Nógrád Megyei Hírlap, 2003. október (14. évfolyam, 228-252. szám)

2003-10-30 / 251. szám

4. oldal - Nógrád Megyei Hírlap NÓGRÁD MEGYE 2003 Lakott hely volt már a honfoglalás előtt, erre utal a község ószláv eredetű neve is. (A trika nádat jelent.) A falu valószínűleg Szent István adományaként került az esztergomi érsekség birtokába. Már a tatárjárás előtt itt állt a Bol­dogasszonynak szentelt Benedek-rendi apát­ság, amit valószínűleg még a XII. században alapítottak. A klastromról a Váradi Regestrum - amit 1219 és 1239 között vezettek - is megemlékezett. A korabeli periratokban fenn­maradt, hogy 1219-ben a tereskei apát egy kölcsön miatt pert indított a poroszlói monos­tor és annak kegyura ellen. A kolostor még a XV. században is lakott volt, bár időközben le­égett. Az 1460-as években Bajoni István váci kanonok, Mátyás király diplomatája vezette az újjáépítését. Halála után azonban tovább rom­lott az épület állapota. II. Ulászló 1493-ban a bencés apácáknak adta, akiknek Tereske mel­lett egy Apácafalva nevű falujuk is volt. A tö­rök idők előtt Tereskét az esztergomi érsek­ség birtokolta. A XVI. század közepétől a hó­doltsághoz tartozott. 1715-ben 14 magyar és hét szlovák háztartást írtak itt össze. A Frideczki-kúria a XVIII. században épült, a Huszár-kastély pedig 1848-ban. A falu temető­je természetvédelmi terület. A falu híres műemléke a XIII. századból származó román stílusú templom, amely­nek Szent László-ábrázolásai viszonylag épen maradtak fenn. A templom szentség­fülkéje reneszánsz eredetű. T­E­R­E­S­K­E2003. OKTÓBER 30., CSÜTÖRTÖK Aki örömet tud szerezni, boldog ember A polgármester asszony örömmel be­szél a szép kis településéről, ahol na­gyon jól érzi magát. Ha gondokat is okoz neki és a testületnek, az sem ke­seríti el, hogy hét esztendeje forráshi­ányos a költségvetésük. Bizony jó lenne ennek az ellenkezője, hogy nem kellene tízszer is meggondolni a forintok helyét, de nincs mit tenni... Tereske szegény község, még vállalko­zóik sincsenek, akik működésük révén se­gíthetnének. A község közművesített, a vi­zet húsz éve vezették be, utána követke­zett a telefon, majd a gáz. Természetesen nem egyedül, hanem a környező települé­sek összefogásával. Igyekeztek mindig úgy helyezkedni, hogy ott legyenek, ahol labdába rúghatnak, hiszen együttesen na­gyobb a támogatás. A legnagyobb beruhá­zásuk a csatornázás volt. Ilyen magatar­tással a forráshiány ellenére is sikerült a teljes infrastruktúrát megteremteni. Tereskén az idegenforgalmat szeret­nék fellendíteni. Törik a fejüket, hogy mi­vel lehetne felkelteni a figyelmet a kis csendes település iránt, hogy mások is kedvet kapjanak idejönni. Most alakul, formálódik a rendezési tervük, amibe szeretnének bevenni olyan elképzelése­ket, amelyek egy-két évtizedes távlatban hasznosak lehetnek. Már eszerint alakí­tanák ki azokat a telkeket, ahol nem csak a helybeli fiatalok építkezhetnének, ha­nem a máshonnan ide érkezők is. A településen magas a roma lakosság aránya, s nagyon jó lenne helyben lévő munkahelyeket teremteni. Ennek a meg­oldásához többször is nekirugaszkodtak, de egyelőre nincs eredmény. A varroda létesítése sem jött be. A polgármester asszony azt mondja, hogy ő akkor boldog, ha az emberek is boldogok. Különösen figyel az idősekre, de a fiatalok is megkövetelik a törődést, hiszen a számarányuk több mint 30 szá­zalék. Ezért is nagyon fontos az iskola megmaradása. Panaszosan mondja, hogy a kormányzat legalább az oktatást finan­szírozná tisztességesen. Az iskola olyan csodálatos kastélyban Fizikai munkával pihen Potyec Pálné polgármester asszony közigazgatási karrierje még a ta­nácsi rendszerben kezdődött. Elvégezte a tanácsakadémiát, gyakorlati tapasztalatokra tett szert. Nem véletlen, hogy a rendszerváltást követő­en már az első ciklustól polgármester. Azt mondja: mindenre jut idő, ha az ember akarja. Nos, neki az édesanyjára, két felnőtt gyerekére és két szép lányunokájára éppúgy jut ideje, mint önmagára. Amikor fáradtnak érzi magát, szívesen utazik Hajdúszoboszlóra. Hétvégi telkén a bogyós gyümölcsök, zöldségek gondozás közben szellemileg kipihenheti magát. Kifújhatja magából a hétköznapok bosszúságát és felüdítő fizikai munka újabb energiát adhat neki. Az