Tiszavidék, 1871 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1871-10-15 / 42. szám
VII. évfolyam 42. szám HETI KÖZLÖNYE. Vasárnap, okt. 15. 1871. TISZAVIDÉK Debreczen, Szabolcsmegye és Hajdúkerület vegyes tartalmú ! Szerkesztői iroda: Debreczenben, Főtér 7-ik sz. Hová minden a lap szellemi részét illető közleményt kérünk küldeni. Nyilttér alatt minden három hasábos garmandsor 10 kr. és 30 kr bélyegdíj. Előfizetési díj:j Postán küldve .... —-----------------------------------------------------------------—-------------------------------------------------------------------------------------------- --------£ 2 Félévre..............................2.-4.Nagyobb terjedelmű, mint szintén több ízben megjelenő hirdetések, alku Évnegyedre......................1.20 szerint a legjutányosabban közöltetnek. 'a^| Kiadó Hivatal ifj.CSÁTHY KÁROLY gazd. akad. könyvkereskedése DEBRECZENBEN, hová az előfizetési pénzeket és hirdetéseket kérjük küldeni. MHirdetésete előre fizetendők: minden 5 hasábos petit sor egyszeri igtatásnál 5, többszörinél 4 kr. — Bélyegdij 30 kr. 48 S3 Előfizethetni 1$ e §& r £ € e II h 1* IB ifj. Csáthy Károly gazdasági akadémiai könyvkereskedésében. H.-i$Ö§ZÖrménnyib en Lányi Márton kereskedésében. is felvétetnek. ]%yiregyházi lllés Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, (Irigyó-utcza 6. sz.) hol egyszersmind hirdetések a postahivatalnál. Egyébiránt a postahivatalok utján, legczélszerübb ötkrajczáros utalvány által. a TISZA VIDÉK VII-dik évfolyamának od— decz. évnegyedére. Előfizetési feltételek : Egész évre 4 forint Fél évre 2 „ Évnegyedre 1 frt 20 kr. Az előfizetési pénzeket kérjük mielőbb megújítani, hogy a lap küldésében késedelem ne történjék A „TISZAVIDÉK“ kiadó hivatala. CSOKONAI szobrának leleplezésekor. ileforeezen, 1SSTF. október 11. (40 aranynyal koszoruzott pályamű.) Kelj föl, sírod beomlott padmalából, — Mit az időnek lassú árja mos, A mint mély medrü lejtőjén aláfoly — Hatvanhat éve alvó víg dalos! Kelj föl, ha enged (mely oly súlyosat nyom Sírod felett) a durva vas labor, S mely még sulyosbban ül a torba hanton: — A melyben éltél, — a vas durva kor. Vas volt a kor, óh költő, melyben éltél; Dörgött az ég fenn, dörgött lenn a föld. A nap csatát, rémeket hoz az éjfél, Távol s közel villám fut, vész üvölt. Ketté hasadt, derékon, Európa, Láng s füst gomolygott a nyílás felett; S húsz év telék : a mélység éhes torka (Holtakkal tömték !) a míg tele lett. — A vénhedt század vérben alkonyula; Véres nap-nyugta, mondják, vészt jelent. Az égő láng a hajnalig átnyúla, S az uj század uj vész elébe ment. De míg a láng tovább s tovább harapdál, S nagy csattanástól ég-föld megreped : Lantod húrjaiba te mosolygva kaptál, S eget-földet vidita éneked. — Ha Lillát daliád s „hatalmas szerelmét,“* A melynek „megemésztő tüze bánt“ — Ha a „Tavaszt“ s a kertek himes selymét, Hol jáczint nyilik s égő tulipánt; Ha ábrándozva a fokon megálltál, Hol egykor „rád jajdult a Balaton,“ Vagy zönge sípod a „fejér nyárfáknál Az est ámulva csügge dalodon. — A „földiekkel játszó égi’1 lánykát Ki „kerted narczisokkal ültető,“ De játszva visszalopta adományát : Dalod mily édes váddal illeté! Majd „riadó leányát és Tihanynak Szent hegye1t rejtekéből kicsalád, Hogy lesve—lesse, vissza