Tiszavidék, 1871 (7. évfolyam, 1-53. szám)
1871-10-01 / 40. szám
r VII. évfolyam Kiadó hivatal ifj.CSÁTHY KÁROLY Hirdetések előre fizetendők: minden 5 hasábos petit sor egyszeri igtatásnál 5, többszörinél 4 kr. — Bélyeg- fcédij 30 kr. i— 40. szám. TISZAVIDÉKVasárnap, okt. 1. 1871. Debreczen, Szabolcsmegye és Hajdúkerület vegyes tartalmú HETI KÖZLÖNYE. Szerkesztői iroda: nagyobb terjedelmű, mint szintén több ízben megjelenő hirdetések, alku szerint a legj Hiányosabban közöltetítek. Debreczenben, Főtér 7-ik bz. Hová minden a lap szellemi részét illető közleményt kérünk ír küldeni. Nyilttér alatt minden három haj ^sábos garmandsor 10 kr. és 30 kr bélyegdij. * Előfizetési dijt Postán küldve .... £ 3 Félévre............................2.—4.— Évnegyedre......................1.20 Előfizethetni Debreczenben ifj. Csáthy Károly gazdasági akadémiai könyvkereskedésében. H.-I.ÖSZÖrménybevi Lányi Márton kereskedésében. I Pesten Neumann B. első magyar hirdetési irodájában, (Kigyó-utcza 6. sz.) hol egyszersmind hirdetések is felvétetnek. Hóhegyes nagy-Hollóban a postahivatalnál. Egyébiránt a postahivatalok utján, legczélszerübb ötkrajczáros utalvány által. gazd. akad. könyvkereskedése DEBRECZENBEN, hová az előfizetési pénzeket és hirdetéseket kérjük küldeni. Előfizetési kihívás TISZA VIDÉK VII-dik évfolyamának oct.—decz. évnegyedére. Előfizetési feltételek : Egész évre 4 forint Fél évre 2 „ Évnegyedre 1 frt 20 kr. Az előfizetési pénzeket kérjük mielőbb megújítani, hogy a lap küldésében késedelem ne történjék A „TISZAVIDÉK“ kiadó hivatala. Állítsunk emlékeket, Debreczen város elhunyt dicső fiainak. Debreczen a Csokonai Vitéz Mihály szobrának felállítása által méltó emlékjelét adta azon kegyeletnek, miképen kell az utódoknak a nagy szellemeknek hódolni. Ha sokat szenvedett városunk történetét átforgatjuk, lehetetlen,hogy egy könycsepp ki ne gördüljön szemeinkből, élőnkbe rajzolva azon hányattatások és szenvedések hosszú sorát, melyet e város századokon által tart. Ne szellőztessük fel a történetből azon jelenetek körvonalait, ahol annyi dicsők tündökölnek, a vértanú pályán, és a haza szeretetheni. Ne kisértsük meg a történet leírását híven adni mert lelkünk elszorul, és szemeinkbe könnyek ragyognak. Az egész hazában alig van város, mely részint a töröktől, részint a német hadseregtől, s más pusztuitó csapatoktól annyit szenvedett volna mint Debreczen. E nemes város alig husz évi történetében esett s szenvedéseket, ha valaki kimerítvén olvasni akarja, utalom a régi jó Bariba Boldizsár siralmas krónikájára a hol mind le vannak írva azon számtalan csapások, melyeket e város népe keresztül élt. Ezen korszak gazdag a szenvedésben, gazdag a dicsőségben a haza szeretet alig mutathat fel nemesebb példákat mint ez időből. Olvassátok Debreczen történelmét, ott találjátok azon dicsők neveit, kik Debreczenért vértanú halált szenvedtek. — Ott láthatjuk nemes példáit egyeseknek mint kell szivükön hordani a közjót, mennyit kell azoknak szenvedni, kik méltók akarnak lenni a késő századok kegyeletére. Egész sorozatát tudnánk felhozni oly dicsőknek, akik Debreczen város boldogságát tettel és szívvel küzdelmes pályájuk lefolyása alatt előmozdították. Mit szóljak a halhatatlan emlékű Mélius Péterről, ki mint debreczeni prédikátor egész lelke hevével térité meg a népet, s e hazában a