Az Érem, 1940 (9. évfolyam)

1940 / 1. szám - Szigeti István: Régi körmöcbányai személyi érmek

IX. ÉVF. Szerkesztőség és kiadóhivatal: BUDAPEST, 1940. JANUÁR-DECEMBER. Laptulajdonos: A MAGYAR NUMIZMATIKAI TÁRSULAT. Budapest, VIII., Csepreghy­ utca 4. AZ ÉREÍZI KÖZLEMÉNYEK RÉGIPÉNZ- ÉS EMLÉKÉREMGYÜJTŐK SZÁMÁRA SZERKESZTÉSÉRT ÉS KIADÁSÉRT FELELŐS : SZENTGÁLI KÁROLY Megjelenik időközönként. Ára: Társulati tagok­nak : 1.50 pengő. Nem tagoknak: 3 pengő. Postatakarékpénz­tári számla: 51.010 Régi körmöcbányai személyi érmek. (Kamarai tisztviselők, bányapolgárok és más előkelőségek emlékérmei a mohácsi csata után való korból). A szerkesztő előszava. A cím úgy hangzik, mintha tárgya néhány fokkal magasabb szintet ígérne, hogysem lapunk tervbevett gyakorlati célját szolgálhatná. A ritkaságok bemutatása majd akkor válik esedékessé, ha elegendő ismertetés tárja fel ama hozzáférhető éremcsoportokat, melyek még ma is az érdeklődés körén kívül esnek. Mégis szívesen adok helyet Szigeti István tagtársunk tanulmányának, mert tárgya olyan kortörténeti matériába ágyazott, mely mindnyájunk számára felette időszerű élmény, s mint alább ki fog derülni, sok tanulságot rejt magában. Öröm az is, hogy Westerle éremképeinek egy sora elevenné válik, s ábrá­zolásukat megszabadítjuk különös némaságuktól, de még fontosabb, hogy kiegé­szítést nyújthatunk azokhoz a tanulmányokhoz, melyek a körmöcbányai verdéről az utóbbi időkben napvilágot láttak. A szerző búvárkodásának összefoglalt ered­ményét és vélhető pontos táblázatait jól felhasználhatják a fejlettebb gyűjtemények tulajdonosai is. Azt mondtam, hogy a cikk kiváltképpen időszerű. Midőn a névsorokra esik tekintetünk nem érthetjük azonnal, mi abban az időszerű, ha magyar éremverésről beszélünk és ezeknek a még hazánkban is szokatlan neveknek sorát vetítjük vászonra? Vagy éppenséggel időszerű-e ma, midőn a nemzeti érzés körülöttünk soha el nem képzelt lángolással, szinte könyörtelen hevességgel lobog ? Szükséges-e azért, hogy a művészetek szubtilis ágainak érdeméből részt követeljünk, egyidejű­leg önmagunkat lelepleznünk és fajunk idegenkedésének világos bizonyítékaival alátámasztani a rosszhiszemű véleményeket? Éppen ma, midőn százszoros éberség­gel kell körülhordoznunk őrködő tekintetünket, s kénytelenek vagyunk a szent­­istváni állambölcselettel hivalkodni és annak acélpajzsát mellünk elé feszíteni. Úgy vélem, igenis szükséges erről néhány nyílt szót szólni. Az imperiumváltozás idején a cseh numizmatikusoknak legsürgősebb dolguk volt a felvidéki verdék minden addigi termékét bekebelezni úgy, hogy többé magyar veretekről nem volt szó nyomtatványaikban. Forgalmi pénzeinket sem ítélték nekünk. Bizonyára tisztában voltak azzal, hogy a pénzverés az állami életnek mily fontos szerve s ennek elsülyesztésével tulajdonképpen egy ezeresztendős ország létezését tagadták. Tudniok kellett volna azt is, hogy államjogokba ütköző ily komolytalan bűvészkedéssel új államuk tartópilléreit nem szilárdíthatták meg s hogy a nyílt jogtalanság magában hordozza a kényszerű és kényelmetlen vissza­ !

Next