Nógrád Megyei Hírlap, 2002. július (13. évfolyam, 151-177. szám)
2002-07-27 / 174. szám
6. oldal - Nógrád Megyei Hírlap HÉTVÉGI MAGAZIN2002. JÚLIUS 27., SZOMBAT „Dezert”. Ezt a szót számtalanszor hallottam amerikai tartózkodásom során. Az angol desert-ból (sivatag) könnyed magyarosan kiejtett szó igazi jelentését Las Vegas felé és utána még sok-sok mérföldön át tapasztaltam meg igazából. A 15-ös úton bizony nem árt ha műszaki szempontból kifogástalan járművel közlekedik a sivatagi „aszfaltvándor”, de az sem, ha bőven van nála friss víz. A rettenetes hőséget csupán az állandóan fújó szél teszi valamennyire elviselhetővé. Az út a „nagy sóderben” halad, engem leginkább erre emlékeztetett a kopár, szürke vidék. Egy idő múlva aztán még az érzéki csalódás is eluralkodik az emberen. Olyan mintha locsolnának a távolban... De nem! Az általam eddig soha nem látott forgószél emelkedik fel tölcsérszerűen a porból, majd tengelye körül gyorsan arrébb pörög, mint valami balett-táncos. És nem egy van belőle. Valóságos sivatagi tánckar ropja az állandóan mozgásban lévő csontszáraz ördögszekerek között. A sivatagi haladás biztonságát az út mellett elhelyezett segélykérő telefonkészülékek szolgálják, amelyek - mi sem természetesebb - napelemmel működnek. A távolságjelző közúti táblákat sokszoros érdeklődéssel figyeli az ember, mert errefelé nagyon fontos a „mennyi van még hátra?”. Mintegy ötven mérfölddel Las Vegas előtt, belépve Nevada államba, ízelítőt kaptunk Vegasból: a semmi közepén szállodák és játékkaszinók sorakoznak hatalmas, az épületek nagy részét átgyűrűző hullámvasúttal. Egy percig tart a változatosság, aztán újra a „nagy sóder” következik. Meg a forgószéltölcsérek... De most mégis csak jól láttuk, itt valóban locsolnak. A porból, a szürkeségből hirtelen előbukkan egy nagy darab zöld - ez kérem golfpálya a sivatagban! Hasonló fantasztikumot eddig csak olvastam, méghozzá Rejtő Jenőtől, amikor légiósok afrikai „oázismanipulációiról” írt az egyik örökzöldjében. Elképesztő kontraszt a természet amerikai élén! Hát még Las Vegas előtt huszonnyolc mérfölddel... Az alaposan megpakolt biciklikkel két mindenre elszánt ember kerekezik a sivatag fővárosa felé. Az út természetesen kiváló. No és az időjárás is: „úgy süt a nap mint a sivatagban”. Annyiból azért irigylem őket, hogy odahaza a forgalmasabbaknak számító útvonalakon lassan már Salgótarjánból kimozdulva sem lehet használni a kerékpárt, itt pedig jöhet a Golden Gate, vagy éppen Las Vegas. Újabb, de nem szívderítő látvány: a mellettünk elhúzó behemót tartálykocsi hátán óriásplakáton egy eltűnt kislány egyre távolodó képével nézünk szembe. A szülők negyvenezer dollár jutalmat ígérnek a nyomravezetőnek. Eltűnt gyerekek kiplakátolt képével egyébként több ezer mérföldön keresztül mindenütt lehet találkozni. Újabb emelkedő következik, és hirtelen előbukkan Nevada, és talán egész Amerika legnagyobb aranybányája, Las Vegas. Semmi bevezető, semmi előváros, csak úgy hirtelen a nagynagy semmiben, azaz a sivatagban ott fekszik a világ és az emberiség egyik legmesterségesebb gigantomániája. Már látjuk, itt van előttünk és mégis azt jelzi a tábla, hogy tizennégy mérföldet kell megtenni a városig. Tizennégy mérföld „múlva” igazolhatjuk, nem csaptak be, de azt is, hogy az óriási térségeket inkább mérfölddel érdemes mérni, mint szemmel. A város szívében lévő Circusland parkban kötöttük ki a motorhome-ot, és örömmel állapítottuk