Nógrád Megyei Hírlap, 2017. július (28. évfolyam, 151-176. szám)

2017-07-06 / 155. szám

r Fiatalok az idősekért (Folytatás az 1. oldalról.) Szécsény:­­ Nagy ajándék szá­munkra a fiatalok jelenléte, mert friss színfoltot hoznak a ház éle­tébe. Amikor a lakóink valami miatt bánkódnak, vagy éppen a betegségükre panaszkodnak, a fiatalok a maguk kedvességével ezt mind elfelejtetik velük. Elég, ha leülnek melléjük, közéjük és elbeszélgetnek velük, az idősek máris feledik panaszaikat - fog­lalta össze véleményét Takács Mária klarissza ferences sze­génygondozó nővér. A Ferences Betánia Idősek Otthonának vezetője hozzátet­te: a fiatalok számára is ajándék azonban a találkozás. Miközben ugyanis az otthon lakóival tár­salognak, emberi sorsok bonta­koznak ki előttük, s ezzel élet­­tapasztalatokat, bölcsességet tanulnak.­­ Már régen letelt a kötelező jelleggel előírt ötven órájuk, itt a nyári vakáció, de ők még most is szívesen jönnek hozzánk. Öröm az ittlét a gimna­zisták számára, mert látják, hogy hasznosan töltik el az idejüket— fűzte hozzá. Majoros néni, aki Szécsény­­ből került az otthonba, arról mesélt: olyan sokat beszélget a fiatalokkal, hogy kölcsönösen megismerik egymás életét. Sok mindent tud már például a diá­kok családjairól is. - Sokat beszélgetünk velük, aranyosak, tisztelettudóak - vá­rom, hogy mikor jönnek. Hig­­­gye el, nem csak örömet jelent, hogy itt vannak, de az életemet is meghosszabbítják! A Jó Isten áldja meg őket! - emelte ki. A salgótarjáni Kovács István Józsefnének - szavai szerint - ezek a gyerekek visszaadják a fi­atalságát. - Gyakran társalgunk és jókat nevetünk. Bármi is kerül szóba, gyorsan közös nevezőre jutunk-ecsetelte. Ugyancsak a beszélgetést emelte ki Klement Jánosné, aki arról is szeretettel mesélt, hogy a diákok gyakran kísérik a kápol­nába vagy éppen viszik sétálni a koros embereket. - Istennek hála, hogy ilyen fiatalok is vannak, akik így sze­retik és tisztelik az időseket, mint ők! Bármikor jönnek, min­dig örömet, vidámságot hoznak az életünkbe. Már várjuk őket, hogy közöttünk legyenek - mu­tatott rá Csömör Lajosné. Végezetül pedig kapjanak szót a fiatalok is. Gazsi Vivien szerint az otthonlakók kedvelik, szeretik, ha a gimnazisták el­mennek velük sétálni a városba. Ilyenkor nem csak az életükről esik szó, de arról is érdeklődnek, hogy mi történik Szécsényben. - Jó látni, hogy örülnek ne­künk, várnak minket, mi is hasonló érzéssel jövünk ide. Felemelő boldogságot, vidám­ságot, szeretetet vinni mások életébe, különösen akkor, ha idős, rászoruló emberekről van szó. Hiszem és vallom, hogy jót tenni jó - vélekedett Szenográdi Judit. Antal Eszter kiemelte: örül, hogy annak idején úgy döntött, az előírt közösségi munkát itt, a Betánia idősek otthonában tölti le. Nem számolva az órák számát, mindig szívesen jön, és jó szívvel segít, mert látja, hogy mindaz, amit tesz, megértésre, szeretetre talál. A fiatalok nem tesznek m­ást, „csak" azt, hogy jelenlétükkel kedvességet, örömet adnak azoknak az idős embereknek, akiknek szívét, lelkét ez boldog­sággal tölti el. Sz.F. Őzet gázolt Bercel/Becske. Autó elé ug­rott egy őz pár napja, a Bércel és Becske közötti útszakaszon. Személyi sérülés nem történt, a vad az ütközés következté­ben a helyszínen elpusztult. Fokozott ellenőrzések Nógrád megye. Elsősorban a vendéglátó- és szezonális áru­sítóhelyeket, a strandokon, il­letve a rendezvényeken mű­ködő szolgáltatókat, a lángos-, a palacsinta- és a fagylaltáru­sokat ellenőrzik a NAV Nógrád Megyei Adó- és Vámigazgató­sága munkatársai