Nógrád Megyei Hírlap, 2017. május (28. évfolyam, 100-125. szám)
2017-05-13 / 110. szám
Névsorolvasás: Vándor Éva A közelmúltban a budapesti József Attila Színház Társulatával Hunyady Sándor „A három sárkány" című vígjátékának egyik címszereplőjeként szerepelt Salgótarjánban, a József Attila Művelődési Központ színpadán. Mostanában pedig ugyanott a Zenthe Ferenc Színház „Augusztus Oklahomában" című produkciójában próbálja a családfő feleségének, Violet Westonnak a szerepét... Vándor Éva 1953-ban született Budapesten. Már az általános iskolában is kitűnt nyitott személyiségével, szerette, ha figyelnek rá, ha a társaság központja lehetett. A középiskolát az Eötvös József Gimnáziumban végezte. Járt iskolai színjátszó szakkörbe, a 25. Színház stúdiójába s a Belvárosi Irodalmi Színpadra. Negyedikes diákként Arany János „Vörös rébék" című versével hívta fel magára a figyelmet. Bár mással is kacérkodott - szívesen lett volna például stewardess, mindmáig nagyon szeret repülni, utazni - mégis az akkori színművészeti főiskolára jelentkezett s már első próbálkozását siker kísérte. Szinetár Miklós osztályában 1976- ban - mások mellett - Bánfalvy Ágnessel, Cseke Péterrel, Dunai Tamással és Mihályi Győzővel együtt végzett. Az Ódry Színpadon bemutatott diplomaelőadásuk J. Kander-F. Ebb „Kabaré" című musicalje volt, s Vándor Éva Magyarországon elsőként alakíthatta Sally Bowles énekesnőt. A pályát a kecskeméti Katona József Színház tagjaként kezdte. Egyrészt látott ott egy előadást, ami megnyerte a tetszését, másrészt vonzónak bizonyult számára Ruszt József művészeti vezető személye. Nem is bánta meg, hogy odaszerződött, mert kezdőként sokat tanult a híres város teátrumában, ráadásul részese lehetett a Gábor Miklós rendezésében színre vitt Sarkadi-drámának az „Oszlopos Simeon"-nak, amelyben Vass Éva és Andorai Péter partnerként léphetett színpadra. Két év után Miskolcra szerződött, ahol sokat dolgozott azzal a Halasi Imrével, aki napjainkban a salgótarjáni Zenthe Ferenc Színházban is rendez. Fellépett Bródy Sándor „A medikus"-ában is, ami Halasi Imre diplomamunkája volt. 1979-től '83-ig a debreceni Csokonai Színházban dolgozott és gyakran szerepelt a kisvárdai nyári színházi estéken is. Hét évnyi vidéki színészet után újabb 1983-tól 1990-ig tartó hét esztendő következett Budapesten a Népszínház Józsefvárosi Színházában, az „ezerszer áldott" nyolcadik kerületben. Ott számos jó szerepet kapott, remekül megértették egymást Petrik József főrendezővel. Közös munkáik közül Vándor Éva számára különösen emlékezetes az „Irma, te édes", Eisemann Mihály „Én és a kisöcsém"-je és főként a G. B. Shaw „Warrenné mestersége" című színműve, amelyben Pécsi Ildikóval szerepelhetett együtt. Ebben az időszakban, 1988- ban adott életet kislányának. A József Attila Színházba-amelyet örökös otthonának tekint- az 1990/1991-évadban Léner Péter igazgatósága idején került. Angyalföldön háromszor hét évet azaz huszonegy esztendőt töltött el s ennyi idő alatt felsorolhatatlanul sok nagyszerű, kezdetben naiva, később karakterszerepet volt módja eljátszani. Többek között megkapta minden színésznő dédelgetett álmát a „Shirley Valentine" címszerepét amelyről a közönség és a kritika is elragadtatással beszélt 2011-ben lett úgynevezett szabadúszó, hivatalosan szellemi szabadfoglalkozású színművész. E minőségében megfordult többek között a dunaújvárosi, a tatabányai társulatban, Budapesten fellépett a Játékszínben, a Karinthy Színházban és a Pinceszínházban és - mint a „Három sárkány" bizonyítja - vissza-visszatért a József Attila Színházba is. A vígjátékok - a „Miniszter félrelép", a „Mici néni két élete", a „Balfácán" stb. mellett különösen szívesen emlékszik a „Pillantás hídról" című, Arthur Miller drámára, Csehov remekére a „Cseresznyéskert"-re és O'Neill „Hosszú út az éjszakába" című