Nyíregyházi Napló, 2000 (7. évfolyam, 1-47. szám)

2000-01-06 / 1. szám

2000. január 6. Nem a két jogelőd intéz­mény - a Bessenyei György Tanárképző Főiskola és a Gö­döllői Agrártudományi Egye­tem Nyíregyházi Mezőgazda­­sági Főiskolai Kara - egybeol­vadásáról, hanem egy új intéz­mény működtetéséről van szó - jelentette be dr. Balogh Ár­pád a Nyíregyházi Főiskola rektora a december 21-ei ün­nepi tanácsülést követően. Itt vette át megbízólevelét dr. Nagy Kálmán általános rek­torhelyettes. A 2000. január 1-jétől mű­ködő főiskolán a nagyobb szer­vezeti változások szeptember­re zajlanak le. Pályázatot hir­detnek a bölcsészettudományi és művelődési, a természettu­dományi, a műszaki és agrár­­tudományi, valamint a gazda­sági és társadalomtudományi karok főigazgatói állásának betöltésére. A főiskola a Világbank pá­lyázatán 5,2 milliárd forintot nyert. Az építkezések befeje­zése után a Rákóczi utcáról a Sóstói útra kerül át az oktatás és kutatás. Nyíregyházi Főiskola Tíz utcát aszfaltoznak tavasszal Január elején fizethetik a hozzájárulást a lakók Magánerős közműépítéssel tavasszal tíz utca aszfaltozása történhet meg. Korábban arról adtunk hírt: az önkormányzat a megyei területfejlesztési tanácshoz adott be pályázatot, hogy tovább folytatódjon a szilárd burkolatú utak építése a város­ban. Az eljárás elhúzódott, végül a területi kiegyenlítő alap­ból nem jutott pénz Nyíregyházának. Ennek ellenére a köz­gyűlés úgy döntött, hogy befogadja az eddigi pályázatokat. Meghirdették a közbeszer­zési eljárást, elbírálták az öt pá­lyázó ajánlatát (első helyen az ajánlott ár és a garancia szere­pelt), majd december 17-én eredményt hirdettek a leendő kivitelezők között. A polgár­mesteri hivatal rövidesen meg­köti a kivitelezői szerződése­ket, január elején az utcák kö­zösségének be kell fizetni a 20 százalékos közműfejlesztési hozzájárulást, hogy megindul­jon a munka. Azoknak, akik nem fizetik ki a rájuk eső részt, felszólítást küldenek, végső esetben a földhivatalban az adott ingatlan telekkönyvére bejegyeztetik a tartozást. Mint Veczánné Repka Jolán­tól, a városfejlesztési iroda munkatársát megtudtuk, az út­építést mindenütt legkésőbb június 30-áig befejezik. Az érintett utcák: Sóstón a Hattyú, Pázsit és Avar utcák 474 méter hosszon, 38 ingatlannal. A Mackó és Vidra utcák 537 méter hosszon, 44 ingatlannal. A Sikló és Tölgyes utcák 928 méter hosszon, 50 ingatlannal. Mindhárom területen a Nyír- Flop Kft. a kivitelező. Sóstó­hegyen a Csaba utca 362,5 méter hosszon, 29 ingatlannal. Oroson a Zsurló utca 491,5 méter hosszon, 22 ingatlannal. Ezeknél az utcáknál kivitele­ző a miskolci Mobil Aszfalt Rt. Oroson a Kezdő köz 282 mé­ter hosszon, 12 ingatlannal. Kivi­telező a debreceni Debmut Rt. Épülhet Sóstóhegy központja Az új sóstóhegyi összekötő út megépítésével felértékelőd­tek az út melletti telkek, me­lyeken korábban mezőgazda­­sági művelés volt. Tavalyi, utolsó ülésén elfogadta a vá­rosi közgyűlés Sóstóhegy köz­pont szabályozási tervét. Ez zöld utat adott a Jázmin, Úttö­rő és Szikes utcák közötti te­rület beépítésére. A római katolikus templom­nál, illetve az ABC-nél, az Út­törő utca északi és déli része a jövőben településközponti vegyes területnek minősül, ami megengedi, hogy ne csak la­kóépületeket építsenek, ha­nem helyi jellegű igazgatási, kereskedelmi-szolgáltató, vendéglátó, egyházi, oktatási, egészségügyi és szociális épü­letek is létesülhessenek. (Ez ad lehetőséget például a régen várt orvosi rendelő megépíté­sére.) A most beépíthető területek a falusias lakóterület elneve­zést kapták, ami vonatkozik az Úttörő utcától délre eső teljes területre. Vagyis más önkor­mányzati rendeletekben meg­határozott módon ezeken ré­szeken lehetséges háziállatok tartása is. Az