Nógrád Megyei Hírlap, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)
2018-06-27 / 147. szám
2018. JÚNIUS 27., SZERDA Beindult a szezon, sok a boldogító igen Az idei nyár sem múlhat el esküvők nélkül, amelyeknek a száma az utóbbi évek során megemelkedett, népszerűségük pedig máig töretlen. Nagy Orsolya orsolya.nagy@nool.hu NÓGRÁD MEGYE Beindult az esküvőszezon, egyre többen mondják ki a boldogító igent. Országosan főként a megyében növekedett a házasságok száma a Központi Statisztikai Hivatal legutóbbi adatai szerint. - Ez valószínűleg a családtámogatási intézkedések sokaságának köszönhető - mondta lapunknak korábban Szabóné Koós Ibolya salgótarjáni klinikai szakpszichológus. Hozzátette: a házassággal megerősített kötelék stabilabb az élettársi kapcsolatnál. - A lakodalmak népszerűsége továbbra is tart Nógrád megyében. Pásztón eddig húsz esküvőt tartottam meg, és összesen 33 jegyzőkönyvet vettem fel erre az évre, tavaly pedig 41 menyegző volt - közölte Nagyné Várhelyi Odette pásztói anyakönyvvezető. Mint mondta, leginkább munkaidőben zajlanak a szertartások, hiszen akkor díjmentesek, de ezeken csak pár fő vehet részt, és igen rövidek. Sokan kérik azonban a hétvégi házasságkötéseket is. Itt közösen gyújt gyertyát a szerelmes pár, de homokot is szórhatnak. Mind a kettő a házasélet indulását szimbolizálja. Ezt követi a szülőköszöntés, amikor a fiatalok nevében az anyakönyvvezető megköszöni a szülőknek, hogy felnevelték gyermekeiket és útjukra engedik őket. Ilyenkor virággal vagy ajándékkal szoktak kedveskedni, végül köszöntik az ifjú párt - osztotta meg lapunkkal az anyakönyvvezető. A házasság köteléke stabilabb az élettársi kapcsolatnál A szerelmesek ebben az időszakban már lázban égnek, és arra törekednek, hogy minden tökéletes legyen a nagy napra. A régi esküvői hagyományok közül viszont mostanra sok eltűnt, de azért akad néhány szokás, amelyeket máig megőriztek. Napjainkban nagy trend, hogy dekorációval foglalkozó cégek díszítik fel a vendéglátóhelyeket. Az, hogy az ifjú pár maga dekorál, már nagyon ritka - mesélte Borsovicz Szilvia, a kisterenyei Szekér fogadó üzletvezetője. Hozzátette: a vintage stílust nagyon sokan kedvelik, de még jelen van egy-egy lakodalomban a hagyományos díszítés is. Többnyire fehér és ahhoz illő színt választanak a szerelmesek, de sokszor megjelenik a fényfüzér és a lampionok. Az üzletvezető arra is kitért, hogy milyen ételek sorakoznak fel a leggyakrabban az asztalokon. Az ételek nyolcvan százalékban hagyományosak. Leginkább tyúkhúslevest, pörköltet vagy sültes tálat, éjfékor pedig töltött káposztát szolgálunk fel - közölte az üzletvezető. Azt is elárulta, hogy süteményekből az igazi házi készítésűeket szeretik a legjobban, de sokan rendelnek cukrászdákból is. A násznép általában olyan finomságokat hoz, mint például a mignon, a habroló vagy a jól ismert linzerkarikák. Természetesen egy lakodalomból az italok sem hiányozhatnak, amelyek közül Borsovicz Szilvia szerint még mindig a pálinka a nagy kedvenc. A borok fogyasztása azonban észrevehetően visszaesett. A házasélet megkezdését szimbolizálja a szerelmes pár közös gyertyagyújtása Fotó: Hüvösi Csaba Villámcsődületet is tartottak a világnapon Szelfivel a drog ellen SALGÓTARJÁN/BALASSAGYARMAT Az ENSZ döntése alapján június 26-át - 1987 óta - kábítószer-ellenes világnapként tartják számon. Több mint három évtizeddel ezelőtt ezen a napon deklarálták, hogy a drogprobléma visszaszorítása érdekében a nemzetek összefogására, a kereslet és a kínálat csökkentésére van szükség, különböző beavatkozásokkal. Világszerte mintegy 200 millió ember fogyaszt rendszeresen illegális szereket. A drog évente körülbelül 200 ezer ember