drámájára. Az elmúlt évek során játszott filmekben, hangjátékokban, sokat szinkronizált és kapott szerepet a „Szomszédok" illetve a „Kisváros" című tévéjátékban is. E műfajban azonban a „Jóban Rosszban" Nemes Lenke figurája a legkedvesebb számára. Dunaújvárosban Vándor Éva az „Anconai szerelmesek" című előadásban - amelyet 2016-ban Salgótarjánban is bemutattak - együtt játszott a Zenthe Ferenc Színházban már törzstagnak számító Bozó Andreával, aki „közvetített" Susán Ferenc „zenthés" rendezővel való kapcsolatfelvételben. A felkérésre, hogy vállaljon főszerepet Tracy Letts „Augusztus Oklahomában" című fekete komédiájában, azonnal igent mondott, annak ellenére, hogy soha nem látta a darabot, csak hallott róla. Egy szabadúszónak ugyanis mindig jól jön egy ilyen, képességeit próbára tevő úgymond veretes, nagy szerep. Nem mellesleg ilyen volt a „Sirály" is, amely révén visszatérhetett Miskolcra s ebbe a kategóriába sorolható a dunaújvárosi „Kaméliás hölgy" is. Az „Augusztus..."-ban újra együtt játszhat Bozó Andreával és Jakab Csabával, akivel sokáig dolgoztak a József Attila Színházban. A darab nagyon izgalmas, számos váratlan fordulattal találkozik majd a közönség és annak ellenére szeretettel fogadja, hogy vannak benne csúnya, illetlen szavak. Ezek azonban nem öncélúak, illeszkednek a szituációkhoz. Vándor Éva jól érzi magát Tarjánban, ahol egy jó csapatba „csöppent", kivétel nélkül mindenki a legjobbat akarja kihozni magából és az előadásból. Érdekes, hogy a premier május 19-én Budapesten, az általa oly szeretett József Attila Színházban lesz, de a helyiek is hamarosan - május 22-én és 23-án - láthatják társulatuk új produkcióját. A Jászai Mari-díjas színésznő nagyon büszke arra, hogy 2014-ben a Nógrád megyei Mohorán neki ítélték a Tolnay Klári-díjat... Csongrády Béla - ♦V ',<>•* 4iH «8S Egy értékmentő Losoncról A salgótarjáni Szerdatársaság Irodalmi Kávéház legutóbbi összejövetelén a Fő téri Zenthe Szalonban bevezetésként nem véletlenül hangzott el Patakiné Kerner Edit Madách-díjas előadóművész tolmácsolásában Tiischmidt Ernő „A losonci református temetőben" című verse. A meghívott vendég, Böszörményi István - akit Sándor Zoltán, a Palóc Parnasszus szerkesztője köszöntött- ugyanis a felvidéki városból érkezett, s olyan személyiség, aki a letűnt korok szellemi értékeinek kutatásával, elemzésével foglalkozik, s munkásságának vezérlő gondolatát Ipolyi Arnold (1823-1886) nógrádi származású püspöktől, művészettörténésztől származtatja: „Őrizzük emlékeinket, gyűjtsük össze töredékeinket, nehogy végleg elvesszenek, s ezáltal is üresebb legyen a múlt, szegényebb a jelen, s kevesebb a jövő." A fülesi gimnázium nyugalmazott tanárával, a Csemadok Életmű-díjas néprajzi íróval helytörténésszel a salgótarjáni Tarnóczi László, Magyar Örökség-díjas újságíró, rádióriporter beszélgetett. Böszörményi István mondandójának első részét arra a nyomtatásban is megjelent előadására építette, amely „Az észak-nógrádi palócok népi építészete helyszíni kutatás (1979-2009) és forrásmunkák tükrében" címmel hangzott el 2010-ben a „Nógrád-Novohrad értékei" elnevezésű konferencián. A kivetített fotókat kommentálva azt hangsúlyozta, hogy a sok, eltérő földrajzi helyzetű települést érintő terepmunkája során megörökített, dokumentált tárgyi emlékek, a természetes anyagokból ősi technikával készült, sajátos formavilágú házak, házsorok, gazdasági épületek, tetőszerkezetek, kapuk, kerítések veszélyeztetett helyzetűek és ugyancsak eltűnőben, kihalófélben vannak a tüzelőberendezések, lakásbelsők, bútorok, faragások, díszítések, szövegek. Ezekből legalább emlékként kellene megmenteni egyegy elemet - sugallta az előadó, aki külön is felhívta a figyelmet a viszonylag egységesnek tekinthető, az országok és térségek közigazgatási határain átívelő palóc népi építészet jellegzetességeire. Ezek