Nógrád Megyei Hírlap, 2018. június (29. évfolyam, 125-150. szám)

2018-06-27 / 147. szám

g MEGYEI KÖRKÉP Dalokban elevenedett meg a város régmúltja SALGÓTARJÁN A Kohász Műve­lődési Központ Egyesület mél­tó módon ünnepelte meg szüle­tésnapját, vagyis azt az 1878- ban alapított Acélgyári Olva­sóegyletet, amely egyben Sal­gótarján kulturális gyökereit is jelenti. Az olvasóegyletben sorra alakultak azok a műked­velő csoportok, amelyek kö­zül három még a mai napig is működik. Később a hagyomá­nyos csoportokhoz felzárkó­zott a városi szintű balett- és szalontánc-oktatás, valamint a néptánc megszállott meste­re és koreográfusa, Székely István is itt szervezte meg elő­ször csoportját. A bányász-kohász hagyományok megőrzését tűzték ki célul A nemrégiben a Múze­um téren megszervezett bá­nyász-kohász juniális célja is a régi bányász-kohász hagyo­mányok megőrzése és tovább­adása, a nagy múltú művésze­ti csoportok száznegyven évé­nek megünneplése, valamint munkájuk és fiatalodó tagsá­guk bemutatása volt. Gaálné Horváth Mária, a szervező egyesület elnöke elmondta: három évvel ezelőtt azért indították útjára ezt a rendezvényt, hogy emléket állítsanak az egykori bányász juniálisoknak. Hozzátette, hogy 150 év­vel ezelőtt - 1868-ban - dön­töttek a Salgótarjáni Vasfino­mító Társaság létrehozásá­ról, s hogy a megyeszékhe­lyen ezután sorra alakultak meg a ma is élő kulturális cso­portok: 1879-ben a fúvószene­kar, majd a színjátszócsoport és a dalkör is. E csoportok pe­dig nemcsak hogy máig fenn­maradtak, de támogatókra is leltek. A harmadik bányász-ko­hász juniális során egy egész délutánon keresztül szólt a nó­ta a belvárosban, múltat idéz­ve és jövőt teremtve ezzel sa­ját maguk és Salgótarján szá­mára. A rendezvényen jelen­tős adomány gyűlt össze az If­júsági Fúvószenekar nyári tá­boroztatásához is. P. K. A gyűjtő még méltóbb emléket állítana a magyar márkának Kitüntetést is hozott az Pannónia BALASSAGYARMAT Szakács László neve mára már ös­­­szeforrt a balassagyarma­ti Pannónia Motorkerékpár Múzeummal. A 2008-ban alapított intézmény kitartó értékőrző munkáját most, a 10 éves évfordulón Balas­sagyarmatért emlékérem­mel ismerte el a város. A tu­lajdonos nem csak szenve­délyes gyűjtő, hanem krea­tív, innovatív fejlesztője is az általa létrehozott gyűjte­ménynek. Sziládi Krisztina nool@nool.hu - Hogyan ismerkedett meg a Pannónia motorokkal? - Az első motorom még egy Simson Schwalbe volt. Akkor találkoztam elő­ször a Pannóniával, ami­kor egy nyáron a szomszé­dom szülei megérkeztek egy T5-össel. Azonnal megtetszett a jó formája, a felépítése és az, hogy száz százalékban magyar. Később egy barátom mondta, hogy a nagypapája garázsában áll egy Pannónia, amit hasz­nálhatunk, ha be tudom indí­tani. A motort meg is találtuk mindenféle régi kabátok, szé­kek, függönyök alatt. Csaknem másfél évtizede nem volt bein­dítva és 16 éves benzin állt ben­ne. Aztán anélkül, hogy gyer­tyát cseréltünk, megszakítót állítottunk, vagy légszűrőt tisz­títottunk volna, a második rú­gásra beindult. Mentem is vele egy utcahossznyit, persze az ál­lott benzin fekete füstcsíkjában robogtam visszafelé, de a motor működött. Akkor azt mondtam, nekem is kell egy ilyen! - Hogyan jutott hozzá az első motorjához? - Az első Pannóniát magán­kézből vettem - ma már in­kább gyűjtőktől, vagy veterán motoros börzéken lehet besze­rezni -, de