Nógrád Megyei Hírlap, 1993. május (4. évfolyam, 101-124. szám)

1993-05-03 / 101. szám

4 HÍRLAP Mély hivatástudattal gyógyítanak Manapság a sajtó olvasói egyre gyakrabban találkoznak panaszos hangvételű élmé­nyekkel, kritikus észrevételek­kel mind a magán-, mint a tár­sadalmi élet területein. Talán e felgyorsult világban senki sem teszi nagyszerűen a dolgát? Az egyre szűkülő anyagi fel­tételek, a megélhetés fokozódó nehézségei nem szükségszerű, hogy együtt járjanak a pesszi­mizmussal, az elismerő szó hiá­nyával. Betegségemből adódóan pár hetet töltöttem a Madzsar József Nógrád Megyei Kórház sebé­szeti osztályán. Itt találkoztam a számomra eddig ismeretlen kórházi élettel, a betegek egy­más iránt érzett aggodalmával, izgalmával s a gyógyulás nehe­zen múló perceivel. Közvetlen tapasztalatot szereztem, hogy a kórház, mint munkahely, mi­lyen szigorú elvárásokat fogal­maz meg minden itt dolgozó számára: az orvosoknak, s munkájukat segítő, más mun­kakörben dolgozóknak egy­aránt. A sebészeti osztályt dr. Csiky Miklós főorvos vezeti nagy szaktudással, emberséggel és fáradhatatlan hivatásszeretettel. Méltán vívta ki szűkebb és tá­­gabb környezetének elismeré­sét, mint kiváló szakember. A közelmúltban Salgótarján Vá­ros Önkormányzata a Pro Urbe kitüntetés adományozásával fe­jezte ki eddigi példaszerű gyó­gyító munkája iránt az egész vá­ros elismerését. Szakmai mun­kásságának hírneve már régen túljutott az ország határain. Eu­rópa hírű szakember. Saját ma­gával megfogalmazott igényes­sége jellemző minden kollegá­jára, munkatársára egyaránt. Példaszerű a gyógyulni vágyók s az itt dolgozók kapcsolata. Mindezt a sebészeti osztály dolgozóinak szakmai igényes­sége és humanitása közvetíti, segítve a betegek igényét, hogy mielőbb gyógyultan térhesse­nek vissza otthonukba. Igen! Nagyszerű emberek dolgoznak az egészségügy e fontos területén. Nem panasz­kodnak, nem dicsekednek. Egy­szerűen, s igazi helytállással végzik fáradhatatlanul gyógyító munkájukat. Köszönöm! Nádasdi István Salgótarján OLVASÓKTÓL OLVASOKNAK Az önkormányzat is csak addig nyújtózkodhat, amíg a takarója ér Szeretnék reagálni a Nógrád megyei Hírlap 1993. április 7-ei számában megjelent Önnön kardjukba dőlnek az újlakpusz­tai polgárok? cikkre. Én vizslási születésű vagyok, így mindig érdekelt a települé­sem sorsa - sőt ha egyeseknek ez furcsa is - szülőfalum, Vizs­lás sorsa is. Fentiekből adódóan a megtar­tott falugyűlésen mindig megje­lentem, amióta visszajöttem lakni. Ugyanis tizenhat évig Salgótarjánban is laktam. A fa­lugyűléseken mindig szomo­rúan tapasztaltam, hogy keve­sen voltunk és azok nem jöttek el, akik a legtöbbet háborogtak. Szerintem sok emberből hi­ányzik a megértés. Például az egyik falugyűlésen az évente fi­zetendő négyszáz forint terület­­fejlesztési adót sem szavazták meg, de öt perc múlva már na­gyobb lélegzetű beruházás megvalósítását kérték. Természetesen én ezt nem hagytam szó nélkül. Válaszuk: Udvarias buszvezető Én a buszon utazva mindig figyelemmel kísérem a vezetők magatartását, az utasokhoz való viszonyát. A mátranováki vonalon dolgozó sofőr - úgy tu­dom Kuborczik Péternek hívják - rendkívül segítőkész és a tőle telhetően mindent megtesz az emberek érdekében. Megér­demli, hogy példaként említsük. Takács Lajosné Salgótarján — Adjál, ha neked van. — És ezt olyan mondta, akinek jöve­delme több volt akkor - beval­lása szerint - mint az enyém. Ugyanezen gyűlésen felvetet­tem a társadalmi munka lehető­ségét, természetesen erre sem sok jelentkező akadt. (Csinál­tassa meg az önkormányzat az árkot, azért fizetjük az adót - amit viszont nem akartak fizetni - szöveggel.) Az önkormányzat fogadó­napját