Nógrád Megyei Hírlap, 1997. május (8. évfolyam, 101-125. szám)
1997-05-17-18-19 / 114. szám
1997. május 17., szombat Nógrád Megyei Hírlap G. Szűcs László Jegyzete Az én iskolám elhunyom a szemem. Ott ülök a padban, a középső sorban, úgy középtájon, ott ülnek a többiek is. Az imént jöttünk vissza az „alsó iskolából”, hogy még egyszer együtt lehessünk. Előttünk nem füzetek, hanem virágcsokrok. A vállunkon hímzett tarisznya, benne az útravaló: pogácsa, lukas kétfilléres és egy vékonyka verseskötet. Kinyitom a szemem, eltűnik gondolataim vetítővásznáról az osztályterem. Józan tárgyilagossággal tudom, hogy a padokat már régen eltüzelték és a százesztendős vályogfalakat is eldózerolták. S tudom azt is, hogy nem csupán azért nem ülhetünk még egyszer ott és úgy egymás mellett, mert időközben 32 év eltelt. Hárman már végleg elmentek közülünk. Mások messzire költöztek. Végh Bandi vezetőtanár a nemzetközi hírű Fazekas gimnáziumban, Csernák Kati Salgótarjánban tanít, Nikovics Jóska Vizsláson kőműves, Tőzsér Bandi buszsofőr Magyargécben. Róluk még csak tudok valamit, de a legtöbbünkről, szégyellem bár, de jóformán semmit. Csupán annyit, hogy élünk, dolgozunk valahol. S hiányoznak persze tanáraink is. Nem nevet többé a víg kedélyű Ottó Lajos, s régen nem rágja már a szivarját Kelemen Gyula bácsi sem. Ajándék viszont számunkra, hogy időnként találkozhatunk egykor volt osztályfőnökünkkel, Ify Pista bácsival, aki sokunk példaképévé vált emberformáló képessége által. Találkozhatunk, amikor hazajövünk, amikor haza sodor bennünket a sors. S kivételesen nem egy régi kedves arca, hanem egykori iskolánk és társaink képe merül fel. Az iskola, amely gyerekkorunkban fogta a kezünket, majd féltőn bár, de elengedte. Az iskola, amely már régen nincsen, de bennünk mégis létezik. Az iskola, amely — lévén Nógrádmegyer honfoglalás kori eredetű település, illetve majd’ ezer éve „templomos hely”, amely régi írások szerint „skolával” rendelkezik - évszázadok szellemiségéből adott nekünk útravalót, erőt a mindennapokhoz, tartást a próbatételekhez, s hűséget - még nekünk, távolra költöző hűtleneknek is - a helyhez, ahol születtünk. S ahová most, a mai napon sokan visszajöttünk, hogy a Mikszáth Kálmán nevét felvenni szándékozó, egykor palatáblás, ma internetes régi-új iskolánkat együtt köszönthessük az itthon maradókkal.zt az iskolát, s általa az iskolákat, amelyek itt és szerte az országban nevelték őseinket, s reméljük, hogy évszázadok során nevelik meg utódainkat: embernek, magyarnak, európainak. Börtönbe indult, egy üzletbe érkezett őrizetben a betörőbanda Igencsak meglepődött Dorogházán egyik reggel T. F., amikor az általa bérelt élelmiszerüzletet akarta kinyitni, ezt már kulcs nélkül elvégezték helyette. Csaknem 350 ezer forint értékben tűnt el az üzletből dohányáru, élelmiszer, ital és tisztítószer. A bátonyterenyei rendőrkapitányság nyomozói a napokban őrizetbe vették a betöréssel alaposan gyanúsítható mizserfai S. Györgyöt, M. Zsoltot, R. Frigyest és a szúpataki B. Zoltánt. M. Zsolt március 14-én szabadult a börtönből, míg társa, S. György hatszor volt büntetve, május 12-én kellett