Nógrád Megyei Hírlap, 2011. április (22. évfolyam, 75-99. szám)

2011-04-08 / 81. szám

2 Rendőrkézen a négy betörő Salgótarján. A salgótarjáni rendőrök felderítették azt a betöréssorozatot, amely kap­csán három esetben rendeltek el nyomozást ismeretlen sze­mélyek ellen akkumulátorok és fém aknafedelek eltulajdo­nítása miatt - közölte Lászlók Nóra, a Nógrád Megyei Rend­őr-főkapitányság sajtóügye­letese. A rendelkezésre álló adatok szerint a bűncselekményeket Cereden és Salgótarjánban kü­lönböző telephelyeken követték el. A lopásokkal esetenként húsz- és hatvanezer forint kö­zötti kárt okoztak a tettesek, akiket a minap elfogott a rend­őrség. A két 24 éves, valamint egy-egy 18 és 48 esztendős sal­gótarjáni férfit - akik átvevőhe­lyeken akarták értékesíteni az eltulajdonított színesfémeket - gyanúsítottként hallgatták ki. A legfiatalabb elkövetőt - figye­lembe véve, hogy ellene bünte­tőeljárás van folyamatban­­ őri­zetbe vették. Lakossági Fórum Palotás: Szabó Mihály polgár­­mester arról tájékoztatta lapun­kat, hogy a település testülete lakossági fórumot tart, amelyen a 2010-es év beszámolóját is­mertetik az érdeklődőkkel. Ezen felül a 2011. évre vonatko­zó elképzeléseket, feladatokat és az ehhez kapcsolódó szám­szerűsített költségvetési adato­kat tárják nyilvánosság elé. Az esemény időpontja április 8. 17:30, helyszíne a Mihályfi Er­nő Művelődési Ház és Könyvtár. Az árkokat tisztítják Mátravesi, Tizenegy közmun­kás dolgozik jelenleg a telepü­lésen, az érintettek a csapadék­víz-elvezető árkokat tisztítják. Az év folyamán várhatóan negyven-ötven embert tud az önkormányzat ilyen módon al­kalmazni. (A közfoglalkoztatás nem kötelező feladata a helyha­tóságoknak.) Ennél azonban többen, nyolcvanan jogosultak bérpótló támogatásra, amiből az következik, hogy a jogosult­ság megtartásához szükséges, legkevesebb harminc napos munkaviszonyt nem tudja min­den állástalan helyben, köz­munkában megszerezni. 2011. ÁPRILIS 8., PÉNTEK ÉSZAK-, DÉL- ÉS NYUGAT-NÓGRÁD r Államtitkári út a gáton (Folytatás az 1. oldalról.) emiatt pedig a termelések mér­tékét is figyelembe kell venni - vélelmezte dr. Illés Zoltán, aki után Sisák Imre, Pásztó polgár­­mestere a víztározó kettős funk­ciójára hívta fel a figyelmet, amely egyrészt a környék lakos­ságának egészséges ivóvízzel való ellátása, másrészt az árvíz­­védelem. Miután pedig ismer­tette az évekkel ezelőtti mátra­­kesztesi katasztrófa történéseit, s a 2010-es nyári időszakban ta­pasztalt problémákat - amiko­­r is veszélybe került Hasznos biztonsága szólt a záportáro­zó kialakításának s az iszapta­karításnak a feltételeiről. Az összejövetelen Staller And­rás, Mátraszentimre polgármes­tere is kifejtette véleményét a té­mával kapcsolatban, majd Becsó Zsolt, az Észak-magyarországi Regionális Fejlesztési Tanács el­nöke, a Nógrád Megyei Védelmi Bizottság első számú vezetője is­mertette a rendelkezésre álló pá­lyázati kiírásokat. A szakmai tanácskozás során az is kiderült: ha a hasznosi víz­tározó helyzetének stabilizálása miatt uniós forrásra tartanának szert, az akár 2014-ig is elhúzód­hatna, így célszerűbb lenne el­különíteni erre egy külön össze­get a 2012-es költségvetésből. A rendezvény további részé­ben dr. Illés Zoltán, Becsó Zsolt, Sisák Imre és Baross Károly kö­zös tájékoztatója során meg­tudtuk: a vízbukó és az usza­dékfogó kialakításának a költ­ségeit magának az Észak-ma­gyarországi Regionális Vízmű­vek Zrt.-nek kell állnia. Az alsó vízfolyások rendezése, vagyis a hasznosi víztározó alatti meder­szakaszok mélyítése, kotrása és szélesítése viszont a kormány­zati, állami feladatok körébe tar­tozik. Mint azt hozzászólásában az államtitkár kifejtette:­­ Itt most a gyorsaság a legfontosabb: mi­nél hamarabb el kell készíteni a műszaki terveket s be kell sze­rezni a különféle engedélyeket. Bármiféle esőzést megelőzve, ki kell alakítani a vízbukót és az uszadékfogót, s a vízfolyásokat is rendbe kell tenni. Mivel a tár­cáknál jelenleg ilyen jellegű be­ruházásokra, mint mederkotrás, mélyítés és szélesítés, már pénz nincs, ezért a magam részéről a pénzügyi kormányzathoz fordu­lok, Fazekas Sándor, miniszte­ren keresztül. Remélem így majd megvalósulhatnak az alsó vízfolyással kapcsolatos munká­latok - biztosította támogatásá­ról a jelenlévőket az államtitkár, aki ezt követően személyesen is szemügyre vette a hasznosi víz­tározót. Becsó Zsolt (jobbról) a megyei közgyűlés elnöke, országgyűlési képviselő a problémák mielőbbi megoldását sürgette Sisák Imre, Pásztó polgármestere a víztározó kettős funkciójára hívta fel a figyelmet Tanulmányok már készültek a