valóban Rigó Istvánnénál (újabb támadások megelőzése érdekében közlöm, hogy nővére vagyok. )tartotta, de nem az úgynevezett kocsmában, hanem a mellette lévő helyiségben. Egyébként régebben a bisztró­ban voltak a falugyűlések és az akkor senkit sem zavart, mivel a bisztró tulajdonosát nem ismer­ték, így nem tudták kikezdeni. Apropó bisztró! Amikor en­nek megépítését megkezdték, szavazni kellett. Orvosi rendelő vagy bisztró? Bisztró mellett döntöttek. Úgyszintén elvették a fiatalok részére kialakítható klubhelyiség megteremtését is. Akkor sokaknak nem jutott eszébe, hogy esetleg később gyermeke lesz, a másiknak unokája és az nem a bisztróba szeretne menni, hanem az óvo­dába. Mi nagyon sokat dolgozunk, szüleim erre neveltek, mégis nagyon nehéz a megélhetés. El­hiszem azt, hogy aki a sültga­lambot várja reggelente az ut­cán a szájába repülni, annak még nehezebb. A falusi életnek a városi élethez képest az a hát­ránya, hogy többet kell dol­gozni, hisz ott a kert, ami a szorgos embereket kényszeríti. A cikk olvasása kapcsán szomorúan tapasztaltam, hogy az emberek egy része nagyon igazságtalan, csak kapni sze­retne. Irigyen figyeli azt, aki meg tud élni, a munkát bezzeg nem irigyli, ami ahhoz tapad. Az ilyen ember végignézhetné Rigónénak vagy más szorgosan dolgozó embernek egy napját, és azután mondhatna véle­ményt. Újlakpusztán sok a szorgos ember, azok nem is nagyon ér­nek rá háborogni. Szerettem volna olvasni a cikkben­­ a sok rossz mellett - azt is, hogy tervben van a gáz­szerelés, a telefonbekötés, ha nem is azonnal. Továbbá arról sem tesz emlí­tést a megkérdezettek egyike sem, hogy az önkormányzat té­lapóestet rendezett, pénzbeni ajándékozással egybekötve. Szeretne falugyűlést tartani, de az emberek erre sajnálják a két órát. Hiányoltam továbbá, hogy a vasúton túl élő újlakpusztai lakosságot nem kérdezték meg az építendő úttal kapcsolatban, hisz a sárban ők járnak és ők is itteni lakosok. Sajnos, akik tudják, hogy az önkormányzat is csak addig nyújtózkodhat, amíg a takaró ér, azokban sincs megédés. Juhász Istvánná Vizslás-Újlak Akinek inge, vegye magára! Közel 40 éve élek Salgótarjánban, de soha nem láttam ilyen szemetesnek, mint manapság. E képet nem a periférián készítettem, hanem közel a városközponthoz, a Füleki úton. Pontos helyszín: a Salgó út és az MDF székház közti foghíjas telek. P. Tóth László 1945-47-ben is voltak kemény dolgok Március 27-28-ai számuk 3. oldaláni olvasható: „Elfeledkez­­­nek az 1948-ig tartó időszakról, hogy akkor, ha jól-rosszul, de mégiscsak demokrácia műkö­dött Magyarországon.” Ezzel kapcsolatban néhány személyes élményem jut eszembe: Hatóságom 1945. január­­ [UNK] ával Tápéra helyezett. A köz­egháza új „demokratikus” urai lettek megveréssel fenyegetni, ha merek az ifjúsággal foglal­kozni. Megtiltották a nyugdíjas plébános bútorainak kiadását. Amikor ezt írásban kértem, fe­nyegetés volt a válasz. Barátai­mat fogságba vitték. Se vád­emelés, se kihallgatás. Több­ször mentem panaszra a főis­­páni hivatalba, de a titkárnál beljebb nem jutottam. Kecskeméten voltam 1945 őszén. A rendőrkapitány sze­relmét visszautasította egy le­ány, ezért került börtönbe ... Novemberben jártam a kecske­méti internáló táborban: 9-10 éves gyermekek voltak szüleik­kel élősdiektől elárasztott tégla­­lakások között. S nem voltam egyedül az or­szágban ilyen tapasztalatokkal. Másutt is tömegek sínylődtek fogságban anélkül, hogy közöl­ték volna velük rabságuk okát, ki sem hallgatták őket, bírói íté­letet nem hoztak. A délbudai in­ternáló tábor parancsnoka csen­dőrtiszt volt. Sok „érdemet” szerezhetett a rabok hátrányára. 