megállapodásra jussanak. Ennek eddig a legfőbb akadálya a Mogürt felszámolási eljárási kérelme volt, azonban amint az a bírósági tárgyaláson elhangzott, a cég visszavonta kérelmét, így olyan megoldás is lehet, ami alapján a betétesek betéteik 70 százalékához is hozzájuthatnak. Ha nem sikerül a megállapodás, akkor a betétesek maximum betéteik 10-20 százalékát szerezhetik vissza. 1 ícJTt' Egészségügy Neuralgikus pont: a jövedelem Az egészségügyi ráfordításokat tekintve — a hazai 70 éves várható élettartamot alapul véve —jelenleg egy magyar állampolgár „értéke” körülbelül 16 millió forint, ami csupán egynegyede, egyötöde a nyugat-európai átlagnak. Ezt a ritkán hallott adatot Botos József, a társadalombiztosítási főigazgatóság vezetője ismertette az orvos- és gazdasági igazgatók országos tanácskozásán, hétfőn Budapesten. Az egészségügyi finanszírozás kérdéseiről tartott rövid előadása keretében Botos József az egészségügyi reformfolyamatra is kitért. Elmondta: amíg Európa fejlett országaiban ma az orvosok jövedelme az átlagjövedelem 2,5-3-szorosa, addig hazánkban ez az arány csupán az ezredfordulóra érhető el. Az évenkénti közelítés reális lehetőség — mutatott rá —, de ma még a reformfolyamat legneuralgikusabb pontja valóban az egészségügyiek, közöttük is az orvosok jövedelme. ^