itteni épületek magassága nem haladhatja meg a 7,5 métert. Önkormányzat Diák-díjak A középiskolák diákön­kormányzatainak munká­ját leginkább segítő peda­gógusok kaptak kitüntetést a karácsonyi koncertet kö­vető hagyományos város­házi fogadáson. Csomós János diákpolgármester az 1999. év legjobb diákön­kormányzatot segítő taná­ra elismerést Szántóné Pásztor Mariannak, a Wes­selényi Miklós Szakközép­­iskola és Szakiskola, vala­mint Rácz Csabának, a Bo­lyai János Fiúkollégium tanárának adta át. Zöld utat kapott a Fürdőház Január 8-án a termálfürdővel nyit az egykori kádfürdőből kialakított Fürdőház, rövidesen a földszinten szakorvosi ren­delőt találnak a gyógyvízben bízók, hamarosan a nyugat-eu­rópai utazási irodákban is kínálják az emeleten kialakított panzió szolgáltatásait. A jó hír annak a karácsonyi ajándéknak köszönhető, amelynek során december 23- án a Környezetvédelmi Mi­nisztériumban a dr. Kávássy Sándor megyénkből szárma­zott politikai államtitkár alá­írása után Belus Tamás, a Sós­tófejlesztési Rt. ügyvezető igazgatója és dr. Deli István igazgatósági tag ellátta kézje­gyével a tárcától nyert támo­gatás szerződését. Hírt adtunk arról, hogy ko­rábban kedvező döntés szüle­tett, majd a miniszteri ígéret után helyettes államtitkári szinten elutasító végzést ka­pott a Sójtófejlesztési Rt. Az­óta tisztázódtak a félreértések. Az eredmény: a Fürdőház kialakításához 54 millió forint támogatást nyertek. Ezzel le­hetővé válik az építésre felvett hitel törlesztése. A pénzből jut arra, hogy a felső szintet be­rendezzék, kialakítsák a pan­ziót, amelynek üzemeltetésé­vel a Nyírtourist Kft.-t bízzák meg. A panzióban 16 kétágyas szoba, valamint két apartman várj­a a szállóvendégeket. Mint Belus Tamástól meg­tudtuk, a Fürdőház működte­tésével szeretnék elérni, hogy csökkenjen Sóstónak, mint üdülőhelynek a szezonnális jellege. Az itt nyújtott szolgál­tatások pedig lehetővé teszik, hogy gyógyfürdőként ismer­jék meg bel- és külföldön vá­rosunk gyöngyszemét. Önállósult a Városi Galéria Ősszel hírt adtunk arról, hogy a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma a Városi Galé­riát önálló, közérdekű muzeá­lis intézménnyé minősítette. Ez azt is jelenti, hogy hatályon kívül kellett helyezni azt az 1996-os döntést, amely a ga­lériát takarékossági okokból szakmailag is a Művészeti Szak­­középiskolához integrálta. A közgyűlés ezen kívül jó­váhagyta a január 1-jétől im­már önálló intézmény alapító okiratát és pályázatot írt ki az igazgatói állás betöltésére. Ez utóbbi posztot április 30-áig megbízás alapján Hámoriné Pristyákk­én tölti be, de a köz­gyűlés egyszersmind felkérte őt, hogy nyújtsa be pályázatát. A testület Tukacs István al­polgármester javaslatára úgy határozott, hogy a galéria va­gyonából kiveszi a Nyírfa téri Zenepavilont, s annak haszno­sításáról a későbbiekben dönt. Lakáshoz jutás javuló esélyekkel Közismert, hogy az elmúlt években (városunkban is) visszaesett a lakásépítés, de csökkenés volt tapasztalható a lakásvásárlások terén is. Mind­emellett - érthető okokból - nem lett kevesebb a fiatalok, fiatal házasok lakás iránti igé­nye, s ez az ellentmondás egy­re súlyosabb feszültségekhez vezetett. A kialakult helyzetet enyhítendő döntött úgy a köz­gyűlés, hogy ismét módosítja a lakáshoz jutók helyi támo­gatásáról szóló rendeletét, nem vár a központi intézkedések­re, hanem - a rászoruló szeré­nyebb jövedelmű fiatalok ér­dekében - megteszi, ami rajta múlik, ami tőle telik. Anélkül, hogy alámerülnénk a részletekben, lássuk a lénye­get. Az önkormányzat a jövő­ben is százezer forint vissza nem térítendő támogatást nyújt lakásvásárlás vagy -épí­tés esetén. Ezen kívül az új la­kást építők legfeljebb 600, a lakást vásárlók 500 ezer forint kamatmentes