szinte csak a váz és a kéz kereke volt meg. Öt éve nem volt beindítva, benzint is egy kapálógépből töltött bele a bácsi, de a második rúgásra az is beindult. Ezután két rit­ka típusú Pannónia-vázat sze­reztem be, majd elkezdett nö­vekedni a gyűjtemény. Először csak az én garázsom telt meg, majd a nagypapámé, a kollégi­umi szobámban pedig térdig jártam az alkatrészekben... - Mit szólt ehhez a család? - A szüleim sokáig nem ér­tették a dolgot. A nagypapám legmarkánsabb hozzászólása az volt: „Jó, jó, de minek ez?!” - Tényleg, miért? És miért lett a szenvedélyből múzeum? - Mert engem felháborít az, hogy nincs egy állami múze­um, amely méltó helyet adna a Pannónia márkának. A ré­gi közlekedési múzeumban is csak néhány darab volt ki­állítva. Talán majd az új köz­lekedési múzeumban, de az még várat magára... Már hall­gatóként, a Kecskeméti Gép­ipari és Automatizálási Mű­szaki Főiskolán is volt egy ki­állításom 2000-ben. Ott csak egyetlen motor fért el, és in­kább a kisebb tárgyakon volt a hangsúly, de jó volt arra, hogy lássam, ez nem csak ne­kem jelent értéket, hanem má­soknak is. Az emberek tudják, mi a Pannónia, emlékeznek rá és fontos nekik. - Mindenképpen Balassa­gyarmaton szerette volna létrehozni? - Igen, ez nem is volt kér­dés. Jelentkeztek Szécsény­­ből, Bércéb­ől, és egy megke­resés Rétságról is volt, de én a saját városomat választottam. - Tíz évvel a megnyitó után ezt a város is értékelte: megkap­ta a „Balassagyarmatért” em­lékérmet. - Óriási megtiszteltetés, hogy a városvezetés méltónak ta­lált egy olyan díjra, amelyet korábban általam nagyra be­csült embereknek ítélt oda. Ezt a munkám megbecsülésé­nek tekintem. - Milyen további tervei vannak a múzeummal? - Nagyon sok tervem van. Először is, szeretném elköltöz­tetni a gyűjteményt. Ez egy pincehelyiség, magas a pára­­tartalom, ami nem tesz jót a gépeknek. A hely is kicsi lett mára, vannak olyan kész, fél­kész állapotú motorok, ame­lyek a helyhiány miatt nem láthatóak. Emellett itt nagyon „statikussá” vált a kiállítás, pedig egy motor pont nem sta­tikus, de a lépcsők miatt na­gyon nehezen mozgathatók. Egy nagyobb és megfelelőbb helyen kibővíthetném és szí­nesebbé tehetném a kiállítást. Lenne hely, ahol előadásokat, beszélgetéseket, bemutatókat lehetne tartani. Lenne egy ol­vasósarok, ahol korabeli szak­­irodalmat, autós újságokat le­hetne lapozgatni. Egy kora­beli motorszerelő műhelyt is szeretnék berendezni. Le­hetne fényképezkedni motor­ral, korabeli motorosruhában. Egy udvarral rendelkező épü­let lenne a legalkalmasabb, ott ki is lehetne próbálni egy-két modellt. Itt a boltívek miatt erre nincs lehetőség, de sok­kal több minden lehetne a fa­lakon: fényképek, versenypla­kátok, műszaki rajzok. Szeret­nék Pannónia-filmeket, mo­torversenyeket vetíteni, és szeretném Balassagyarmat versenymúltját is komolyabb szinten bemutatni. - Mikorra várható ennek meg­valósítása? - Még nincs meg az új épü­let, és szükség lenne némi anyagi támogatásra is, hi­szen ez egy nonprofit szer­vezet. Szeretném is megőriz­ni annak. Nekem fontos az, hogyha egy nagypapa el sze­retné hozni az unokáját, an­nak ne legyenek anyagi aka­dályai, így adományokból és alapítványi segítséggel tart­juk fenn a múzeumot. Bízom abban, hogy e két forrásból és az önkormányzat segítségével sikerül megvalósítani ezeket a terveket. - Ma is nyeregbe pattan még? - Ma