Nógrád Megyei Hírlap, 2003. január (14. évfolyam, 1-26. szám)

2003-01-27 / 22. szám

2003. JANUÁR 27., HÉTFŐ Nógrád Megyei Hírlap Csongrády Béla jegyzete Egy hölgy varázsa i­gazán méltó volt a Magyar Kul­túra Napjához, ami ennek je­gyében, de még inkább tisztele­tére az elmúlt héten a megye tele­pülésein történt. Számos kisebb­­nagyobb rendezvényen emlékez­tek meg a Himnusz születésének január 22-ei, ezúttal 180. évfordu­lójáról. Nekünk, nógrádiaknak ezeken a január végi napokon még egy okunk van az ünneplés­re, hiszen Madách Imre szinte azokban az órákban látta meg a napvilágot, amikor Kölcsey Fe­renc pontot tett a nemzeti imánk­ká vált verse végére. Ez magyaráz­za a mindig tartalmas, igényes, eredeti ötletekben gazdag megyei Madách-ünnepséget, amelynek immár 1990 óta folyamatosan Balassagyarmat ad otthont. Nem volt ez másképp a múlt hetet meg­koronázó péntek délutáni, esti eseménysor esetében sem. A megyeszékhely, Salgótarján azonban ilyentájt még egy jubile­umot ül, tekintve, hogy 1922. ja­nuár 27-én avatták várossá Az idei, a 81. évforduló központi ün­nepségének gálaprogramját a „Szentpéteri Csilla és barátai” cí­mű műsor képezte. Előre csak an­nyit lehetett tudni, hogy egy na­gyon tehetséges, fiatal kora elle­nére máris sok sikert elért hölgy ül majd a zongoránál és eddigi karrierjét igazolandó színvona­lon játszik majd el néhány klas­szikus darabot egy-két zenésztár­sa közreműködésével. Ehhez ké­pest a valóság minden képzeletet felülmúlt. A meghívó, a műsorfü­zet igazat írt ugyan, Szentpéteri Csilla megérkezett Salgótarjánba, fellépett a gálán, nem is egyedül, hanem barátaival - köztük egy szaxofonos szólistával és több, hangszerét ugyancsak kitűnően kezelő zenekari taggal -de a pro­dukció, amit bemutattak, min­denkit meglepett különleges han­gulatával, akusztikus hatásaival, lézershow-t is felhasználó látvá­nyosságával, speciálisan­­ jazz-re és rock-ra is­­ hangszerelt műsor­számaival és mindenekelőtt a művésznő virtuóz előadókészsé­gével. Szentpéteri Csilla ugyanis néhány éve nemcsak álmodott, hanem lépett is egy nagyot, ami­kor hozzálátott Chopin, Rahmanyinov, Vivaldi - és más híresség - darabjainak átírásá­hoz, hogy azokat még közelebb hozza önmaga és egyáltalán a ma embere érzelem- és ízlésvilá­gához, gondolkodásmódjához. Azt vallja ugyanis, hogy nincs ko­moly- és könnyűzene, csak mu­zsika van, a zongorán pedig nem versenyezni kell, hanem játszani. Ő ezt is teszi, amikor lenyűgözi hallgatóságát egyedi, a szó nemes értelmében szórakoztató előadás­módjával, bravúros technikájával és nem utolsósorban bájos, va­rázslatos egyéniségével. Minden számmal kapcsolatban elmondja élményeit, érzéseit, hallgatóságát nem csupán közönségnek, ha­nem partnernek, embertársainak tekinti, akiknek köszönettel tarto­zik, hogy részvételükkel, érdeklő­désükkel egyáltalán megtisztelték hangversenyét. Pedig köszönnivalójuk való­jában azoknak van, akiknek szerencséjük volt látni, hallani őt, akit a teremtő igazán jó kedvében alkotott: nemcsak te­hetséggel áldotta meg, nem­csak szépre formálta, hanem szerényre, szeretetre méltóra is. Hál’ istennek ilyen személyisé­gek is megjelennek (még) 2003-ban a rivaldán, nem csak­ hivalkodók, szerénytelenek, közönségesek. I Érdekes, hogy a zenészek, az­­ úgymond profik kevésbé vol­­t­atni a szokatlan koncerttől el­ragadtatva, mint mi, laikusok. Őket mintha zavarta, elbizonyta­lanította volna az a bátorság, ahogyan Szentpéteri Csilla a vi­lághírű művekhez nyúlni merész­kedett, hogy túllépve az inter­­pretátor, a közvetítő szerepkörén alkotóként is megmérette magát. De ez nem azt jelenti, hogy ne tudná bármikor mondjuk Lisztet hagyományos módon is nagysze­rűen megszólaltatni. SALGÓTARJÁNI HÍREK KLUBFOGLALKOZÁS. Az