Nyelvtudományi Közlemények 34. kötet (1904)

Tanulmányok - Szinnyei József: Alaktani adalékok. III. Az Árpád-kori szóvégi u betűk mivolta 1

Alaktani adalékok. (Harmadik közlemény.) 3. Az Árpád-kori szóvégi u betűk mivolta. Midőn a tővégi rövid magánhangzók kérdéséhez hozzászól­tam (NyK. 33:129—138), csak az Árpádok kora utáni időre ter­jeszkedtem ki s arra az eredményre jutottam, hogy ezen időből az egykori szóvégi eredeti rövid magánhangzóknak egyetlen-egy két­ségtelen maradványa sincsen kimutatva. Azon kérdésnek a tárgya­lását, hogy mikép vélekedjünk az Árpád-kori oklevelekben és az ANONYMUS krónikájában előforduló w-végű szavakról (pl. nagy : nagy, harm­u: három, zadu: szád, terelmu, szerelem), máskorra hagytam. Most le akarom róni ezt a tartozásomat; de előbb rövi­den ismertetnem kell az eddigi nézeteket. TOLDY FERENCZ «AZ Ó- s középkori magyar nemzeti irodalom történeté»-ben (1851) azt mondja (1 : 106) : «Hangzó végzésekben is nyelvünk gazdag volt, mi a rokon nyel­­vek közö­l a finnre emlékeztet, s a nyelvet folyóbbá tette. E végzé­seket kihangzásoknak*) (Auslaut) lehetne nevezni, s hihetőleg gyengén ejtette­k,**) míg végre nagyobbrészt kivesztek. Ily hang­zások voltak 1. az a, e, i, . . . 2. az u és ü . . .»­­,A magyar nemzeti irodalom története a legrégibb időktől a jelenkorig rövid előadásban' ez. munkájában [3. kiad. 1 : 27] e ,kihangzásokat' sorfölötti kis betű­vel jelöli: gyimilcs*, alma, szerelmü stb.) **) A kezemnél levő 3. kiadásban: «kihangzásoknak vagy véghang­z­ás­oknak». **) Én ritkíttattam, nemkülönben az alább következő idézetek egyes helyeit is. Nyelvtudományi Közlemények, XXXIV.

Next