1946-ban Rajk László tűrte a po­­litikai rendőrség kínzásait és megszavaztatták a „hóhértör­vényt”. Az ellenálló képvise­lőkkel elkezdték a szalámi-tak­tikát. Nagy Ferenc és Tildy Zol­tán belement, mert azt remélték, hogy a békeszerződés megkö­tése után helyrehozzák e meg­alkuvást. Diákok megkínozva aláírtak jegyzőkönyveket taná­raik ellen. A rendőrség éjjelente fegyvereket rejtett el iskolák­ban, aztán másnap „megtalál­ták”. A sajtó lázított a reakció fészkei, az egyházi iskolák el­len, megírták, hogy a bajai gim­náziumban összeesküvés bűnje­leit találták, pedig az egész vá­ros tudta, hogy a rendőrség oda sem ért. A Teréz körúton egy szovjet katona szóváltás közben a járókelők szeme láttára agyon­lőtte társát. Erre az Andrássy út­ról egy halálra kínzott ember hulláját a közeli romház padlá­sára vitték, egyenruhát húztak rá és meg kellett írni a lapok­nak, hogy Kálóz egyenruhás ölte meg a szovjet katonát. Ezen a címen oszlatta föl Rajk a kato­likus egyesületeket. 1946 de­cemberében politikusokat tar­tóztattak le s megakadályozták az ügy kivizsgálását. 1947 ja­nuárjában további kisgazda képviselők mentelmi jogát fel­függesztették. Február 25-én a gerinces Kovács Bélát, a ma­gyar nép által választott több­ségi párt főtitkárát oroszok le­tartóztatták. Truman, az USA elnöke akkor kimondotta, hogy ezt nem fogja nézni ölbe tett kézzel. Aztán csak nézte. Kon­zekvencia? Kovács Géza lelkész Tolmács A gyerekeket senki nem kérdezte meg Megdöbbenve olvastam a Nógrád Megyei Hírlap április 24-ei számában a Nevelt gyer­mekeit követeli a „gonosz” mostoha című cikket. Én ugyanis jól ismerem Maglódi Mónikát, a Tari család fogadott gyermekét, mert két nyári cser­késztábort is töltöttem vele együtt és ők is tagjai voltak a nagycsaládosok egyesületének. Móni nevelőszüleiről soha­sem panaszkodott, sőt, mikor róluk kérdeztem, elmondta, hogy nagyon szereti őket, job­ban mint édesanyját. A cser­késztalálkozókra, kirándulá­sokra­­ rendszeres­en jártak, pedig Szirák nincs nagyon közel és van, aki a saját gyermekéért nem tett volna annyit, mint Tari Gyula és felesége fogadott gyermekeikért. Másrészt nem tudom megér­teni, hogy a gyivi miként bánhat úgy a gyerekekkel, mint valami közönséges csomagokkal, me­lyeket kézről kézre lehet adni. Tudomásom szerint a gyerme­keket senki sem kérdezte meg, szeretik-e nevelőszüleiket, vagy meg akarnak tőlük válni. Pedig szerintem ez a legfontosabb. Lehet, hogy nem így van, de én tizenhárom évesen így látom a dolgot és meggyőződésem, hogy a három gyereknek jobb dolga sehol sem lehet, mint Tá­déknál volt. És ha egy szülő el­len ennyi vádat tudnak felhozni, akkor ilyen alapon sok embertől lehetne elvenni saját gyerekét. Azt pedig, aki feljelentette a Tari családot, nagyon elítélem, mert ha volt mersze feljelentést tenni, akkor tettét is vállalnia, kellett volna. Remélem a gyerekek vissza­kerülnek Tádékhoz minél előbb. Szakál Kinga Salgótarján Három kérdés A fentiekhez csatlakozva sze­retném tudni, hogy ezek után hol keressem a barátnőmet, Maglódi Mónikát? Vége a cser­készéletnek is? Nem lesz több közös nyaralás? Szakál Georgina Salgótarján 1993. május 3., hétfő Kakaóbál Április 17-én az IKU (Ifjú­sági Kereszténydemokrata Unió) a 2­6 éves korosztály számára kakaóbált rendezett. Kedves - a gyerekek által jól ismert - mesezenékkel szórakoz­tatták őket, melyet a rendezők maguk hangszereltek és adtak elő, így igazán jó kapcsolatba kerültek a közönséggel, amelyik fergeteges tánccal jutalmazta őket. Volt ovis karatebemutató, „tátika", rajzfilmvetítés. Az iz­galmakat fokozta a tombola, va­lamint a kakaóivó verseny. A jó hangulatú műsor alatt a gyerekeket és a szülőket meleg kakaóval és péksüteménnyel vendégelték meg.