Nyíregyházi Mezőgép, 1980 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1980-01-01 / 1. szám
Irányelvek a cselekvéshez Januárban tovább növekedett a politikai aktivitás pártszervezeteinkben. Újabb szakaszához érkezett a XII. kongresszusra való készülődés. Ez az időszak az új pártvezetőségeket választások szakasza, s ugyanakkor a viták, a jövőt formáló elmélkedések napjai. A januári taggyűléseken két napirend kerül tárgyalásra: egyik a XII. kongresszus irányelveinek a vitája, a másik az új vezetőség megválasztása. Csak látszólag esik távol a kettő egymástól, valójában nagyon is közeli a kettő, hiszen a megválasztott új pártvezetőség feladata lesz, hogy az irányelvekben foglaltaik a gyakorlatban még nagyobb intenzitással, s következetességgel megvalósuljanak. Sok hasznos javaslat hangzott el a pártcsoport-tanácskozásokon, amelyeket az új pártvezetőségnek a munkájukban fel kell használniuk. Legfontosabbak azok az intelmeik,amelyek még következetesebb munkára serkentik a kommunistákat. A taggyűlések akkor töltik be feladatukat, ha vitára serkentik a párttagságot. Az irányelvek pártdokumentum, de egyben politikai okmány is, olyan program, amely bár elsősorban a kommunistáknak jelöli meg a teendőiket öt esztendőre, de a benne megfogalmazottak megvalósítása az egész nép ügye. Nem véletlen, hogy az MSZMP KB így fogalmaz: „A Központi Bizottság a kongresszusi irányelveket a párt tagsága, a magyar nép elé bocsájtja.” A párttagokat, pártonkívülieket, fizikaiakat és műszakiakat egyaránt arra inspirál, hogy vitessék meg, véleményezzék, tegyenek észrevételeket, s közöljék állásfoglalásaikat. Természetes, hogy az irányelvek vitájának akkor van s lesz értelme, ha adott közegekben, a kis kollektívák a saját maguk viszonyaira alkalmazva vizsgálják azt, hogyan tudnának hozzájárulni a minél sikeresebb megvalósításához. Igen, mert valójában a most még kongresszusi irányelvek — ha azt kiegészítik az országos vitában elhangzott javaslatokkal — határozattá válnak, s megjelölik egész, népünk előtt a fejlett szocializmus építésének a programját az elkövetkező öt esztendőre. Ezért nem csak általában szükséges az egyetértés. Kevés a szóbeliség egysége, annak kinyilvánítása, hogy a benne foglaltak megfelelnek érdekeinknek, a szocializmus ügyének, a proletár internacionalizmus elveinek. Tenni, cselekedni kell minden sokának élővé tételéért, megvalósításáért. Valójában a pártszervezetek munkájától függ, hogyan váltják „aprópénzre” az irányelvekben foglalt okos gondolatokat, a jövőt formáló elképzeléseket, s miként valósulnak meg közös erőfeszítések révén. S ebben, vállalatunk minden kommunistájának, pártonkívüli dolgozójának meghatározott szerepet kell vállalnia. Nem elég csupán az irányelveket tanulmányozni. Érvényesítése olyan szemléletváltozást igényel, amelynek révén jobban rádöbbenünk, s rá is döbbentünk a reális valóságra, a gondokra, s megfelelően döntünk is a megoldás útjának megválasztásában, a bajok leküzdésében. Sok-iok passzusa vonatkozik ránk, s a gyáregységek pártszervezeteiben dolgozó kommunistákra, műszakiakra, vezetőkre. Ezek közül csupán néhányat említünk. Az irányelvekben a következő olvasható: „Következetesebben kell folytatni a termelési és a termékszerkezet adottságainak megfelelő korszerűsítést”. Igaz, hogy e területen vállalatunk szép sikereket ért el, de vajon feltártunk-e minden tartalékot? Vajon nem szól-e hozzánk is az irányelvek, amikor igényli: „Gyorsuljon a műszaki és tudományos eredmények hasznosítása, az új, korszerű technológiák bevezetése, s javuljon a termékek minősége.” Ezekről a kérdésekről, teendőkről csak konkrétan lehet és szükséges elmélkedni, s az okos javaslatok révén, azok hasznosításával előbbre jutni a megbecsülés ranglétráján, és a nemzetközi versenyben. Ha figyelmesen tanulmányozzuk a kongresszus irányelveit, akikor látjuik, szinte testre szabottan jelöli meg feladatainkat néhány fontos területen. Egyik helyen a következőikre hívja fel az illetékes szervezetek vezetőinek a figyelmét: „A gépiparon belül kiemelten