iskolában megvárjuk a kicsengetést, hogy beszélgethessünk Makrai Ilona igazgatónővel. A professzoros külsejű hölgy a közeli Rétságon lakik a családjával, de visszajár dolgozni ide. Négy éve kezdett tanítani ebben az iskolában. Büszkén em­líti, hogy olyan bázisiskola lettek, amelyből az egész megyében csak öt intézet dicsekedhet ezzel. Mint mondja, nagy kihívás ez számukra, hiszen a bázisiskolai program teljesítése nemcsak szá­mukra fontos, hanem példaértékül kell szolgálnia más iskoláknál is. Az Oktatási Minisztérium támo­gatja ezt a munkát, s azt a tevékenységet, amely a falun élő gyerekek fejlődését segíti. Munkájuk, tö­rekvésük kisugárzó hatású lesz a többi iskola szá­mára is. Az igazgatónő hosszasan magyarázza, hogy ők már hozzá­kezdtek az integrációs pedagó­giai rendszer alkalmazásához, amelyet az oktatási szervek célként tűztek ki a jövőre nézve. Részt vet­tek egy olyan tréningen is, amelynek az volt a cél­ja, hogy elsajátítsák ennek a működtetését és a környék iskoláiban történő ismertetését. Nagyon jó kapcsolatokat építettek ki a balassa­gyarmati pedagógiai szakszolgálattal, ahonnan tá­mogatják a munkájukat. Szeptembertől pedig lo­gopédiai minicentrum lettek, ami a gyerekek fej­­­­lesztésében sokat segít. Ez segítsé­ JppBH giil szolgál a szülők bekapcsolásá­­­ba is az ifjúságvédelembe, a család­ I ‘ * *tJt segítő, fejlesztő munkába. Az Ipoly l ,«fI menti népfőiskolával jó kapcsola­­tis­­­zűk alapján pedig felnőttképzést rendeztek az iskolában, amit na­ M fell­ett u­gyan fontosnak értékelnek. Azért, mert a hátrányos helyzetű gyere­kek számának csökkentésében fontos a szülők ok­tatása is. Tavaly húsz felnőtt tett sikeres általános iskolai vizsgát, s azóta már szakmát is szereztek néhányan közülük. Ezek a szülők ezért tarthatták meg a munkájukat. Egymást látogatják ezek a bá­zis­intézmények a tapasztalatszerzés érdekében. Náluk például az óvodából iskolába történő átlé­pés folyamatát nézik meg. Az óvodában és az iskolában 130 gyerek fejlő­dik. Számokon működik a tagiskolájuk. Szeptem­bertől a vizuális kultúrával, drámapedagógiával is­merkednek a gyerekek. Szeretnének családi prog­ramokat szervezni, hogy ezáltal is közelebb kerül­jenek a szülőkhöz. A hátrányos helyzet leküzdését a jobb és a gyengébb képességű gyerekek együtt tanulásával is szeretnék elősegíteni.____________■ ■ Kettéosztott temetőkert Tereske temploma messze földön híres, jeles műemlék altemploma és freskója páratlan. A te­metőkertet a templomtól keletre találjuk. Kettéosz­­tottsága szokatlan. Ez azt jelenti, hogy egyik felé­ben a falusiak, a másikban a birtokos családok te­metkeztek. Az elmúlt negyven évben sem szűnt meg ez a megosztottság. A tereskei temetőkert eredetileg szépen szerve­zett, fákkal, bokrokkal telepített volt. A meglévő fák igényes kialakításáról tanúskodnak. Ezt a meg­állapítást igazolja a méteres fák egész sora, a 150 centiméter törzskerületű szomorú bükk, a két vér­bükk, a piros virágú galagonya, a lucfenyő, az amuri palásfa, az aranyvessző szép bokrai és a vö­rös mogyorók. Volt egy olyan elképzelés, hogy a megyéből összegyűjtik és megőrzik a régi fejfákat, erre azonban eddig még nem került sor. van, amit már meg akartak venni, hogy építenek helyette másikat. De nem adják, mert ezt a ritka, szép és értékes épületet nem pótolná semmilyen új építmény. Arra törekszik, hogy a lakosok megta­pasztalják az életet másfelé is. Nemrégi­ben Ópusztaszeren jártak. Élmény volt látni a falusiak meghatódottságát. Koráb­ban megnézték a Szent Koronát is. Min­den egészen más élőben, mintha a televí­zióban néznék. Szeret élményt szerezni a többieknek. Arcok a településről A falut sosem hagyná el Kordics Lászlóné nagyon kedves, szívélyes asszony. Éppen utazásra készülődött a fővárosba a lányához, aki­vel opera-előadásra mentek. Ízig-vérig lokálpatrióta tereskei, nem véletlen, hogy már a harmadik ciklusban is képviselővé választották. Nyugdíjazása előtt több mint három évtizedet töltött a posta kötelékében. Meg is jegy­zi, hogy bízik benne, hogy a postahivatal megmarad a faluban. Azt mondja, hogy semmi pénzért nem tudná elhagyni szülőfa­luját. Olyan kedves a szívének, alig várja, hogy bárhonnan hazaérjen. Az emberek szolgálatával azonban nyugdíjas