volna 15 hónapos börtönbüntetésének letöltését megkezdenie a balassagyarmati börtönben. Salgótarjánban lopták el a gépkocsit, sőt miután jól végezték dolgukat, vissza is vitték a helyére, így aztán a tulajdonos csak a fejét vakarhatta, hová lett autójából a benzin, és miért van benne több kilométer? zso Már 600.000 Ft-ért MMifflfl S&A elviheti! hónapban 1 ASTRA A nagysikerű Astra Light modell korlátozott darabszámban ismét kapható 1.814.800 Ft-tól! Az Opel Bank ajánlata: 30% előleg + kezelési költség befizetésével elviheti csak a személyi igazolványa és jogosítványa bemutatásával! (akár 48 hónapos futamidőre) OPEL KENDERESI 3100 SALGÓTARJÁN Rákóczi út 233. Tel.: 32/441-255 Fax: 32/440-539 Megyei Körkép4 fliP BÁTONYTERENYE Kiállítás nyílt Balassagyarmaton - Váljon újra virágzó földdé Nógrád ! Dudaszó Tereskéről A múzeumi világnap (május 18.) „környékén” a balassagyarmati Palóc Múzeum rendszerint valamilyen ünnepi kiállítás-szenzációval emlékeztet az eseményre. Tavaly a népi vallásosság palócföldi kincseiből nyílt emlékezetesen szép tárlat, az idén a tájegység pásztorművészetének remekeit mutatták be a közönségnek. Tavaly a tárlathoz tudományos konferencia is tartozott: Erdélyi Zsuzsanna néprajztudós megrendítően fontos folklórtitkok rejtelmeibe avatott be vagy száz érdeklődőt (azóta az olasz állam legmagasabb néprajzi kimunkásságát). -Nincs rendben valami az emberi kapcsolataink minősége körül! - hallottuk akkor, s a szeretethiányt, a bensőséges viszonyok összetartó erejének hiányát akkor éneklő, imádkozó falusi asszonyok vallomásaiból sűrítették tudományos ténnyé, ezredfordulós üzenetté: változtatnunk kell a másik emberen való viszonyunkon. Az idei ünnepi tárlaton a palóc pásztorművészet értékeinek tudós elemzését, dr. Paládi- Kovács Attila egyetemi tanár végezte el, s a humanista üdvözletét, figyelmeztetést ezúttal Pál István tereskei juhászember dudazenéje, furulyamuzsikája, tánca, meséje hozta el a balassagyarmati kiállítóterem közönségének. Pál István, a népművészet mestere, emberi megjelenésében, pásztorpolgári minőségében, zeneművész szerepében lenyűgöző ember. Hatalmas fehér bajusza, idős korára is megmaradt szálfa tartása, személyiségének ereje ugyanúgy magával ragadott mindenkit, mint tavaly Erdélyi Zsuzsanna tudósi szava; a tereskei dudaszó itt nem csak azt idézte fel, hogy ezer éve a honfoglaló magyarság pásztornép volt, s a pásztorság kulturális kincsei akkor is, most is páratlannak bizonyultak Európában, de a jövőről is üzent Pál István. Mert a jövő magyar mezőgazdaságának a juhászat, a pásztorkodás ügye most is kulcskérdése. Tanuljuk és tudjuk újra: hogyan készül a juhsajt, hogyan éleszthető fel az ősi magyar kecskefajták tenyésztése Palócföldön. Ez az országrész a gyümölcstermelés, a zöldségkultúrák hagyományainak újrateremtése mellett, az állattartás modern keretek között való újjászervezésével válhat virágzó földdé ... Erdős István tüntetésével ismerték el „Pásztor polgári minőségében is lenyűgöző ember” fotó: gyurlán Dr. Juhász Miklós, a háziorvosi szakvizsga előtt: „Minden rendben van és kész. Orvosolt vizslási gondok (Folytatás az 