Nógrád Megyei Hírlap, 2016. október (27. évfolyam, 230-255. szám)

2016-10-29 / 254. szám

Alain Delon eladja értékeit Alain Delon „ki nem állhat­ja" az elhalálozás utáni ár­veréseket, ezért fokozato­san eladja vagyontárgyait: november 22-én 12 Remb­randt Bugatti-bronzszobrot árvereztet el Párizsban. Párizs. A Christie's aukciósház közlése szerint a francia filmcsil­lag mindig is csodálta Bugatti munkáit az olasz művész tragi­kus sorsa mélyen megérintette. Bugatti 1916-ban az első világ­háború borzalmainak nyomása alatt 32 évesen öngyilkos lett. „Bugatti élőbb, mint valaha" - hangsúlyozta Delon. Ettore Bugatti autótervező testvére el­sősorban állatszobrairól ismert. Delon gyűjteményéből többek között egy leopárdpárt is el­adásra kínálnak, értéküket 500- 700 ezer euróra (155-216 millió forintra) becsülik. A 80 éves filmsztár festmé­nyeket, drága borokat, órákat és Ferrarijét is értékesítette már árverésen. Egy interjújában azt mondta, inkább pénzt hagy négy gyermekére, mint egyéb vagyontárgyakat. Letartóztatták a „csillagrombolót Los Angelesben letartóztatták azt a férfit, aki szerda hajnalban megrongál­ta Donald Trump csillagát a Hírességek sétányán Hollywoodban. Wash James Otis kalapáccsal próbálta szétverni a csillagot. A férfi építőmunkásnak adta ki magát, és Los Angeles egyik lapja, a City News Service szerint rögtönzött sajtóértekezle­tén azt állította: a republikánus elnökjelölt nők­kel kapcsolatos megjegyzései háborították fel. Elmondása szerint a csillagot ki akarta szedni a betonból, hogy elárverezze. Az aukció bevé­telét annak a 11 nőnek akarta felajánlani, akik az elmúlt hetekben a nyilvánosság elé állva fel­tárták, hogy Donald Trump szexuálisan zaklatta őket. Otis később a Los Angeles Times napilap­nak elmondta, hogy családjában négy embert bántalmaztak szexuálisan, ezért a dolog számára személyessé vált. Leron Cubler, a Hírességek sétányán lévő több száz csillagot gondozó hollywoodi Kereskedelmi Kamara elnök-vezérigazgatója csütörtökön be­jelentette: a megrongált csillagot helyreállítják. Donald Trump 2007-ben kapott csillagot az NBC televízióban sugárzott Th Apprentice című való­­ságshow-műsoráért A választási kampányban a csillagot többször megrongálták: lefújták festék­kel horogkeresztet rajzoltak rá, és a nyáron valaki kis kerítéssel is vette körbe, arra célozva, hogy Trump - elnökké választása esetében - további kerítést akar emelni az amerikai-mexikói határon. Egy munkás javítja a Donald Trump republikánus párti elnökjelölt ismeretlen tettesek által megrongált csillagát a Hollywoodi hírességek sétányán, Los Angelesben 2016. október 26-án. Filmbemutató Németországban Berlin, Scott Derrickson amerikai rendező, valamint Benedict Cumberbatch és Tilda Swinton brit színészek a Doctor Strange című filmjük berlini bemutatója alkalmából tartott fotózáson. Ice Cube alakítja Fagint Ice Cube alakítja a tolvajkirály Fagint a Disney stúdió készülő Twist Olivér-musi­­caljében, amelyet Tomas Kail (Hamilton) rendez. Los Angeles. A The Hollywood Reporter érte­ sülése szerint Marc Platt és Cube Vision cégén keresztül Ice Cube is producerként bábáskodik a produkció felett. A Twist Olivér Dickens egyik leg­ismertebb műve, amely egy árva fiúról szól, aki vi­szontagságai során Fagin, a londoni zsebtolvajok fejedelmének alvilági bandájába kerül. A Disney 1988-ban animációs filmet készített a klasszikus regényből Olivér és társai címmel, a popkultúrá­ra azonban a feldolgozások közül mégis talán az Oliver! című színpadi musical gyakorolta a legna­gyobb hatást. Az új Twist Olivér-feldolgozás a THR forrásai szerint modern musical lesz, amelyben szá­mos műfaj, köztük a hip-hop is szerephez jut. A treatmentet Cube és partnere, Jeff Kwazinetz írja, és Cube Fagin szerepét is elvállalta. Ice Cube a kilencvenes évek elejétől szerepel a filmvásznon. A Sivatagi cápák, a Birkanyírás és a Jump Street című produkciókban is láthatta a közönség. Producerként jegyezte Straight Outta Compton és legutóbb a Ride Along 2. című filme­ket. A First Fight című vígjátékot, amelynek egyik főszerepét alakította, februárban mutatják be Észak-Amerikában. Szegényeknek koncertezik Ennio Ennio Morricone Oscar-díjas olasz zeneszerző vezényli a római Sinfonietta zenekart és a Santa Cecília Nemzeti Zeneakadémia kórusát november 12-én a vatikáni VI. Pál aulában a Szegényekkel a szegényekért zenei kez­deményezés második koncertjén. Vatikánváros. A maestro 60 éves zeneszerzői alkotómunká­jának leghíresebb darabjaiból és filmzenéiből dirigál darabo­kat. Mellette Marco Frisina kar­­nagy-prelátus a római egyházme­gye zenekarát és kórusát vezényli, műsorán szerepel két saját szer­zeménye a jubileum és a karitász témáinak feldolgozásaival - je­lentette a Vatikáni Rádió. A zenei eseményt a Nova Opera római nonprofit szerve­zet a római egyházmegye kó­rusával karöltve szervezi, az Új Morricone Evangelizálás Pápai Tanácsa, a Van Thuan bíboros emlékét ápoló Szent Máté alapítvány támogatásával a jubileumi szentév lezárásának egyik ün­nepi eseményeként, amelynek célja Ferenc pápa jubileumi jótékonysági programjának a támogatása. A koncertre 6000 embert vár­nak szerte Európából. A közön­ség az előadás végén önkéntes adományokkal támogathatja a pápai karitatív program kiemelt céljait, egy új katedrális építését Ugandában és egy mezőgazda­­sági iskoláét Burkina Fasóban. A szervezők sok szükséget szenvedő embert hívnak a koncertre, akik az első sorok­ban foglalnak majd helyet. Az esemény után a római egy­házmegyei kórus fiatal tagjai és jubileumi önkéntesek va­csora- és ajándékcsomaggal kedveskednek az est szegény „díszvendégeinek". Az ingye­nes jegyeket szerte Európából lehet igényelni a www.concer­­toperlacarita.org honlapon, a belépőket a regisztrálás időre­ndje szerint osztják szét. I Man Booker-díj London, Kamilla cornwalli hercegnő, Károly brit trónörökös hitvese és Paul Beatty amerikai író a The Sellout című regényéért neki ítélt 2016-os Man Boo­ker-díj átadóünnepségén a londoni pénzügyi központ, a City elöljáróságának palotájában, a Guildhallban. Az 54 éves Beatty személyében először adomá­nyozták amerikai írónak az 50 ezer font (csaknem 18 millió forint) pénzjutalom­mal és azonnali nemzetközi irodalmi hírnévvel járó rangos kitüntetést.

Next