reformatio apostolává lett. Nyugodjál te dicső, ama homok hantok alatt, melyeknek virágai hamvaidból nyertek életet, nyugodjál ott a néma sírnak ejetén, majd eljövend az idő, midőn a hálás utódok megkeresik nyughelyedéit, s hamvaid fölé szellemednek örök emléket emelnek. Miért ecseteljem Vígkedvű Mihály debreczeni biró életét? a ki városának javáért vértanú halált halt. Felemlitsem-é ? a Doboziak nemes törekvéseit, és haza szerelmüket, küzdelmüket? Dh ne idézzük fel a múltakat, szivünket régi vád árnyékozza be, s lelkünkben fájó érzéseket kelt. Ti dicsőek, kik alusztok ott künn a temetőn neféljetek, a ti tettetek és küzdelmetek önök ragyogó betűkkel van feljegyezve a történetnek lapjain, s elébb megtagadta e nemzet magát, mintsem emlékeiteket elfelejtené. Debreczen város lelkes polgárai, mihelyest a határok felett a viharok elvonulni kezdtek, czélul tűztek ki e város egykori dicsőinek emlékeket emelni. Ily czrlból alakult a debreczeni emlékkert társulat is, mely eddig elő mily fényes eredményeket tudott véghez vinni említenünk is felesleges. A megkezdett után előre Csokonai Vitéz Mihálynak már a szobra azt hirdeti, hogy Debreczen lelkes fiai mily dicsően hódolnak a nagyok szellemének. Most már Mélius Péternek akarnak emléket állítani, s erre is szépen folynak az adakozások. Fel tehát Debreczen város polgárai, s ne hagyjátok elhangzani a szót: „Állítsunk emlékeket a dicsőknek. S ha ezen ügyet igazi nemes szívvel és ügyszeretettel karoljuk fel, akkor már néhány év múlva újra lerovunk egy régi szent tartozást, a Mélius Péter emléke felállítása által, mert ezzel a megdicsőült szellemnek tartozunk. Újdonságok. — Miután az új évnegyed a jövő október elsejével kezdetét veszi, tisztelettel felhívjuk előfizetőinket, előfizetéseik mihamarábbi beküldésére , hogy a lap küldésében késedelem ne történjék. — A debreczeni országos vásár ideje újra itt lévén, figyelmeztetjük a városi kapitányi hivatalt, nagyon czélszerű lenne az általunk már többször emlegetett intézkedést behozni a közlekedést illetőleg. Ugyanis oly rendszabályok életbe léptetése volna szükséges, mely az utczákon a szekerek menetrendjét megszabja, a burkolat egyik részén a jövő, a másik részén a menő szekereknek kellene haladniok, rendőri ellenőrzés mellett szigo TÁRCZA. Csokonai Vitéz Mihály bncsu beszéde tanuló társaitól és a debreczeni iskolától 1795 jul. 15-én „Uraim! Bucsuzásomat sokan talán úgy fogják nézni, mint a melybe egy közszokásra megesküdött ember igen könnyen megütközhetik s ezt is néminémü rendetlen elme mozdulásának tartani: de példátlan bucsuzásom, mely igen hozzá illik példátlan elválásomhoz, minden, a ki engemet és az én dolgaimat esméri, nyilván áltailáthatja. Ne ütközzön meg tehát benne senki, Uraim! közületek, ha a szokatlan de jó időbe, ily szokatlan, de nem vétkes módon fogom végső bucsuzásomat megtenni, minekutána előttetek scenáját nyitnám fel az én jövendő életemnek. Talán azt nem is kell említenem, hogy a tudomány legkedvesebb vagyonom volt mindenek felett, hogy én azokat jobban szerettem, mint minden egyebet, hogy én azok nélkül az életet, élő ember eltemettetésének tartottam a philosophus Senecával, de azt kívánom mégis felfedezni, hogy a tudományokat nem azért szerette, hogy mondták, nem azért kedvelettem, hogy a pallérpálcza ügyelt reám a hátam mögett, nem is azt