Nógrád Megyei Hírlap, 2018. augusztus (29. évfolyam, 177-202. szám)

2018-08-01 / 177. szám

4 SZÉCSÉNY ÉS TÉRSÉGE HÍREK Utak kátyúzása pályázatból MAGYARGEC Az önkormány­zati fejlesztési program ke­retében a magyargéci önkor­mányzat 1,2 millió forintot nyert belterületi utak kátyú­zására. Velki Róbert polgár­­mester lapunknak elmondta, hogy a munkálatok rövide­sen elkezdődnek. Sz. F. Felújítás az óvodában NÓGRÁDSIFER A nyáron a nógrádsipeki óvodában a szülői szervezet gyűjtéséből, az önkormányzat hozzájáru­lásából kicserélik a régi, ko­pott padlózatot, a helyisé­gekben elvégzik a szükséges egészségügyi meszelési, fes­tési munkálatokat. Sz. F. Falunap huszonharmadszor RIMOC A községben augusz­tus 4-én, szombaton im­már huszonharmadik alka­lommal rendezik meg a fa­lunapot. A szabadtéri szín­padon 16 órakor kezdődő, estig tartó színes program­ban fellép a rimóci rezes­banda, a helyi hagyományőr­ző csoport, a szécsényi Pa­lóc Néptáncegyüttes, a CSI­­NI-TINI Mazsorett Csoport, a balassagyarmati Hangsze­dők Zenekar, Matyi és a he­gedűs. A színes falunapi ka­­valkád, este szabadtéri bállal fejeződik be. Sz. F. 2018. AUGUSZTUS 1., SZERDA Szeretetet kapnak az idősek, színes programok várják őket Harmonikaszóra nótáznak Fontos, hogy az idős, mun­kában megfáradt emberek érezzék a törődést, gondo­zást, olyan közösséget hoz­zanak létre a számukra, ahol jól érzik magukat, lehe­tőséget kapnak arra, hogy életaktivitásukat bizonyíta­ni tudják. Amikor már olyan állapotba kerülnek, hogy a lakásukat sem tudják el­hagyni, fontos, hogy a segít­ségnyújtás, a jó szó, a szere­tet rendszeresen kopogtas­son a lakásukba. Szenográdi Ferenc nool@nool.hu INDREFALVA A községben az 1990-es évek elején alakult meg az idősek nappali ellá­tását biztosító intézmény. Az épületet az önkormányzat az elmúlt években felújítot­ta, korszerűsítette, akadály­mentesítette. A Remény Alap­szolgáltató Központnak július 1-jétől a Váci egyházmegye a fenntartója, amely önálló in­tézményként működik. Danics Dominika intéz­ményvezető lapunknak el­mondta, hogy szociális ét­keztetést, házi segítésnyúj­tást, nappali ellátást biztosí­tanak az idősek számára. Há­zi segítésnyújtást az a tizen­hét idősebb ember kap, akik nem tudják az otthonukat el­hagyni. Az idős, beteg, sokszor ma­gatehetetlen emberek legsú­lyosabb keresztje a magány. A két szociális gondozó, ápoló, rendszeresen felkeresi őket, a fizikális segítségnyújtás mel­lett, lelki vigaszt is adnak a részükre. A gondozókkal való találkozás, beszélgetés meg­erősíti a lelkükben az életked­vet. Végeznek vérnyomásmé­rést, egyéb kisebb egészség­­ügyi ellátást. Rendbe teszik Tartalmas és színvonalas program a gondozottak személyes kör­nyezetét, bevásárolnak, inté­zik az orvosi ellátást. A községben a szociális ét­keztetést, viszonylag kevesen, nyolcan veszik igénybe. Endrefalva közigazgatási te­rületén élők közül harminche­ten élnek a nappali ellátás le­hetőségével. A felújított, szép épületben ebédlő, foglalkozá­si terem, pihenőszoba, kisebb teakonyha, hosszú folyosó áll a rendelkezésükre. Csóriné Botyánszki Ágnes polgármester lapunkat arról tájékoztatta, hogy az épület melletti romos házat lebontot­ták, helyén közösségi tér léte­sül a nappali ellátást igénybe vevők részére. Az otthonban a résztvevők jól érzik magukat, azt második otthonuknak te­kintik. Bartus László az 1990-es évek elejétől, amikor a ház megnyitotta ajtaját, tagja a közösségnek. Ahogy elmond­ta, volt egy-két év kihagyása, de a szíve visszahúzta a tár­saságba, ahol jól érzi magát. Domon Ferencné az ott­hon szomszédságában lakik, ő is évtizedes törzsvendég. - Megbeszéljük a világ kis és nagy dolgait, mindazt, ami a faluban történik, örömmel jö­vök ide - mondta. Pilinyi Istvánná a jó közös­ségi szellemet emelte ki. - Szeretetet, törődést ka­punk. Danics Dominika veze­tőnő színes, változatos prog­ramot állít össze a számunk­ra, lelkileg is tudunk tölte­­kezni ezeknek köszönhető­en és mint édesanya a gyer­mekéről úgy gondoskodik ró­lunk - nyilatkozta Deák Mi­­hályné. - Augusztus elején külön­járatú autóbusszal Szentkút­ra megyünk a porciunku­­lai búcsúra - tette hozzá Ka­­rancs Rajmondné. Skrabák Sándorné a szín­játszást emelte ki. Elmond­ta, hogy több vidám, jó han­gulatú jelenetet tanultak be, amit