Nyelvünk és Kultúránk - az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének tájékoztatója, 62. szám (1986)
Szilágyi Ferenc: Budapest Balatonja - a Velencei-tó és környéke
S minden olyan mozdulatlan ... Múlt, jövendő tán együtt van Ebben az egy pillanatban? Ezt már nem Vörösmarty Mihály, hanem a közeli (mintegy húsz kilométerre levő) váli erdő költőremetéje, Vajda János írta, a 80-as évek végén, Nádas tavon című versében, le-lejárva tűnődni, vadászni a tóra. Mindkét költő eltűnődhetett itt a közeli Pákozd eseményein is, ahol a honvédsereg első győzelmét aratta a betolakodó ellenségen, 1848. szeptember 29-én. A szabadságharc centenáriumán, 1948-ban a csata helyén domborművekkel díszített hatalmas kőobeliszket állítottak, amely toronyként messze látszik a vidékre, de talapzatától is messzire látni a tó egész környékére. Mielőtt azonban odalátogatnánk, meg kell állnunk még egy-két helyen. De Velencéről se siessünk el olyan nagyon: már a rómaiak idején is volt itt település, lévén az Aquincum s Savaria (Szombathely) közötti hadiút egyik állomása. Került is elő a földből egy lovasszobor töredéke, temető, kőkoporsó, sírkő. A római sírköveknél azonban érdekesebb a község nyugati sarkában, a reformátusok temetőjében az a magános sírkő, amely ezt a rejtélyes feliratot őrzi: Itt nyugszik MOLLÁ SZADIK ázsiai török szerzetes Arra is gondolhatnánk, hogy valami kegyes Gül Baba síremléke a török időkből, ha az évszám nem állna ott. Szül. 1836-ban. Meghalt 1892. május 22-én. A népképzelet így is legendát költött alakjához: azt beszélik, hogy a törökök, amikor a XVII. században innen is kivonultak, temérdek aranyat s ezüstöt ástak el. Később aztán, majd kétszáz év múlva, három török visszajött, hogy a kincset megkeresse. Nagy sokára meg is találták, de egyikük úgy megszerette a szép vidéket, hogy megtelepedett, ide nősült. A kincs, a megtalált kincs valójában maga Velence, a Velencei-tó szépsége volt, mert a legendából annyi igaz, hogy nagy keletkutató tudósunk, Vámbéry Ármin vette maga mellé ázsiai útján a tudós szerzetest (a mellá jelentése valójában: dervis, szerzetes), s úgy megszerette, hogy hazahozta, Velencén letelepítette. A magyarrá lett tudós török aztán úgy megszerette Velencét, hogy itt maradt: fölvette az Árpád nevet, s magyar nőt vett feleségül (aki a katolikusok temetőjében pihen). S e legenda után most már indulhatunk tovább északra, az egy ugrásnyira levő Nadap felé. A különös nevű község két dologról is nevezetes: az 1760 körül épült templomban keresztelték meg Vörösmarty Mihályt. Másik nevezetessége nem ennyire szellemi, inkább „röghöz kötött”, vagyis földtani: a falu délkeleti szélén, a lekopott röghegység gránitjában itt helyezték el a múlt században az ún. „szintezési ősjegyet”, ami nem más, mint az Adriai-tenger szintjétől számított magasság szilárd — elvileg változatlan — viszonyítási pontja, hivatalosan „főalappont”-ja, „normálmagasságpont”-ja. A vaskorláttal övezett gránit-