már csak viszony­lag ritkán. A legtöbb szabad­időm a múzeumra megy el s van állásom is a Balassa­gyarmati Fegyház és Börtön­nél, kevés idő jut motorozás­ra. De rendezvényekre elvi­szek néha egy oldalkocsis mo­tort. Legutóbb a központi óvo­da gyereknapján motoroz­­tattam meg a gyerekeket, de mint a 16-os Honvéd Katonai Hagyományőrző Csoport tag­ja, a két évvel ezelőtti október 23-ai ünnepen a gyerekek ak­tív bevonásával rekonstruál­tuk az események egy részét, katonai egyenruhában, szóró­lapokkal, ahol szintén egy ol­dalkocsis Pannóniából oszto­gattuk a „tömegnek” a gép­fegyvereket. Szakács László a legendás kétkerekű megszállottja Fotó: T. A. Ifj. Szakács László gépészmérnök 2000 óta gyűjti a Pannónia motorokat. 2008-ban nyitotta meg a Pannónia Motorkerék­pár Múzeumot Balassagyar­maton. A 16-os Honvéd Kato­nai Hagyományőrző Csoport tagja, dédnagyapja II. világ­háborúban harcoló testvére révén a Vitézi Rend tagja, Nógrád megye székkapitánya. Nős, egy 3 és egy 4 és fél éves kisgyermek édesapja. Hobbi­ja a motorozás és a népi fafa­ragás. Igazán jól kifőzték a csapatok, hogyan főzzék le egymást Polgári piknik a Menő menzán SALGÓTARJÁN A Menő Menza program keretein belül újabb színvonalas program jöhetett létre a napokban a salgótar­jáni sportcentrumban Polgári Piknik néven. Bár az időjárás nem volt túl kedvező, ez mégsem szeg­te a résztvevő csapatok, sem a vendégek kedvét. A pikniken összesen tizen­két csoport mérte össze tu­dását. Az úgynevezett Duci csapat már nem először vett részt hasonló versenyen, ame­lyet nem is rejtettek véka alá, ugyanis asztalukon korábbi díjaik, okleveleik is helyt kap­tak. Ők kínai zöldséges csir­kemellet készítettek fokhagy­más pirított tésztával, de olyan finomságok is készültek, mint a lecsó, sólet, káposztás csü­lök vagy indiai fűszerezésű tokány gránátalmával. Amíg a csapatok főztek, a lá­togatók sem unatkoztak, őket ugyanis különböző progra­mok várták, mint például kéz­műves foglalkozások. A nap végére a következő eredmények születtek: az el­ső és a különdíjat is az Ezer­szín Ezernyi Szív Egyesület nyerte el. A második a Krém Barátok Egyesülete lett, a har­madik helyen pedig a Görbe­ország Egyesület végzett. P. B. Sok munkája volt a főzőverseny zsűrijének Fotó: NMH 2018. JÚNIUS 27., SZERDA Hazatértek az elszármazottak EGYHÁZASDENGELEG Huszon­kettedik alkalommal tartot­ták meg a hazaváró juniálist a településen. A kétnapos rendezvény nyitányaként az Árpád-kori templomnál tartottak ökume­nikus istentiszteletet és ko­molyzenei koncertet, majd a hősi halottak emlékművénél elhelyezték a megemlékezés virágait. Másnap főzőversen­­nyel indult a rendezvény, majd katonai bemutatót láthattak az érdeklődők, akik az íjászat­tal is megismerkedhettek. Ké­sőbb véradást tartottak, vala­mint Balogh István bemutatta legújabb könyvét. Ezen felül volt ragadozó madár bemuta­tó, de színpadra léptek a he­lyi óvodások és iskolások is, valamint a helyi Táncoló Tal­pak táncegyüttes. A szerve­zők a gyerekekről sem feled­keztek meg, akiknek számos programmal kedveskedtek. A már hagyománynak számí­tó eseményen sztárvendégek­ből sem volt hiány, hiszen Má­rta és Csordás Tibor is koncer­tet adtak. A rendezvényen jelen volt dr. Becsó Károly és Becsó Zsolt országgyűlési képviselők, va­lamint a dél-nógrádi polgár­­mesterek is megtisztelték je­lenlétükkel a juniálist. N. 0.

Next