kell fejleszteni azokat a területeket, gyártási ágakat, amelyek tartósan gazdaságos és exportképes árualapot biztosítanak. Többek között kapjanak nagyobb súlyt... a mezőgazdasági és élelmiszeripari gépek”. Ez alkotó munkára serkeltheti mérnökeiinket, tervezőinket, szakképzett munkásgárdáinkat, a szocialista brigádokat. Bizonyítja, hogy a párt nem áll meg, tervezi a társadalmi haladást, perspektívát ad, s arra ösztönöz, hogy mindenki fejtse ki képességeit. Több oldalról is érintenek bennünket a XII. kongresszus irányelveiben megfogalmazottak. Oda kell figyelnünk arra is, amelyet a mezőgazdaság, ezen belül az állattenyésztés fejlesztésével kapcsolatban irányoz elő. Egyebek között így: „Nagy gondot kell fordítani az állattenyésztés színvonalának emelésére, a hústermelés növelésére, a takarmány takarékos felhasználására, a melléktermékek jobb hasznosítására”. Vajon ez csak a termelőszövetkezetek tagjainak, az állami gazdaságok szakembereinek ad programot. Nem gondolom. Ahhoz, hogy az irányelvekben megfogalmazottak területén erőteljesebben haladjunk előre, feltétlen szükség van a mi vállalatunk alkotó kollektívájának a tetteire is. Egyik helyen a kongresszusi irányelvek így fogalmaznak: ,,Mezőgazdaságunk fejlődése azt követeli, hogy a nagyüzemek munkája váljék hatékonyabbá”. Ehhez a programhoz kell cselekvő, alkotó munkával hozzájárulnunk. Erre ösztönözzön minden kommunistáit a mii vállalatunknak, a XII. kongresszus irányelvei, (fk) Vágó István, a nyírbátori gyáregység fiatal esztergályosa az nagy pontosságot igénylő kerékagy besimítását ellenőrzi. Igen Péter Béla, a mátészalkai gyáregység lakatosüzemében az MBP— 6,5 típusú pótkocsi alvázát hegesztikészre. (Jávor László felv.) Munkásőr egységgyűlés Január közepén megkezdődtek megyénkben a munkásőr egységgyűlések. A nyíregyházi járási munkásőregység — amelyben a nyíregyházi törzsgyárban és a központban, a nyírteleki, a tiszavasvári, a nagykállói és a baktalórántházi gyáregységekben dolgozó munkásőreink tevékenykednek — január 20-án, a Nyíregyházi Konzervgyárban tartotta meg ünnepélyes külsőségekkel az egységgyűlését. Beszámoló hangzott el a múlt évi munkáról, értékelték a munkásőrök szocialista munkaverseny-mozgalmát, majd kitüntetéseket és kitüntető címeket adtak át az élenjáróknak. Az ünnepi egységgyűlés az új munkásőrök eskütételével zárult. Munkavédelem A verseny értékelése Vállalatunk gazdasági és szakszervezeti vezetése értékelte az 1979. évre meghirdetett munkavédelmi versenyt. Az értékelésnél szigorúan figyelembe vették a felhívásiban előírtakat és a bekövetkezett balesetek körülményeit. Az első helyezésért járó 6000 forint jutalmat, az oklevelet, illetve a zászlót a fehérgyarmati gyáregységnek ítélték oda az értékelés végeredménye alapján. A II. helyezésért járó 5000 forint és az oklevél birtokosa a nyíregyházi törzsgyár lett. A III. helyezésért járó 4000 forintot és az oklevelet a nagykállói gyáregység kapta. A IV. helyezésért járó oklevéllyel ismerték el a központ szállítási, valamint anyaggazdálkodási és koordinációs osztálya kollektívájának tevékenységét. Az elismeréseket az igazgatók operatív kollégiumának ülésén adják át a kitüntetett gyáregységeknek. A jutalom szétosztásáról a gyáregység igazgatója és szb ititkára közösen dönt. Csendes, halk beszédű ember Garda Imre. Az embernek szinte az a benyomása támad beszélgetés közben, nem is lehet úgy istenigazában felbosszantani, hogy kiabáljon. Vagy igen? — Tényleg nem tartozom a hangoskodók közé — válaszol a mátészalkai gyáregység MEO- csoportvezetője. — Szerintem a csendes, de jól megfontolt mondatoknak nagyobb a súlyuk, mintha ugyanazt kiabálva, felemelt hangon mondja el az ember. Egyébként úgy vagyok vele, ha velem valaki hangoskodik, megvárom míg befejezi és én továbbra is a magam stílusával mondom el a véleményem. Ezután már az illető is leveszi a hangját. — Hálás munkakör meósnak lenni ? — Éppen ellenkezőleg. Valahogy úgy van, mindenki azt hiszi, ő jól csinálta, beleadott apait, anyait, csak az a baj, hogy ezek a meósok már