Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 1-26. szám)
1907-03-10 / 10. szám
210-ik szám. NYIR VIDEK 1907. március 10. pretálással adták elő a nálunk majdnem évről-évre sorra kerülő Hubay-csárdajeleneteket. A fővárosban is mindenkor szívesen fogadott fellépésükről szóló elismerő kritikához a magunk részéről is szívesen hozzájárulunk Az énekszámokhoz fírkay Nándor nyújtott kissé erősen színező zongora kíséretet. Végére érvén a gazdag műsornak, melynek előadása három órát meghaladó időt igényelt, meg kell állapítanunk, hogy kis igazítással két estére is elegendő anyag lett volna s ennek tulajdonítható, hogy egyesekre fárasztó volt, viszont nem szabad elhallgatnunk azt a meggyőződésünket, hogy bármily irányban van megcsonkítása az egység és összhang rovására esett volna s híjával lett volna azon értékes tanulságoknak, melyekért ezt az estét a legsikerültebbek sorozatába kell illesztenünk. Huszonegy, midőn munkájukkal elkészültek, Somogyi Gyula, a 48 as és függetlenségi párt ügyvezető elnökének vezetése alatt, három tagú küldöttség ment, a város díszkocsiján dr. Meskó László megválasztott képviselőhöz, hogy őt a mandátum átvétele céljából megjelenésre kérje föl. Kis idő múlva, zugó éljenzés jelezte dr. Meskó László megérkezés l .A mandátum átadása. Majerszky Béla választási elnök lelkes, nagy tetszéssel fogadott beszéd kíséretében nyújtotta át dr. Meskó Lászlónak a mandátumot. Dr. Meskó László a következő beszédet intézte választóihoz. l r. intessió I.ií*vló beszédte. A közelmúltban fennállott, de Istennek hála elmúlt politikai helyzetet semmi se jellemzi jobban, mint az, hogy rövid két év alatt Nyíregyháza város közönsége háromszor nyújtotta nekem a polgári bizalom legszebb koszorúját, a képviselői megbízó levelet. E három választásból kettőt a politikai helyzet rendkívülisége a legutóbbit pedig az a tény tette szükségessé, hogy Ő felsége kegyessége, a kormány és pártom bizalma engem szemelt ki az igazságügyi államtitkári állás betöltésére, amiért az alkotmányos gyakorlat és politikai ildom követelményének megfelelően a képviselőségről le kellett mondanom. Amikor kitüntető bizalmuk újabb zálogát a vál. elnök úr kezeiből átveszem, szívből fakadt hálás köszönetet mondok önöknek, tisztelt választópolgárok, s különösen azért, mert bizalmuk újabb megnyilvánulásában annak tanúbizonyságát, látom, hogy önök új állásomban is a régi szeretettel és ragaszkodással viseltetnek irántam s meg vagyok győződve arról, hogy minden tekintetben, úgy egyénileg, mint politikailag az vagyok ma is, aki voltam s az leszek és maradok jövőre is Nem könnyen határoztam el magam az államtitkári diszes állás elfogadására Számot vetettem nemcsak erőim fogyatékosságával s a reám váró feladatok nagyságával, de azzal is, hogy egy időre végleg távoznom ki 11 polgártársaim szeretett köréből s megszokott csendes munkásságomat, gondterhes, gyakran zaklatott munkával felváltanom. De nem tértem ki a felém forduló bizalom elöl, mert uj állásomban sértetlenül megtarthatom politikai elveimet s mert jó katona létemre követnem kellett vezérem parancsát. 1 Jövő magatartásomra nézve, ma is azt a programmot tekintem irányadónak, melyet a tavalyi választás előtt kifejtettem s melyet reám nézve az önök, a képviselőház nagy többségére nézve a nemzet akarata szentesített. 