Nyelvünk és Kultúránk - az Anyanyelvi Konferencia Védnökségének tájékoztatója, 62. szám (1986)

Szilágyi Ferenc: Budapest Balatonja - a Velencei-tó és környéke

tett, közel a múzeummá berendezett gazdatiszti lakáshoz, ahol később élt. „Nyá­ron át minden nap ellárogatott a velencei tóba fürödni. Olykor, délutánonként felült egy fakó szekérre, maga mellé ültette Balassa Lajost, a Balassa László asszony testvérjét, és kihajtottak a sukorói erdő szélire. Vittek magukkal pogá­csát, egy pár üveg bort a szelíd természetű szentpéteriből, aztán leheveredtek valamelyik hatalmas cserfa alá, ahonnan a legszebb kilátás nyílott a tájra.” Vörösmarty nagyon szerette ezeket a kirándulásokat. Kápolnásnyéken megáll a vonat, de letérhetünk az autópályáról is, amely 1968 óta fut el a tó északi oldalán, felgyorsítva annak fejlődését. A Vörösmarty Múzeumtól aztán indulhatunk akár északnak, Velence felé, akár délnek, Velen­­cefürdő irányába, a déli „üdülőpart”-ot véve célba. Mi most válasszuk mégis in­kább a költő útját: nemcsak azért, mert a Vörösmarty-kilátótoronyból szemünk előtt csillog az egész tó nádasokkal futtatott drágaköve az északi hegyek s a déli nyaralósorok foglalatában, hanem azért is, mert itt van a hívogató, nádtetős Vörösmarty-pince, a költő emlékeivel, s innen sem utolsó dolog széttekinteni a tavon. Fönn az égen ragyogó nap. Csillanó tükrén a tónak Mint az árnyék leng a csónak. Nézem ezt a szép világot. Mennyi bűbáj, mily talányok Mind, amit körültem látok. Nap alattam, nap fölöttem, Aranyos tüzes felhőben, Lenn a fénylő víztükörben. Itt az ég a földet éri. Tán szerelme csókját kéri... Minden oly csodás, tündéri. Mi megyünk-e, vagy a felhő, Vagy a lenge déli szellő, A szelíden rám lehellő? Gondolatom messze téved Kék úron a semmiségnek. Földi élet, hol a téved? Szélei nádligeteknek Tünedeznek, megjelennek. Képe a forgó jelennek ... Most a nap megáll az égen, Dicsőség fényözönében, Csöndessége fenségében. 55

Next

/
Oldalképek
Tartalomjegyzék