Nyelvünk és Kultúránk - az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének tájékoztatója, 34. szám (1979)
A magyar nyelv tanítása - Frittmenn Lászlóné: Egy üveg alma, két üveg alma
zatérő libákat. „Egy, kettő, három” — majd újra: „egy, kettő három” — mondták, amíg átrakták a gyümölcsöt, bezárták a libákat, s elfogyott az uzsonna. Árpika még nem tudja mondani: sárgabarack, szalámis kenyér, a libára is azt mondja: gága, de mindegyikről tudja a mennyiségét, no nem egyszerre, ránézésre, de egyesével, csoportonként. Most tart a hármas beosztásnál. Az elmúlt tanévben az amerikai Albanyban tanítványaim közül Kriszt, a fekete kisfiú szerezte a számlálással kapcsolatos másik élményemet. A magyar program keretében naponta 15 percet tanult magyarul számolni. Miután jól összebarátkoztunk, és soha nem hallott angolul beszélni, elhatározta, hogy megtanít. Naponta jött és tanított. Mutatta az ujján: egy, kettő, és mondta angolul: one, two. Másnap a három, négy következett. Meghallgatta a leckét, ismételtetett, sőt a kiejtést is javította. Egy idő után Kriszt magabiztosan jártkelt közöttünk, mint aki részt vállalt a kétnyelvű programból. A gyermek logikusan így gondolkodott: „Ha a magyar nyelvet, amit nem értek, meg kell tanulnom, a tanítók tanítanak rá, akkor az angolt is tanulni kell, majd én tanítom meg rá őket.” Ragyogó szemű kis tanítómnak a világért el nem mondtam volna, hogy ha sokat nem is, de számolni azért tudok angolul. S erre én is büszke vagyok a rokon gyermek édesapjával és azokkal a turistákkal együtt, akik jártukban-keltükben adják-veszik nyelvük néhány, legegyszerűbb szavát, s útiemlékként vésik emlékezetükbe angolul, svédül, finnül, magyarul: egy, kettő, három. Már ez a két kis esemény is, de tanító munkám során sok más hasonló epizód egy kérdéscsoportot ébresztett fel bennem. A két kisfiú beszédtanulásának és nyelvtanításának van egy közös vonása: a számolás segít a nyelvtanulásban, a beszédkészség fejlődésében. Amikor erre gondolunk, eszünkbe jut a tapsoltatók, ujjnyitogatók, térden lovagoltató mondókák értelemmel alig felfogható szövege. A versikék ritmusa, a taps, a ringás, az ujjacskák szemlélése, a hang, a ritmus rendszerbe fogja, szemlélteti a környező világ mennyiségeit. Pl.: Sé — táljunk, sé — táljunk, egy kis — dombon, lecsü — csüljünk, Csüccs! Ez a jártató nyolc lépésből áll, a kilencedikre leguggolnak. Máskor a jártató, léptető versike ritmusát és a lépéseket meg is számoljuk: egy — kettő, egy — kettő, vagy egy — kettő — három — négy, és újra kezdünk eggyel. A nagyobb gyermekekkel megfigyeljük a mennyiségeket, pl.: hány darab, hány szál, hány marék, hány kapcsolás, hány liter, hány forint kell az eltervezett cselekvés megvalósításához. Aztán észrevétetjük az idő múlását, a sebesség, a hőmérséklet és az elektromosság mérésének lehetőségét, hiszen autóban utazunk, elemes rádiót, magnót hallgatunk, és a levegő hőingadozása mellett saját testhőmérsékletünk ingadozását, a betegséget jelentő értékeit gyakran éljük át. Magunkon érzékeljük, tapasztaljuk a környező világ mérhető tulajdonságát. Időre ébredünk, időre kell iskolába, munkába menni, ettől eddig tart az óra, s számon tartjuk, mire futja a zsebpénzből. Sorolhatnánk a mennyiségtani fogalmak használhatóságának lehetőségeit, a méréssel és számolással kapcsolatos tevékenység beszédre késztető eseteit, de talán ennyi is indokolja olyan kérdések felvetését, amelyek a számolási és beszédkészség egymásra hatását elemzik.