Nógrád Megyei Hírlap, 2021. október (32. évfolyam, 228-252. szám)
2021-10-04 / 230. szám
2021. OKTÓBER 4., HÉTFŐ________________________________________________________________________________ Negyven évvel ezelőtt alakult meg az egyesület Légvédelmi katonák szellemiségét őrzik Negyven esztendővel ezelőtt alakult meg Nagyorosziban a Légvédelmi Hagyományőrző Egyesület, amely a honvédségi ezred egykoron a községben szolgált munkatársait tömörítette. A kerek évforduló alkalmából szombaton a nyugállományú katonák nagyszabású ünnepséget szerveztek. Hegedűs Henrik henrik.hegedus@nool.hu NAGYOROSZI A művelődési ház előtti parkban található kopjafánál az esemény felvezetéseként a Magyar Honvédség Légierő Katonai Zenekara szolgáltatott rézfúvós rérzenét, amit Simon Katalin és Vigyinszki Attila énekes-verses műsora követett. A házigazdák nevében ifj. Csordás István, a Légvédelmi Hagyományőrző Egyesület elnöke köszöntötte a résztvevőket, kiemelve, hogy 1981. áprilisában tizennégy taggal alakult meg a bajtársi társaság, és azóta kitartóan ápolják azt a szellemiséget, amivel a légvédelmi katonák beírták nevüket Nagyoroszi történetébe. A Magyar Honvédség képviseletében Kocsi László ezredes, a társadalmi kapcsolatok osztályának vezetője üdvözölte a megjelenteket. Hangsúlyozta, a negyvenedik születésnapját ünneplő egyesület tökéletes példáját adja annak, miképpen ötvözhető össze a civil kurázsi a katonai értékekkel, és kiváló példáját mutatják annak, milyen fontos manapság is a bajtársiasság, az egykoron együtt szolgáló honvéd tisztek, tiszthelyettesek és polgári alkalmazottak egymás iránti tisztelete, az idősebbekkel való törődés, a közösség erejének képviselete, amivel a magyar egyenruhások nimbuszát növelik. Kozsik János nyugállományú ezredes, az alakulat korábbi parancsnoka, az egyesület jelenlegi titkára beszédében visszatekintett a négy évtizedes múlt legfontosabb mozzanataira. A történetet három szakaszra bontotta: az 1981-es megalakulástól a rendszerváltásig terjedő időszakra, majd innen az egység 2004-es felszámolásáig, és az azóta napjainkig eltelt esztendőkig. Hozzátette, a kezdetektől máig rendszeres a klubélet, a község kulturálisközösségi életében való részvétel, szerveznek külön rendezvényeket, kirándulásokat, megemlékeznek védőszentjükről, Szent Borbáláról, de fokozottan nyomon követik a Zrínyi program keretében most is zajló haderőreform fejleményeit. Az ünnepségen felolvasták dr. Ruszin-Szendi Romulusz altábornagynak, a Magyar Honvédség főparancsnokának ez alkalomra szánt levelét, majd a koszorúzást megelőzően elismeréseket és díjakat adtak át. A rendezvényen különböző bemutatókat szerveztek, a művelődési ház udvarán pedig kiállítottak egy Mistral típusú rakétát is. Bozsik János, a szervezet jelenlegi titkára beszédében visszatekintett a múlt legfontosabb mozzanatairaFotó: Hüvösi Csaba Egykor zajlott az élet a laktanyán Ma már csak néhány romos épület emlékeztet a faluval szomszédos erdős-bokros területen, hogy egykor Nagyorosziban milyen élénk katonai tevékenység zajlott. A légvédelmi tüzérbázis kiépítése itt az 1950-es évek első felében, azaz a hidegháború korszakában kezdődött. A kiképző központban zajlott a tüzéralakulatok éleslövészetének szervezése, a gyakorlatokat a Börzsönyben tartották. Az 1960-as évektől fejlesztették a lőteret, és a 87. légvédelmi tüzérezred Kiskunfélegyházáról 1992-ben került át Nagyorosziba. A közismert Mistral rakéták 2002-ben érkeztek meg a laktanyába, ám a magyar haderő átszervezésének következtében 2004-ben felszámolták a bázist és a fegyveres rendszerek Győrbe kerültek át. Érdekes előadásokkal is megemlékeztek a Teleki családról Átadták a megújított sírboltot SZIRÁK A Szirák Polgárosodásáért Alapítvány szervezésében szombaton ünnepélyes keretek között adták át a felújított Teleki-Degenfeld sírboltot a településen. A műemlék a Nemzeti sírkert része, ahová országosan ismert embereket - mások mellett Teleki Józsefet, a Magyar Tudományos Akadémia első elnökét és féltestvérét, Teleki László írót - temették el. Az