Nyíregyházi Napló, 2008. január-június (15. évfolyam, 1-23. szám)
2008-03-27 / 11. szám
Hírek, információk Jövőnk határok nélkül! Ez a címe annak a pályázati projektnek, amelyet a nyíregyházi és a beregszászi polgármesteri hivatal közösen nyert és valósít meg a tavaszi hónapokban az EuroClip- EuroKapocs Közalapítvány támogatásával. A pályázók e nagyszabású pályázatba vonták be a Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskola és Szakiskola két tanárát és az Europe Direct Információs Pont munkatársát. ® A pályázati projekt térségünk, megyénk és városunk földrajzi, történelmi ismereteit, idegenforgalmi nevezetességeit, az immár határon túl is ismert irodalmi hagyományait, valamint az európai uniós ismereteket hivatott népszerűsíteni. A vetélkedőre a Kárpátalján élő magyar diákok jelentkezhettek. A három helyszínre meghirdetett vetélkedőn a beregszászi Magyar Gimnázium 17, az ungvári Drugeth Gimnázium 8, a técsői Magyar Református Líceum és a Hollósy Simon Középiskola 5 csapata vett részt március 11-én. A megyei és városi ismereteket tartalmazó kérdéseket dr. Kős Balázsné és Telepóczkiné Radnai Aranka, az Európai Unióról szóló ismeretek kérdéseit pedig Bánszki Eleonóra állította össze. A vetélkedő helyszínein megható lelkesedést, komoly felkészülést tapasztaltak a szervezők, hiszen mindenki reménykedett abban, hogy városonként bekerül abba a 3-3 fős csapatba, amelynek tagjai és felkészítő tanáraik a verseny jutalmaként 4 napot tölthetnek Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében és Nyíregyházán, egy nagyon gazdag kulturális és ismeretterjesztő program résztvevőiként. Az írásbeli forduló értékelése is megtörtént már, a győztes csapatok készülhetnek egy újabb fordulóra, amelyet a Sipkay Barna Kereskedelmi, Vendéglátóipari, Idegenforgalmi Középiskolában bonyolítanak le. Ennek jutalmaként további - de ez már mindenki előtt meglepetés lesz - ajándék vár a győztesekre. A vetélkedő az ismeretek mellett inkább az ügyességet, a találékonyságot, az ötleteket értékeli. Telepóczkiné Radnai Aranka Izgalmas volt a játék, jöhet a folytatás Tavaszköszöntő a Primaverával A kétszeresen Nívódíjas és Kiváló Együttes címmel kitüntetett Primavera Balettegyüttes tavaszköszöntő koncertjére invitálja mindazon érdeklődőt, akik lelkesednek, vagy csak most ismerkednek a balett műfajával. Látványban nem lesz hiány, erről a Primavera táncosai, Feketené Kun Ildikó balettmester, koreográfus és Berényiné Kátai Ildikó iparművész, jelmeztervező gondoskodik. A műsorban bemutatkoznak a Tehetségesekért évfolyam növendékei is. Az előadás a Művelődési Központ hangversenytermében március 29-én délután ötkor kezdődik. 10 éves Pinkerton távfelügyelet ajándékakciója! távfelügyeleti csomag (100 000 Ft értékben) az első 100 szerződést kötő ügyfél számára. (Az akció kizárólag családi házakra és magánlakásokra vonatkozik.) Érdeklődni: Pinkerton Biztonsági Ügyelet, Ér utca 1. sz. 42/310-250, 30/9852-184 pinkerton hu mimimitimimai Elektronikus Városháza •Eektronikus ügyintézés Nyíregyháza •Tájékozódás •Településrendezési terv megtekintése •Eektronikus adózás •Közérdekű információk Polgármesteri Hivatal Elektronikus ügyfélszolgálata 0-24 óráig www nvirhaln hu ü» www.nyimdiu.nu g|| Nyíregyházi Napló , 2008. március 27. Az évszázad legkorábbi húsvétja goromba időt hozott. S bár mi megúsztuk a hóesést, eső jutott bőven. Nem csoda, ha a Nyuszi-futáson is alig ötvenen indultak, és a múzeumfalu programjainak egy részét is inkább a házakban tartották. További képek: www.nyiregyhaza.hu Akácgőzölő - befejeződött a tesztüzem Véget ért a NYÍRERDŐ Zrt. nyírbátori akácgőzölőjének tesztüzeme: az elmúlt hónapokban a leghatékonyabb, legtakarékosabb, de a piaci igényekhez leginkább alkalmazkodó technológia kidolgozása zajlott - tájékoztatott Forgács László, a Nyírbátori Fafeldolgozó Üzem igazgatója. Az évi 2000 köbméter akác kezelésére alkalmas berendezést tavaly októberben adták át. A konstrukció nemcsak idehaza számít egyedülállónak, hiszen hasonló kapacitású gőzölőt Európában is csak bükk kezelésére használnak. A túlnyomásos gőzölő a fa színének és megmunkálási tulajdonságainak átalakítására alkalmas. Használatával nemcsak a fa felülete, hanem mélysége is ugyanolyan színt kap. Emellett a kezelés felpuhítja a kemény akácot, így az jól megmunkálhatóvá válik. A piaci érdeklődés megfelel az előzetes elképzeléseknek, elsősorban a skandináv