Nyíregyházi Mezőgép, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)

1980-01-01 / 1. szám

Irányelvek a cselekvéshez J­anuárban tovább növeke­dett a politikai aktivi­tás pártszervezeteinkben. Újabb szakaszához érkezett a XII. kongresszusra való készülő­dés. Ez az időszak az új pártve­zetőségeket választások szaka­sza­, s ugyanakkor a viták, a jö­vőt formáló elmélkedések nap­jai. A januári taggyűléseken két napirend kerül tárgyalásra: egyik a XII. kongresszus irány­elveinek a vitája, a másik az új vezetőség megválasztása. Csak látszólag esik távol a kettő egy­más­tól, valójában nagyon is kö­zeli a kettő, hiszen a megválasz­tott új pártvezetőség feladata lesz, hogy az irányelvekben fog­laltaik a gyakorlatban még na­gyobb intenzitással, s következe­tességgel megvalósuljanak. Sok hasznos javaslat hangzott el a pártcsoport-t­anács­kozáso­­kon, amelyeket az új pártvezető­ségnek a munkájukban fel kell használniuk. Legfontosabbak azok az intelmeik,­­amelyek még következetesebb munkára ser­kentik a kommunistákat. A tag­gyűlések akkor töltik be felada­tukat, ha vitára serkentik a párt­tagságot. Az irányelvek pártdokumen­tum, de egyben politikai ok­mány is, olyan program, amely bár elsősorban a kommunisták­nak jelöli meg a teendőiket öt esztendőre, de a benne megfo­galmazottak megvalósítása az egész nép ügye. Nem véletlen, hogy az MSZMP KB így fogal­maz: „A Központi Bizottság a kongresszusi irányelveket a párt tagsága, a magyar nép elé bo­­csájtja.” A párttagokat, párton­­kívülieket, fizikaiakat és műsza­kiakat egyaránt arra inspirál, hogy vitessék meg, véleményez­zék, tegyenek észrevételeket, s közöljék állásfoglalásaikat. Ter­mészetes, hogy az irányelvek vi­tájának akkor van s lesz értel­me, ha adott közegekben, a kis kollektívák a saját maguk viszo­nyaira alkalmazva vizsgálják azt, hogyan tudnának hozzájá­rulni a minél sikeresebb megva­lósításához. Igen, mert valójá­ban a most még kongresszusi irányelvek — ha azt kiegészítik az országos vitában elhangzott javaslatokkal — határozattá vál­nak, s megjelölik egész, népünk előtt a fejlett szocializmus épí­tésének a programját az­ elkö­vetkező öt esztendőre. Ezért nem csak általában szükséges az egyetértés. Kevés a­ szóbeliség egysége, annak kinyil­vánítása, hogy a benne foglaltak megfelelnek érdekeinknek, a szocializmus ügyének, a prole­tár internacionalizmus elveinek. Tenni, cselekedni kell minden sokának élővé tételéért, megva­lósításáért. Valójában a párt­­szervezetek munkájától függ, hogyan váltják „aprópénzre” az irányelvekben foglalt okos gon­dolatokat, a jövőt formáló el­képzeléseket, s miként valósul­nak meg közös erőfeszítések ré­vén. S ebben­, vállalatunk min­den kommunistájának, párton­­kívüli dolgozójának meghatáro­zott szerepet kell vállalnia. Nem elég csupán az irányelve­ket tanulmányozni. Érvényesíté­se olyan szemléletváltozást igé­nyel, amelynek révén jobban rá­döbbenünk, s rá is döbbentünk a reális valóságra, a gondokra, s megfelelően döntünk is a megoldás útjának megválasz­tásában, a bajok leküzdésé­ben. Sok-i­ok passzusa vonatko­zik ránk, s a gyáregységek