Nógrád Megyei Hírlap, 2001. augusztus (12. évfolyam, 177-202. szám)
2001-08-01 / 177. szám
Kutya támadt a védtelen gyermekre Nagybátony határában a napokban kisgyermekre támadt egy nagy testű rottweiler eb, súlyosan megsebesítve kis áldozatát, a szeptemberben ötödik osztályba lépő Lingurár Balázst. A gyermeket kórházba szállították. Mai lapunkban: TVR-műsor Minden, amit a tévé- és rádióműsorokról, a népszerű sorozatokról és sztárokról tudni érdemes, megtalálható lapunk mellékletében. Rengeteg információ és sok-sok érdekes fotó teszi teljessé az egész hétre szóló TVR-műsort.__________________________________ Zománcképek születnek a műhelyben Idén két turnusban találkoznak, táboroznak az alkotók Évről évre nagyobb az érdeklődés iránta, így idén először már két turnusban rendezik meg a zománcművészeti tábort, a hagyományokhoz hűen ezúttal is a salgótarjáni SVTWamsler Holding Rt. tanműhelyében, a gyár felkarolásával. Az e heti első turnusban tizennyolcan - zömmel nógrádiak és törzsvendégek, köztük hivatásos és nem hivatásos alkotók, festőművészek, rajztanárok, óvónők - vesznek részt. Itt van Nagy Márta, Losonczi Ildikó, G. Lóránt Lujza, B. Gedeon Hajnalka, Bacsur Sándor, Újhelyiné Csincsik Orsolya, Ivitz László, Balog Attiláné, Hertelendi Mária Zsuzsanna, Balogh Ivánné, Bakos Jánosné, Romhányi Olga. Budapestről jött Litkeiné Fábián Rózsa, Pataki József Egerből, Demeter Marianna és Lőrincz Róbert Miskolcról, Perényi Anna Szurdokpüspökiből érkezett. Az augusztus 6- án induló másodikban huszonhatan lesznek, főleg megyénken kívüli településekről, többek közt Szombathelyről, Veszprémből, Budapestről, valamint Szolnokról. Festékesüvegek,tégelyek, ecsetek sorakoznak a hosszú, keskeny munkaasztalokon, a kellékek tárházában, az alkotók keze ügyében azonban ott vannak a már elkészült, finom vonású, pompás színeket felvillantó táblaképek. Meleg barnák és óceánkékek, kevés feketével vagy pirossal hangsúlyozott, megkapó ábrázolások. Megszámlálhatatlan kézmozdulat hívja életre a kompozíciót, s mikor az a műhelymunka bizonyos fázisa után visszatér készítőjéhez, ugyanazok az ujjak simítják először végig, amelyek az azonosságok és másságok műhelyében életre hívták. Az a tény, hogy az országban nagy valószínűség szerint szinte nincs másik ilyen mértékben patronált zománcművészeti művészeti tábor, komoly vonzerő a művészek, rajztanárok, óvodapedagógusok számára. A hely és a különböző kellékek, mint a lemez, a festék, az égetési lehetőség, a gyári vendégházban az ingyenes szállás: mindez a házigazda SVT felajánlása. Mindezekért az itt készült (Folytatás a 3. oldalon) Összeszokott alkotói közösség egy asztalnál _ fotós gyurián tibor Teljes körű szolgáltatást nyújtanak Amióta állami posta van, azóta a postaautó-garázs létezik, csak nem a mai formájában. Létrejötte az 1970-es évek elejére datálódik. Mai formájában öt éve alakult meg, vált ki régebbi tulajdonosától, és ekkor kapta a Postaautó Budapest Kft. salgótarjáni telepe elnevezést. - Pályázat útján egy éve kerültem a telephely vezetői beosztásába. Fő tevékenységünk a postásautók javítása, karbantartása az egész Nógrád megyében. Számuk huszonegy. Ebből kilenc Mercedes, tizenkettő Volkswagen- Transporte. Mivel az előbbiek nem kötik le teljes kapacitásunkat, különböző cégekkel kötött szerződések alapján töltjük ki a hasznos munkaidőt, vállalva partnereink kívánságának teljesítését. Közöttük említhetem az Észak-magyarországi MÉH Rt.