Nógrád Megyei Hírlap, 2002. április (13. évfolyam, 76-100. szám)

2002-04-16 / 88. szám

2002. ÁPRILIS 16., KEDD RÉSZVÉNYÁRFOLYAMOK BUX: 8614,95 -1,14% eltérés az előző záróértékhez képest Mi az érzelmi intelligencia Nem elég okosnak lenni a munkahelyen A hatékony munkavégzés feltételeinek vizsgálata során Daniel Goleman amerikai pszichológus kiderítette: a szak­tudás mindössze 20 százalékban, míg az érzelmi intelligencia 80 százalékban járul hozzá az eredményességhez, a sikeres­séghez - emlékeztetett minapi előadásában Benkő István, az EZI tanácsadó cég irodavezetője. Budapest Az emberek többsége életének jelentős részét munkával tölti, így aztán boldogulásuk nagy mértékben munkájuk minőségé­től, eredményességétől függ. Az adottságok, készségek és képes­ségek körében Goleman az ér­zelmi intelligenciát tartja a leg­fontosabbnak a munkahelyi si­keresség szempontjából. Külö­nösen a vezető beosztásúak ki­választásánál fontos ennek a kü­lönös képességnek a megléte, ami nem csupán a szülői ház­ban, a neveltetés során sajátítha­tó el. A kutató szerint felnőtt korban is tanulható, fejleszthető az érzelmi intelligencia. Kit is nevezhetünk e tekintetben intel­ligensnek, vezetői pályára alkal­masnak? Az Egon Zehnder International (EZI), Európa egyik legrégibb és legnagyobb vezetői tanácsadó cége minden­napi munkája során alkalmazza az új vezetőkiválasztási mód­szert. Eszerint nem elegendő az iskolai végzettség és a szakmai képességek vizsgálata. Az érzel­mi intelligencia „mérése” során igyekeznek feltérképezni a je­lentkezők konfliktuskezelő és kapcsolatteremtő képességét. Fontos, hogy a vezetői posztra megbízható, lelkiismeretes, pon­tos és ötletekben gazdag ember kerüljön. Csak egy ilyen szemé­lyiség lehet a garancia arra, hogy a beosztottaknál ugyanez az ér­tékrend érvényesüljön. A kuta­tások bebizonyították azt is, hogy nem mindig a legokosabb emberek válnak a legsikereseb­bé. Sajnálatos módon a mai isko­larendszer is inkább a lexikális tudás gyarapítására törekszik, s nem igazán arra, hogy a diákok majdan megállják helyüket az életben. Goleman szerint az érzelmi in­telligencia nem csupán egyének­re, hanem szervezetekre is értel­mezhető. Egy vállalat életképes­sége, hatékony működése múl­hat azon, hogy milyen csapat­­szellemben dolgoznak. Az EZI- nél például az egy mindenkiért, mindenki egyért szellemiség uralkodik. A csapatszellem mel­lett a lojalitás, a minőségi munka és a megbízhatóság a legfőbb ér­ték. A rövid távú azonnali nyere­ség helyett a hosszú távú érdekek vezérlik a döntéseket. NÉMETH ZSUZSA SERTÉSFELVÁSÁRLÁSI ÁRAK 15. HÉT (FORINT) 1. Országos élősertés-felvásárlási átlagár: 284,90 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 286,44 2. szövetkezeti átlagár: 286,41 3. egyéni vállalkozói átlagár: 278,39 II. Húscéhtagok által felvásárolt élősertés-átlagár: 286,69 Ebből: 1. gazdasági társaság átlagár: 287,40 2. szövetkezeti átlagár: 286,91 282,93 287 6. D-Dunántúl (Tolna, Somogy, Baranya): 288 , 7. Ny-Dunántúl (Győr-Moson-Sopron, Vas, Zala): 290 IV. Országos átlagár hasított súlyra vonatkoztatva: E: 358,90; U: 346,91; R: 330,30; O: 314,50; 2307,40 V. Nemzetközi hasítottfélsertés-átlagár:­­ • Forrás: HÚSCÉH III. Régiónkénti felvásárlási átlagárak: 1. É-Magyarország (Heves, Nógrád, BAZ): 290 2. É-Alföld (Szabolcs-Szatmár-Bereg, Hajdú-Bihar, Jász-Nagykun-Szolnok): 280 3. D-Alföld (Békés, Csongrád, Bács-Kiskun): 287 4. Központ (Budapest, Pest megye): 284 5. É-Dunántúl (Komárom-Esztergom, Veszprém, Fejér): Benzinárcsökkenés Forintpolitika Ára külföldieknek HÍREK Két forinttal csökkenti szerdán a motorbenzin és a gázolaj árát a Mol Rt. - jelentette be tegnap a társaság, minthogy az elmúlt hét elején megállt az év elejétől tartós tendenciát mutató kőolajár-emelkedés a világ piacain, amit követtek a termékek jegyzésárai is. Egy liter 91-es motorbenzin 218,50 forintba, a 95-ös 221,50 forintba kerül majd, a gázolaj literje szerdától 202 forint