A magyar nyelvért és kultúráért - A Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő Bizottságának tájékoztatója, 12. szám (1973)
Csokonai Vitéz Mihály: A reményhez
Jaj, de friss rózsáim Elhervadtanak; Forrásim, zöld fáim Kiszáradtanak; Tavaszom, vígságom Téli búra vált; Régi jó világom Méltatlanra szállt. Oh! csak Lillát hagytad volna, Csak magát nekem: Most panaszra nem hajolna Gyászos énekem. Karja közt a búkat Elfelejteném, S a gyöngykoszorúkat Nem irígyleném. Hagyj el, óh Keménység! Hagyj el engemet; Mert ez a keménység Úgy is eltemet. Érzem: e kétségbe’ Volt erőm elhagy, Fáradt lelkem égbe, Testem földbe vágy. Nékem már a rét hímetlen, A mező kisült, A zengő liget kietlen, A nap éjre dűlt. — Bájoló lágy trillák! Tarka képzetek! Kedv! Remények! Lillák! Isten véletek!!!