1 Ennek egyik sarktétele a szövettkezeti pártokból alakult kormány programmjának az átmeneti időszakban való pontos megtartása, a másik pedig az átmeneti időszak lejártával, a pártunk elveiért való további tántoríthatlan küzdelem. A koalíciós kormány nem egy programm pontot, már meg is valósított s én szerencsésnek fogom magam érezni, ha mint az önök országgyűlési képviselője, minél több üdvös intézmény megvalósításához nyújthatoksegédkezet, egy percre se térve le arról az útról, mely pártunk elvei alapján édes hazánk boldogságához vezet. Kétségtelen, hogy küzdelmünk nem könnyű, mert ernyedetlen munkát és erős kitartást igényel, de hiszem és vallom, hogy valamint a természetben a tél zordonságát az enyhe tavaszi napsugár váltja fel, ugy hazánkra is jobb jövő virrad, mely biztosítani fogja jogainkat s gazdasági érdekeinket Kívánom, hogy ez mielőbb és minél teljesebb mérvben bekövetkezzék s szeretett hazánkon s városunkon az Ég áldása legyen ! Bizalmukat ujtól megköszönve, ajánlom magam további jó indulatukba s legyenek meggyőződve arról, hogy szeretett városom s s polgártársaim minden igaz ügye, jövője is szívemhez lesz forrva. A zajos éljenzés által többször megszakított beszéd bevégzése után képviselőnk rövid ideig időzött még a teremben, majd Majerszky Béla polgármester kíséretében, s a város díszfogatán lakására hajlaton. A Bessenyei Kör mívészestéje. Évről-évre fokozott tevékenységgel s már-már alig fokozható sikerrel működő ezen egyesületünk legutóbbi művészestéjét a magyar költészet és zene fejlődésének a leginkább jellemző példákon való bemutatására szentelte. E tény fölemlítése ismét kedvező alkalmat nyújt arra, hogy a Bessenyei Kör vezetése s működésének iránya ellen itt-ott felhangzó kedvezőtlen véleményre teljes tárgyilagossággal megtegyük észrevételünket. Aki azt állítja, hogy eseményszámba menő művészestéinken a magyar szellemet célzatosan háttérbe szorítják, vagy érvényesülni nem engedik, az nem kiséri kellő figyelemmel a Kör működését, s vagy hiányos értesülésen alapuló téves általánosításnak tönkénytelen áldozata, vagy megtévesztésre törekvő ellenséges indulatnak jobb ügyre érdemes harcosa. Évenként négy-öt estét rendez az egyesület, melyeknek műsorán hol kisebb, hol nagyobb mértékben, koronként kizárólag is magyar írók és művészek neve szerepel. De már abban a helyzetben igaz meggyőződésünk szerint — nincs és nem is lehet a vezetőség, hogy különösen a zene dolgában csupán hazai művekre szorítkozzék, s a világon mindenütt elsőknek ismert daraboknak ugyancsak lehetőleg elsőrangú, ha mindjárt külföldi is az, de mégis csak a legnagyobb művészek útján való bemutatását mellőzze. Ezzel épen úgy félreismerné hivatását, mint maga Bessenyei György tette volna, ha ismeretkörét és ízlését főleg a francia irodalom termékeinek tüzetes tanulmányozásával nem fejlesztette és nemesítette volna. Erről többet is beszélni igazán fölösleges dolog. Viszont azonban igaza van annak, aki azt állítja, hogy a Kör nem minden irányban teljesíti hivatását úgy, ahogy alapszabályaiban tűzte ki s ahogy a társadalom jogosan remélheti. Ezt pedig bizonyára senki sem sajnálja annyira, mint maga a vezetőség, mely a hiányokat érzi, rajtuk azonban egyszerre nem segíthet. A hallányok népszerűsítésére gondolunk itt, aminek hivatott munkása s tanulni vágyó közönsége is bőséggel akadna, megindítása azonban még mindig idő kérdése. De ennek is meg van a maga oka. Az egyesületnek mindenekelőtt arra kell gondolnia, hogy tekintélyében megizmosodva s tagjainak számában egyre gyarapodva olyan testületet alkosson, mely aztán nagyobb feladatok megoldására is alkalmas. Oly igények kielégítésére vállalkozik tehát elsősorban, amelyek ezen céljának eléréséhez közelebb viszik. Erre valók a művészesték, melyeket bizony nagy áldozattal, de viszont le nem tagadható fényes sikerrel rendez. Ha meglesz a szükséges tőke a további lépésekhez, különösen ha a Hivatalos társadalom is meghozza a maga áldozatát annak idején lelkesedéssel felajánlott támogatásában , hisszük és reméljük, hogy ezen a téren is csak tisztelet és elismerés fogja kísérni munkáját. Ne vonjuk tehát kétségbe a vezetőség teljes jóakaratát, mellyel önzetlenül s céltudatosan küzdve