a nyílt napjukon is be­mutattak. - Felléptünk Nógrádme­­gyerben is, szeptember elején ott leszünk a szalmatercsi fa­lunapon - fűzte tovább a gon­dolatot Papp Katalin, aki hoz­zátette, szeret énekelni. Amikor a többiek kérik, Visnyár János előveszi a tan­góharmonikáját, dalra fakad a közösség. A jókedvű, vidám férfi elmondta, hogy a zenélés mellett kedvence a sport. Deák Gusztávné nem titkol­ta éveit, a 87. életévében jár, ő a közösség korelnöke. A 80 éves Karancs Rajmond­né kerékpárral jár az otthon­ba, köszönetet mondott mind­azoknak, akik lehetővé teszik számukra az otthonban való együttlétet. Többen is dicsér­ték Deák Lászlóné kézügyes­ségét, aki a kézimunkában je­leskedik. - Hallottam az itteni jó közösségről, azért kértem a felvételemet - mondta Szőllő­­si Tiborné. A csoport megünnepli egy­más névnapját. Oláh Attiláné névnapja alkalmával finom túrós lepénnyel és üdítővel lepte meg a társait. Endrefalván a napi ellátás­ban részesülők közössége na­pi rendszerességgel éli meg az időskor szépségét, a közös együttlét élményét, ami élet­kedvvel tölti fel a minden­napjaikat. Mindezért hálásak azoknak, akik ezt lehetővé te­szik a számukra, felkarolják őket és boldoggá teszik az életüket. Ikon vehetnek részt a helyi idősek Fotó: Hüvösi Csaba Anyaországi segítség a moldvai gyerekeknek SZÉCSÉNY A keresztszülőprog­ram legfőbb küldetése a mold­vai Csángóföldön élő gyerme­kekben a magyarságtudat erő­sítése. Szécsényben a kereszt­­szülői mozgalom fő szervező­je, mozgatója Valkárné Ka­rl Mónika. Jelenleg a város­ban tíz családnak van mold­vai jelképes keresztgyermeke. Ők évente negyvenezer forin­tot fizetnek be a Moldvai Ma­gyar Oktatási Alapítványnak, a gyermekekkel folyamatosan tartják a kapcsolatot, időnként ajándékot küldenek részükre. Valkárné Karl Mónika úgy ítéli meg, hogy az anyagi tá­mogatás mellett fontos, hogy a moldvai fiatalok érezzék az anyaország támogatását. A személyes találkozások, a fiatalok magyarországi lá­togatása megerősíti bennük a magyarságtudatot, a nyel­vünk használatának a fon­tosságát. Július végén a cser­készmozgalom szervezésében Pokolpatakról és környékéről negyven gyermek és öt kísé­rő tanár, Nagykovácsiban tá­borozott. Jártak Budapesten, Visegrádon, egy napot töltöt­tek el Hollókőn, ahol találkoz­tak a szécsényi jótevők egy ré­szével. A Moldvai Magyar Ok­tatási Alapítvány javaslatára a szécsényiek Pokolpatakon és annak környékén élő fiata­lokkal vették fel a kapcsolatot. Valkárné Karl Mónika úgy vélekedett, azért kérték erre az alapítványt, mert egy ki­sebb körzetbe könnyebb meg­szervezni a személyes talál­kozást. A pokolpataki és kör­nyéki pedagógusok ez év ta­vaszán Szécsényben jártak, a viszontlátogatás szeptember­ben lesz. Sz. F. Örömmel érkeztek hozzánk a gyerekek és kísérőik Fotó: NMH Takács Tamás (balról a második) mesélt a fejlesztésről Fotó: H. Cs. v Élettel telik meg a helyi művelődési ház SZALMATERCS A község ön­­kormányzata 963 ezer forintot nyert a kultúrház fejlesztésére. Takács Tamás, a község pol­gármestere lapunknak elmond­ta, hogy ehhez 600 ezer forint önerőt biztosítottak még, és a pénzből szeretnék megvalósí­tani mindazt, amire az öt év­vel ezelőtti felújítás során már nem volt keretük. Korszerűsí­tik a világítást, takarékosabb, jobb hatásfokú világítótesteket szerelnek fel. Csúszásmentesí­tik a színpadot. Szerepel a fej­lesztésben színpadi függöny vásárlása. Szeretnék még ott­honosabbá tenni az épületet, az ablakokra függönyöket vá­sárolnak. Azt akarják, hogy a kultúrházuk valóban a kultúra háza legyen. Az összetartó kis község művelődési háza élettel Pályázati pénzből és önerőből fejleszte­nek a településen telik meg. Ott jönnek össze a nyugdíjas kör tagjai. Az ifjúsá­gi klub „főhadiszállása” a ház. Hét végén, pénteki és szombati napokon, amikor a fiatalok job­ban ráérnek, este 21 óráig tar­tanak nyitva. Az ifjúság vetél­kedőkkel, tévénézéssel, baráti beszélgetésekkel és közösségi játékkal tölti el a szabadidejét. Heti két alkalommal aerobik­­foglalkozásnak adnak otthont azoknak, akik fizikai állóké­pességüket, karbantartásukat így akarják biztosítani. A mű­velődési házban van a községi könyvtár, ahol a kölcsönzések mellett lehet folyóiratokat, új­ságokat olvasni, de egyéb programokat is szerveznek. Sz. F. 4

Next