Nógrád Megyei Hírlap, 2015. május (26. évfolyam, 101-123. szám)

2015-05-05 / 102. szám

Pályázati lehetőségekről Szécsény. A város önkor­mányzata kiemelt feladatá­nak tekinti, hogy a települé­sen működő, vagy újonnan lé­tesülő cégek, vállalkozások megkülönböztetett figyelmet és segítséget kapjanak a fej­lesztési lehetőségeik megva­lósításához. Éppen ezért a Nógrád Megyei Regionális Fej­lesztési Alapítvány (NMRVA) május 6-án, szerdán 10 órakor a Városháza dísztermében tá­jékoztatót tart, „Széchenyi 2020 - pályázati lehetőségek 2015-ben” címmel. A tanács­kozáson részt vesz Balla Mi­hály országgyűlési képviselő és Barna János, a megyei köz­gyűlés alelnöke is. Az idén ki­írásra kerülő gazdasági pályá­zatokról Varga Béla, a NMRVA ügyvezetője számol be. Sán­dor Ildikó, a Nógrád Megyei Fejlesztési Ügynökség ügyve­zetője pedig a terület- és tele­pülésfejlesztési operatív prog­ramban rejlő lehetőségeket is­merteti, a szécsényi járást és Nógrád megyét illetően. Tájak, korok és építészet Salgótarján. A tervezettől el­térő programmal tartja meg május 6-i szerdai, a Stécé Ká­véházban 15.30 órakor kez­dődő összejövetelét a Tájak Korok Múzeumok Klub Egye­sület. (Az egészségbiztosítás új rendszeréről szóló foglal­kozást őszre halasztották.) Ez alkalom­­hal TMa László épí­tész lesz a vendégük, aki az építészet és a környezetvéde­lem összefüggéseit mutatja be hallgatóságának. Tisztújító közgyűlés Érsekvad­kert. A Nógrád Me­gyei Polgárőr Szervezetek Szövetsége nemrég tartotta meg rendes közgyűlését Érsekvadkerten. Rekord lét­számmal vettek részt az ese­ményen a küldöttek. A meghívott vendégeket Valent József alpolgármester és Kőhalmi Erika jegyző kö­szöntötte. A napirendek is­mertetése után Vass Miklós elnök beszámolt a tavalyi te­vékenységekről, kiemelte a szolgálati órák emelkedését és a kiváló együttműködést a társszervekkel, majd tájékoz­tatta a jelenlévőket a 2015. év terveiről. Ezt követően a közgyűlés egyhangúan, kiegészítés nél­kül elfogadta beszámolóját és harmadszor is újraválasztották a megyei szövetség elnökévé. Az új törvényi előírásoknak megfelelően javított alapsza­bályt fogadtak el és az új veze­tőség és felügyelő bizottság megválasztására is sor került. A közgyűlésen Polgárőr ér­demkereszt arany fokozatot ka­pott dr. Nagy László megyei rendőrfőkapitány, Világosi Gyuláné, a Cered és mikro­­térsége egyesület elnöke, Orosz József, a mátramindszenti egyesület elnöke, valamint Su­lyok György, a tari egyesület tagja. Ezüst fokozatot Kri­­zsanyik Zoltán, a nagylóci pol­gárőr egyesület tagja vehe­tett át. A megyei elnök pol­gárőr dísztőrt adományozott Karin Norbert rendőr alez­redes részére és Polgárőr plakettet Sálek László kis­­hartyáni polgárőrnek. 2015. MÁJUS 5., KEDD Adócsökkentésről szól a következő év A 2016-os évre vonatkozó, az embe­rek pénztárcáját kímélő­ intézkedése­ket jelentett be a napokban a kor­mány, amelyek között szerepel bizo­nyos adók mérséklése és egyes ked­vezmények növelése is. A kabinet ter­veiről, valamint a Nógrád megyét is érintő reformokról számolt be sajtótá­jékoztatón Nagy-Majdon József, Bátonyterenye polgármestere. Tőzsér V. Nógrád megye ■ - Bizonyította az elmúlt öt év, hogy a kormány reformjai működnek, a jelen­legi kabinet az adócsökkentés kormánya, és szeretnénk, ha az is maradna - kezdte