Nógrád Megyei Hírlap, 2021. október (32. évfolyam, 228-252. szám)

2021-10-02 / 229. szám

4 MEGYEI KÖRKÉP A bűnmegelőzési pálya hivatástudata meghatározó volt az értékrend­?ben Két elismerést is átvehetett Medve Judit rendőr alezredes SALGÓTARJÁN A rendőrség ál­lományában végzett kimagas­ló bűnmegelőzési tevékeny­sége elismeréséül a Köz Szol­gálatáért Érdemjel arany fo­kozatát, valamint a hivatásos szolgálatban eltöltött 40 év elismeréseként szolgálati jel kitüntetést vehetett át Medve Judit Anna rendőr alezredes. Nagy Orsolya orsolya.nagy@nool.hu - Mikor és miért döntött úgy, hogy ezt a szakmát választja? - Azon kevesek közé tarto­zom, akiknek egyetlen munka­helye volt egész életében, mint ahogy édesapámnak is. Tizen­két éves voltam, amikor elha­tároztam, hogy rendőr szeret­nék lenni. Akkor a környeze­temben mindenki azt mondta, hogy ez majd „elmúlik”, de nem lett igazuk. Engem ez a hivatás vonzott, annak ellenére, hogy a családban senki nem dolgo­zott ezen a pályán. Úgy gondo­lom, az igazságérzetem, a tör­vénytisztelet és a szabályköve­tés, amire a szüleim neveltek, ösztönzött arra, hogy a rendőr­ségnél helyezkedjek el. A gim­názium elvégzése után a Nóg­­rád Megyei Rendőr-főkapitány­ságra szereltem fel, mint pró­baidős rendőr őrmester. - Milyen szakterületen tevé­kenykedett az elmúlt negyven évben? - Járőrként kezdtem a mun­kámat, aminek nagyon örül­tem, majd a főiskola elvégzé­sét követően helyszínelőként, vizsgálóként tevékenykedtem, ezt követően parancsnoki be­osztásba kerültem. Az akkor szerzett tapasztalatok mindvé­gig hatással voltak a szolgálat­­ellátásomra. Ezután, 1994-től - a második gyermekem születé­sét követően - a Bűnmegelőzé­si Osztályon dolgoztam. Ekkor már érett voltam erre a típu­sú feladatra és a gyerekek ré­vén a szemléletem is más volt, mint 18 évesen járőrként vagy huszonévesen. A Bűnmegelő­zési Osztályon is végigjártam az úgynevezett ranglétrát, ami biztos alapot és biztonságot adott a továbbiakban is. - Hogyan tudta a munkát és a családot összeegyeztetni? - A magánéletem és a pálya­futásom változásai mindvégig úgy alakultak, hogy azokat jól össze tudtam egyeztetni. Ebből a szempontból is szerencsés­nek mondhatom magam. Amíg a gyerekek kisebbek voltak, ad­dig olyan beosztásban dolgoz­tam, hogy délután már szabad voltam, így nem okozott problé­mát velük lenni. Akkor kerül­tem vezető beosztásba, amikor a lányaim már nagyobbak let­tek. A családi életemet mindig a feladataimhoz tudtam igazí­tani, így a gyermekek mellett is hatékonyan dolgozhattam. Ehhez azonban kellett a veze­tők és a kollégák támogatása is. - Milyen érzésekkel tölti el, hogy nyugdíjba vonul?­­ Szerintem emelt fővel, nyu­godt szívvel mehetek nyugdíj­ba a rendőrségtől. Azzal az ér­zéssel, ahogy mondani szok­ták: „letettem valamit az asz­talra”. Őrmesterként, járőr­ként kezdtem, alezredesként, alosztályvezetőként fejeztem be pályafutásomat. Még arra is volt lehetőségem, hogy hos­­­szabb ideig együtt dolgozzam az utódommal. Ez is egyfaj­ta megnyugvást nyújtott szá­momra, hiszen fokozatosan sokat fejlődött a prevenció Medve Judit elmondta: napja­inkban sokkal hatékonyabb a bűnmegelőzés. Mint mondta, a szocializmus időszakában még nem igazán volt erre képzés. A szakemberek csak a saját tu­dásukat, tapasztalatukat tud­ták átadni például egy iskolai előadás során. Ma már teljesen más módszereket alkalmaz­nak, és máshogyan közelítik meg a diákokat. Mostanra ma­gas fokon és jóval hatékonyab­ban művelik a megelőzést.­­ Emlékszem, hogy eleinte a diákok részére minél több in­formációt akartunk átadni és ettől vártuk az eredményt, volt időszak, amikor a tiltás vagy az elrettentés dominált a gyer­mek- és ifjúságvédelmi mun­kában, de hamar kiderült, hogy ez nem működőképes. Ma már egyértelműen bizonyított, hogy a készségfejlesztésre kell he­lyezni a hangsúlyt, így az egyik leghatékonyabb módszer pél­dául az élménypedagógia. Medve Judit azzal zárta az in­terjút, hogy ha visszagondol erre a fejlődési folyamatra, nyu­galommal tölti el a tudat, hogy a bűnmegelőzés eszközrend­szerében a humánum és az empátia dominál, adhattam át