párt­­szervezeteiben dolgozó kommu­nistákra, műszakiakra, vezetők­re. Ezek közül csupán néhányat említünk. Az irányelvekben a következő olvasható: „Követke­zetesebben kell folytatni a ter­melési és a termékszerkezet adottságainak megfelelő korsze­rűsítést”. Igaz, hogy e területen vállalatunk szép sikereket ért el, de vajon feltártunk-e minden tartalékot? Vajon nem szól-e hozzánk is az irányelvek, ami­kor igényli: „Gyorsuljon a mű­szaki és tudományos eredmé­nyek hasznosítása, az új, korsze­rű technológiák bevezetése, s javuljon a termékek minősége.” Ezekről a kérdésekről, teendők­ről csak konkrétan lehet és szükséges elmélkedni, s az okos javaslatok révén, azok haszno­sításával előbbre jutni a megbe­csülés ranglétráján, és a nem­zetközi versenyben. H­a figyelmesen tanulmányoz­zuk a kongresszus irányelveit, akikor látjuik, szinte testre sza­bottan jelöli meg feladatainkat néhány fontos területen. Egyik helyen a következőikre hívja fel az illetékes szervezetek vezetői­nek a figyelmét: „A gépiparon belül kiemelten kell fejleszteni azokat a területeket, gyártási ágakat, amelyek tartósan gazda­ságos és exportképes árualapot biztosítanak. Többek között kap­janak nagyobb súlyt... a me­zőgazdasági és élelmiszeripari gépek”. Ez alkotó munkára ser­­­­keltheti mérnökeiinket, tervező­inket, szakképzett munkásgár­­dáinka­t, a szocialista brigádokat. Bizonyítja, hogy a párt nem áll meg, tervezi a társadalmi hala­dást, perspektívát­ ad, s arra ösztönöz, hogy mindenki fejtse ki képességeit. Több oldalról is érintenek bennünket a XII. kongresszus irányelveiben megfogalmazot­tak. Oda kell figyelnünk arra is, amelyet a mezőgazdaság, ezen belül az állattenyésztés fejlesz­tésével kapcsolatban irányoz elő. Egyebek között így: „Nagy gondot kell fordítani az állatte­nyésztés színvonalának emelésé­re, a hústermelés növelésére, a takarmány takarékos felhaszná­lására, a melléktermékek jobb hasznosítására”. Vajon ez csak a termelőszövetkezetek tagjainak, az állami gazdaságok szakembe­reinek ad programot. Nem gon­dolom. A­hhoz, hogy az irányelvek­ben megfogalmazottak te­rületén erőteljesebben ha­ladjunk előre, feltétlen szükség van a mi vállalatunk alkotó kol­lektívájának a tetteire is. Egyik helyen a kongresszusi irányel­vek így fogalmaznak: ,,Mezőgaz­daságunk fejlődése azt követeli, hogy a nagyüzemek munkája váljék hatékonyabbá”. Ehhez a programhoz kell cselekvő, alko­tó munkával hozzájárulnunk. Erre ösztönözzön minden kom­munistáit a mii vállalatunknak­, a XII. kongresszus irányelvei, (fk) Vágó István, a nyírbátori gyáregység fiatal esztergályosa az nagy pontosságot igénylő kerékagy besimítását ellenőrzi. Igen Péter Béla, a mátészalkai gyáregység lakatosüzemében az MBP— 6,5 típusú pótkocsi alvázát hegeszti­készre. (Jávor László felv.) Munkásőr egységgyűlés Január közepén megkezdőd­tek megyénkben a munkásőr egységgyűlések. A nyíregyházi járási m­unkásőregység — amelyben a nyíregyházi törzs­gyárban­ és a központban, a nyírteleki, a tiszavasvári, a nagykállói és a ba­ktalórántházi gyáregységekben dolgozó mu­n­­kásőrein­k tevékenykednek — január 20-án, a