-t, a helybeli MÁV két részlegét, a Salgótarján és Környéke Vízmű Kft.-t. Szerződés nélkül, szóbeli megegyezés alapján tesszük forgalomképessé az Iparfém Kft. tehergépkocsijait. Meghatározó megrendelőink közé sorolhatjuk a többi között a Matávot is - mondja bevezetésképpen Péter Nándor telepvezető. - A szerződéses kapcsolatokkal hány hónapra tudják kapacitásukat lekötni? - A lakossági szolgáltatásokkal és a postának végzett munkával együtt ez év tíz hónapjában már nyolcvan százalékban lekötöttük a kapacitásunkat. A fennmaradó rész új szolgáltatásokkal kívánjuk lekötni. -Mire gondol? (Folytatás a 3. oldalon) Ha előfizet púnkra 3ML takaríthat meg. Részletes információ: A Bp. Honvéd „örökös bajnoka” A 42 éves balassagyarmati Cseri Péter az elért eredményei alapján Nógrád megye egyik legeredményesebb sportolója. Kézilabdában többek között hat magyar bajnoki aranyéremmel büszkélkedhet. Bí-bí-bí. Bégető birkák közt halad a Bee (magyar birka esetén: bí) család. A reklám rajzfilm végén felirat: „A hülyeség ragad, dekódold magad!” Mi ez a marhaság? - gondolták többen is, de tegnap fény derült a titokra. A Pannon GSM vezette be ily módon új, az ifjú korosztálynak szóló kampányát. A részletekről Björn Flakstad, a mobilszolgáltató cég vezérigazgatója tájékoztatta az újságírókat tegnap, Budapesten. Mint megtudhattuk, a fejlett gazdaságú országokban a 14 év alatti népesség több mint fele használ mobiltelefont, Finnországban ez az arány eléri a 85 százalékot! A tendencia egyértelmű, a Pannon tehát lépett. A 18 év alatti korosztály (marketingszempontból történő) eléréséhez újszerű kampányt talált ki a cég - erről már Simon Márta, a Pannon GSM marketing-igazgatóhelyettese szólt. Másként gondolkodnak, más az érdeklődésük, ennek megfelelő a kínált, új reklámkreáció ,és a hozzá kapcsolódó szolgáltatási csomag. A Bee Original tarifacsomag a korosztály időszámításához igazodik: a délelőtti időszakban a legdrágább, délután kedvező árú, s estétől igen alacsony a beszélgetés díja. A kártya a már megszokott módon tölthető fel, pl. bankautomatánál. A szolgáltatás tartalmazza az SMS-t, a PannonWap-ot, illetve kedvenc számok kedvezményes hívását. Az arra alkalmas készülékkel elérhető az operátorlogó- és a csengőhangletöltés is. A csomag és a készülékek a Pannon teljesen új hálózatában érhetők el, hagyományos kirendeltségeken nem. Augusztusban 66 nyílik országszerte, Nógrádban azonban még várni kell rá. Jó hírrel szolgált viszont olvasóinknak Antal Péter, a Pannon GSM tervezési igazgatója. Év végéig megoldódhat Hollókőben a szolgáltatás elérhetősége, Ipolytarnócon (Litkén) jövőre várható a vétel javulása._____________t.n.l. A KNC is Internet-szolgáltató GloboNet fantázianéven indította el Internet-szolgáltatását augusztus 1-jétől a Kelet- Nógrád COM Rt. A társaság fél év múlva piacvezető szeretne lenni a 32-es távbeszélő körzetben - jelentették be tegnapi sajtótájékoztatójukon. Több hónapos tesztidőszak után döntött úgy a HTCC-csoporthoz tartozó társaság, hogy augusztus 1-jétől bevezeti saját