Nyíregyházi Napló, 2009. január-június (16. évfolyam, 1-22. szám)

2009-02-26 / 6. szám

12 Nyíregyházi Napló • 2009. február 26., csütörtök Sport Mindent megnyert, amit lehet Szakmáry Gréta tarolt 2008-ban Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy fiatal kis­lány, aki szeretett volna sportolni. Mivel az átlag­nál magasabb volt, és a Bem iskola mindig is híres volt jó röplabdacsapatáról, hamar bekerült a kor­­osztályos gárdába. A tehetségre felfigyelt a Beton­­út-NRK vezetősége is, így alighogy befejezte az ál­talános iskolát, már a felnőtt kerettel készülhetett. Szakmáry Gréta 2008-ban már a csapat meghatáro­zó tagja, mindössze 16 évesen. Dankó László - Gratulálok! Mindent meg­nyertél, amit csak lehet. Az év utánpótlás női sportolója a me­gyében, a megyei napilap szava­zása alapján, és a Magyar Röp­labda Szövetségnél is. Nincs rá jobb szó, taroltál. — Köszönöm az elismerést, va­lóban az eddigi legjobb évem volt a 2008-as. Azért egy felnőtt baj­noki cím még jól jött volna.­­ Kevesen mondhatják el ma­gukról, hogy ilyen fiatalon ál­landó kezdő játékossá válnak, sőt, mostanában az egyik legered­ményesebb is. Nagyon magabiz­tosnak tűnsz. — Igyekszem ezt a látszatot kel­teni, és amikor már a pályán va­gyok, akkor csak a mérkőzésre koncentrálok. De az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy azért még mindig izgulok a mérkőzé­sek előtt. De örülök annak, hogy a rutinos társak befogadtak, és számítanak rám. Igyekszem élni a bizalmukkal, de van még mit tanulnom. -Azért csak ad önbizalmat, hogy a legjobb utánpótlás röplabdás lettél Magyarországon? - Természetesen igen. Nagyon jól­esnek ezek a kitüntetések, és arra sarkallnak, hogy még jobb legyek. Ha hasonló évem lesz a 2009-es, mint a tavalyi volt, csak megnyer­jük a bajnokságot és a kupát is, akkor teljesen boldog leszek. Szakmáry Gréta Edzőcsere az NYKK-nál Edzőt váltott a Marso-Vagép NYKK. A férfi kosa­rasok vezetősége szerződést bontott Kmézics Zorán­nal, és az eddigi másodedzőt, Ferenczi Tamást bízta meg az együttes irányításával. Az új vezetőedzőt kér­deztük terveiről. Dankó László — Gratulálok, és egyben részvé­tem is a párjának! Mostantól nem f­ogja túl gyakran látni. — Ő is ettől fél. Esténként én vagy edzésen leszek, vagy mér­kőzést játszunk. No és a felnőt­tek mellett ott vannak a junio­rok is, akikkel eddig együtt dol­goztam. Nem fogunk egymás­ra unni, az biztos. — De gondolom nem sokat töp­­rengett azon, hogy elvállalja a feladatot? — Nem. Bevallom, kicsit várat­lanul ért, amikor Makrai Lász­ló bejött hozzám, és közölte, hogy a fél tízes edzést már én irányítom. Megtiszteltetés, hogy rám gondoltak, és remé­lem, segíthetek a csapatnak. — Lesz dolga bőven! Elég nagy­nak tűnik a lemaradás, ráadá­sul szerencséje sem volt az együt­tesnek, hiszen a riválisok mind nyertek az elmúlt f­ordulóban. Lehet ebből még f­elsőház?­­ Azon leszünk. Továbbra sem mondtunk még le arról, hogy a nyolcba kerüljünk, de valóban rosszul alakultak az eredmények a mi szempontunkból. Nem maradt más választásunk, mint megnyerni a hátralévő meccse­ket, és reménykedni. —Mást játszik majd az NYKK? — Egy kicsit igen. Egy-két vál­toztatást mindenképp végrehaj­tok, és új figurákkal is bővülhet a repertoár. Az edzőváltások mindig új impulzust adnak egy csapatnak, remélem, most is így lesz, és ez az eredményben is megmutatkozik majd. Óriási kölcseys siker Bravúrosan szerepelt a Kölcsey gimnázium leány kézilabda­csapata a 6. korcsoportos di­ákolimpia, Kiskunfélegyházán megrendezett országos döntő­jén. A hat NB I-es utánpótlás­gárdát felvonultató mezőny­ben 4. helyet szereztek Ha­dobás István tanítványai!!! Ezekben a nagyszerű csapa­tokban számtalan felnőtt NB I-ben, illetve a magyar után­pótlás válogatottban is meg­határozó szerepet játszó játé­kos szerepelt. Sikerük értékét növeli, hogy egyik legjobb já­tékosuk, Papp Andrea, a 2. mérkőzésük első félidejének a végén megsérült és kórházban töltötte a hátralévő időt! En­nek ellenére a kölcseysek hő­siesen küzdöttek és nélküle is minden idők egyik legnagysze­rűbb kölcseys