szerettem, amelyik könnyebb volt, közelebb volt, zsírosabb volt, hanem amelyiket leginkább láttam alkalmatosnak az én lelkem kicsinosítására és fellobbantására, annak a tűznek, melynek két három kisded szikrácskája az én ifjúi esztendeimnek hamuja alatt gyenge fénynyel pislogott. De azért alacsony lélek sohasem volt bennem s szemetel csavargó igyekezetek nem mozgatták cselekedeteimet ; olyan pályát nyitottam meg magamnak, melyen liliomokon, Salamon dicsőségét olcsiró liliomokon s az édes álomnál puhább gyepen lehetett futnom, nemcsak darabos omladékos köveken, nemcsak tűréssel, hanem gyönyörködéssel is és amelynek végén állott a virtus a dicsőséggel, nemcsak méltóságos komolysága tekintetben, hanem az érzékenységeket megbájoló, a szivet nyájasan kecsegtető, a lelket édes andalgásba hozó ábrázatban. Itt találtam sok nagy lelkeket, kik közül sokan kezdettek velem futni, sokan már a futás közben voltak, sokan a pályát megfutva kellemetes lélekzetszedéssel dőltek az őket kézen simogató nyájasabb érdem ölébe, hol a hazának s a tudományoknak örömkönvei csorogtak rájok s a maradék fényes oltárral.biztatgatta. Ó, a nagy lelkek! fogadjatok be valaha, majd ha én azt megérdemelhetem, ebbe a ti dicső Ermenonvillétekbe, avagy csak látójának s bámulójának! ó be tetézett jutalmát fogom én akkor megnyerni az én munkával teli óráimnak , akkor, ó akkor, ránczba szedett szemöldökkel suhanok el a plebecula zavart sikoltásai mellett oda, ahol a nagyobb lelkek csak biztató szóval, csak integető ujakkal hívnak engemet. Hogy pedig én ilyen gondolatokat hánytam magamban, azt énbennem, vagy az én lelkem, az én olyannak termet lelkem csinálta, vagy az én bővebb esmerettségem azokkal a nagy remek lelkekkel, a kiket Görögország és Róma csodálkozással adott a maradéknak tanítókul által, valamelyik csinálta, ha nem mindenik is; nevelte pedig azon nagy magyar hazafiaknak minden rend és állapot nélkül való belső szövetségek, akik énnékem az örökös barátság szent kézfogásával egyengették az igaz érdem felé gyengélkedő lépéseimet, így tett engemet az holt és élő nagyoknak barátsága tökéletesebbé, vagy amint Klopstock mondja: szebbé válttá! Szerettem én a dicséretet, a tiszteletet, a pompásabb lépéseket szerettem, és mikor a szerencse: ülj fel német! szállj le német! módjára bánt is velem, tetszettem magamnak s belső megelégedésem nem irigyeltette velem senki szerencséjét. De soha, sem alacsony lélektől kikoholt álutakon, szemetes planumokon, férgeket vakon kergető undok vakondakturásokon nem kívántam arra jutni; sem a gonoszszivü, vagy ostobalelkű emberecskék veszedelmes és alávaló magasztalásaikat nem óhajtottam, „unitas et nec multiplicat nec dividit.“ Amaz zérus, czifra, egy czifra is semmi, száz czifra is csak semmi, czifra meg czifra is semmi. Örültem annak, mikor egy nyiltszivü, egy értelmes gondolkozású ember csak feje ráintésével jelentette is tetszését, egy szava több volt előttem, mint mikor valami érdemetlen, vagy egyenességetlen ember egész oratziót mondott is, mert annak az oratziója pro verre pro Oatilina is lehet, ezé többnyire mind pro domo sua vagyon! Innen soha semmi kecsegtetések oly bájoló igézéssel nem csillámolhattak, hogy amitől én irtóztam, azt édesgető sugárokkal szinelhették volna ki s azáltal csalhattak volna el kedvellett ösvényemtől felfelé. (Folyt. köv.)