egészen au­gusztus végéig. Mindemellett kiemelten vizsgálják a 2017. január else­jétől online pénztárgép hasz­nálatára kötelezett adózókat, a gumiabroncs-, gépjármű- és motorkerékpár-alkatrésszel kereskedőket, a taxisokat a fi­zikai közérzetjavító, a szépé­szeti és testedzési szolgáltatást nyújtókat a szolárium-üzemel­tetőket a hobbiállat és állate­­ledel-kiskereskedőket, vala­mint a kisállat-kozmetikákat. Az ellenőrzések elsősorban a számla- és nyugtaadásra, az online pénztárgépek szabály­­szerű használatára irányulnak, ezen belül a revizorok eseten­ként pénzkészlet-szemlét és forgalomszámlálást is végez­nek. Az adózók számíthatnak továbbá az áruk eredetének megvizsgálására, illetve az al­kalmazottak szabályszerű fog­lalkoztatásának kiszűrésére. HäUHMBSSSSSBSSHWHHfflgssKBBMHBHWHHNHBHBSHBHHHMHHHBHMSHHBfflHHMHHBUMHaiMHMHMB Új utcanevek a városban Három utcának adott nevet a vá­ros önkormányzata a legutóbbi képviselő-testületi ülésen. H.H. Balassagyarmat. A Nyírjes üdülőterületére bevezető köz­ponti út folytatásaként, a par­kerdő lombjai alatt egészen a legnagyobb tó gátjáig vezető szakasz ezentúl Ilovszky Ármin nevét viseli. Nem véletlen a választás. A zsidó származású befolyásos gazdálkodó, városi testületi tag az 1920-as évektől kezdve fokozatosan alakította ki munkatársaival a Nyírjes hét tavának halgazdaságát, illetve az ő tevékenységéhez köthe­tő a korszerű bolgárkertészet, dohánytermesztés és állatte­nyésztés helyi virágkora is. A város délkeleti részén ta­lálható, a Huszár Aladár és Ve­res Pál né­­ utcákat összekötő köz ezentúl Zórád Ernőnek állít emléket. A Balassagyarmaton született híres grafikus mindig is szeretettel gondolt vissza szülőföldjére, egy-két alkotá­sában meg is örökítve e tájhoz kötődő emlékeit. A „Tabán fes­tője" azonban leginkább a kép­regénykedvelők körében köz­ismert, egyedi jellegzetességű rajzai révén. Nem messze innen, a Sza­bó Lőrinc Általános Iskola és a Springa dombi parkerdő közti, éppen kialakításra váró, leendő lakóövezet - ahol már a telekki­jelölések megtörténtek - utcája Sipeki Balás Ferenc nevét viseli a jövőben, aki az Ipoly-parti te­lepülés egyik legjelentősebb közéleti személyisége volt. Az­ 1896-ban főbírónak választott férfi - azaz mai értelemben pol­gármester-a leghosszabb ideig látta el ezt a tisztséget, és az ő időszaka alatt valósultak meg Balassagyarmaton a legjelen­tősebb építészeti beruházások: a főgimnázium, a vágóhíd, a Pénzügyi Palota, a postaépület. Megújult a városháza, a kór­ház, kialakult a mai Palóc liget, az Otthontelep, a Hősök tere, fontos fejlesztések történtek a vasúton, kockakő burkolatot kapott az utcahálózat, aszfaltoz­ták a járdákat és megkezdődött a közvilágítás kiépítése. Az ön­­kormányzattól származó infor­mációink szerint Sipeki Balás Ferenc portréját a közeljövőben kihelyezik a városháza nagyter­mének falára, elődje, Reményik Károly arcképe mellé. Zórád Ernőről a külvárosban neveznek el egy kis kört Metróalagúttól a festékes palettáig Mélyen lecsüngő szilvafaágak alatt lépünk be a nyitott kapun. A bejárati ajtó előtti kicsiny teraszon vár Weszelovszky Róbert, megbeszéltük ezt a találkozót. Tizenöt éve él Romhányban, de nem találkoztunk eddig. Érthetetlen, hogy miért nem, hiszen fi­gyelemre méltó férfiú. Énekel, gitározik, fest, versel és még gobelinhímzéssel is fog­lalkozik. Mindezt hivalkodás nélkül. A ház is ilyen, semmi extravagancia nincs benne. A hátsó teraszon ülünk le beszélgetni arról: metróvezetőből hogyan lett festő, énekes, zenész? H.H.