Nógrád Megyei Hírlap, 2000. október (11. évfolyam, 231-255. szám)
2000-10-17 / 244. szám
Szlovák nemzetiség - hogyan tovább? Mégis lehet 21-gyel veszíteni? NÓGRÁD MEGYEI Aligha volt még ilyen: Magyarországon élő nemzetiség aligha Legkorábban 2003-ra ütemezhető a 21. számú főút salgótarjáni próbálkozott már meg azzal, amit a hazai szlovákok vittek végbe tehermentesítő szakaszának építése - válaszolta a közlekedési az elmúlt hét végén... (2. oldal) miniszter egy képviselői interpellációra. (3. oldal) Bajnokságok, eredmények, táblázatok A megyei labdarúgó-bajnokság, persze az ifjúságiakkal együtt, kispályás labdarúgás, asztalitenisz: az elmúlt napok legfontosabb eredményeit közöljük. (7. oldal) BALASSAGYARMAT, BÁTONYTERENYE, PÁSZTÓ, RÉTSAG, SALGÓTARJÁN, SZÉCSENY VÁROSOK ÉS TÉRSÉGÜK NAPILAPJA 2000. OKTÓBER 17. KEDD XI. ÉVFOLYAM, 244. SZÁM ÁRA: 43 FORINT ELŐFIZETVE: 31 FORINT Újra pusztít az Ebola Súlyosbodik az Uganda északi részén kitört Ebola-járvány: sajtóértesülés szerint 37-en vesztették életüket és összesen 71-en fertőződtek meg a halálos vírustól. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) illetékese úgy tudja, hogy a 63 fertőzött közül már 43 meghalt. Vasárnapig valamennyi esetet a fővárostól, Kampalától mintegy 300 kilométerre északra fekvő Gulu városában és környékén észlelték. Az Ebola-vírus az úgynevezett vérzéses lázat okozó vírusok közé tartozik. Vérrel és más testnedvekkel terjed. A fertőzés után általában négy nappal influenzához hasonló tünetek jelentkeznek: fejfájás, izomfájdalmak, láz, majd hányás és hasmenés. Mintegy egy hét múlva a beteg egész testén súlyos külső és belső vérzések jelentkeznek, s az ezt követő sokk okozza halálát. A félelmetes kór a fertőzöttek 50-90 százalékának életét követeli. Egyelőre sem megelőzésére, sem gyógyítására nincs módszer. ■ Parancsnokváltás Koszovóban Carlo Cabigiosu olasz tábornok hétfőn átvette a koszovói nemzetközi békefenntartó erő (KFOR) főparancsnoki tisztségét: a szerbiai tartományba vezényelt békefenntartók irányítása ily módon fél év után visszakerült az eurohadtesttől a NATO hatáskörébe. A KFOR élén Juan Ortuno spanyol tábornok állt az elmúlt fél évben, amikor az eurohadtest törzse irányította a békefenntartókat. A hadtestet 1993-ban hozta létre öt európai ország: Belgium, Németország, Franciaország, Spanyolország és Luxemburg. Hat hónap végzetes balesetért Jogerőre emelkedett az első fokú ítélet egy tavaly június végén történt halálos baleset ügyében: a 23-as főút maconkai elágazójában egy Nemti felől érkező autó vezetője - annak ellenére, hogy látta a szembejövőt - balra kanyarodott és így belerohant egy motoros. Egy 40 éves asszony - a motor utasa - öt nappal később meghalt, férje súlyos, a Ladában ülő férfi pedig könnyű sérülést szenvedett. A Balassagyarmati Városi Bíróság áprilisban főbüntetésként 6(!) hónap fogházat, s mellékbüntetésként a közúti járművezetéstől való 1 évi eltiltást szabott ki. Az ügyész három nap után súlyosításért fellebbezett, majd utóbb kiderült, hogy csak a mellékbüntetés tartamát kifogásolja. Az autós - bár a törvény szerint kiszabható legenyhébb büntetést kapta - szintén fellebbezett, igaz, nem enyhítésért, hanem felfüggesztésért. Ez a perorvoslat azonban nem vezetett eredményre, így M. P-nek fogházba kell vonulnia - hogy pontosan mennyi időre, az az ügyészi fellebbezés sorsától függött (a megyei bíróságot nem kötötte, hogy csak az eltiltást akarta meghosszabbíttatni a vádhatóság, lehetett volna emelni a főbüntetésen is). Ebben az ügyben azonban nem így