halad előre, s ne kicsinyeljük azon szinte önfeláldozó fáradalmakat, melyekkel a vezetőségnek esetről-esetre, hogy ne mondjam estéről-estére meg kell küzdenie. A legutóbbi estén is, melyet bátran lehet magyar estének nevezni, valóban nagy és nehéz feladatra vállalkozott a Kör: arra tudniillik, hogy felují tja a magyar irodalom, illetőleg költészet főképviselőinek történeti fejlődésében oly keretben való bemutatását, ahogy azt egynehány évvel ezelőtt Budapesten Beöthy Zsolt tervezte és valósította meg. Ezt az anyagot azonban, helyes érzékkel, akként egészítette ki, hogy a magyar eme fejlődésének bemutatását is programmjába vette s amazokat jeles szavaló-, emezeket pedig jeles ének és zeneművészekkel adatta elő. Költészetünk kiválasztott remekműveinek előadása részben Beregi Oszkárnak, a Nemzeti Színház művészének, részben Groák Ödönné úrnőnek, egyesületünk legjobb szavalójának, feladata volt Peregi Oszkár, röviden rámutatván a magyar történet és költészet termékenyítő kölcsönhatására, „A halál himnuszá"-nak, e négyszáz éves műremeknek, megragadó tolmácsolásával kezdte meg a sorozatot, s Tinódi naiv krónikáján, Balassi őszinteségén, Zrínyi zordon erején, az Esztergom megvételéről szóló kuruc vers jogos felbuzdulásán, Csokonai andalító játszi könnyűségén, Kisfaludy Sándor és Czuczor Gergely humorán. Berzsenyi klasszikus fenségén, Bajza és Eötvös leheletszerű finomságán át egészen Vörösmarty Vén cigányának megrázó, Petőfi gazdag lírájának, Tompa bánatos honszeretetének rendkívüli alkalmazkodást igénylő előadásáig, melyhez még Arany Fülemiléje járult, az erő és gyöngédség, a lelkesülés és kétségbeesés, a megdöbbenés és kacagás minden változatában jellemző és kialakítást nyújtott. Sokoldalúsága mellett páratlan kitartása méltó a fölemlítésre, mellyel igazán terjedelmes műsorán sehol se vettük észre a kedvetlenség vagy fáradság nyomát Groák Ödönné úrnő az Ocskai Lászlóról szóló kuruc balladának, aztán Kisfaludy Károly Bánkódó férjének és Arany Szondi két apródja című balladájának szépségeit juttatta érvényre a nála megszokott nemes hévvel és lelkes előadással. A magyar zenét néhány kuruc nótán és ujabb nép dalon kivül Noseda, Nemes, Stojanovits, Liszt, Zichy G., Hubay és Erkel művei képviselték, melyek ének és instrumentális zene alakjában kerültek előadásra. Jól esett látnunk, hogy e darabok zenei szépségét magyaros jellegük emelte rendkívüli hatásra. Zivuska Irén úrhölgy vonzó megjelenésével és tiszta csengésű, pompásan színező előadásával egy csapásra meghódította a hálás közönséget, mely efféle programmpontból többet is szívesen vett volna. Takács Mihályról, régi kedves ismerősünkről külön kiemelni, hogy ez alkalommal is osztatlan sikert aratott, valóban szükségtelen dolog; elismert művészetének igazán szűnni nem akaró tapsunkkal adóztunk. Különösen örvendünk azon, hogy ez a művészünk az Operaházban is megmaradt magyarnak Kedves jelenség volt a Regéczy-növérek föllépte, kik hegedűn és zongorán kellemesen uj felfogással és inter Az állatok és madarak védelme. Kubacska István tanitó ur ismert nemes gondolkozására és melegen érző lelkületére valló cikket irt e cim alatt a Nyirvidék legutóbbi számában. Jóleső érzéssel olvastam sorait, mert teljesen egyetértek vele abban a tekintetben, hogy az állatok és madarak védelmére tenni kellene valamit itt Nyíregyházán is. Magam is nagyon szeretem a természetet és a természetnek minden adományát. Szeretem az állatokat, szeretem a madarakat és nagyon rosszul esik látnom, ha bárki is, gyermek vagy felnőtt, azokat bántja, kínozza, vagy épen pusztítja. Sőt a természet adományai közül a növényvilágot is azok közé sorolom, amelyek nem csak öntudatlan rokonszenvünkre, hanem az oktalan bántalmazások elleni védelmünkre is érdemesek. Sajátságos, dle