kölcsönt kaphat­nak. Ha valaki meglévő ingatla­nának komfortfokozatát sze­retné emelni, 200 ezer forint kamatmentes hitelt kaphat, s maximum 300 ezret ignyelhetnek azok, akik nem a megyeszékhelyen laknak, de itt szeretnének letelepedni. A támogatást igénylők szem­pontjából kedvező az is, hogy számukra előnyösen változtak az egy főre jutó havi jövede­lemhatárok. A január 3-án ha­tályba lépett módosítás továb­bi titkai iránt érdeklődjenek a polgármesteri hivatal szakem­bereitől. Adóhivatali költözés Ügyfélszolgálat a Vörösmarty téren Az Adó- és Pénzügyi Ellen­őrzési Hivatal (APEH) végez­te már a múlt évben is a társa­dalombiztosítási járulékok beszedését. A két szervezet in­tegrációja új helyzetet eredmé­nyezett, amelynek az ügyfél­­forgalomra is kiható változá­sai vannak Nyíregyházán. Az APEH ügyfélszolgálata ugyanis január 3-ától a Vörös­marty tér 7. szám alatt műkö­dik a szokásos rendben, illet­ve minden csütörtökön meg­hosszabbított ügyész fogadás­sal este 6 óráig várják azokat, akiknek az adózással, járulék­­fizetéssel kapcsolatban dolguk van. Karácsony és újév között költöztek el az adóügyi blokk­hoz tartozó osztályok a Vörös­marty térre, ahol a 3-4-5-6. emeleten alakították ki az iro­dákat. Itt végzik a folyószám­la egyeztetéseket, itt van az adó- és járulék-alany nyilván­tartás, itt történik az igazolá­sok kiadása. Mivel a költözködéshez kapcsolódó számítógépes összeköttetés hosszabb időt igényel, ezért átmenetileg a Szabadság téren marad az adó­­bevallási osztály. Az 1999. évről benyújtandó bevalláso­kat elsősorban postai úton ké­rik, személyes leadás a Szabad­ság téren történik. Bakcsótól Zsámbékig A Sóstóhegyre vezető összekötő út mentén ugyan még nem épültek lakóházak, de ami késik, nem múlik, ezért a tavalyi utolsó testületi ülés névadásokról döntött. Maga az összekötő út a ké­zenfekvő Sóstóhegyi út nevet kapta. Az ebből nyíló, az Ig­­rice csatornához vezető zsák­utca Bakcsó utca lett, a Korá­nyit a Vadvirág utcával a Bar­ka utca köti össze. Új kisteleki szőlőben a Tallér utcából nyí­lik a Tallér köz, a Tiszavas­­vári út mentén Tagló utcából a Tagló köz. A Bocskai utca és a gyors ütemben épülő Nyír-Plaza kö­zött alakulóban van egy új utca, ez a Zsombék nevet kap­ta. A Huszár lakótelepen élők kérését teljesítve a Guszev utca és a Guszev köz ezentúl a Gyöngy utca, illetve Gyöngy köz névre hallgat. 3 A neve: Damjanich A Szarvas és a Tompa Mi­hály utca által határolt terüle­ten többnyire katonák (vagy volt katonák) lakta bérházak állnak. Az itt élők már évek­kel ezelőtt kezdeményezték, hogy az egyébként is egy hely­rajzi számon álló tömböt Dam­janich lakótelepnek nevezhes­sék. Szándékuk komolyságát, el­tökéltségüket mi sem bizo­nyítja jobban, mint az, hogy néhány évvel ezelőtt pártfo­gásba vették, új helyén felál­lították és azóta is óvják, gon­dozzák, alkalom­adtán megko­szorúzzák a számukra oly fon­tos 48-as honvédtábornok szobrát. Az obsitosok kérése most meghallgatásra talált, a köz­gyűlés hozzájárult a névhasz­nálathoz. Rendőrségi köszönet A Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Rendőr-főkapitány­ság vezetése nevében ezúton szeretném megköszönni ed­digi együttműködésünket. Amennyiben lehetőség van rá, az Önök sajtóorgánumán keresztül szeretnék köszöne­tet mondani az önkormány­zatoknak, társszerveinknek és nem utolsó sorban a lakos­ságnak azért a segítségért, együttműködésért és támoga­tásért, amely nélkül nem tud­tunk volna közbiztonsági szempontból az ország veze­tő megyéi közé kerülni. Bízom abban, hogy az új évben is ilyen szerencsések leszünk, hogy az Önök támo­gatását élvezzük, s így, együtt próbáljunk meg egy bizton­ságosabb megyét teremteni. dr. Ignácz István dandártábornok, rendőrségi főtanácsos, főkapitány

Next