Internet-szolgáltatását a 32-es primer körzetben - mondta el Tajti Endre vezérigazgató. Elsősorban a kapacitás mértékével és a minőséggel, valamint a könnyű kezelhetőséggel szeretnének hat versenytársuk fölé emelkedni, lehetőleg már fél év múlva. Az elvárások mind a szolgáltató, mind a felhasználó részéről magasak - jelezte Szabó László, a KNC marketingmenedzsere. A szolgáltatás havidíjmentes lesz, a tarifák a kedvezményes időszak kihasználását (18-tól 7-ig, illetve hétvége és ünnepnap) ösztönzik, mind az Internet használati díja, mind a telefonköltség vonatkozásában. Harmincöt óra havi „szörfözés” felett viszont az Internet használati díja ingyenes. Augusztusban minden előfizetőnek öt, hálón töltött óra a KNC ajándéka. A GloboNet fantázianevű csomaghoz az igénylők az ügyfélszolgálati irodákban (Salgótarján, Szécsény, Pásztó) juthatnak hozzá. A 174-es, éjjel-nappal ingyenesen hívható számukon, valamint a www.globonet.hu honlapon a részletekről érdeklődhetnek. A regisztrációs csomag tartalmazza az Internet-hozzáférést, egy db E-mail címet 5 MB tárterülettel, valamint a teljes dokumentációt a használathoz. A KNC a HTCC-csoport első cége, amely bevezette a saját Internethozzáférést. T.N.L Vargányák mázsáit szedik a gombázók Alacsony már az átvételi ár, ezért inkább piacra viszik a kalaposokat Mint a búcsúba, úgy járnak a gombaszedők az erdőbe Zabar, Szilaspogony, Bárna, Salgótarján környékén, de már Mátraalmáson, Dorogházán és más erdőkkel körülvett településeken is. Az utóbbi helyeken csak néhány napja indult meg az idei második, a gomba mennyiségét tekintve az elsőt messze túlszárnyaló szezon, az elmúlt hetek kiadós esőzéseinek köszönhetően. Sok-sok szedő hajnalban kel, hogy versenyt fusson az idővel, a reggel begyűjtött „igazit” vagyis az ízletes vargányát ugyanis még aznap el kell adni, vagy még frissen fel kell dolgozni. Mindössze pár órás erdei kiruccanás hozományaként teli kosarakkal, hátizsákokkal igyekeznek hazafelé az emberek, munkanélküliek, nyugdíjasok, vagy azok, akik szabadságukat töltve próbálkoznak a szedéssel. Vannak szenvedélyes gombázók, akik megtalálni szeretik igazán az erdei termést, mellyel aztán a család többi tagjának gyűlik meg a dolga, hiszen a húspótlókat alaposan meg kell tisztítani, mosni, s még egyéb konyhai műveleteknek is alá kell vetni ahhoz, hogy minden szempontból megfelelő legyen a mélyhűtéssel történő eltevés, tartósítás, illetve a szárítás. A legtöbb gombász kereset-, illetve nyugdíjpótlónak tekinti az ingyen hozzáférhető, s most igazán bőséges erdei áldást, ezért járja szorgalmasan az általa már jól ismert, illetve ismeretlen erdőrészeket. A fent említett településeken élők azonban már jól tudják, hogy minden szezon, bőség legelején kell inkább szorgalmazni a szedést, mert ahogyan szaporodik a cseresekben, tölgyesekben a vargánya, úgy telik a piaca, ennélfogva esik, sőt zuhan az ára a felvevőhelyeken. A mátraalmási Gembiczki Joachimné is sajnálkozva számolt be arról, hogy náluk is zúgolódnak az emberek, mert nemrégiben jött a telefon, s le kellett szállítani az átvételi árat. (Folytatás a 3. oldalon) 977121590100001177 9 l771215»9 01000" 01177 Kocsáné Sándor Magdolna piacfelügyelő és gombaszakértő ellenőrzi a felhozatalt FOTÓ: GYURIÁN TIBOR