megint szőröznek. Ott is keresik a hibát, ahol nincs is. Vagyis a munkája mindenkinek,egy kicsit a saját szülöttje. Így aztán természetes, hogy hibátlannak, tökéletesnek hiiiszi. Aztán jön a meós, aki ne adj isten, megtalálta a hibát. Ez aztán senkinek sem jelent örömet. Mi kell ahhoz, hogy valakiből jó meós legyen. Kell valamilyen iskolát végezni, vagy tanfolyamot? — Ahhoz, hogy az ember el tudja bírálni, jó-e, a minőségnek megfelelő-e a munika, vagy nem, nagyfokú szakmai ismeret kell. Vagyis a meósnak mindenképpen, olyan szakembernek kell lennie, aki a gyártott termékkel szoros kapcsolatban van. Egy cipész például nem bírálhat, illetve nem meózhat egy öltöny ruhát, nem ért hozzá. Garda Imre 1930-ban született Mátészalkán. A nyolc általános elvégzése után 1946-ban lakatostanulónak szerződött egy magán kisiparoshoz három évre. Erre a tanulóidőre a meós csoportvezető így emlékszik vissza: — Kemény három év volt. Illetve csak kettő és fél, mert közben megjelent egy olyan rendelet, hogy aki a harminc hónapot letöltötte mint tanuló és úgy érzi, a szakmát elsajátította, jelentkezhet szakmunkásvizsgára. Én is jelentkeztem. Kicsit ugyan tartottam tőle, hogy fog-e ez sikerülni, de aztán sikeresen túljutottam a szakmunkásvizsgán. — És a mester már szólt? — Nem repesett az örömtől. Először hallani sem akart róla, hiszen tulajdonképpen a harmadik évben kerestük neki a jó pénzt. De aztán kiszámítottam neki, hogy a két és fél év alatt ledolgoztam én nem hármat, de talán még négyet is. Mi ugyanis mindennap 14—15 órát dolgoztunk. Különösen nyáron látástól vakulásig, ahogy abban az időben mondták. Igaz, a szakmát, azt megtanultuk nála. Csináltunk mi mindent ami vasból, lemezből volt. Varrógéptől, kezdve kerékpárig, záraktól vízvezetékig, kazánig sok mindent. És természetesen alkatrészkészlet nem volt raktáron, hiszen raktár sem volt. Amire szükségünk volt, azt reszeltük, fűrészeltük, formáltuk amíg csak oda nem illett, ahova kellett. Aztán peregtek az évek. 1950- ben a katonaság, ahol Garda Imre szakmásított jogosítványt szerzett, személy-, teherautó és motorkerékpár-vezetéshez. Leszerelés után előbb a mátészalkai autóközlekedési vállalatnál dolgozott, majd 1956 tavaszán a mátészalkai gépállomáson kapott munkát. Milyen munkakörben kezdett itt? — Traktoros brigádvezetőnek jöttem a vállalathoz. Nem volt ez könnyű munka akkor: kerékpárral, majd később motorral járni a határt. Csináltam. Egészen 1960-ig. Aztán a szerzett szakmai tapasztalattal bementem a műhelybe szerelőnek. Így ért az átszervezés, a profilváltozás, amikor a Mezőgép átvett bennünket. Ezután előbb diszpécser lettem, majd művezető. És az utóbbi években, jelenleg is tízen vagyunk a gyáregységnél meósok, ennek vagyok a csoportvezetője. Ahogy már korábban is említettem, nem könnyű munkakör ez, nem is hálás, de annál felelősségteljesebb. Itt olyan, hogy valakivel szemben elnézőbbek legyünk, olyan nincs. A munkaterületeket felosztottuk és mindenki a sajátjáért felelős, az egész munkafolyamatért, de külön-külön minden ütemért is. — Sok szó esik manapság a takarékosságról. Beszélne erről valamit? Hogy érvényesül ez a munkaterületén ? — Elsősorban a lényeg, leszorítani a selejtgyártást a minimumra. Mert egyelőre arról, hogy selejtmentesen termeljünk, nálunk még korai lenne beszélni. Ahogy már mondtam, a munka felosztott, hogy jól áttekinthető legyen. A szerelési folyamat egy pótkocsiinál nyolc ütemből áll. Ezeket az ütemeket külön-külön meózni kell. Ha egy munkaütemnél hiba csúszik be, azt azonnal észrevesszük, így elejét vesszük annak, hogy esetleg már egy készre szerelt kocsit kelljen utólag szétszedni. — Mit kíván az 1980-as évtől? — Az elmúlt évben 0,8 százalékos selejttel termeltünk. Ha ezt sikerülne 1—2 tized százalékkal leszorítani, nagyon meg volnék elégedve. Tudom, nem lesz könnyű, hiszen az elmúlt években öt típust gyártottunk, ebben az évben hét típust fogunk. És így szoktuk mondani: több típus, több hibalehetőség. Én mindenesetre bizakodó vagyok. Hátha sikerül elkerülni. Falcsik Ferenc