diákolimpiai ered­ményét érték el. "Talán minden­nél jobban bizonyítja csodálatos teljesítményüket, hogy a Duna­újváros csak 7., az NB I-es Kis­kunhalas 6., a budapesti Kovács Pál Gimnázium (Vasas-Fradi vegyes) az 5. helyen végzett! Még egy óriási sikerről kell be­számolni: a mindössze 16 éves já­tékosuk, Móré Kata lett a dön­tő gólkirálya, öt meccsen lőtt 49(!) góljával, megelőzve a leg­tehetségesebb élvonalbeli játéko­sokat! Kata egyébként a döntő után az NB I-es debreceni csa­patban folytatja pályafutását! A nagyszerű eredményt elért csapat tagjai: Bakti Brigitta, Bohán Dóra, Csontos Orsolya, Dankó Petra, Ducsai Ildi­kó, Gyimesi Lola, Illyés Vanda, Kelemen Gréta, Móré Ka­talin, Nemes Nikolett, Papp Andrea, Szügyi Orsolya. A csapat edzője: Hadobás István REDŐNY, RELUXA, SZALAGFÜGGÖNY, MŰANYAG ÉS FA NYÍLÁSZÁRÓK LUKÁCS ABLAK Kft. Nyíregyháza-Oros, Színes u. 2. (41-es főút, 5 km kö) Tel.: 42/595-611,42/481-067 06-20/9-550-650 Debrecen, Árpád tér 6. Tel./fax: 52/321-355, 20/403-3495 ► I Vasváris győzelem Ismét a Vasvári Pál Gimná­zium nyerte a női röplabda diákolimpiai döntőt. A nyír­egyháziak veretlenül végez­tek az élen a győri országos fináléban. A csapatot erősítette a Be­tonút NRK több fiatal tehet­sége, Szakmáry Gréta, Erdős Zsófia és Miklai Zsanett is. A Vasvári nagyon jó kapcso­latot ápol a Bem iskolával, így az ott röplabdázó gyere­kek folytathatják pályafutá­sukat, a legjobbak pedig az NB I-es csapatokban, az NRK-ban vagy a főiskolán játszhatnak. Adójának^ % ával S­ f-fSEGÍTSEN ^ az elárvult állatokon! ADósz Ármama: 187919­27-1-15 Állatbarát Alapítvány 42/727 736.20/9605 402 www.nyiregyhaza.hu Bulvár Jegyzet Dankó László „Raikkönen abbahagyta az ivást, és már csak a 2009-es VB- re készül”. „Elárverezik azt a pipát, melyből Michael Phelps drogozott.” „Elaludt egy szurkoló egy brazil bajnokin, és le­esett a lelátóról”. Magvas gyöngyszemek az elmúlt hét sport­hírei közül. Igen, sporthírek, mert sportolókról van szó, akik­kel történt valami. Fantasztikus, hogy megtudtuk, hogy a Forma-1 egyik világbajnoka nem iszik több vodkát, hanem inkább az edzőterembe megy a kocsma helyett. Bravó­ Phelps pipáját pedig 100 ezer dollárért kínálják az interneten, és állí­tólag nagy rá az érdeklődés. A leesett szurkolóról készült vi­deónál pedig az a legszebb, hogy társai nyugodtan szemlélik a dolgokat, és nézik tovább a meccset. Én meg kezdem ma­gam egyre rosszabbul érezni, hogy csak átigazolási híreket, eredményeket, beharangozókat készítek, ahogy azt anno ne­kem tanították az újságíró-iskolában. De egyre inkább azt látom, hogy az embereket már sokkal jobban érdekli az is­mert emberek magánélete, mint maga az illető teljesítménye. Úgyhogy a jövőben lehet, hogy én is átállok a hasonló hírek­re. Már látom szemeim előtt a következő főcímet: „Brane Savic levágatta a haját.” Vagy „Két kávét is iszik a meccsek előtt Erdősné Balogh Erika”. De biztos sokakat érdekelne az a hír is, hogy „Sitku Ernő kisfia a legmagasabb a 2. b-ben”, vagy hogy „Megdöbbentő! A gazdasági válság miatt Ariel helyett Bioponnal mossák a Szpari-játékosok mezeit!” Sokat mondó cím, gazdag tartalom. Ez jellemzi ma már szép lassan egész világunkat. Hogy egy Kereső Árpád, aki a fél jelenlegi jégkorong válogatottat felnevelte, azért költözik vissza Ro­mániába, mert Zalaegerszegen nem kapcsolják fel a jégpá­lyán a világítást, mert nincs rá pénz? Hogy korosztályos vá­logatott játékosok hagyják abba a sportot, mert nincs ked­vük esténként a fűtetlen tornateremben edzeni? Hogy valóságshowban kell szerepelnie az olimpiai bajnoknak, hogy pénzt keressen? Ezek azok a hírek, melyek valahol megbúj­nak a sportrovatok végén, mert ma már ez nem érdekel sen­kit. Megéljük, hogy szép lassan az eredmények is másodla­gosak lesznek, és egy meccstudósítás így fejeződik majd be: „amúgy 2:0-ra nyert a Nyíregyháza.”? Remélem nem. Bár jó irányba haladunk... felajánlásáva­l! KAKTUSZ-Ház Építése Alapítvány IBS-015-1-15 www­ botkert.nyf.hu Város-Kép j 4400 Nyíregyháza, Szabadság tér 9. NAPLÓ wwwnyii,esyhaxa.hu | T SZABOLCS­ITAKARÉK

Next