-Sz.B. Romhány: - Érsekvadkerten születtem, 1944-ben jöttek át a szüleim Bánátból - kezdi a legelején a történetet Róbert. - Édesapám patikus volt, és itt kapott állást. Én sosem éreztem magam nógrádinak, hiszen két­éves voltam, amikor elmentünk innen. Először Aszódra, majd onnan Piliscsabára, ahol folytat­ta a gyógyszerész mesterséget. Hogy én miért nem követtem őt? Akkoriban, miután elvégez­tem a középiskolát Esztergom­ban, nem érdekelt. De most már, és ez valószínűleg kései apai örökség, imádok kutyulni. Igaz, borzasztóan lusta voltam tanul­ni, bár csak egyszer buktattak meg: orosz nyelvből. Hősünket az élet aztán, szó szerint, egészen más vágányok­ra terelte, méghozzá a föld alatt kötött ki. - Hogyan kerültem a metró­hoz? Jó kérdés! Nem akartam én metrószerelvényt vezetni - folytatja kacskaringós törté­netét beszélgetőpartnerünk. - Olyan munkáról álmodoz­tam, amit kézzel lehet csinálni, olyan dologgal szerettem volna foglakozni, ami kreatív. Régész, vagy valami hasonló. Aztán a végén, tulajdonképpen a pénz miatt, mert nagyon jól fizettek akkoriban a metrónál, kerül­tem a közlekedéshez. De nem szerettem, sosem szerettem a metrót. Igaz, Budapestet sem szerettem. Nem élhető hely. Az a semmivel nem törődő tömeg! Taposták egymást a peronokon. Megesett, hogy a végállomáson mentem volna előre, a vezetőál­lásba és nem engedtek. „Mit tolakszik?" - morogtak velem. „Ember, hát én vezetem ezt a szerelvényt! Engedjenek már!" Erre aztán nagy nehezen utat adtak. Többek között ezt sem szerettem ebben a munkában. Amikor nyugdíjba mentem, már nagyon el akartam jönni Pestről. Egy csendes, nyugodt helyre vágytam, így kerültem ide, Rom­­hányba. A művészetre, festészetre, ze­nére tereljük a szót. - Kezdetben természetes dol­gokat festettem, de ez valahogy nem elégített ki - szól szenvedé­lyéről. - így aztán kitaláltam egy irányzatot, amit úgy hívok, hogy „geometrikus absztrakt". Ezek­be a képekbe próbálok struktú­rát, szimmetriát vinni. Ez több az absztraktnál, mert az síkban van. Az én képeimet inkább tér­be helyezem, legalábbis próbál­kozom vele, hogy abban legye­nek. Vannak nagyon bonyolult, és akadnak sokkal egyszerűbb műveim. Ezeket jobban is szere­tem. Inkább a varrásaim bonyo­lultak. Én tervezem őket, nem másolok sosem. Egyébként ez a furcsa, hogy a megtervezésig, azaz, amíg elkészül a fejemben, addig érdekel, izgat a dolog, de a kivitelezés már eléggé robot­munka. A Romhányi Dalárdába pedig véletlenül kerültem be. Kérdeztem én itt annak idején, hogy van-e a faluban énekelési lehetőség? Ajánlották nekem a helyi asszonykórust. Ehhez nem fűlt a fogam. Aztán egy ismerő­söm vitt el a dalárda próbájára. Ott ragadtam. A zenélést persze jóval régebben kezdtem, még a katonaságnál. Szereztem ze­nét, rá szöveget. Ezzel nem volt gond, hiszen verseltem én már nagyon rég. Tizenegy éves ko­romban írtam két költeményt Háry Jánosról. Ezeket kis do­bozba raktam és elástam, gon­dolván, hogy majd valamikor valami régész megtalálja, mi­lyen érdekes lesz az utókor szá­mára. Persze nem bírtam ki, pár év múlva kiföldeltem, ám akkor rájöttem, hogy kár volt őket el­ásni, mert annyira nem voltak jó versikék. A zenélés is régen kezdődött. Édesapám szépen zongorázott, a testvéreim is ját­szottak hangszereken. Gyakran kamarazenéltünk együtt. A terefere végén előkerül az öreg gitár. Róbert régi, 70- es évekbeli slágereket játszik, Máté Pétert, Szörényi-Bródy szerzeményeket, Beatlest. Ahogy távolodunk a háztól, fü­lünkbe cseng a régi Illés-dal egy sora: „Azt hiszed, hogy megta­gadjuk minden álmunk..."

Next