Nyíregyházi Napló, 1994 (1. évfolyam, 1-8. szám)

1994-06-01 / 3. szám

fi taxi és a gyomorfekély esete Egy törvényt, rendeletet lehet ha­tályon kívül helyezni, de egy gyo­morfekélyt nem. Néhány fővárosi kockás maffiózó ötletelése miatt kapott hajba megannyi vidéki tax­is egy évvel ezelőtt. Micsoda alkuk mentek napról napra, hogy botrány nélkül záruljon a „személygépko­csival végzett közforgalmú sze­mélyszállítás céljára használt gép­járművek számának korlátozása”. Nyíregyházán a törvény kötele­zettségét diplomatikusan oldotta meg az önkormányzat és a taxisok helyi érdekképviselete. Annyiban maximalizálták a taxik számát, amennyien megfeleltek az új, szi­gorú műszaki és egyéb előírások­nak. A város 240-ben határozta meg ezt a számot. S most akár azt is mondhatnánk, hogy minek! Az Alkotmánybíróság a törvényt alkotmányellenesnek minősítette, így hatályon kívül kell helyezni az önkormányzati rendele­tet is. Az indoklás szerint nincs oly­an alkotmányos jog, vagy érdek, amely a korlátozást megalapozottá tenné, valamint az önkormányza­toknak sem adható olyan jog, hogy ezt a számot ők állapítsák meg. Amúgy minden stimmel. Csak a gyomorfekély nem, amelyet azok a taxisok kaptak, akik egy éve elvesz­tették munkájukat. Mint most kide­rült, alkotmányellenesen. Címlapsztori Egy hónappal ezelőtt három kis napocska kelt fel az Alkony utcá­ban: Enikő, Fruzsina és László, tizenöt évi házasság után beara­nyozva a Kántor család életét. Ebből az alkalomból köszöntötte a boldog családot dr. Endreffy Il­dikó alpolgármester Nyíregyháza Város Önkormányzata, valamint Makara Tamásné a Nagycsalá­dosok Országos Egyesületének képviseletében. Kik kaphat és ki nem? Áprilisban fogadta el a közgyűlés a lakáscélú­ vásárlási és lakásépíté­si támogatást szabályozó rendele­tét. Most két jelentős pontban mó­dosította. Nem adható támogatás ezután annak sem, akinek öt éven belül volt beköltözhető, avagy bármilyen címen hasznosított lakása. A ko­rábbi rendelkezés csak azt nézte, hogy jelenleg van-e ilyen, így azok is kaphattak volna támogatást, akik nemrégiben adták el lakásukat. A másik változtatás még fon­tosabb. Eddig a támogatást kizáró ok volt, ha valaki nem rendelkezett 3 éves állandó nyíregyházi lakcím­mel vagy 3 éves nyíregyházi mun­kaviszonnyal (házaspárok esetén legalább az egyik fél). Május 18-tól már nem kizáró ok, de csak egyedi elbírálás alapján adható kamat­mentes támogatás a Szociális, Egészségügyi és Lakásügyi Bi­zottság javaslata lapján és maxi­mum 200 ezer forint. Ez a rendel­kezés azokra vonatkozik, akiknek folyamatban van az ügye. Akit ko­rábban ezért a passzusért utasítot­tak el, most újra beadhatja kérelmét, így bővülhet a városi érdekekből támogatottak köre. Csak most. A politika és a reklám világa an­nyi ingyendolgot termel, hogy majd mindannyiunknak tele vele nap mint nap a postaládája. A Nyíregyházi Napló politikával és reklámmal is csak a maga módján foglalkozik, hisz elsődleges feladata az Önök tájékoztatása, eligazítása Nyíregy­háza mindennapjaiban. Továbbra is ingyenesek akarunk maradni, s eljutni azokhoz, akiknek szüksége van erre a lapra. Terjesztőink külön figyelmeztetésben kapták, hogy csak postaládába dobhatják be lapunkat, s kizárólag az ottlakók kérésére - mondjuk postaláda híján - adhatnak le a ház képviselőjének több újságot. Szeretnénk tovább­lépni, névre szólóan is postázni. Önöknek ez egyetlen levelezőlap, vagy telefon árába kerül, amelyen jelzik, milyen névre, milyen címre szeretnék rendszeresen megkapni a Nyíre­gyházi Naplót, valamint azt, hogy hány példányban. Ez utóbbi inkább közületek számára fontos, hisz most már hozzájuk is szeretnénk eljuttatni a Naplót a kívánt példányszámban. (Címünk: Média Art Stúdió, Nyíregyháza, Pf. 17. Telefon: 311-752) Aki jelentkezik a Nyíregyházi Nap­ló rendelői körébe, azok mindig, s ez a legfontosabb, minden kiadvá­nyunkat ingyen kapják meg. Ké­szülünk egy nyári, majd egy téli magazin elkészítésére, amely meg­vásárolható lesz. De a Nyíregyházi Napló rendelői körébe tartozók in­gyen kapják. Nyíregyházi Nyíregyháza Megyei Jogú Város időszaki lapja. Issn: 1218-1080 Felelős kiadó: Dr. Fazekas János. Felelős szerkesztő: Tapolcai Zoltán. Lapszerkesztő: Boros Betty. Tördelés: Varga Gábor. Fotó: Racskó Tibor. Lapgazda: Média Art Stúdió Sajtóügynökség. Nyíregyháza, Pf. 17. Telefon, fax: (42) 311-752. Készült 35 ezer példányban a Borsodi Nyomda Kft-nél. Felelős vezető: a kft. ügyvezető igazgatója. Lapzárta: 1994. május 20.

Next