tapasztalataimat. Nagyon tudatosan készültem a nyugdíjba vonulásra a munka­helyen és a magánéletemben egyaránt. - Hogyan emlékszik vissza az elmúlt negyven évre? - Olykor adódtak nehézsé­gek, de nagyon örülök annak, hogy ezt a hivatást ennyi időn keresztül végezhettem. Renge­teg embert megismertem, kü­lönösen a bűnmegelőzés terü­letén. Jó volt látni és megta­pasztalni azt a fejlődést, ame­lyen a bűnmegelőzés keresz­tülment az elmúlt húsz évben. Elégedettséggel tölt el, hogy szakmai fejlődésem érdeké­ben folyamatosan tanulhat­tam, továbbjuthattam, ennek eredményeképpen a bűnmeg­előzés szakterületén egyre ha­tékonyabbá váltam. Negyven­­nyolc évesen visszaültem az is­kolapadba, mert úgy éreztem, hogy szükségem van arra, hogy a gyakorlat és tapaszta­lat mellett megkapjam a meg­felelő tudományos megala­pozottságot is az egyetemen. Az együttműködő partnerek­kel, például a gyermekvédel­mi jelzőrendszer tagjaival is nagyon jó szakmai kapcsolatot sikerült kialakítani, és bízom benne, hogy ennek köszönhe­tően több problémás helyzetet sikerült megoldanunk közö­sen. Az elmúlt negyven évre visszaemlékezve határozottan a pozitív érzések dominálnak. - Nemrég két elismerést is át­vehetett. Hogyan érintette? - Négy évtized munkát kö­vetően szolgálati jelet kaptam. Erről már előre tudtam, de sze­retném kiemelni, hogy mindez nem működött volna és nem tudtam volna eredményeket felmutatni, ha a kollégáim nem ugyanolyan erővel dolgoznak, mint én. Éppen ezért hálás va­gyok nekik. A Köz Szolgála­táért Érdemjel arany fokoza­ta pedig hatalmas meglepetés­ként ért, a helyzetet is alig tud­tam kezelni. Nagyon nemes és megtisztelő kitüntetés, amely elmondhatatlanul jólesett. - Hogyan tölti majd a nyugdí­jas éveit? - Szeretnék kicsit pihenni és sok időt tölteni az unokáim­mal, a barátaimmal. Ezenkí­vül tervben van, hogy esetleg az áldozatvédelem területén fo­gok tevékenykedni. Kötelessé­gemnek érzem, hogy tudáso­mat, tapasztalatomat és szak­mai kapcsolataimat továbbra is mások segítésére fordítsam. NOOL.hu­ ­" Fotó: Ladóczki Balázs A szakember az áldozatvédelem területén tevékenykedne tovább Kinek tett békát a tányérjára? Kovács Kati énekesnővel sze­­retetről, empátiáról, befogadott kiscicáról, csodálatos utazá­sokról, otthon vállalati magnón hallgatott spirituálékról, tányér­ra tett békáról és egy feledhetet­len tévéfelvételről is beszélget­tünk. MŰVÉSZBEJÁRÓ Háromszorosan lelkes nagypapa Nagy Feri mindegyik uno­káját izgalommal várta. Patrik, Al'z és Nimród nem is kívánhat­nának maguknak jobb nagypa­pát, aki amikor csak teheti, vi­gyáz rájuk. A rocker mindig örömmel számol be az unokázás élményeiről sztárvilág Leveszik a végzősök tablóit a falról A kanadai Dalhousie Mű­szaki Egyetem dékánja, John Newhook bejelentette: létrehoz­tak egy nemsemleges mosdót és eltávolítják több korábbi év­folyam tablóját az egyetem fala­iról, mert azokon főleg fehér fér­fiak szerepelnek. KÖZÉLET „És még Bambi is kapható” A Bambi üdítőital 1947 és 1970 között volt kapható a ha­zai piacon. Ezután kissé kátrá­nyos utóíze miatt ki­vonták a for­galomból. A fura íz egyébként nem a kátránynak, hanem a le­járt szavatosságú narancsolaj­nak volt köszönhető. sztori „Rezső szerepét nem akartam” A Szomszédok pincére há­romévesen határozta el, hogy színész lesz. Borbély Lászlónak a színpadon töltött évek után volt reklámügynöksége, menő dzsesszzenekara, napjainkban­­ pedig üzleti coachként tart elő­adásokat. SZTÁRVILÁG / > VALA RÍVA »* V« > V > AJANLÓ A REGGEL KÖVETKEZŐ SZÁMÁBÓL onP.l. OKTÓBER 2., SZOMBAT Hagyományos hangszereket mutatnak be BALASSAGYARMAT A Magyar Nemzeti Múzeum Palóc Múzeu­ma a Múzeumok Őszi Fesztivál­ja részeként Népi hangszerek a Palóc Múzeum gyűjteményében című kamarakiállítását októ­ber 4-én, hétfőn, délután 17 óra­kor nyitja meg az intézmény­ben. A tárlat új szerzeményeit Ján Trebula gyetvai népművész és Elíves István, az Ipolybalogi Művészeti Alapiskola igazgatója mutatja majd be, míg a kiállítást Vasvári Zoltán etnográfus nyit­ja majd meg. Az érdeklődők egé­szen december 31-ig tekinthetik meg a különleges népi hangsze­reket. L. J.

Next