Nyíregyházi Konzervgyárban tartotta meg ünnepélyes külsőségekkel az egységgyűlését. Beszámoló hang­zott el a mú­l­t évi munkáról, ér­tékelték a munkásőrök szocia­lista munka­verseny-mozgal­má­t, majd kitüntetéseket és kitüntető címeket adtak át az élenjárók­nak. Az ünnepi egységgyűlés az új munkásőrök eskütételével zá­rult. Munkavédelem A verseny értékelése Vállalatunk gazdasági és szak­szervezeti vezetése értékelte az 1979. évre meghirdetett munka­­védelmi versenyt. Az értékelés­nél szigorúan figyelembe vették a felhívásiban előírtakat és a bekövetkezett balesetek körül­ményeit. Az első helyezésért járó 6000 fori­n­t jutalmat, az oklevelet, il­letve a zászlót a fehérgyarmati gyáregységnek ítélték oda az ér­tékelés végeredménye alapján. A II. helyezésért járó 5000 forint és az oklevél birtokosa a nyír­egyházi törzsgyár lett. A III. he­lyezésért járó 4000 forintot és az oklevelet a nagykállói gyáregy­ség kapta. A IV. helyezésért já­ró okle­véllyel ismerték el a köz­pont szállítási, valamint anyag­gazdálkodási és koordinációs osztálya kollektívájának tevé­kenységét. Az elismeréseket az igazgatók operatív kollégiumának ülésén adják át a kitüntetett gyáregy­ségeknek. A jutalom szétosztá­sáról a gyáregység igazgatója és szb­ ititkára közösen­ dönt. C­sendes, halk beszédű ember Garda Imre. Az ember­nek szinte az a benyomá­sa támad beszélgetés közben, nem i­s lehet úgy istenigazában felbosszantani, hogy kiabáljon. Vagy igen? — Tényleg nem tartozom a hangoskod­ók közé — válaszol a mátészalkai gyáregység MEO- csoportvezetője. — Szerintem a csen­des, de jól megfo­n­to­l­t mon­datoknak nagyobb a súlyuk, mintha ugyanazt kiabálva, fel­emelt hangon mondja el az em­ber. Egyébként úgy vagyok vele, ha velem valaki hangoskodik, megvárom míg befejezi és én továbbra is a m­agam stílusával mondom el a véleményem. Ez­után már az illető is leveszi a hangját. — Hálás munkakör meósnak lenni ? — Éppen ellenkezőleg. Vala­hogy úgy van, mindenki azt hi­szi, ő jól csinálta, beleadott apa­it, anyait, csak a­z a baj, hogy ezek a meósok már megint sző­röznek. Ott is keresik a hibát, a­ho­l nincs is. Vagyis a munká­ja mindenkinek,egy kicsit a sa­ját szülöttje. Így aztán természe­tes, hogy hibátlannak, tökéletes­nek hiiis­zi. Aztán jön a meós, aki ne adj isten, megtalálta a hibát. Ez aztán senkinek sem jelent örömet.­­ Mi kell ahhoz, hogy vala­kiből jó meós­­ legyen. Kell vala­milyen iskolát végezni, vagy tan­folyamot? — Ahhoz, hogy az ember el tudja bírálni, jó-e, a minőségnek megfelelő-e a munika, vagy nem, nagyfokú szakmai ismeret kell. Vagyis a meósnak mindenkép­pen, olyan szakembernek kell lennie, aki a gyártott termékkel szoros kapcsolat­ban van. Egy ci­pész például nem bírálhat, illet­ve nem meózhat egy öltöny ru­hát, nem ért hozzá. Garda Imre 1930-ban született Mátészalkán. A nyolc általános elvégzése után 1946-ban lakatos­­tanulónak szerződött egy magán kisiparoshoz három évre. Erre a tanulóidőre a meós csoportve­zető így emlékszik vissza: — Kemény három év volt. Il­letve csak kettő és fél, mert köz­ben megjelent egy olyan rende­let, hogy aki a