Nagy- Majdon József. Minden gazdasági mutató sze­rint stabil a gazdasági növekedés Magyaror­szágon, az ország iránti bizalom egyre erősö­dik, ezért a kormány úgy látja, hogy van le­hetőség újabb adók csökkentésére. A 2016-os tehát az adócsökkentés költségvetése lesz. Ezek az intézkedések mind Kelet-Nóg­­rádnak, mind Bátonyterenyének és környé­kének újabb segítséget jelentenek. Bátony­­terenyén jövőre a gazdasági kilátásoknak köszönhetően kivezetik a kommunális adót, ezzel a város csatlakozik a kormány adócsökkentő szándékához - jelentette be a polgármester. Nagy-Majdon József arról is tájékoztatott: a Fidesz-kormány célja, hogy mindenki előbbre juthasson, ennek egyik eszköze az állampolgárok számára kedvező lépések megvalósítása. A 16 százalékos egykulcsos személyi jövedelemadó (SZJA) bevezetésé­vel több mint 600 milliárd forint maradt a családoknál. Az­ adó kulcsa 2016-ban tovább csökken, a mostani helyett 15 százalékos lesz. A kormányzat azon dolgozik, hogy az SZJA mihamarabb egy számjegyű lehessen, és a terhek tovább mérséklődjenek. Ismertette: jövő évtől tovább nő a kétgyer­mekes családok adókedvezménye is, 2019- ig fokozatosan a jelenlegi 10 ezer forintról 20 ezer forintra emelkedik a gyermeken­kénti kedvezmény. A személyi jövedelem­­adó kulcsának leszállításával és a családi adókedvezmény növekedésével egy két át­lagkeresővel rendelkező, gyermektelen csa­ládnál havi 4 700, éves szinten 56 ezer fo­rinttal bővül a büdzsé. Ahol két minimál­bért kereső szülő van, akik két gyermeket nevelnek, ott havi 7 100, éves szinten 85 ezer forint többlet marad a jelenlegi helyzet­hez képest. Egy két átlagkeresős, kétgyer­mekes családnál havonta 9500 forinttal ma­rad nagyobb összeg a kasszában. Csökken a sertés tőkehús áfája is 27-ről 5 százalékra, ami a fogyasztók számára fel­dolgozott formára is vonatkozni fog - mondta a városvezető, majd úgy folytatta: mindez 25 milliárdos adócsökkentést je­lent. Olcsóbbá válhatnak továbbá egyes ál­lami közszolgáltatások, illetékek is, lesz, ami meg is szűnik, ezzel további 10 milli­árdos teher kerülhet le a lakosság válláról. A dolgozó emberek fizetése, valamint a két­gyermekes családok támogatása ezen in­tézkedésekkel tovább növekszik majd. A kormányzati intézkedések újabb segítséget jelentenek mind Kelet-Nógrádnak, mind Bátonyterenyének és környékének - hangsúlyozta Nagy-Majdon József Ötvenöt éve érettségiztek Rétság/Romhány: ötvenöt éves a középfokú oktatás Rútságon, e jubileum alkalmá­ból szervezik meg az öt és fél évtized alatt Romhányban vagy Rútságon, esti vagy nap­pali tagozaton érettségizettek találkozóját május 9-én, szom­baton 11 órától a rétsági műve­lődési központban. A rendez­vény Romhányban 9.45 órakor kezdődik emléktábla-avatás­sal, a Prónay-kastélynál. Maga a találkozó 11 órakor indul a középiskola volt és jelenlegi ta­nárainak köszöntő műsorával. Majd köszöntőt mondanak Romhány és Rútság polgár­­mesterei, a középiskola volt és jelenlegi vezetői, valamint régi diákjai. Ezt követően a tanár-di­ák fórum, illetve Németh Árpád festőművész, az intézmény volt tanára kiállításának közös megtekintése következik. A programok sorát egy újabb emléktábla avatása zárja, a volt gimnázium épületénél. A ren­dezvényről bővebb információ Mocsári Gergelytől (30/233- 2794) vagy Termán Istvántól (30/650-9881) kérhető! Erdőbe szállították... Nagyoroszi. F hulladékgazdál­­kodás rendjének megsértése miatt indított eljárást egy 34 éves rétsági férfi és 32 eszten­dős diósjenői nő ellen a Rétsá­gi Rendőrkapitányság­ A gya­núsítottak megjelentek, egy felújítás alatt lé WiffflgfÉSnnál Nagyorosziban, ahol átvették az összegyűjtött háztartási hulladékot, majd azt illegáli­san a község erdős területén helyezték el. A nyomozás vád­emelési javaslattal zárult. Változatos és maratoni hosszúságú ülésen van túl Salgótarján közgyűlé­se. A tanácskozáson dön­töttek a „Szakembereket Salgótarjánba!”­program létrehozásáról, valamint a városban működő szer­vek, közintézmények és önkormányzati cégek be­számolóinak elfogadásá­ról. A legnagyobb politi­kai vitát a 2014. évi költ­ségvetési beszámoló vál­totta ki, de szavaztak sze­mélyi kérdésekről, vala­mint jutott idő májusfa ál­­lításra és átöltözésre is. Tőzsér Viktor Sogotarpi - A város jövője, fej­lődése elképzelhetetlen a települé­sen szívesen élő, itt munkát válla­ló elkötelezett emberek tevékeny jelenléte nélkül - mondta Dóra Ot­tó polgármester, amikor javaslatot tett a rendelettervezet elfogadásá­ra. Hozzátette: „támogatni kíván­juk a fiatalok helyben maradását, valamint az itt letelepedni szándé­kozó szakemberek segítését Min­den forint, amelyet az otthonte­remtésre, a munkavállalás segíté­sére fordítunk, nem más, mint be­fektetés a jövőben. A program keretében az önkor­mányzat vállalja, hogy meghatá­rozott időtartamra jelképes össze­gen történő bérbeadással lakást biztosít az itt letelepedni kívánó szakemberek számára. A cél a sal­gótarjáni székhelyű vagy telephe­lyű munkáltatók ösztönzésével egyidejűleg a lakosságmegtartó erő növelése, valamint, hogy a pi­acképes szakmával és felsőfokú végzettséggel rendelkező szakem­berek szellemi tőkéjüket a város fejlődése érdekében kamatoztas­sák. A lakhatási támogatással a szakembereket hozzá kívánják se­gíteni munkahelyük megtartásá­hoz, valamint a családalapítás alapjainak megteremtéséhez is. Az anyagi hozzájárulás a munka­­viszony idejére, de legfeljebb öt év­re szól, a nyerteseknek a piaci ala­pú lakbér mindössze 10 százalé­kát kell megfizetniük. A rendele­tet az előzetesen benyújtott terve­zet formájában fogadták el, de a képviselők megállapodtak a rész­letek további kidolgozásában, amelyről a májusi vagy júniusi közgyűlésen ismét tárgyalnak. Az ülés elején átadták az Év rendőre elismerő címet, amelyet ezúttal Kristóf Szabolcs rendőr szá­zados, a Salgótarjáni Rendőrkapi­tányság körzeti megbízotti osztá­lyának alosztályvezetője vehetett át a polgármestertől. Ponyi Béla rendőr ezredes, városi kapitány­ságvezető beszámolóját kimerítő­nek értékelte Pataki Csaba képvi­selő, de hiányolta a fiatalkorú bű­nözésre vonatkozó statisztikákat. Homoga László a városőrség tevé­kenységét méltatta és bejelentette, hogy a baglyasaljai városrészben egy ifjúsági központ létrehozását tervezik, amelytől az éjszakai ut­cai csoportosulás visszaszorulását is remélik. Dóra Ottó beszámolt róla, hogy az elmúlt hetek lakossá­gi fórumainak minden állomásán téma volt a közbiztonság és az együttélés problémáinak kérdése. Elmondta, hogy szükségesnek lát­szik a körzeti megbízotti jelenlét megerősítése, csakúgy, mint a pol­gárőrség újjászervezése, és kilá­tásba