meg, hogy a terebélyes kempingben még uszoda is található. A mosdók és a mellékhelyiségek használatához műanyag, kóddal ellátott kártyaszerű lapocskát biztosítottak. Az uszodában pedig... Önkiszolgáló jelleggel a konténerben kihelyezett hófehér, jó minőségű törülközőkből annyit vesz el a látogató a belső használathoz, amennyit nem szégyell. Már napközben is tapasztalni lehetett, hogy itt valami nem „stimmel” (a távolban emelkedő hatalmas torony tetején hullámvasút kanyargó), a csúcshoz közel pedig függőleges, „szabad esésű” játékszer hozta a frászt a szórakozást ott keresőkre), aztán este elszabadult a pokol. Először a közeli Circus Circusba néztünk be, ahol a vidámpark legrafináltabb eszközei kínálják szolgáltatásukat, odébb pedig majdnem nonstop cirkuszi produkciókat lehet megtekinteni. Nevada legnagyobb aranybányája a sivatagban Az Óperenciás-tengeren és még a Sziklás-hegységen is túl (7.) A lényeg persze a szerencsejáték. A félkarú rablók ezrei mindenütt. Van aki huszonöt centtel játszik és van aki már a huszonöt ezredik dollárjánál tart. Hát még a kártyaasztaloknál... Felbolydult méhkashoz hasonlatosak a játéktermek, ahol kicsiben összegyűlt az egész világ. Nincs olyan nemzet, amelyiknek a képviselőjét ne lehetne itt megtalálni. A játékosok kortalanok. A tíz év alattitól a matuzsálemi évjáratig fiatal és öreg egyaránt a szerencséjét kísérti. Sokan a mankóik segítségével manővereznek az automaták között, ám a tolókocsiban játszó ember látványa sem ritkaság. Én is vesztettem huszonöt centet... Őrület. Gyorsan lépjünk ki az utcára! Odakint sincsenek kevesebben, ráadásul olyan a járdavezetés, hogy a sétálók kénytelenkelletlen valamelyik játékterembe keveredjenek be. A neonrengetegben hol Velencében, hol Párizsban, vagy netán New Yorkban bukkanunk fel. A tervezők ugyanis idevarázsolták az említett városok legjellegzetesebb épületeit. Az ember úgy érzi, hogy karton, díszlet az egész, pedig valójában minden kőből, betonból, acélból, üvegből hirdeti az emberi fantázia, a lelemény, és természetesen a technika magas fokát. Itt vannak tehát összesűrítve látogatókként a világ nemzetei és felállítva épületi látványosságai (például az Eiffel-torony, a Szabadságszobor, piramis), mindez megspékelve A mesterséges vulkán kitörése senkire sem jelentett veszélyt játékkaszinókkal, s hangulati elemekként csodálatos pálmafákkal, zuhogókkal, szökőkutakkal. Hajnalban fejeztük be a bolyongást a földkerekség infrastruktúrával legjobban felszerelt aranybájában, amelyet évről évre tovább építenek. Tehetik, mert a sivatagban bőven van hely a nap alatt, a szerencsevadászok száma pedig (akár befektető valaki, akár játékos) kiapadhatatlan. Széllel jöttünk, széllel mentünk. A látványosságokon túl azonban az egyik útikönyvben olvasott mondat is eszembe jut Las Vegas kapcsán: „...Sajátos megnyilvánulási formája az amerikai életnek, bár nélküle aligha lenne szegényebb az emberiség”. BENKŐ MIHÁLY Huszonöt centet dorzjezoltam el az egyik játékteremben Magyar históriák ””1 A TÁBLABÍRÓVILÁG FESTŐJE Az erdélyi Barabás Miklós (1810-1898) jellemezzük így, aki rajzkészségével már a nagyenyedi kollégium diákjaként feltűnt. 