Nyelvünk és Kultúránk - az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének tájékoztatója, 29. szám (1977)
Hajnal Anna: Alkonyfény (vers)
HAJNAL ANNA Alkonyfény Szélfútta lomb közül jó a rőt, a szökkenő fény, a boldog ablakon ujjongva törve át azonnal táncba áll a színekkel, kik jöttén némán is bedalolják az üdvözölt szobát. Mézszínű mezzóhang, arany gordonka szólam elzengő alkonyokról mirólunk énekel, rólad örökre ifjú s fehérhajúról rólam, kiket körülvirul az időtlen jelen: a piros heverőn még fejed nyoma a párnán, — eléri a sugár, felizzik a mosoly — lágy hosszú lépteid a szobán végig járván nesztesen folytatódnak álmomban valahol. Asztalon piros lángok, égnek hűs kardvirágok, kancsókban magas ágak, kibomló liliomok, mi így szeretjük: nyár van, mindig piros virág van, örökkön ünnep, gyertyák, fény, színek, illatok, filodendron kinyúlva felénk zöld tenyerekkel sok ágaskodó kézzel karéjos csillogás, a szárnyas pálmaág szól, rezeg, finom neszekkel, zöld láthatatlan szélben ő zeng, a citorás, a parkett barna rőt — alkonyi tótükörben elnyúlva fürdik-fürdik fehér hattyús árny rézsárga hattyúcsőrrel kilincselve vár időtlen, az ajtó néma vággyal lefogott hattyúszárny. Ő őriz minket. Ő a nem hervadó jelenben, lágy alkonyfényben itt örökre igan jársz, veled az alkonyfénybe, örökös ünnepségre őrzőnk a fehér ajtó örökre összezárt. Őrzőnk a fehér ajtó kizárta a halált.