történt, hogy miért, arra a kihirdetett másodfokú ítélet indokolása különösebben nem tért ki, így csak sejteni lehet, hogy bár az ügyészi fellebbezés tartalmilag nem volt akadálya a teljes körű súlyosításnak, a fair eljárás szelleméből az következik, hogy ilyet nem „illik” megcsinálni. Azt viszont semmi nem indokolta - a megyei bíróság álláspontja szerint -, hogy az eltiltást a törvényi minimumban határozzák meg, ezért azt dr. Tóth Bars tanácsa három évre emelte._____________________i Uniós tagság, német támogatás Joschka Fischer német külügyminiszter arra számít, hogy az első kelet- és közép-európai országok legkésőbb 2005. január 1-jén tagjai lesznek az Európai Uniónak. A Berliner Zeitung hétfői számában megjelent interjúban kijelentette: személy szerint híve az EU mielőbbi bővítésének, ám a dolgokat megbízható módon kell végrehajtani. Ez nem kifogás, hiszen arról van szó, milyen ütemben haladnak előre a csatlakozási tárgyalások. „Úgy gondolom, ha 2005. január 1-jénél korábban kerül sor a bővítésre, annak csak örülnénk.” ■ 9771215901000 áih.. 'S%tER INGYENES INFORMÁCIÓS MAGAZIN Kétbodonyi házimúzeumban fut a szátra Kovács Jánosné kétbodonyi otthona amolyan házimúzeumnak is beillik. Nagyszüleitől, szüleitől öröklött tárgyi emlékeket, használati eszközöket őriz. Megtalálhatók nála a a bodonyi asszonyok népviseleti darabjai: pruszlikok, kötények és félingek, amelyeket a rájuk hímzett motívumok miatt, sokan, a kalocsaival tévesztenek össze. Féltve őrzi az ősrégi festett tányérokat, a konyhai tűzhely fölött, ma dekorációként vigyáz ezekre. A szövőszéket viszont ugyanúgy használja, akárcsak régen, amikor ezzel készítették a palóc színekben pompázó rongyszőnyegeket, amelyekkel a „tiszta szoba” padlóját takarták. Kovácsné mostanában már nem az egykor hasznos, funkcionális céllal állítja fel a szátrát, hanem hogy saját maga örömére, s mások kedvére „alkossa” az újra közkedvelt pokrócokat, faliszőnyegeket ajándékba.________________ ■ Mentelmi jog: felfüggesztik Az Országgyűlés mentelmi bizottsága egyhangú határozatával azt javasolja a T. Háznak, hogy függessze fel Székely Zoltán független képviselő mentelmi jogát - tájékoztatta az újságírókat Isépy Tamás (Fidesz), a testület elnöke, a bizottság hétfői tanácskozását követően. A mentelmi bizottság elnöke elmondta, hogy a testületet - az Országgyűlés elnökén keresztül - a legfőbb ügyész kereste meg átiratával, amelyben közölte, hogy Székely Zoltán alaposan gyanúsítható vesztegetés bűntettével. Isépy Tamás hangsúlyozta: a legfőbb ügyész - átiratát kiegészítve - a bizottság tudomására hozta, hogy Székely Zoltán a vesztegetésen kívül zsarolás bűncselekményével is alaposan gyanúsítható. Az eset tanúja szerint ugyanis Székely Zoltán közölte Balla Dániellel: ha nem adja az általa megjelölt alvállalkozónak a munka 50 százalékát, vagy nem fizet ki készpénzben 30 millió forintot, mindent elkövet annak érdekében, hogy Balla Dánielt, illetve vállalkozását tönkretegye -mondta a mentelmi bizottság elnöke. Székely Zoltán, bár meghívták, nem jelent meg a bizottság előtt. A testület elnöke azt is aláhúzta: a mentelmi jog felfüggesztése nem jelenti a képviselő bűnösségének beigazolódását. • A mentelmi jog felfüggesztése azért indokolt, mert az ügy korrupciós jellege súlyosan árt az Országgyűlés tekintélyének - mondta Isépy Tamás, hozzáfűzve: egy felmérés szerint az eset kapcsán a lakosság 70 százaléka úgy ítéli meg, hogy a képviselők megvesztegethetők. Két élettársával végzett egy férfi Megölte új élettársát is az a békéscsabai