1829-ben Bécsbe ment tanulni, de egy év múltán már itthon van. Kolozsvárott a litográfia technikáját sajátította el, melyet művészi színvonalon egész életén át használt. Elsősorban arcképfestő volt, két évet töltött Bukarestben, majd itáliai tanulmányútja következett, és 1840-ben Pesten telepedet le. A reformkor kiválóságai elhalmozták megrendelésekkel, a kor nagyjait (Széchenyi, Kossuth, Petőfi, Arany, Bem) ma is az ő szemével látjuk. Pesti tartózkodása alatt jellemábrázoló készségükkel tűnnek ki Liszt Ferenc és Bittó Istvánné portréi. Elsősorban megrendelésre dolgozott, tájképeket, életképeket (A menyasszony érkezése, Alföldi táj gémeskúttal, Vásárra induló oláh család) kizárólagosan művészi indíttatásból festett. Barabás volt az első festőnk, aki meg tudott élni művészi tevékenységéből. Példája több művészt csábított arra, hogy ne csak vándorfestőként keresse fel Pest- Budát, hanem itt telepedjen meg. Képessége, hajlékonysága alkalmassá tették arra, hogy a legkülönbözőbb megrendelői igényeknek eleget tegyen: „Mint ahogy a kisvárosban együtt van a könyvkereskedés a fűszerbolttal... nekem is többfélével kell foglalkoznom. Olajban, miniatűrben, akvarellben kell festeni és kőrajzokat készíteni, mindennap másféle modorban” - írta. 1859-ben kiharcolta a képzőművészeti társulat megteremtését, melynek 1862-től haláláig az elnöke, 1867-től Pest város képviselője volt. Emlékiratai 1902-ben megjelentek, Hoffmann Edit megírta életrajzát (1922), Vándorélet c. metszetéről írta Petőfi a Vándorélet című versét. NAGYJELENTŐSÉGŰ IRODALOMKRITIKUSOK A XIX. század harmincas éveitől a negyvenes évek derekáig a már említett Vörösmartyval együtt Bajza József (1804-1858) író, költő volt a színházigazgatói tapasztalatai (1837-1838 és 1847-1848) alapján a színikritika megteremtője és mondhatnánk irodalmi életünk egyik irányítója volt. Ezt a tevékenységét az Aurora (1831-1837) és az Athenaeum (1837-1843) című irodalmi lapok szerkesztőjeként végezte. Az epigrammákról írt elméleti tanulmánya (1828) országos jelentőségű poémiát vívott az irodalom polgári szabadsága védelmében. Az ún. „lexikon pörben” (1830) Döbrentei Gábor (1785-1851) íróval és gróf Dessewffy Józseffel (1771-1843) szemben azt hangoztatta, hogy az irodalomban nem a születésnek, egyedül az észnek lehet elsőbbséget adni: „...s én ezeknek tudok térdet és fejet hajtani, nem semmi auktoritásnak, sem semmi grófi méltóságnak.” Még egy érdekes adat vele kapcsolatban: ő volt a Magyar Nemzeti Színház első igazgatója. A forradalom idején Kossuth Hírlapjának szerkesztőjeként közvetítő volt a nemzet vezére és a tömegek között. Mint Vörösmarty, ő is elborult elmével hunyt el. Bizalmas barátja volt a budai német polgári származású Toldy (Schedel) Ferenc (1805-1875), a „magyar történetírás atyja”, aki a Handbuch der ungarischen Poesie (1828, Magyar költészet kézikönyve) antológiájával elsőnek vitte külföld elé a magyar irodalom javát romantikus kritikai áttekintéssel, 1841-ben a Kisfaludy Társaság egyik alapítója volt. A szabadságharc bukása után - német származása miatt - dicsérendő, hogy irodalomtörténetírói munkásságával ő teremtette meg e tudományág alapját (A magyar nemzeti irodalom története - 1851, A magyar költészet története - 1854, A magyar nemzeti irodalom története a legrégibb időktől a jelenkorig... - 1865.) K.A. Barabás Miklós önarcképe (Magyar Nemzeti Galéria) Bajza József JÓ MEGFEJTÉS, SZERENCSÉS NYERTES Elmúlt heti rejtvényünk helyes megfejtése: „Tudja uram, én mindig férfipárti voltam”. E heti szerencsés nyertesünk: Bagyánszky Jánosné Kutasó, Arany János út 23. Kérjük, hogy mai rejtvényünk megfejtését legkésőbb augusztus 1-jéig, csütörtökig juttassák el lapunk címére.