harminc hónapot letöltötte mint tanuló és úgy ér­zi, a szakmát elsajátította, je­lentkezhet szakmunkásvizsgára. Én is jelentkeztem. Kicsit ugyan tartotta­m tőle, hogy fog-e ez si­kerülni, de aztán sikeresen túl­jutottam a szakmunkásvizsgán. — És a mester már szólt? — Nem repesett az örömtől. Először hallani sem akart róla, hiszen tulajdonképpen a harma­dik évben­­ kerestük neki a jó pénzt. De aztán kiszámítottam neki, hogy a két és fél év alatt ledolgoztam én nem hármat, de talán még négyet is. Mi ugyanis mindennap 14—15 órát dolgoz­tunk. Különösen­­ nyáron látástól vakulásig, ahogy abban az idő­ben mondták. Igaz, a szakmát, azt megtanultuk nála. Csinál­tunk mi­ mindent ami vasból, le­mezből vo­lt. Varrógéptől, kezd­ve kerékpárig, záraktól vízveze­tékig, kazánig sok mindent. És természetesen alkatrészkészlet nem volt raktáron­, hiszen rak­tár sem volt. Amire szükségünk volt, azt reszeltük, fűrészeltük, formáltuk amíg csak oda nem illett, ahova kellett. Aztán peregtek az évek. 1950- ben a katonaság, ahol Garda Im­re szakmásított jogosítványt szerzett, személy-, teherautó és motorkerék­pá­r-vezetéshez. Le­szerelés u­tán előbb a mátészal­kai autóközlekedési vállalatnál dolgozott, majd 1956 tavaszá­n a mátészalkai gépállomáson ka­pott munkát. Milyen munkakör­ben­ kezdett itt? — Traktoros b­rigádvezető­nek jöttem a vállalathoz. Nem volt ez könnyű munka akkor: kerék­párral, majd később motorral járni a határt. Csináltam. Egé­szen 1960-ig. Aztán a szerzett szakmai tapasztalattal bemen­tem a műhelybe szerelőnek. Így ért az átszervezés, a profilválto­­­zá­s, amikor a Mezőgép átvett bennünket. Ezután előbb diszpé­cser lettem­, majd művezető. És az utóbbi években, jelenleg is tízen vagyunk a gyáregységnél meósok, ennek vagyok a cso­portvezetője. Ahogy már koráb­ban is említettem, nem könnyű munkakör ez, nem is hálás, de annál felelősségteljesebb. Itt olyan, hogy valakivel szemben elnézőbbek legyünk, olyan nincs. A munkaterületeket felosztottuk és mindenki a sajátjáért felelős, az egész munkafolyamatért, de külön-­külön minden ütemért is. — Sok szó esik manapság a takarékosságról. Beszélne erről valamit? Hogy érvényesül ez a munkaterületén ? — Elsősorban a lényeg, leszo­rítani a selejtgyártást a mini­mumra. Mert egyelőre arról, hogy selejtmentesen termeljünk, nálunk még ko­rai lenne beszél­ni. Ahogy már mondtam, a mun­ka felosztott, hogy jól áttekint­hető legyen. A szerelési folya­mat egy pótkocsiinál nyo­lc ütem­ből áll. Ezeket az ütemeket kü­­lön-külön meózni kell. Ha egy munka­ütemnél hiba csúszik be, azt azonnal észrevesszük, így elejét vesszük an­na­k, hogy eset­leg már eg­y készre szerel­t kocsit kelljen utólag szétszedni. — Mit kíván az 1980-as év­től? — Az elmúlt évben 0,8 száza­lékos selejttel termeltünk. Ha ezt sikerülne 1—2 tized száza­lékkal leszorítani, nagyon meg volnék elégedve. Tudom, nem lesz könnyű, hiszen az elmúlt években­ öt típust gyártottunk, ebben az évben hét típust fo­gunk. És így szoktuk mondani: több típus, több hibalehetőség. Én mindenesetre bizakodó va­gyok. Hátha sikerül elkerülni. Fal­csik Ferenc

Next