Or­szágos Magyar Bányászati és Ko­hászati Egyesület Nógrád Megyei Szervezete 2003-ban is megtartja minden hónap utolsó csütörtöki napján hagyományos klubfoglal­kozásait. Az idei első programot ja­nuár 30-án 14.30 órától rendezik a MTESZ Technika Házában, ahová nemcsak a tagokat, hanem min­den érdeklődőt várnak. A FOTÓK HITELESEK, DE... Ja­nuár 25-ei, szombati lapszámunk 5. oldalán az „Üzenet a színpad­ról...” című cikkünkhöz készült két kép esetében sajnálatos mó­don felcserélődtek az aláírások, az­az az értelmező szövegek (mint az írásból kiderül) éppen a másik fo­tóra vonatkoznak. Az érintett mű­vészektől és az olvasóktól elnézést kérünk. FOGADÓSZOBA: Bihary Lajos tart fogadónapot január 28-án, kedden 15 órától az MSZP városi irodáján (Kossuth Lajos út 8.). El­sősorban gyermekneveléssel, ok­tatással, páyaválasztással és isko­laválasztással kapcsolatos kérdé­sekben ad tanácsot. M­EGYEI K­ÖRKÉPNógrád Megyei Hírlap - 3. oldal „Hol a szellem van, ott a győzelem...” Az, hogy mit teszi egy település lakóit közös­ségé, miképp érezhetik egy város, egy megye, egy régió területén élők összetartozásukat, épp az oly napokon válik szinte kézzel foghatóvá, mint amilyen január 24-e volt, amikor is gondo­latban fejet hajthattunk a 180 éve született Ma­dách Imre emléke előtt. Hosszú évekre vissza­nyúló hagyomány e képzeletbeli főhajtás, s ör­vendetes tény az, hogy ilyenkor több száz em­ber érzi szinte belső kötelességének, hogy őriz­ze e hagyományt, s továbbvigye Nógrád megye és Balassagyarmat valódi szellemiségét. A Madách-szobor megkoszorúzása után, hol felemelően töltötte be a teret Tóth Nem bolyais diáklány éneke, a Madách Imre Városi Könyv­tárban folytatódott a megemlékezés. Dr. Andor Csaba, a Madách-társaság elnöke beszélgetett a Madách-díjas Kozma Dezső kolozsvári egyete­mi tanárral, s együtt mutatták be a tanár úr Ma­­dách-tanulmányok c. kötetét. Kozma Dezső 19 magyar irodalmi témájú művet írt mind ez idá­ig, rendszeres résztvevője a Madách-szimpozi­­umoknak, s külön foglalkoztatja a Tragédia er­délyi színjátszásban betöltött szerepe. Dr. Szöré­nyi László, az MTA Irodalomtudományi Intéze­tének igazgatója Miklosovits László grafikusmű­vész Irodalmi panteon c. kiállítását nyitotta meg. A megnyitóbeszéd a XIX. századig vezet­te vissza a versillusztrációk történetét, s az elő­adó kiemelte, hogy a most kiállított grafikák, melyek többek között Aranyt, Vajdát, Babitsot, Radnótit, s természetesen Madáchot értelme­zik, mennyire sajátosan belülről fakadóak, szin­te ott lüktet mögöttük a vers. Szörényi László beszédét követően Lombos István polgármester átadta a Horváth Endre-dí­­jakat Vagyóczky Károly pénztervezőnek, aki je­lenleg a pénzjegynyomda élén áll, valamint a gyarmati születésű Csonka Erzsébet és Csonka Gábor testvérpárnak, akik mindketten rajz sza­kos tanárok és nemrég megnyílt tárlatukról, fes­tészetükről volt szerencsénk hírt adni e lap ha­sábjain is. Ez után vette kezdetét a Madách-nap legün­nepélyesebb része, ahol Dóra Ottó, Nógrád Me­gye Közgyűlésének elnöke mondott köszöntő­beszédet. Hangsúlyozta, hogy Madách és Mik­száth földje kötelezi az itt élőket, a palóclakta vi­dék egyetemes nemzeti kincseket mutatott fel. A Palócföld és a megyei önkormányzat által meghirdetett Madách-pályázat díjaiban Baráthi Ottó, T. Pataki László, illetve a losonci Puntigán József részesültek, a Mikszáth-pályázat díjait miskolci és budapesti alkotók kapták. Kalász Márton költő, a Magyar Írószövet­ség elnöke a Himnusz és Madách születésé­nek különös egybeeséséről beszélt. A ma­gány és a hon miatti gyötrelem, pesszimiz­mus mindkét költőt óriási mű megalkotására ösztönözte. Eszmeiségüket kötelességünk továbbítani. A Madách-ünnepségen gazdára találtak az igen