Nógrád Megyei Hírlap, 2021. március (32. évfolyam, 50-75. szám)

2021-03-05 / 54. szám

1­6 SPORT HIRDETÉS 1 Nógrád1 0 1 4. Megyei jHírfa]1F J 2021. MÁRCIUS 5., PÉNTEK Világbajnoki kategóriagyőztes is indul a Salgó rali idei megmérettetésén A tervek szerint március utolsó hétvégéjén rendezik a versenyt A rali-világbajnokság WRC2-es kategóriájának ta­valyi győztes duója, Mads Östberg és Torstein Eriksen is indulnak idén a magyar ralibajnokság futamain a Citroen Rally Team Hunga­ry színeiben. Az első osztály számára a tervek szerint március utolsó hétvégéjén a Salgó Rallye nyitja majd az idei bajnokságot. Kéri István nool@nool.hu AUTÓSPORT A Citroen Rally Team Hungary a napokban jelentette be, hogy a 33 éves norvég versenyző és 30 esz­tendős honfitárs navigátora a legújabb fejlesztésű Citroen C3 Rally2 versenyautóval áll rajthoz. Östberg négyszeres norvég bajnok és 2014 óta ver­senyez Citroennel, amelynek C3 R5 modelljével 2020-ban a WRC2 bajnoka lett. Oláh Gyár­fás, a Magyar Nemzeti Autó­sport Szövetség elnöke az MTI érdeklődésére azt mondta, a norvég páros rajthoz állása is jól mutatja, hogy a magyar bajnokság színvonala évről év­re emelkedik, és már nemzet­közi szinten is komolyan szá­molnak a hazai helyszínekkel. Ha minden a jelenlegi ter­vek szerint alakul, akkor a vb-győztes pilóta elsőként Salgótarján környékén szere­pel majd magyar vb-futamon, miután a ralibajnokság az el­ső osztály számára várhatóan március 26-27-én a Salgó ra­lival kezdődik. A versenyki­írás szerint 11 gyorsasági szak Sportolók, egyesületek, edzők, sportvezetők figyelem! Van egy híre számunkra? Küldje el a sportrovatnak! Ha van egy olyan híre, aminek véleménye szerint helye volna lapunk és a Nool.hu hírportál sportrovatában, küldje el mielőbb szerkesztőségünknek a nool@nool.hu e-mail-címre! Várjuk beszámolóját saját eredményeiről, csapata sikereiről, a diáksportélet aktualitásairól és minden olyan sportese­ményről - akár fotóval is -, mely érdekelheti a Nógrád megyei olvasókat. Ha olvasói levélben osztaná meg személyes véleményét vagy éppen nosztalgikus sportemlékeit, azt is szívesen fogadjuk. Kérjük, levelében feltétlenül írja meg saját telefonszámát vagy a hírben szereplő sportoló elérhetőségeit! Nógrád M Hírlap www.NOOL.hu kasz vár az első osztály me­zőnyére az élvonal számára idénynyitó futamon. A most megjelent versenykiírás sze­rint a mezőny pénteken kora este egy bő 11 kilométeres Bá­­tonyterenye-Szuha szakas­­szal indítja majd a versenyt, utána pedig egy Acélgyár el­nevezésű gyorsasági követke­zik bő 2,5 kilométeren. Utóbbi pontos részleteiről a szerve­zők későbbre ígértek tájékoz­tatást. Március 27-én, szom­baton Mátrakeresztes-Mát­­raszentimre, Mátraalmás- Szorospatak-Bátonyterenye és Tótújfalu-Cered-Zagyva­­róna szakaszok várnak majd a mezőnyre, melyeket három körben teljesítenek. A gyorsasági szakaszok ös­­­szesített távja a két nap alatt 125,5 kilométer lesz. A rende­zők kiemelik, hogy a korona­­vírus-járvány miatt hatályos rendeletek értelmében a ren­dezvényt nézők nem követhe­tik majd a helyszíneken. A ki­írás szerint a futamot a koráb­bi évekkel ellentétben ezúttal a Rally2 mezőnye nélkül, az első osztály és a historic kate­gória számára rendezik majd. Velenczei Ádám számá­ra tavaly Bózsván, az utol­só kanyarban úszott el a baj­noki cím - amit tavaly Nyír­egyházán elszalasztottak, azt 2021-ben megpróbálják elér­ni, azaz a bajnoki cím a cél. Ezt a szécsényi pilóta nyilat­kozta a RallyCafé kérdésére. Velenczei ismertetése szerint maradnak a Skodánál, az R5- ös autót saját teszteken fog­ják beállítani. A versenyautó egy 2020-as Skoda Fabia EVO, amin azonban meg fognak je­lenni az 2021-es fejlesztések, így lényegében megegyezik az idei technikával. Az autón nem fog múlni, nekünk kell hozzátenni azt a pluszt, ami a bajnoki címhez kell - tette hozzá Velenczei Ádám. A Velenczei Ádám (jobbra), Szőke Tamás duó a 2020-as magyar ralibajnokság első megmérettetésén a dobogó harmadik fokára állhatott fel a salgótarjáni eredményhirdetéskor Archív fotó: Hegedűs Márk nemzeti sport magazin FutBALL-VB 2022 SELEJtEZŐ JÖNNEK AZ ANGOLOK ÉS A LENGYELEK: HARRY KANE, LONDON HERCEGE; ROBERT LEWANDOWSKI, A LEGPROFIBBAK EGYIKE SzOBOSZLAI DOMINIK EGYRE FÉNYESEBB CSILLAG; SALLAI ROLAND BÍZIK A MEGLEPETÉSBEN A ROSS!-ÉR, IGAZI SIKERSZTORI; 10 FELEJTHETETLEN MAGYAR VB-SELEJTEZŐS GÓL, W CSOPORT, 55 VÁLOGATOTT, 13TL n­ííWill sport NOOL.hu fi W* futball !$í M­­tólí!jt&flk « í*1 L 1 Szüí»«iai csőd** «soya* ,.o <­<, i > h pfvwsí'.­'íy, adta fel Motets*» • ha <*$ ' «yengtepafe,­­ KERESSE AZ ÚJSÁGÁRUSOKNÁL! • URUW.NEMZETISPORT.HU LABDARUGÓ EURÓPA-BAJNOKSÁG 8021

Next