Nyelvtudományi Közlemények 50. kötet (1936)

Tanulmányok - Techert József: Az idegen szavak Csokonai nyelvében 439

440 TECHERT JÓZSEF is megrovás éri idegen szavai miatt. PINTÉR JENŐ írja: „Kár, hogy költeményeinek jelentékeny részét teleszórta görög-római mito­lógiai nevekkel: a Múzsák, Tritonok, Nimfák, Gráciák, Kalliopé, Klio, Ámor, Venus, Mars, Bacchus emlegetésével. . . Görög—latin vonatkozásaival itt-ott elhomályosította világos költői stílusát. . . Hasonló idegenszerűséggel hat a korabeli társalgó nyelvben hasz­nálatos német és francia szók sűrű alkalmazása. Ha valami, ez a ma már nehezen érthető görög, latin, német, francia szódíszítés teszi a modern olvasó előtt kevésbbé élvezhetővé költészetét." (Magyar irodalomtörténet V, 332—3). GESZTESI GYULA szerint is „túlon túl használ idegen szót akkor is, midőn a korabeli purista kerülve került" (i. m. 24). Kétségtelen, hogy az idegen szavak kérdése nem választ­ható el azoktól az elvektől, melyeket Csokonai a nyelvújítással kapcsolatban vallott. Itt három mozzanatot kell figyelembe ven­nünk: 1. Kinek (kiknek) a hatását mutatja e téren elméleti fel­fogásában? 2. Kiket követ költői eljárásában? 3. Melyek azok a művészi célok, amelyeket idegenből vett szavaival szolgálni akar? Csokonai legönzetlenebb pártfogója és mestere FÖLDI JÁNOS volt, kire hálás kegyelettel gondol akkor is, midőn a tudós orvos már régen a hadházi temetőben pihen. Hatása erősen érezhető a tanítvány költői nyelvén, de meglátszik a nyelvújításról vallott felfogásán is. Földi 1790-ben készült Magyar Nyelvkönyvében a nyelv bővítésére négy utat jelöl meg. A mi szempontunkból az utolsó fontos: „Itt nyílik eggy ajtó a' bevett idegen szókról való elmélkedésre is. Ez ismét eggy, és már negyedik forrás a' Nyelv­bővítésre." Hivatkozik a klasszikus és a nyugati nyelvek példáira. Helyteleníti, hogy néhány író ott is ragaszkodik az idegen sza­vakhoz ,,a' hol tiszta Magyar szókkal és világos kifejezésekkel élhetne. Sőt a' köznép is néminemű tudományt és Deákságot akar ezekkel mutatni." De azt is hibáztatja, ha valaki „o­ly buzgó viszont, és féltő szerelmű önnön Nyelve iránt, hogy készebb minden következés ellen formált ismeretlen és érthetetlen szók­kal korcsosítani, és homályosítani iratait, mintsem valame­ly ide­gent eltűrni, így téveszti­ el az ember a közép­utat. .. Éljünk okosan és mértékletesen azon szabadsággal, a­ mellyel éltének eleink is. A­ melly szókat alkalmatos eredeti eggyel, vagy jó és rövid ös­zvetett szókkal is helyesen ki nem tehetünk: tűrjük el ideig azokban az idegen bűzt... De kövessük abban is Eleinket.

Next