országokból van kereslet az itt megmunkált faanyagra, de a hazai igény is jelentős - mondta Forgács László. Számítógép ajándékba Számítógépekkel támogatja a NYÍRERDŐ Nyírségi Erdészeti Zrt. a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesületét. * A négy - minden szükséges kiegészítővel felszerelt - személyi számítógépet a tiszadobi székhelyű egyesület elnöke, Gallyas József vette át Nyíregyházán. Az erdészeti társaságot Tamás Zsolt pénzügyi és számviteli osztályvezető, dr. Halmágyi János humánpolitikai osztályvezető, valamint Tölgyfa Gábor, a Nyíregyházi Erdészet igazgatója képviselte az ünnepségen. A számítógépeket az egyesület tiszadobi tanodájában használják majd, ahol hátrányos helyzetű fiatalok szerezhetnek informatikai ismereteket. A NYÍRERDŐ Zrt. kapcsolata nem új keletű a szervezettel. A társaság az elmúlt években már két alkalommal segítette különféle informatikai eszközökkel a Volt Állami Gondozottak Országos Egyesületét. Dr. Halmágyi János, a NYÍRERDŐ Zrt. osztályvezetője átadja a számítógépeket Gallyas Józsefnek, az egyesület elnökének A „Spanyolnátha” Nyíregyházát is elkapta „Európa kulturális főhálóján” már Nyíregyháza is elérhető. Magyarország egyik legnagyobb internetes irodalmi, művészeti folyóiratának tavaszi lapszámában Nyíregyháza és a Nyíregyházi Főiskola fiatal művészei mutatkoztak be. A Spanyolnátha lapbemutatóját március 13-án tartották Miskolcon. * A meghitt hangulatú esten zsúfolásig megtelt a miskolci ifiház kávézója, ahol a Spanyolnátha tavaszi lapszámbemutatóját tartották, melynek vendége és főszereplője Nyíregyháza, illetve a Nyíregyházi Főiskola Szirt Irodalmi Egyesületének fiatal művészei voltak. Nagy Zsuka vendégszerkesztő mutatta be a folyóirat legújabb számát, mely rovatainak neve a szabolcsi megyeszékhelyhez kötődő nagy irodalmi elődök életének, munkásságának egy-egy szegletét idézik. A Krúdy teraszán rovatban esszéket, verseket, novellákat, regényrészleteket olvashatunk, a Szindbád monitorán blokk elsősorban irodalomtörténeti elemzéseket tartalmaz. A Burattinó bábszínház és a Móricz Zsigmond Színház kapott teret a Szindbád árnyjátékai fejezetben. Nem maradhatott ki az összeállításból a zene sem: többek között a Vikár Sándor Zeneiskola és Szabó Dénes is megszólal (Krúdy prímásai rovat). Városunk szellemi, tudományos központja a Nyíregyházi Főiskola, mely életét a Bessenyei iránytűje fejezet mutatja be. Végül Nyíregyháza elmúlt évének néhány pillanata tűnik fel, de eljuthatunk Sóstóra is Kerekes Elek képeivel. Különösen értékes a vendégszereplés, hiszen „Európa kulturális főhálójába” Nyíregyháza után pár hónap múlva Budapest és Ljubjana lép majd. Addig is érdemes e művészeti hálóba akadni és beírni a keresőbe a www.spanyolnatha.hu címet. Varos-Kép A Műanyag és fa nyílászárók Műanyag ablak ötkamrás profilból RENDKÍVÜLI EfrUSSclíHUcKKVisU (2 hetes szállítási határidő!) Panellakások nyílászárócseréje akcióban: • 120x150 (nyíló-bukó ablak) 47SÖÖFÍ • 150x150 (nyíló-bukó ablak) SS 500 Ff 150x150 (nyíló-bukó kétszárnyú ablak) 76 &Q0 Ft 210x150 (nyíló-bukó kétszárnyú ablak) 86 000 Ft • 210x240 (erkélyajtós üvegfal) 123 500 Ft Az árak tartalmazzák a párkány, a takaróléc és a szerelés árát is! Az akció 2008 április 30-áig tart! www.kommerbau.com Nyíregyházi Napló, Nyíregyháza Megyei Jogú Város hivatalos lapja. Megjelenik a Város-Kép Kht. gondozásában. Felelős kiadás Diczkó József ügyvezető, Főszerkesztő: dr. Daragóné Cservenyák Katalin, 70/933-9820, e-mail: cseka@nyiregyhazitv.hu Fotók: Máté János 70/933-9840 És Tamás Pál 70/9310-335 A szerkesztőség címe: 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9. Tel.: 70/933-9821, fax: 42/411-826, hirdetés: 70/933-9822. Nyomdai munkálatok: Start Rehabilitációs Foglalkoztató és Intézményei Kht. Nyírségi Nyomda Üzeme. Felelős vezető: Balogh Zoltán vezérigazgató, ISSN: 1218-1080. Terjeszti: Profikiadó és Lapterjesztő Kft. Terjesztési reklamáció: 70/933-9821 Lapunkat az Observer rendszeresen figyeli. Lapunk online olvasható vakbarát változatban is: www.nyiregyhaza.hu KEDVEZMENYES IVARTALANITASI AKCIÓ!!! Tegyen Ön is azért, hogy ne legyenek gazdátlan állatok: ivartalaníttassa kutyáját, macskáját! Az Állatbarát Alapítvány, a Nyíregyházi Városüzemeltető és Vagyonkezelő KFT. és a Magyar Állatorvosi Kamara közös kampánya. Részletes információ: Állatbarát Alapítvány 42/727-736 www/allatbaratcom február 15-től március 31-ig