nagy erkölcsi elismerést jelentő Madách­­díjak is. Pál István tereskei dudást Ember Csaba iskolaigazgató méltatta, akitől megtudtuk, hogy az ország leghíresebb palóc dudásának már a dédapja is űzte e szép „mesterséget”. Pál István a kétbodonyi sűrű erdőről szóló éneke éppen úgy, mint Ódor Dániel mohorai mesemondó meséje megerősítette a közönséget abban, hogy nem szabad veszni hagynunk palóc kultúrán­kat. Korill Ferencről, a salgótarjáni József Attila Művelődési Központ igazgatójának négy évti­zedes kultúrateremtő munkásságáról dr. Csongrády Béla újságíró, a Nógrád Megyei Hír­lap volt felelős szerkesztője szólt elismerően. A kitüntetett életében a művészetszeretet, a nép­művelés, az esztétikai ízlésfejlesztés mindig nagy szerepet játszott. Kamaramozikat hozott létre, filmbemutatókat, ankétokat tartott, Mik­száth életművét épp úgy szem előtt tartotta, mint Hollókő értékeit. Dr. Praznovszky Mihály irodalomtörténész adta elő a Madách Imre Vá­rosi Könyvtár kollektívájának laudációját. Az in­tézmény valóságos szellemi műhely, melynek kisugárzása van. 4000 olvasójával, komoly fel­szereltségével, könyvkiadásaival, csak a tavalyi évben 189 rendezvényével, melyeken kb. 10 000 fő vett részt, a könyvtár nem csak a Ma­­dách-kultuszért, de közös kultúránkért is ren­geteget tesz. A díjátadásokat Helyey László szín­művész szavalatai, Barát Attila szaxofon- és Ba­rát Vitalina zongorajátéka, valamint a COMME­DIA della MUSICA Kamaraegyüttes muzsikája színesítette. Külön kell szólnunk a Praznovszky Mihály által írt keretjátékról, melyet Oroszlánné Mészá­ros Ágnes könyvtárigazgató rendezett. Tibay András, Csábi István, Szél Imre és Varga Zsófia közreműködésével bepillanthattunk a sztregov­­ai „oroszlán barlangba”, ahol Madách és barátai épp a költő születésnapját ünneplik 1862-ben. A szellemes, ironikus szófordulatok mellett jó néhányszor érezhettük a szavak súlyát, a má­nak szóló aktualitást. Elhangzott, hogy a vers csak vásári portéka már, az emberek az ócskát és idegent keresik, a nép pedig megtéveszthető „buta állat”, melyet néhány „pártos” vezet. Szontagh univerzális megsemmisülésről szóló vízióját épp Madách veti el: a hit, remény, biza­lom talán még megmenthet bennünket. S habár a színen ülő Madách zárszava szerint „a halha­tatlanság bizonytalan”, a gyarmati ünnepség is bizonyítja, hogy a Tragédia szerzője immár vég­képp bevonult a halhatatlanágba... SZABÓ ANDREA A balassagyarmati rendezvény résztvevői_____________________________________________________________fotói bt VOLT NÖVENDÉKEK KONCERTJE. Minden intézmény életében vannak ünnepnapok. Egy zeneiskola hétköznapjait mi is színesítheti meg leginkább, ha nem egy kiváló hangverseny. Főleg, ha olyan koncertről van szó, melyen a fellépő zenészek az intézmény volt növendékei, akik itt ismerkedtek meg életre szóló szerelmükkel, a zenével és a hangszer­rel. A salgótarjáni Váczi Gyula Művészeti Iskola minden évben megrendezi a volt növendékek egész estét betöltő hangversenyét. Péntek este az iskola ismét bebizonyította, hogy so­sem felejti el diákjait és a hangversenyterem mindenkit visszavár. Egykori növendékek, akik mára haladó zenészek, találkozhattak volt tanáraikkal és megmutathatták a város zenesze­rető közönségének mára elért tudásuk legjavát. mmmmmmmmmmmmmwmm wmmmmmmmmm A versenyszférában tovább éle­ződött a küzdelem a pék­szak­ma képviselői között. E téren csak úgy lehet csatát nyerni - vélekedett Tatár Csaba, a Palócbrot Rt. termelési igazga­tója, ha folytatódik az átalaku­lás után megkezdett termék- és technológia-korszerűsítési fo­lyamat. A részvénytársaság megalakulása óta évente mint­egy 50 milliós saját erős fejlesz­tésnek lehettünk tanúi. Tavaly a Széchenyi-terv révén mintegy 4,9 