férfi, akit 1989-ben akkori élettársának meggyilkolása miatt 13 év szabadságvesztésre ítéltek, s aki pár éve kedvezménnyel szabadult a börtönből - tájékoztatta a sajtót Kutyej Lajos főhadnagy, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtótisztje. A 64 éves békéscsabai lakos élettársi viszonyban volt egy 61 éves szintén csabai asszonnyal, aki külön háztartásban élt a felnőtt fiával. Pénteken este az asszony egyik hozzátartozója jelentkezett a főkapitánysági ügyeleten. Elmondta: gyanús neki, hogy senki nem nyitott ajtót a férfinál, pedig belülről az ajtóban benne van a kulcs. A bejelentő rendőri segítséget kér a behatoláshoz. A rendőrök a lakásban holtan találták az asszonyt, a férfi is eszméletlenül feküdt az egyik szobában csukló- és nyaki vágási sérülésekkel, valamint ismeretlen eredetű mérgezési tüneteket is tapasztaltak. A 64 éves férfit a mentők a csabai kórházba szállították, állapota miatt még hétfőn sem volt kihallgatható. A helyszíni szemlén rögzített nyomok és egyéb adatok alapján a rendőrség arra gyanakszik, hogy az idős férfi péntek délelőtt késsel ölte meg az élettársát, majd magával is végezni akart. A gyanúsítottat a Békés Megyei Bíróság 1989-ben emberölés miatt 13 év szabadságvesztésre ítélte, amiért 1988- ban megölte akkori élettársát. 1997-ben kedvezménnyel szabadult büntetéséből. T T T „Főtéri” Nógrád , Pásztó és a Cserhát-völgyi * kistelepülések jelenét, kulturális * értékeit és az ott élők emberek holnapért, jövőért vívott küzdelmét mutatta be vasárnap délelőtt a Főtér, a TV 1. kedvelt országjáró műsora. ____■ y Távfűtés: jó A távfűtés népszerűsítésére • országos reklámkampányt indít a Levegő Munkacsoport. A • már meglévő fűtési hálózat • korszerűsítését is ösztönözni kívánják: ez ugyanis más fűtési • módokkal összehasonlítva kevésbé környezetszennyező és gazdaságosabb is. ■ * • • Tartós telitalálat-ínség • Ötöslottó: telitalálatos szel *vény nem volt, a négyesekre 1 * millió 958 ezer 803, a hármasok * ra 14 ezer 903, a kettesekre 794 i forintot fizetnek. Telitalálatos * Joker-szelvény sem volt. Hatoslottó: hat és öt plusz # egyes szelvény nem volt. Az ötösökre 196 ezre 571, a négyesekre 3 ezer 789, a hármasokra 699 forintot fizetnek. « Helybe jön a világ! <z „Ingyenes információs magazin" - olvasható lapunk hamarosan, október 24-én induló új hirdetési újságja, a Nógrád Megyei Hírlap ,„Grátisz” fejlécén. Egy új színfolt a hirdetési lehetőségek palettáján, amely reményeink szerint a legolvasottabb lap lesz Nógrád megyében. A Nógrád Megyei Hírlap „GRÁTISZ” házhoz jön, ingyenes, színes, s ami a legfontosabb: olvasmányos információs magazin. Vagyis egy olyan hirdetési újság, amelyben olvasnivalót, keresztrejtvényt is talál majd a lapozgató. Az olvasmány információ, az információ pedig érték, ezért reméljük, hogy bekerül a többi újság közé, amit később is elő lehet venni. Olyannyira reméljük, hogy azok között, akik egy éven át kivágják a Nógrád Megyei Hírlap „GRÁTISZ" fejlécét, megőrzik, s egy év múlva elküldik nekünk, azok között értékes ajándékokat sorsolunk ki az egyéves születésnapon. Információs magazinunk nem titkoltan versenybe száll a hasonló rendeltetésű hirdetési újságokkal. Az árverseny kedvezményezettje mindig a megrendelő, a hirdető vállalkozó, az apróhirdetést feladó lakosság. Millj módon szeretnénk gazdasági előnyhöz juttatni mindazokat, akik kínálnak valamit: szolgáltatást, portékát, vagy saját magukat, esetleg más termékét, szolgáltatását. Keresse minden kedden postaládájában a Nógrád Megyei Hírlap „GRÁTISZ”-t! _____■