mit nem adhat, „Trillád 11 epedve esdeklő dalát. — De búcsút mondva „kedv-remény, — Lillának,11 Mint sebzett gím futál az árny közé; Benn vérze a szív dúlt erén a bánat, A zöld füvet egy csöpp sem öntözé, Káczajba fűlt a tépett szív nyögése, A kín tüze guny-szikrát pattogott, — Mint vizomlás , bár a követ kivésse, Szelíd moraj, ha távol hallgatod. *) Az idéző jel ,,—“ közzé tett szavak, sorok, kifejezések Csokonaiéi. S visszára fordult mind, mit egykor érzel, Torz-képre vált a fényes ideál, Lágy himporát szárnyáról elsöprő szél, S az égi Szép, sártól fecskendve áll, Az inger-, báj-, és Lilla fordítottja, Az örök-szépnek ferde tüköre , A fejkötő-sovár agglant, Dorottya, Kezedből éltet, s örök hirt nyere. — S hajrá! — A sűrűnek fölvert vadára, Nem űzhet jobban a hevült vadász; Gúnynak, kitörve egyszer, nincs határa, S cseng a kaczaj, hogy szinte reng a ház. Ajkadnak az tetszik csak, a mi pajzán, Falánkja nélkül még a méz se kell: S az egykor lágy kobozt ércz-hurral ajzván: Az „Évoét“ Bachusnak énekel! TARCZA. Csokonai Vitéz Mihály búcsn beszéde tanuló társaitól és a debreczeni iskolától 1795. jul. 15-én. (Folytatás.) Csendes békesség lakjék énvelem, távol minden világi lármától, a kevéssel való megelégedés mondassa én velem azt, mikor a világot socratesi szemekkel fogom körülnézni : Quam paucis egeo! az én szivem, az én életem módja, az én tudományom adjon nekem kevés de jó barátokat önként, aki rosszivü, távol járjon az, távol éntőlem, aki engem szivemért fog barátjának fogadni, éljen az vígan valódi érdemeivel a csendes boldogság anyai ölén s szent árnyék lebegjen tisztelt hamvai felett. Ti világcsodálta nagy lelkek ha én a ti nyomdokaitokon mehetek, ha én a ti gondolkozástokat, szűk elmémmel megfoghatom, azt a boldogságot, mely arany idővé fogja tenni az én életemet, ó csak tinektek fogom köszönni, a ti szelíd komorságu ábrázatotok között nyájaskodni fognak az én mosolygó barátnőim, az ártatlan mulatság rózsáival koszoruzott múzsák, kiknek 11 esztendős koromtól fogva eddig az ideig 10 esztendőmet feláldoztam; köztetek fogom ölelni az égnek azt a kedves adományát, a poesist, mely eddig az ideig, ha vigadtam, édesen rezgő lantjával akkor panyirozott öröm nótáimnak ; ha szomorú voltam, megnyitotta ambróziás kebelét, abba öntöttem ki panaszaimat, abba csorgattam kényeimet, melyeket vigasztaló Lamentók között csókolt fel orczáimról , én egy más életbe képzeltem magamat. Ezért égettem én meg legkedvesebb gyümölcseit az én poétái óráimnak, melyek a halálos róguson is sóhajtva láttattak atyjok keménységén panaszkodni. Ti édes rajzait az én elmémnek, ti hamuba ment productumai az én magános szorgalmamnak, midőn minekelőtte napfényt láttatok volna, a születés méhéből kiragadva égtetek meg s mások nevető ábrázatban gyújtogatták félig megégett tetemeitekkel pipájokat: ó én akkor bennetek néztem az én hamuba menendő szerencsémet az ő fatális rógusán, melynek lángjainál sokan az ő hidegtől mitől elkényszeredett szerencséjüket örömmel clengették fel Ilyen czéllal állok itt most meg utoljára közöttetek és körülnézvén magamat s állapotomat, mindeneket rendre megszólítok, valakiket én hozzám valamely egyesség kötött, kötelezvén arra, hogy a szokásba vett, de nagy részütt csak szertartásból csinált