1. oldalról) Az orvosnak, dr. Juhász Miklósnak pedig szakmai továbbképzésen kell részt vennie, majd ezt követően háziorvosi szakvizsgát tenni. Figyelmeztettük az orvosetikai, szakmai szabályok betartására is. Megkérdeztük dr. Juhász Miklós orvost, aki elégedett a vizsgálat eredményével. Szűkszavúan csak ennyit mondott: Minden rendben van és kész! Sándor Tibor polgármester is abban reménykedik, hogy ezzel nyugvópontra kerül az ügy, megnyugodnak a kedélyek a faluban. - Maga a csütörtöki ülés is nyugodt körülmények között zajlott, azon jóval több polgár megjelenésére számítottunk. A városi ÁNTSZ javaslatait szigorúan megtartjuk az utolsó pontig. Az orvosírnoki státuszt megszüntetjük, a doktor úr a megyei kórházban, illetve a salgótarjáni mentőállomáson vesz részt gyakorlaton, majd szakvizsgát tesz, mivel az minden háziorvosnak kötelező. - A tiltakozók többsége a betegekkel szemben használt hangnem ellen szólt. - A sajnálatos eset óta egyetlen ilyen jellegű bejelentés nem érkezett hozzánk, s bízunk benne, hogy nem is fog. Szeretnénk, ha az orvos és ápolónő menet közben rendezné szakmai konfliktusát. Ettől függetlenül a két hónap „türelmi idő” leteltével, június közepén még egyszer, remélhetőleg utoljára összegezzük az ügy tapasztalatait, s mindenki számára megnyugtató módon lezárhatjuk az egészet. 311-600, az ingyenes vonal Hattól hatig Lelkisegély vizsgázóknak (is) Ez a hétvége a lelki elsősegély-telefonszolgálatoké. Ebből az alkalomból hirdették meg a „Beszéljünk egymással!” mottójú programot, Nógrádban Balassagyarmaton és Salgótarjánban. A salgótarjáni szolgálat nyílt napját együtt rendezte a Salgótarjáni Információs Tanácsadó Irodával és a Diáktanácsadószolgálattal. Az amúgy este hattól reggel hatig hívható telefonszolgálatnak tegnap déltől ma délig a MATÁV és a KNC biztosított ingyenes vonalat. A lelki elsősegély-szolgálat salgótarjáni vezetőjétől megtudtuk, hogy elsősorban nem drogos fiatalok jelentkeznek, sok esetben a szülői háttér vélt elviselhetetlensége váltja ki az elkeseredést. A „D. pont”, a Diáktanácsadó-szolgálat tagja, Argyellán Zsuzsanna leginkább a vizsgaidőszak, az érettségi lelki problémáin segítette át a hozzá fordulókat. (n) 1997. május 19-én (pünkösdhétfőn) Hétfőn az alábbi településeken tartanak ügyeletet a megyében dolgozó állatorvosok: Rétság és környéke (Diósjenő, Nagyoroszi, Drégelypalánk, Romhány, Nézsa), dr. Kása Géza, 2651 Rétság, Rákóczi u. 34. Telefonszám: 35/350-852; Balassagyarmat és környéke (Szanda, Érsekvadkert, Terény, Magyarnándor): dr. Baráth József, Magyarnándor, Iskola u. 20. Telefonszám: 35/372-217; Szécsény és környéke (Őrhalom, Varsány, Rimóc, Endrefalva): dr. Renner Károly, 2671 Őrhalom, Ifjúság utca 2. Telefonszám: 35/370-081; Salgótarján és környéke (Cered, Karancskeszi, Ludárva, Bátonyterenye, Mátraterenye, Kishartyán, Nógrádmegyer): dr. Gál József, 3123 Cered, Petőfi u. 83. Telefonszám: 32/406-444; Pásztó és környéke (Szurdokpüspöki, Jobbágyi, Cserhátszentiván, Ecseg, Csécse): dr. Lukáts Tamás, 3053 Ecseg, Béke u. 9. Ecseg 7. Palotás és környéke (Kálló, Bérces, Szirák): 29-30-31-én dr. Lukáts Tamás, 3053 Ecseg, Béke u. 9. Telefon: Ecseg 7. 