egyike a „hambit", azaz a faoszlopos tornác... A beszélgetés másik fő témája a losonci reformátusokkal függött össze egyrészt annak okán, hogy Böszörményi István édesapja mintegy öt évtizeden át szolgálta lelkészként a losonci gyülekezetet másrészt pedig azért, mert mint közismert az idei esztendő a reformáció éve. Böszörményi István munkássága során mindig nagy figyelmet fordított a losonci református templom történetére, annál is inkább, mert például 1674-ben itt keresztelték meg Ráday Pált, aki később II. Rákóczi Ferenc titkára, a református egyház első főgondnoka lett. Amíg a 18. században nemcsak a magyar anyanyelvűek voltak többségben Losoncon, hanem a református vallásúak is, mára igencsak meggyérült a gyülekezet. Ez azonban nem gátolta meg őket, hogy tavaly, június 4-én, a trianoni emléknapon rendezett rendhagyó istentiszteleten ne képviseltessék magukat a salgótarjáni templomban. Összetartozásuk bizonyítására az idén a tarjániakat várják Losoncra. Böszörményi István arról is beszélt, hogy mindenkit örömmel látnak Kármán József városában, s ő személyesen is felvilágosítja az érdeklődőket arról, hogy mit érdemes megnézni, sőt idegenvezetésre is vállalkozik. Ugyanezt teszi, ha a felvidékiek Nógrádba látogatnak. Kísérőként szívesen kalauzolja őket Szécsénybe, a 19. századi neves politikus, régész, természettudós Kubinyi Ferencről elnevezett múzeumba, a világörökséget képező Hollókőre illetve Madách Imre és Mikszáth Kálmán szellemi örökségét őrző Balassagyarmatra. A hetvenéves Böszörményi István március 20-án ünnepelhette e kerek évfordulót - sokoldalú munkássága - mint a Szerdatársaság Irodalmi Kávéházban elhangzottak is igazolták - tiszteletet, elismerést érdemel a határ mindkét oldalán. dyb A Szerdatársaság Irodalmi Kávéház felvidéki vendégével, Böszörményi Istvánnal (balra) Tarnóczi László beszélgetett „Vázlatok" Ennél egyszerűbb, szerényebb címet aligha lehetett volna adni Földi Gergely festőművész kvalitásos kiállításának, amelyet méltó módon a Bolyai Napok rendezvénysorozata keretében Tóth László, a Hibó Tamás Alapfokú Művészeti Iskola intézményegység vezetője nyitott meg a salgótarjáni gimnázium Derkovits Gyula Galériájában. Ráadásul mindketten diákjai voltak a fél évszázada működő rangos középiskolának. Tóth László bevezetőjében azt hangsúlyozta, hogy e tárlat egy gyakorló pedagógus - aki a Bolyaiban is tanít - nevéhez fűződik. Egy olyan tanáréhoz, aki úgymond mindennapi munkája mellett szabad idejében tovább alkot, csak más módon fejezi ki önmagát, gondolatait, érzelmeit. Bátornak nevezte Földi Gergelyt, aki rendre vállalkozik arra, hogy nyilvánosság elé tárja a lelkében fogant titkokat és a fogadtatás mikéntjében, a közönség arcában, tekintetében mérje meg törekvéseit. A képekről -mondta Tóth László-visszaköszönnek a művész személyiségének vonásai, a világról vallott nézetei. Ezek nevezhetők akár versciklusnak, vagy hétköznapi formákból - főként teherautó-variánsokból - visszafogott színekből kialakított férfikórusnak is, mert van lendületük, erejük, dinamikájuk. Ugyanakkor a magabiztosság - amelyet a szakmai tudás biztosít - hátterében megbújik a titokzatosság, sérülékenység, fenyegetettség is - mutatott rá Tóth László Földi Gergely művészetének lényegi, speciálisan egyedi vonásaira. Ez utóbbi megállapításainak igazságtartalmát a nagyobb és kisebb méretű festmények sora egyaránt igazolja. Elég csak a címeket - „Tehertétel", „Kiégve", „Kármentés" - számba venni és máris kiderül, hogy a szimbolikus tárgyak közvetítette valóságban bizony akad baj bőven, a világot számos ellentmondás feszíti. Persze a „Hajnal első fénye", a „Lendület" vagy „Az alagút vége" a reményt élteti a végeláthatatlan (ország)úton... Cs. B. Földi Gergely (jobbra) kiállítását a Bolyai Napokon Tóth László nyitotta meg. Mindketten a gimnázium diákjai voltak.