eseményen Kómár Jánosné, a falu polgármestere háláját fejezte ki a Magyar Nemzeti Múzeum munkatársainak és az evangélikus egyháznak, hogy megvalósulhatott e példaértékű fejlesztés. Dr. Lukács Noémi, a Szirák Polgárosodásáért Alapítvány kuratóriumi elnöke azt hangsúlyozta, hogy értékeink megismerése és megbecsülése mindenkor kiemelt jelentőséggel bír. Az elnök hozzátette, hogy Szirákon már korábban felismerték, hogy a műemlék rekonstrukciójára nagy szükség van, ugyanakkor az önkormányzat nem tudta saját erejéből kivitelezni a munkálatokat. Az átadón az érdeklődők több előadást is hallhattak a Telekiekről, majd közösen megtekintették az elkészült műemléket. N. D. Országosan ismert emberek nyughelye a műemlék Fotó: H. Cs. HIRDETÉS MEGYEI KÖRKÉP 3 Tradíciók Lászlók Judit judit,laszlok@nool.hu Az elmúlt hetekben szinte minden hétvégére jutott egyegy szüreti mulatság szűkebb hazánkban. Őszintén bevallom, nagyon jó volt látni, hogy a legtöbb településen még mindig őrzik ezt a nagyszabású és látványos hagyományt. Ráadásul igyekeznek még inkább színvonalasabbá és egyedibbé tenni a felvonulásokat. Óriási örömmel töltött el, amikor nemrég engem is megkértek rá, hogy öltözzek népviseletbe, s képviseljem a szülőfalumat egy másik község szüreti mulatságán. Emlékeim szerint utoljára akkor viseltem palóc öltözéket, amikor általános iskolás voltam. Egy kicsit el is fogott az izgalom, vajon hogy fog majd állni rajtam az oly régen megpihent ruha. A kezdeti idegesség viszont hamar elmúlt, ugyanis a felvonuláson sokan megdicsérték a gyönyörű népviseletünket. Azonban hozzá kell tennem, hogy a többi résztvevőnek sem volt oka panaszra, hiszen igazán csodásan festettek káprázatos ruhakölteményeikben. Emellett maga a rendezvény is remekül sikerült, a jó hangulat mindenkit átjárt. Szívmelengető volt látni, hogy nemcsak az idősek képviseltették magukat a felvonuláson, hanem egyaránt jelen voltak a kisgyermekek, a fiatalok és a középkorúak is. E forgatag részesévé válva rájöttem, hogy nem csupán az a fontos, hogy az idősebbek meséljenek a tradíciókról a következő generációknak, hanem az is, hogy közösen megéljék azokat. A hagyományaink - mint a szüreti mulatságok is - csak akkor fognak igazán sokáig fennmaradni, ha tiszta szívvel éltetjük őket. Nem hagyhatjuk, hogy értékeink feledésbe merüljenek Ereszcsatornában rekedt a macska KARANCSAUA Macska rekedt egy Rákóczi úti családi ház ereszcsatornájában, hat méter magasan a napokban. Kapás Márton, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megbízott szóvivője elmondta: a négylábú valószínűleg több napot rostokolhatott a tetőn. A Karancs Speciális Mentőszolgálat, Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntesei létra és merítőháló segítségével biztonságosan lehozták a bajba jutott állatot. A mentett jószág, miután megérezte a stabil talajt a lába alatt, azonnal elszaladt. Az egyesület tagjainak egy szabadnapos tűzoltó is segített a mentésben. N. D. Az önkéntesek megmentették a rémült állatot Fotó: KSM A Mediaworks Hungary Zrt. ONLINE SZERKESZTŐT KERES A Nool.hu online szerkesztő-újságírót keres teljes munkaidőbe, alkalmazotti státuszba. • Feladatok az online tartalmak (cikkek, képek) napi szintű szerkesztése, gondozása • kapcsolattartás a Nógrád Megyei Hírlap újságíróival, fotósaival, online - szöveges, képi (fotó-rövid videós) - tartalmak előállítása Amit leendő kollégánktól elvárunk felsőfokú végzettség szerkesztőségi tapasztalat előnyt jelent rugalmasság, gyorsaság, pontosság kiváló íráskészség és helyesírás, választékos fogalmazás jó kommunikációs és szervezőkészség kreativitás jártasság a közösségi médiában Amit kínálunk felelősségteljes munkakör stabil vállalati háttér fiatalos, dinamikus csapat hosszú távú munkalehetőség szakmai tanulási és fejlődési lehetőség változatos, színes munka Munkavégzés helye Salgótarján vagy Balassagyarmat (a lakóhelytől függően) Önéletrajzát a karrier@mediaworks.hu e-mail-címre várjuk, a levél tárgyába feltétlenül írja be: „online szerkesztő - Nógrád megye"! Nógrád Ü, Hírlap