A magyar nyelvért és kultúráért - A Magyar Nyelv Barátai Köre Előkészítő Bizottságának tájékoztatója, 12. szám (1973)

Dr. Szilágyi Ferenc: A reménység költője

A REMÉNYSÉG KÖLTŐJE (Csokonai Vitéz Mihály születésének 200. évfordulójára) Petőfi születésének másfélszázados jubileuma mellett idén ünnepeljük Cso­konai Vitéz Mihály, a nagy debreceni költő születésének 200. évfordulóját is. Csokonai kerek ötven esztendővel született korábban a világszabadság költőjénél, s verseit olvasva mégis úgy érezzük, mintha szinte kortársa volna Petőfinek. De még a XX. század magyar irodalmának forradalmi megújítója, Ady Endre is Csokonaihoz járt tanulni, őt vallotta legigazibb elődjének. Hogy lehet ez? Úgy, hogy Csokonai megelőzte a maga korát, nem is ötven s száz, hanem százötven­kétszáz esztendővel. Ő maga is pontosan érezte, tudta ezt, így írt erről 1801-ben barátjának, a bécsi egyetem magyar professzorának: „ ... írok a XX. vagy XX. századnak, írok annak a kornak, amelyben a magyar vagy igazán magyar lesz, vagy igazán semmi sem...” Másik barátjának pedig ezt írta: „Átkozom barátom az én időmet, az én születésem helyét... Oda vajha a következendő kor megtudhatná és megismerhetné, hogy én nem saját hibám miatt nem lehettem azzá, amit óhajtottam.” Mi volt ő? Mivé óhajtott lenni, s mivé lett végül is? 1773. november 17-én jegyezte be édesapja, a debreceni seborvos a családi bibliába születésének dátumát. S nem gondolta senki, hogy rossz csillagzat alatt született: az értelem világossága — a Felvilágosodás — s ennek testvére, a Szabadság ragyogta be Európát, hirdetve a természet örök törvényei szerint, hogy mindenkinek egyaránt joga van ehhez a fényhez. Szülei nagy reménységgel néztek a kisfiú jövője elé. Két-három éves korában már megtanulta az írás és olvasás mesterségét, s meglepő jeleit adta eleven képzeletének. Egyszer a porban játszadozva seprűkóró-darabokból kis pont körül kört formált. — Mit csináltál? — kérdezte egy arra járó idegen. — Napot — felelte. — No, ebből korán kitetszik — mondta a távozó idegen —, hogy jó piktor lesz belőle. — jegyezte föl édesanyja elbeszélése nyomán a hagyomány. De nem piktor, festő, hanem költő, poéta lett! Már a poétai osztályban, tizenkét-tizenhárom éves korában meglepte tanárait verselő tehetségével. Az osztályba látogató professzor meghallgatva a tanulók verseit, az övét elkapta, s „elragadtatva szaladt ki kollégáihoz, hogy lássák azt, amit ő talált.. Tanárai később sem hagyták elaludni a kitakart lappangó tüzet, de az idők is olyanok voltak, hogy élesztgették a serdülő diák költői, írói tehetségét.

Next