feladat megoldására Rengetegen élni jó Egyházasdengeleg: a község ve­zetése meghirdette a „Denge­­tegen élni jó” programot ennek keretén belül a falu testülete a stabil működést megteremtő, a letelepedést elősegítő életkörül­mények javítását, a vállalkozó és családbarát intézkedések meg­hozatalát tartja fontosnak. Ezt a kezdeményezést mindenképpen élettel szeretnék megtölteni, ami garancia lehet a település további fejlődéséhez. Geoparki túra Fülek: A Novohrad-Nógrád Geo­­park és a füleki Nógrád Turiszti­­kai Információs Központ vezetett túrát szervez április 9-re, vasár­napra. Útvonala a Somoskői vár­tól indul, a Medves fennsíkon ve­zet keresztül, érinti a salgóbányai Erdészházat, a Salgói várat, a Bo­szorkánykőt, majd a somoskői vadasparknál ér véget A kilenc kilométeres távot mintegy nyolc óra alatt teszik meg a résztvevők. A füleki Klub kultúrház előtti té­ren 8.30-ra várják a kirándulni vá­gyókat fülekről pedig busz indul Somoskőre, ahol a várnál lehet csatlakozni a túrához. Esős idő esetén április 1óra halasztják a programot Kovács Lázár főzőbemutatója Salgótarján . A szakácstudomány­ból kapnak ízelítőt azok, akik áp­rilis 9-én szombaton ellátogatnak a vásárcsarnokba. Kovács Lázár séf tart itt ezen a napon tíz órától főzőbemutatót Véradást szerveztek Salgótarján. 2011 az önkéntesség éve, az évforduló jó alkalom arra, hogy a környezetükért, ember­társaikért felelősséget érző em­berek, szervezetek, kivegyék a részüket az önkéntes munkából. Ennek szellemében jártak el a Provident Pénzügyi Zrt salgótar­jáni irodájában is mán munka­­társak, amikor a Magyar Vörös­­kereszt Nógrád Megyei Szerveze­tével összefogva, jól sikerült vér­adást szerveztek. Rendhagyó történelemóra Lezsák Sándorral Lezsák Sándor a Magyar Országgyűlés alelnöke, vala­mint Bács-Kiskun megye 3. számú választókerület­ének országgyűlési képviselője 2011. április 5-én, Ba­lassagyarmaton a Szent Imre Keresztény Általános Is­kola, Gimnázium és Szakképző Iskola tornatermében rendhagyó történelemórát tartott. ii.SrtO.trncil A Parlament alel­­nökének előadásában kiemelt sze­repet kapott Szent Imre herceg példaértékű élete és Szent István intelmei, amelyeket fiához írt. „Szent Imre neveltetése és élete példaképként szolgálhat a mai fia­talok számára. A Kárpát-meden­cében több település viseli Szent Imre nevét Öt magyarországi - Imrehegy, Mátraszentimre, Soltszentimre, Tiszaszentimre és Pestszentimre és öt erdélyi telepü­lés - Csíkszentimre, Görgény­­szentimre, Hegyközszentimre, Nyárádszentimre, Szentimrefalva - Székelyudvarhely ezek a helyek és intézmények nevükben is a vadászbalesetben elhunyt her­cegre emlékeznek” Lezsák Sán­dor országházi ismereteit is meg­osztotta a diákokkal. „A magyar országgyűlésnek ezer éven át nem volt állandó épülete, ezért 1880-ban törvényt alkottak egy új, az országgyűlés mindkét há­zát befogadó, állandó épület épí­téséről. Végül öt évvel később Steindl Imre tervei alapján kezd­ték meg az építkezést, melyen át­lagosan ezer ember dolgozott. Az épület hossza 265 méter, széles­sége 123 méter, magassága pedig 96 méter. Ez a 96-os szám még egyszer előfordul, a főkaputól a kupolacsarnokig 96 darab lépcső vezet fel. A 96-os szám a honfogla­lás emlékét idézi. 1896-ban a ház már épült, amikor a honfoglalás 1000. évfordulóját ünnepelték, ezért az építész különös hang­súlyt fektetett a 96 os szám meg­jelenítésére. Minden alapanyag, amit felhasználtak magyar volt, kivétel azt a 8 barna színű gránit­­oszlopot, amelyet a svéd király ajándékozott Magyarországnak. Belső díszítésként 40 kg aranyat használtak fel. A Parlamentben 27 kapu található, melyek közül a legnagyobb a főkapu. A kupola­csarnok mennyezete közepén lát­ható csillár a legnagyobb az épü­letben. Összesen 205 darab izzó található benne, súlya 5000 kg. Itt őrzik a magyar Szent Koronát is.” Az izgalmas előadás befejez­tével az alelnök megköszönte a gyerekek figyelmét, és átnyúj­totta az iskola igazgatójának, Meló Ferencnek az intézmény­nek adományozott ajándékát egy futball-labdát, amelyet aláírt számos parlamenti képviselő is, köztük Orbán Viktor miniszter­­elnök és Kovács „Koko” István, olimpiai és világbajnok ökölví­vó is. Burik Anett Lezsák Sándor, a Magyar Országgyűlés alelnöke Meló Ferenc igazgató meghívására látogatott a balassagyarmati Szent Imre Keresztény Általá­nos Iskola és Gimnáziumba. A Parlamentben folyó munkát jellemezve mondta: „Nem a népszerűség, hanem a célszerűség a kormány feladata. Alkotmány fogalmazódik meg, és ez hosszú távon meghatározza a jövő generációjának, a ma középiskolás diákoknak is az érvényesülését.’

Next