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyer­tek technológia-fejlesztésre. A be­ruházás összértéke elérte a 11 millió forintot. A csomagban sze­repelt korszerű dagasztógép be­szerzése, s számos más, a napi munkában elengedhetetlen esz­köz megvásárlása. Az említett fej­lesztés a szécsényi 6. számú üze­mük technológiai színvonalát hi­vatott emelni. - Különösen örülök annak, hogy az idejét múlt dagasztógé­pet kidobhattuk végre, s a helyé­be egy korszerű berendezés ke­rülhetett - mondta el lapunknak Tatár Csaba. - Ez egyúttal egy más, lényegesen korszerűbb technológia alapjait is megterem­tette az üzemben. A másik nagy beruházásunk a pásztói 5. számú üzemet érintette, ahol folytató­dott a fagyasztott technológiai sor fejlesztése. Mintegy duplájára nőtt a fagyasztott tárolókapacitá­sunk, illetve be­fejeztük egy komplett feldol­gozó gépsor te­lepítését. A Pásztóra telepített finom­­pékáru gyártó­­sort a svájci Seewer AG szál­lította. A Rondo Dodge gépsor egy automata tésztanyújtó­gépből és a Compactline gépsor­ból áll. Egy kalibráló biztosítja a feszültségmentes, folyamatos tésztaszalagot, s e munkafázis­ban állítható be a lisztezés is. A gépsoron minimális veszteség keletkezik.­­ A gyártósor 12 méter hosszú, beüzemelése mindössze 4 órát vett igénybe - meséli Tatár Csaba. - A munkát saját dolgozóink és az SMS Kft. szakemberei végez­ték el rendkívüli precizitással. Embereinket a svájci cég képvise­lője tanította be. A gépsor révén mintegy 25 százalékkal növeltük a termelésünket, s lehetőségünk van arra is, hogy negyedévente megújítsuk a termékpalettát. Mindössze a termékváltás gyor­saságán kell majd javítanunk, mert ma még előfordul kisebb le­állás az átállás idején. Azt is el­mondhatom, hogy ezzel a tech­nológiával országos viszonylat­ban is előbbre léptünk, s a fa­gyasztott termékek előállításában az első öt közé kerültünk. A pásztói berházás összérté­ke megközelítette a 30 millió fo­rintot. Számítások szerint a beru­házás kb. három év alatt térül meg. Tatár Csaba hozzátette, hogy előkészítés alatt van egy kö­zös beruházás a Nógrád Gabona Rt.-vel egy üzem létrehozására Balassagyarmaton. A 150 milliós projektet társaságuk Phare-támo­­gatással szeretné megvalósítani. A több éve gyümölcsöző kapcso­latot ápoló két cég közös üzeme várhatóan idén júliusban készül el, s egy konzorciális szerződés alapján működik majd. - Vállalatunk azt is érzékelte, hogy a hagyományos technológi­ára a szükségesnél kevesebb pénzt tud fordítani, ezért vetődött fel a 2-es és a 3-as salgótarjáni üzemeink összevonása - említette egy újabb fontos témakört a ter­melési igazgató. - A fejlesztés a 2- es üzemben valósul meg, ennek bővítésével. Az építési költség a számításaink szerint eléri a 12 millió forintot. 2003 őszére itt egy komplett sütemény­ tészta gépsor beüzemelésére is lehetőség lenne, amit a közeli hetekben választunk ki és vásárolunk meg. A gépsor zsemlét és 13 féle egyéb terméket képes előállítani, félautomata jel­leggel. A most vásárolandó gépsor nagymértékben csökkenti a most még domináns élőmunkát, s je­lentős mértékben javítja a haté­konyságot is.­­ Az átszervezés számottevő létszámleépítéssel nem jár majd, a közvetlen termelőlétszám eseté­ben viszont újabb munkaerőre lesz szükség - tette hozzá Tatár Csaba.­­ A közvetett állományt érintheti ugyan az intézkedés, de mindössze annyiban, hogy néhá­­nyan más feladatot kapnak majd, illetve előfordulhatnak minőségi cserék. Az igazi haszon nem egy­két ember leépítéséből szárma­zik, hanem a telephelyi költségek nagyfokú csökkentéséből. Az érintett dolgozókat már tájékoz­tattuk, s reményeink szerint feb­ruár végén már az összevonásra sor kerülhet. PR-T.N.L Jelentős fejlesztésekbe fogott a Palócbrot Rt.

Next