búcsúzást hozzájok megtegyem; vegyék ezt a közönségest úgy, mint a közszokásnak áldozatját; magánosan nyíltabb szívvel járulok hozzátok s kit érdemlett tiszteletével fogok illetni ; vegyék azt úgy, mint szívnek és indulatnak áldozatját! Elsőben is, Uraim! ti hozzátok szólok, ti hozzátok, akiket a világi nexusok az én igazgatóimmá tettek vala. Ha szerettek engemet, örvendeztessetek meg annak kimutatásával; ha nem szerettek , ó legalább ne gyűlöljetek! Ha nem vétettem ellenetek, ne vonjátok meg kegyességteket; ha nem készakarva vétettem, engedjetek meg; ha szántszándékkal bántottalak meg, engesztelődést kérek igaz megkövetésemmel. Ha mi kedvest tettetek velem, higgjétek el, hogy érzékeny ez a szív, igen nagyon érzékeny; ha mi kedvetlent ejtettetek rajtam, a S hév nyárban árnyán zöld szőlő lugasnak, Anakreonnal versenyzőjjakad; Télben meg a „csikó-bőrös kulacsnak Hűs csókjával melengeted magad.11 S mig „a komor bú lángjának csatáit,“ Az ért „gerezd levével t oltod el : Egyszerre lelked magasabbra álit, S a „halhatatlanságról ’ énekel. — Mélység s magasság olvad énekedben, Kétség s reménység, hit és bölcselem; A titkok izis-fátyla félre lebben, S a sír s a menny kitárul hirtelen. Hol mélyen hánytorgatá az örvény , A töprengő léleknek láncza hull, A kétkedés békéit összetörvén, Szűk börtönéből szárnyra szabadul. S magasra száll; az aéber tiszta légét, Szabadon és vidáman iszsza szád ; A „had“ zajában : zenged a szent békét; S romok között : fölviruló hazát. „Földindulásban : a lélek nyugalmát,“ Tépett szív enyhét „egy fa-árny ölén.“ „Az igazságnak zenged diadalmat.“ S a bűn fölött, hogy áll a szent erény! nexusok nexusának, nem a ti kárt tenni kívánó indulatotoknak tulajdonítom. Jó szigeteket igaz kölcsönös szeretettel viszontagolni, érdemeiteket valódi tisztelettel hirdetni fogom, még akkor is, midőn én nem itt leszek, ahol vagyok; nem a leszek a ki vagyok; nem igy leszek, amint vagyok; akkor is kinek-kinek az ő szivbeli, vagy külső érdemi charactereihez képest, hives tisztelője fogok lenni. Isten hozzátok! Nemes tanulók! kikben épül a tudományoknak és a hazának reménye, bimbódzik öröme, sugározik jövendő dicsőségének vidító hajnala! Jól elmértek engemet, magam hordozását, tudományom egész voltát; a legközelebbről néztetek engemet minden fordulásaimban, titeket hívlak tanuknak, akkor, mikor már tanúra nincs szükség; de a szivek tribunáljánál, a gondolatbírák előtt, hol a hit a kínzó vagy szabadító poroszló, a morál a törvény, a nyelv a békákat vagy nyakakat elvágó éles szabja : ezen törvényszék előtt hívlak én tanuknak benneteket arra, hogy én voltam-e valaha rész lelkiismeretű, oskolai gazember, voltam-e, ha sokat immel-ámmal tanultam is, amit itt kellett volna tanulnom, korhel, idővesztegető, here ? Ti tegyetek erről bizonyságot a ti sztveitekben és mások előtt, ti, akiknek én sem ártani, sem használni nem tudok. A ti mostani fáradozásokat boldogítsa a jóltevő Istenség, adjon ti nektek nagy lelket, hogy magatoknak nagyobb tökéletességtekre, édes hazánknak s boldogtalan nemzetünknek nagyobb dicsőségére, embertársatoknak több-több segítségére lehessetek. Én is erre törekedtem, kedves idejembeli társaim! erre is fogok utolsó lehelésemig törekedni. Ah szeressetek érte engemet. — Isten hozzátok!