haláláért közvetlenül felelős. Magyarországon 1997 óta tartják meg a világnapot. Ennek alkalmából a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság szelfikampányt hirdetett, amelyet tegnap Balassagyarmaton és Salgótarjánban is népszerűsítettek. A kábítószer-prevencióhoz kapcsolódóan az érdeklődők a helyszíneken egy rendőrségi keretben fényképet készíttethettek magukról. Ha az elkészült felvételt megosztják a kezdeményezés közösségi oldalán, akkor egy nyereményjátékban is részt vesznek majd. A kábítószer-használat elleni kampány részeként információs pulttal települtünk ki mindkét városban, ahol tanácsadással és fotókészítéssel vártuk az érdeklődőket - mondta Noskó Zsolt, a rendőr-főkapitányság bűnmegelőzési alosztályának kiemelt főelőadója. A megyeszékhelyen egy flashmobbal, villámcsődülettel is kedveskedtek a járókelőknek, amellyel a közösségi táncolás élményét is hangsúlyozták. P. K. A fiatalok tánccal hívták fel a figyelmetFotó: Ladóczki Balázs HIRDETÉS MEGYEI KÖRKÉP g Vizet reggelire? Szabó Rita rita,szabo@nool.hu Öbb felmérés bizonyítja, hogy rohanó világunkban az emberiség nagy része egészségtelen életmódot folytat. Szakértők szerint a nap egyik legfontosabb étkezése a reggeli. Dietetikusok állítják, ha nem reggelizünk, a szervezet azonnal túlélő üzemmódba kapcsol, és onnantól egész nap mindent zsírba fog raktározni. Már annyi mindennel bombáznak bennünket, hogy sokszor fogalmunk sincs, kinek-minek higgyünk. Nemrég kezdte el az egészséges életmódot követni az ismerősöm, aki szerint szabály, hogy délig kizárólag csak vizet szabad inni. Csak vizet? Olyan nincs! Egy pörgős hétköznap délelőtt elképzelhetetlennek tartom, hogy ne juttassak be legalább „minimális” energiát a szervezetembe egy pizzaszelet, vagy egy kis péksütemény formájában. Az ebéd még ennél is rosszabb, főleg ha a gyorsétteremre esik a választás, ahol jobb esetben öt perc alatt hozzájutunk a kalóriadús, egészségtelen, és ki tudja miből készült hamburgerhez. Vagy esetleg pizzát rendelünk a közeli étteremből, ami húsz perc alatt megérkezik. Az egészséges táplálkozás nem olcsó „mulatság”, és nagy odafigyelést igényel. Az egészséghez azonban a kellő mennyiségű mozgás is elengedhetetlen, így megemelem a kalapom mindazok előtt, akik munka mellett is tudatos életmódot képesek folytatni. Akarat kérdése. Ki erre, ki arra esküszik, de árváltozást úgyis csak mi érezzük. T Akarat kérdése... A változást úgyis csak mi érezzük Már három jelölt neve tudható PÁSZTÓ Három, a pásztói időközi választásokon a polgármesteri székért versenybe szálló jelölt személye már ismert. A mostani információk szerint Farkas Attila egykori alpolgármester, Plecskó Péter önkormányzati képviselő, valamint Dömsödi Gábor, a város eddigi első számú vezetője pályázik a tisztségre. Mint ismeretes, a képviselőtestület a közelmúltban feloszlatta magát, ezért új polgármestert, valamint képviselőket választanak a helyiek augusztus 12-én, vasárnap. Egyelőre négy szervezet lett nyilvántartásba véve: a Munkáspárt, a Fidesz, a KDNP és a Nők Civilben Egyesület - mondta Gajdics Gábor jegyző. Hozzátette: a választási bizottság megvizsgálta a jogosultságukat, így ők már jelölők lehetnek a választáson. A képviselőjelölt-állításhoz egyébként 77 fő, a polgármesterjelöltéhez pedig 231 fő választópolgár érvényes ajánlása szükséges. Az ajánlószelvényeket egészen július 9-ig, hétfőig lehet leadni. N. 0. mm jelentkezzen játékunkra, küldje be Ön is kitűnő tanuló gyermekének fotóját, bizonyítványát! Minden színötös tanuló csak nyerhet! ytarnóci mmm ad 1 db geológiai sétálójegy az ipolytarnóci Látogatóközpontba Játékra jelentkezés: WWW.NOOL.HU/SZINOTOS Legyünk büszkék rájuk! Része a sikernek!