helyezte újabb fórumsoro­zat lebonyolítását a bűnmegelőzé­si szempontból legfertőzöttebb te­rületeken. Angyal Tibor tűzoltó alezredes, a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség vezetője tájékoztatta a testületet tevékenységükről és megköszönte az önkéntes tűzoltó egyesületek segítségét, amelyet a műszaki mentéseknél nyújtottak. A jelenlévő képviselők közösen átvonultak a Fő térre, ahol részt vettek a májusfaállításon, majd folytatták az ülést a negyedik na­pirendi ponttal, amely a vártnál nagyobb szócsatát váltott ki. Az el­lenzéki képviselők azt kérdezték a polgármestertől, hogy valóban beállhat-e az idén a költségvetés csődje. Jakab Jácint számon kérte a polgármestert, amiért azt állítot­ta egy kiadványban, hogy a Fidesz csődbe vitte a várost. Parázs vita alakult ki a „költségvetési lyuk” pontos nagyságáról, ezért az ügy­ben Telek Lászlót, a polgármesteri hivatal közgazdasági irodájának vezetőjét és Mesterné Berta Ildikó könyvvizsgálót is megkérdezték, akik maradványcsökkenésről tá­jékoztatták a közgyűlést, de olyan konkrét válasz nem született, amely eloszlatta volna a homályt az évközben esetlegesen felmerü­lő pénzügyi nehézségekről. A fél­reértéseket az a mintegy 940 mil­lió forintos maradvány okozza, amely csekélyebb összeg, mint a korábbi években fellelhető szabad rendelkezési rész. Dóra Ottó úgy reagált: ha egy város költségveté­si fedezetének hiányzik a 12 szá­zaléka, akkor nem túlzott a csőd vagy a csődközeli állapot kijelen­tés. Telek László megjegyezte: „a korábbi időszakban hozzászok­tunk egy jó ellátási színvonalhoz. Amikor konszolidálták az önkor­mányzatokat nem írták elő, hogy a működési struktúrát aszerint kell kialakítani, hogy ne kelet­kezzen hiány. Ezt a színvonalat már nem képes a folyó bevétele­iből fenntartani a város, nem tud­ja megfinanszírozni”. Molnár Károly képviselő azt felelte az el­lenzéknek, hogy ők is hasznos szereplői tudnak lenni a „játék­nak”, tehát legyenek is azok, „ne csak szurkoljanak!” A közgyűlés döntött az önkor­mányzat 2015-2019 közötti idő­szakra vonatkozó gazdasági prog­ramjáról is, melyet a baloldal igen szavazataival elfogadtak. A jobbol­dali frakciók átdolgozásra javasol­ták, mert szerintük nem tartalmaz konkrétumokat a tervezet Dr. Bercsényi Lajos főigazgató fő­orvos a Szent Lázár Megyei Kórház tevékenységéről szóló tájékoztatá­sa előtt a városvezetés fekete póló­ra cserélte a zakókat, jelezve kiál­lásukat és támogatásukat az egész­ségügyi dolgozók tiltakozása mel­lett, amelynek oka a létszámhiány­ból és az alacsony bérekből ered. A Molnár Károly által kiosztott kitű­zőket az ellenzék képviselői is mel­lükre tűzték. A főigazgató beszá­molt az intézményben az elmúlt években végrehajtott és folyamat­ban lévő fejlesztésekről, hangsú­lyozta, hogy rendkívül büszke a megnyert pályázatokra és beruhá­zásokra, valamint a kollégái áldo­zatos munkájára. A nyolc órás ülésen sor került még további intézményi és cé­ges beszámolókra és személyi kérdésekről is döntöttek. A VGY Salgótarjáni Hulladékgazdálko­dási és Városüzemeltetési Nonprofit Korlátolt Felelősségű Társaság ügyvezető igazgatójá­nak mandátuma 2015. április 30. napján lejárt, a feladatok el­látására a következő öt évre Feke­te Zoltán kapott felhatalmazást. Kedvezményekkel csábítanák haza a szakembereket

Next