3. oldal Hírek Legközelebb kedden Lapunk a pünkösdi ünnepek miatt legközelebb május 20- án, kedden jelenik meg. Közös koncert Fülek - A határon túli városban szentmise-liturgián szerepel a ferences rendi kolostorban a Salgótarjáni Pedagóguskórus és a szimfonikus zenekar május 17-én, szombaton 18 órakor. Drága tűzhely Egyházasdengeleg - Az önkormányzat a költségek csökkentésére egy nagy konyhai gáztűzhelyet vásárolt 155 ezer forintért. Beállításával olcsóbbá válik a konyha működtetése, ahol az iskolásoknak, óvodásoknak és a szociális ellátásban részesülőknek főznek. Számuk 40-50 fő között váltakozik. Aszfaltszőnyeg Kisbágyon A Nógrád Megyei Területfejlesztési Tanácstól pályázat útján annyi pénzt kapott az önkormányzat, amiből a Táncsics utcában - 960 méteren - befejezhették az út kiegyenlítését, szélesítését és új aszfaltszőnyeggel való beterítését. Ki lesz a háziorvos? Mátramindszent - A település önkormányzata Szuha önkormányzatával közös testületi ülést tart május 17- én 13 órakor a mátramindszenti polgármesteri hivatalban. Napirenden a kiírt háziorvosi pályázatra beérkezett négy pályamunka elbírálása szerepel. Katonai szünet Salgótarján - Két napig szünetel az ügyfélfogadás május 20-án (kedden) és 21- én (szerdán) - a Nógrád Megyei Hadkiegészítő Parancsnokságon. Szabadlábon a halott gyarmati csecsemő anyja Döntsön a szövettan ! Szabadlábra helyezte a bíróság B. T. 24 éves balassagyarmati lakost, akit a rendőrség azzal gyanúsít, hogy megölte újszülött csecsemőjét. A halott babát kukázók találták meg a Hunyadi utcában. Dávid Gyula bűnügyi igazgató arról tájékoztatta a lapunkat, hogy a boncorvosi je lentés nem zárta ki, hogy a gyermek halva született, de nem is erősítette meg. Ezért a fővárosi bűnügyi intézet szövettani elemzése lesz a mérvadó. Ez a jelentés azonban késik, talán egy hét múlva várható. Addig is marad az eredeti jogalap, emberölés alapos gyanúja. Harmincöt esztendeje egy helyen a veszettség ellen Szájkosár nélkülÁllatorvosi Ügyeletek Sok salgótarjáni járókelő kifogásolta: miért éppen a vasúti átjáró előtt, a patika, posta és az ott lévő élelmiszerbolt közelében bonyolítják le a kötelező eboltást? Ez ugyanis Salgótarján egyik legforgalmasabb helye. Az ebek ide-oda kapnak a gyanútlan sétálók felé. - Az állatorvos javaslata alapján jelöltük ki az eboltás helyét. Tudomásom szerint régóta ezen a helyen bonyolódik le ez az esemény - kaptuk a felvilágosítást a salgótarjáni önkormányzat igazgatási osztályától. A helyszínen, a kutyaoltást végző állatorvos a következőkről tájékoztatta lapunkat: -Harmincöt éve ezen a helyen oltjuk be az ebeket. Szerencsére eddig még semmiféle baj nem fordult elő. Itteni jelenlétünket az is indokolja, hogy számítógépre visszük az adatokat, ehhez pedig áramra van szükség, amit itt biztosítottak számunkra. - A városi önkormányzat ebtartást előíró rendelete kötelezővé teszi a szájkosár használatát. Azonban a „ harapásgátló" elég sok ebnél hiányzik. - Sajnos, így van. Azonban örülünk annak, hogy eleget tesznek a kötelező eboltásnak. Régebben azért nagyobb volt az eboltási fegyelem. V. K.