­­A helyi művelődési ház is előállhatna hasonló kezdemé­nyezéssel, mert ez a rendezvény másodsorban az egyház hívei­nek majdani gyarapítására is szolgált, ezért kell azon szülők gyerekei számára is rendezni valamit, akik emiatt maradtak távol. Az óvodáskorúak szóra­koztatásával szervezetten itt még senki sem foglalkozott, így az IKU úttörőnek tekinthető.) Köszönet a bál támogatói­nak, hiszen minden jóhoz in­gyen juthattunk hozzá. Pásztor Zoltánná Szécsény Olvasóink kérdezték - jogászunk válaszol Jár-e a 40 éves jubileumi jutalom? Olvasónk levelében írja, hogy munkája során mindig közalkalmazott volt, 1992. áp­rilis 1-jétől rokkant­nyugdí­jas. A nyugdíjazáskor megál­lapított szolgálati ideje 35 év és 181 nap volt, melyben benne foglaltatik a 3 évi ipari tanulói idő is. Nyugdíjazáskor nem kapta meg a 40 éves jubi­leumi jutalmat, noha megíté­lése szerint ez őt megillette volna. Kérdezi, hogy jár-e neki és ha igen, milyen jog­szabály alapján? Az 1993. január 4-ei lapunk­ban is foglalkoztunk a közal­kalmazottakra vonatkozó jogi kérdésekkel és köztük a közal­kalmazottakat megillető jubile­umi jutalommal is. Csak ismé­telni tudom, hogy a közalkal­mazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 78.§-ának (1) bekezdése alapján illeti meg jubileumi jutalom a közalkalmazottat abban az eset­ben, ha 25, 30, illetve 40 évi közalkalmazotti jogviszonnyal rendelkezik. Foglalkoztam az­zal is, hogy a közalkalmazott­nak járó jubileumi jutalom - noha az elnevezés megegyezik a régi munkakönyvében megfo­galmazott juttatással - új, a közalkalmazotti törvény alapján járó juttatás, ezért csak azt a közalkalmazottat illeti meg, aki a jogosultságot 1992. július 1-jétől kezdődően szerzi meg, mivel a közalkalmazotti törvény 1992. év július 1. napjától jog­hatályos. Olvasónk levelében hivatko­zik a régi Munka Törvényköny­vének 48.§. (2) bekezdésében foglalt rendelkezésekre, mely szerint neki a nyugdíjazásának évében esedékessé vált, ezért ki kellett volna fizetni a 40 éves jubileumi jutalmat, mert több mint 35 éve volt! Olvasónk valóban jól tudja, hogy az ő esetére még a régi Mt. előírásai voltak az irányadóak, de feltehetően megzavarta őt a társadalombiztosításról szóló 1975. évi II. törvény és annak végrehajtási rendeletei, mert a T. 54. §. (1) bekezdése­­ a nyug­díj idejének megállapítása szempontjából beszámítható szolgálati időre vonatkozik! Hivatkoznunk kell a sokszor módosított 19/1979. (XII. 1.) MüM rendeletre is, mely szerint munkaviszonyban töltött idő­ként csak az 1950. január 1 -je előtti szakmunkástanulóként töltött időt lehetett figyelembe venni, azt követően azonban szakmunkástanulóként töltött idő a munkaviszonyba már nem volt beszámítható és más jog­szabályok is csak a felsőfokú oktatási intézmények nappali tagozatán folytatott tanulmányi időt rendelték munkaviszony­ban töltött időként figyelembe venni és a jubileumi jutalomnál is beszámítani. Jó volna pontosítani a mun­kaviszonyra és a szolgálati időre vonatkozó fogalmakat és az időpontokat is. Ezért hivat­kozunk az 1992. július 1-jén ha­tályba lépett 1992. évi XXII. törvény - az új Munka Tör­vénykönyve- 11.§ (1) bekez­désére is, mely szerint a mun­kaviszonnyal kapcsolatos igény 3 (három) év alatt évül el. Az új Mt. 205.§ (1) bekezdése szerint a törvény hatályba lépése előtt létesített munkaviszonyból származó igényre az igény ke­letkezésekor hatályos jog, az igény érvényesítésének rendjére e törvény rendelkezései az irá­nyadóak. Javasoljuk olvasónknak, hogy forduljon a salgótarjáni munkaügyi bírósághoz, ahol minden tisztázható és ha járna a 40 éves jubileumi jutalom, an­nak kifizetése is elrendelhető ítélettel. Dr. Verébém­­

Next