lesz. mai A magyar központi bank nem akarja, hogy a forint árfolyama sokat erősödjék tovább, a forint elég erős ahhoz, hogy teljesüljenek a Ma­gyar Nemzeti Bank (MNB) inflációs céljai - mondta Járai Zsigmond a Reuters hírügynökségnek nyilatkozva. A jegybank elnöke szerint a gazdasági fellendülés a várakozásoknál korábban elkezdődött, így a növekedés idén az MNB 3,5-4 százalékos GDP-várakozásai felső szélének közelében lesz majd. Az infláció idén decemberben 5 szá­zalék körül lehet tavaly decemberhez képest.Ma nem kötelező a kereskedőcégeknek a külföldi utasokat megillető áfa visszatérítése a Pénzügyminisztérium álláspontja szerint - mondta Kelemen László, a minisztérium munkatársa hétfőn Budapesten, az Országos Kereskedelmi Szövetség rendezvényén. A szövetség jelen­lévő tagjai szerint az április 1-jétől hatályos kormányrendelet nem egyértelmű, a jogászok meglátása szerint ugyanis ez alapján minden kereskedőnek kötelessége a külföldieket megillető áfa visszatérítése. Kelemen László megígérte, hogy a Pénzügyminisztérium nyilvános­ságra hozza hivatalos állásfoglalását. Kötvényaukció A Magyar Nemzeti Bank három hónapos futamidejű, nem kamatozó kötvényeinek hétfői aukcióján az előző értékesítéshez képest 0,14 százalékponttal csökkent az átlagos hozam. Az aukcióra 33,62 mil­liárd forint összértékben érkeztek jegyzések, a jegybank 10,0 mil­liárd forint értékű kötvényt értékesített, mtt AZ MNB HIVATALOS DEVIZAÁRFOLYAMAI (1 egységre, forintban) Angol font 394,38 Cseh korona 8,03 Euró 241,77 Japán jen (100) 207,77 Lengyel zloty 67,61 Svájci frank 164,90 Szlovák korona 5,83 USA-dollár 274,52 GAZDASÁG Nógrád Megyei Hírlap - 7. oldal Jogkövető pénzügyek Budapest A pénzügyi intézmények gaz­dálkodása, stabilitása tovább javult, és e szektor megfelelő tartalékokkal rendelkezik. A biztosítási terület szereplői jogkövetően működnek, de esetenként az ügyfelek tájé­koztatása nem megfelelő, és a szerződéses feltételek nin­csenek összhangban a polgá­ri törvénykönyvvel - állapí­totta meg a pénzügyi ellenőr­ző hatóság. A pénz- és tőkepiaci intézmé­nyek működése eredményesebb lett, kapcsolataik átláthatóbbá váltak és kevesebb a rendellenes­ség e területen - mondta Sáray Éva, a Pénzügyi Szervezetek Ál­lami Felügyeletének (PSZÁF) új elnökhelyettese. A szervezet ta­valy 529 helyszíni vizsgálatot végzett, amelyek így a felügyelt 1100 intézmény csaknem felére kiterjedtek. Ennek nyomán 207 intézményre róttak ki bírságot összesen 249 millió forint érték­ben, amiből 25 millió forintot el­járási hiba miatt visszautaltak. Szász Károly, a PSZÁF elnöke el­mondta, hogy az utóbbi időszak­ban a Magyar Fejlesztési Bank szabályozottsága javult, működé­se biztonságosabbá vált. Bővebb értékelés azonban csak akkor ad­ható, ha a hitelintézettel kapcso­latos vizsgálat lezárult. A PSZÁF tapasztalatai szerint a pénzügyi intézmények gazdál­kodása, stabilitása tovább javult, tavaly e körben egyetlen intéz­ményt sem kellett bezárni. A pénzügyi intézmények megfele­lő tartalékokkal rendelkeznek. A feltárt apróbb hiányosságok nem befolyásolják lényegesen az intézményrendszer helyzetét. Felvetődött, hogy a hitelintézetek külföldi tulajdonosai a saját nem­zetük joggyakorlatát követik. A PSZÁF megállapítása szerint a biztosítók, biztosítási­­ egyesüle­tek, alkuszok és tanácsadók álta­lában jogkövető módon végzik tevékenységüket.________dóczvl. Olyan autóra vágyik, amelyben hűs szellő várja ajándékként? ■ ■­­ ** • - r­a* V ®! Mi megépítettük Önnek! Az Astra Cool újjávarázsolt, fiatalos színvilágával kiválóan illeszkedik az Ön stílusához. Sőt, a tökéletes kényelem érde­kében még légkondicionálót is adunk hozzá ajándékba. Új Astra Cool megújult belső színvilággal és ajándék légkondicionálóval. Ajánlatunk az Astra Cool limitált szénára június 15-ig, illetve a készlet erejéig érvényes. További részletek és ajánlatok az Opel-márkakereskedőknél. Opel: Jó ötletek - jobb autók mmm Nyitott hétvége: április 20-21

Next