Nyelvtudományi Közlemények 50. kötet (1936)
Tanulmányok - Techert József: Az idegen szavak Csokonai nyelvében 439
440 TECHERT JÓZSEF is megrovás éri idegen szavai miatt. PINTÉR JENŐ írja: „Kár, hogy költeményeinek jelentékeny részét teleszórta görög-római mitológiai nevekkel: a Múzsák, Tritonok, Nimfák, Gráciák, Kalliopé, Klio, Ámor, Venus, Mars, Bacchus emlegetésével. . . Görög—latin vonatkozásaival itt-ott elhomályosította világos költői stílusát. . . Hasonló idegenszerűséggel hat a korabeli társalgó nyelvben használatos német és francia szók sűrű alkalmazása. Ha valami, ez a ma már nehezen érthető görög, latin, német, francia szódíszítés teszi a modern olvasó előtt kevésbbé élvezhetővé költészetét." (Magyar irodalomtörténet V, 332—3). GESZTESI GYULA szerint is „túlon túl használ idegen szót akkor is, midőn a korabeli purista kerülve került" (i. m. 24). Kétségtelen, hogy az idegen szavak kérdése nem választható el azoktól az elvektől, melyeket Csokonai a nyelvújítással kapcsolatban vallott. Itt három mozzanatot kell figyelembe vennünk: 1. Kinek (kiknek) a hatását mutatja e téren elméleti felfogásában? 2. Kiket követ költői eljárásában? 3. Melyek azok a művészi célok, amelyeket idegenből vett szavaival szolgálni akar? Csokonai legönzetlenebb pártfogója és mestere FÖLDI JÁNOS volt, kire hálás kegyelettel gondol akkor is, midőn a tudós orvos már régen a hadházi temetőben pihen. Hatása erősen érezhető a tanítvány költői nyelvén, de meglátszik a nyelvújításról vallott felfogásán is. Földi 1790-ben készült Magyar Nyelvkönyvében a nyelv bővítésére négy utat jelöl meg. A mi szempontunkból az utolsó fontos: „Itt nyílik eggy ajtó a' bevett idegen szókról való elmélkedésre is. Ez ismét eggy, és már negyedik forrás a' Nyelvbővítésre." Hivatkozik a klasszikus és a nyugati nyelvek példáira. Helyteleníti, hogy néhány író ott is ragaszkodik az idegen szavakhoz ,,a' hol tiszta Magyar szókkal és világos kifejezésekkel élhetne. Sőt a' köznép is néminemű tudományt és Deákságot akar ezekkel mutatni." De azt is hibáztatja, ha valaki „oly buzgó viszont, és féltő szerelmű önnön Nyelve iránt, hogy készebb minden következés ellen formált ismeretlen és érthetetlen szókkal korcsosítani, és homályosítani iratait, mintsem valamely idegent eltűrni, így téveszti el az ember a középutat. .. Éljünk okosan és mértékletesen azon szabadsággal, a mellyel éltének eleink is. A melly szókat alkalmatos eredeti eggyel, vagy jó és rövid öszvetett szókkal is helyesen ki nem tehetünk: tűrjük el ideig azokban az idegen bűzt... De kövessük abban is Eleinket.