korában sem hagy fel, hiszen az egyháztanácsnak is tagja. Ő intézi a pénzügyeket. Újságolja is, hogy a műemlék templomot renoválni kellene. Ehhez pedig elkelne az anya­gi segítség több helyről is. A templom, a vallás nélkülözhetetlen össze­fogó erő. Hiszen a hagyományok, a népviselet kezd már feledésbe men­ni. A millenniumi zászlóátadásra néhányan beöltöztek még a viseletbe, de már az idősek is a kényelmesebb mai ruhákat használják. Valamikor az egymással való törődés is sokkal nagyobb volt. Esténként az embe­rek beszélgettek, most meg a televízió uralja a gondolatokat. Búcsúzás­nál mutatja, hogy a házuk mellett épül egy másik ház, amely a lányuké lesz, akik ide jönnek vissza, ha ők is nyugdíjasok lesznek. A népdalért aggódik a dudás Ki ne ismerné ebben az országban és országhatá­rokon túl is Pál Istvánt, a tereskei dudást? Azok, akik szeretik a népdalokat és tisztelik a hagyományokat, a népi kultúrát, azok előtt e sorok olvastán bizonyára megjelenik nagy bajszú, huncutkásan mosolygós arca. S talán még a fülükbe is cseng dudájának sípja. Pál Ist­ván S4 évesen is úgy dalol, s olyan mesterien kezeli a bőrdudát, akárha harmincéves lenne. Pedig az élet súlya nagyon nyomja már. Tíz éve meghalt a felesége, hat gyermekét is eltemette már. Egyedül él a világban, de nem barátok és tisztelők nélkül. Egész famíliája pásztor volt. Az apja is dudált, furulyáit, szépen énekelt. Va­lamikor a falusi társasági élet a fonóban zajlott, ahol a gyerekek a kuc­kóból lesték mi is történik körülöttük. A családban tanulta a legtöbb nótát. A földhöz sosem ragaszkodott. Az állami gazdaságban is pász­tornak szegődött. Ő ugyan kisbágyoni volt, de a felesége kérésére köl­töztek Tereskére. Szomorúan mondja, hogy a faluban senki nem fog­lalkozik a hagyományőrzéssel. Pedig a körülöttük lévő községekben, iskolákban ápolják a népdalt és a hagyományokat. Még a szomszédos Szátokon is van egy lelkes kis csoport, csak náluk nincs. Járta az orszá­got, különböző ifjúsági táborokban lépett fel és tanította a népdalokat. Büszkén mutatja az 1994-ben elnyert Népművészet Mestere címet, az idén kapott Madách-díjat, amelyekben fáradhatatlan munkájának ér­tékelését látja. Egy oklevél a sok közül pedig azt igazolja, hogy őt a szlovákiai dudáscéh tiszteletbeli tagjának választották. Aztán újra em­líti, hogy minden faluban kellene egy hagyományőrző csoport. A nép­dal jövője felett töpreng, majd azzal búcsúzik, hogy mindenki, aki sze­reti a népdalt és a múltat, olyan egészséggel élje meg ezt az évet, mint ő és csak annyi gyógyszert fogyasszanak, amennyit ő. Számára a hadtörténet pihenés Dr. Gergely József orvos nem messzire innen, Borsosberényben született. Az egyetemet Szegeden vé­gezte el és 1971-től praktizál. A kórházi gyakorlat után Vácott és Kurittyánban volt üzemi, illetve körzeti orvos. A szíve azonban visszahúzta Nógrádba és 1987-ben tért haza. A felesége Rétságon tanár. Lánya férjnél van, fogászati asszisztens. Tudta, hogy szegény körzetbe jön, ahol hátrányos helyzetű emberek laknak, de ilyesmi sosem érde­kelte. Voltaképpen itt Tereskén van a körzetének központja, s innen látja el a szomszédos szátoki betegeket is. Ezen a vidéken nem élnek az emberek egészségesen. Táplálkozásuk egészségtelen és az átlagnál nagyobb az alkoholfogyasztás. A fiatalok körében gondot jelent a szi­­pózás. Nem véletlen, hogy a rendőrség és a mentők bevonásával rend­szeresen foglalkoznak az érdekeltekkel. Ezt azonban csak nagyon ne­hezen, vagy egyáltalán nem lehet ellenőrizni, mivel nem tartozik a ká­bítószerek közé. Pedig szipózás súlyos egészségkárosodásokat okoz a fiataloknak, ami az egész további életükre kihat. Fontos munkája mellet csak kevés ideje marad önmagára és család­jára. Feleségével, aki könyvtáros is az iskolában csak késő délután ta­lálkoznak. A napilapok, folyóiratok, szakmai folyóiratok olvasására, önképzésre, továbbképzésekre is csak a hét végén marad ideje. Szóra­kozás a televízió némelyik elfogadható műsora és időnként egy-egy színházlátogatás. Nagyon szereti viszont a virágokat és a kertészke­dést. Mindezek kikapcsolják, megnyugtatják. Végül megtudjuk, hogy nagy szenvedélye a hadtörténelem, az ilyen témájú könyvek gyűjtése._____________________________________■

Next