tapasztalati tény, hogy Nyíregyházán az általános felfogás egészen más. Itt az állatok kínzása, a madarak pusztítása, a növények ok nélküli bántalmazása megszokott dolog. Általános divat. Az állatok kínzására és a madarak pusztítására Kubacska úr felemlített egy pár példát. Rámutatott arra, miként gyötrik a teherrel túlrakott szekerek elé fogott lovakat, miként kínozzák a mészáros inasok a vágóhídfelé vonszolt hornyukat. És miként nézik és nézik el ezt a felnőttek és a hatóság őrei. Viszont a gyermekek is látják azokat s az ilyen látványok egy-kettőre tönkre teszik azt a hatást, amit a tanítósok szeretete és kímélése érdekében tartott urak az állaelőadásaikkal elérni törekesznek. A madarak pusztítására felhozta a siheder urfics Icák és a felnőtt suhancok példáját, akik a hasznos éneklő madarakat flóberttel lövöldözik, tojásaikat kiszedik. Mind igaz, a mindennapi életből elesett példa. Én azonban tovább megyek. Az a vandalizmus, ami ezekben a példákban nyilvánul, megnyilatkozik a növények, a fák bántalmazásában is. Tessék megnézni a sétatereken és az utcákon ültetett növényeket és lakat. Akad-e sértetlen közöttük egy is? Pedig azok menekülni sem tudnak, védeni se tudják magukat. Még tovább megyek. Ez a vandalizmus nemcsak a sihederekben és suhancokban nyilvánul meg minden kínálkozó alkalommal, hanem az iskolás gyermekekben is. Én is voltam gyermek. Mégpedig az elevenebbek, a pajkosabbak közül való. Én is szerettem csupa hősködésből az idegen kutyákkal, sőt kisebb korban a pulykakakasokkal is incselkedni. El is futottunk nagy bátran, ha kenyértörésre került a dolog. Hanem azért soha sem vitt rá a lelkiismeret, hogy egy vágóhidra vonszolt bornyu vergődését végig nézzem. Annál kevésbbé arra, hogy a hideg, vagy más véletlen következtében hatalmamba került madarat kínozzak. Lett légyen bár az csak tarka varjú, avagy csörgő szarka. És ez nem volt egyéni vonás. Ilyenek voltak iskolás társaim is. Bizonyságul felhozhatom, hogy a verebeket nem sajnáltuk. Fészkeiket kiszedtük. Az iskola udvarán tőröket állítottunk nekik. Miért ? Mert mindig azt hallottuk, azt tanultuk tanulóinktól is — abban az időben, hogy a veréb kártékony. Kieszi a rozst, búzát a kalászból, a kérésztből, a kukoricát a hízók elöl. Azt szabad pusztítani. Meg is tettük ami tőlünk telt. Ellenben a fákat bántani eszünkbe se jutott. Kel másztunk rá virtuskodásból. Tört is le galy is alattunk, de a törés helyen kiszivárgó fanedvre olyan ijjedt arccal néztünk, mint ha a saját vérünk hullását láttuk volna. Méri? Mert azt is belénk neveltek, belénk állottak tanítóink hogy az élőfa épen olyan élőlény mint mi vagyunk. Pedig ez három évtizeddel ezelőtt, faluhelyen történt. Nyíregyháza város. Tanítói képzettség, értelmi fejlettség tekintetében legalább is felülmúlják a mi boldog emlékű hajdani falusi tanítóinkat. És még sem tudnák elérni azt az eredményt, amit velünk annak idején elértek ? Kétlem. Csak akarniok kell. Az alapot nekik kell lerakniok Mert az elemi iskolás gyermekekből lesznek a siheder urfricskák és a suhancok. Ezekből a felnőttek. A szülőkre - fájdalom — alaposan számítani nem lehet. Nem pedig azért, mert nagy többségük ugyanabban a felfogásban nőtt fel, ugyanabban a felfogásban él, amit Kubacska tanító úr is, meg én is nehezményezünk. Abban, hogy az állatok, meg a madarak nem érdemelnek különösebb kíméletet. .Mert nem lettek püspökök !" LIgy lehet, egy egész generáció felfogásának átalakításáról van szó az illatok és madarak s tgyük hozzá a növények és fák védelmezésének kérdésében Különben a szülők nem néznék el és nem gyönyörködnének abban, ha gyermekeik az állatokat kínozzák, a madarakt pusztítják. Ám jól van. Alakítsuk meg az állatvédő egyesületet. Ha egyéb haszna nem lesz, csak az, hogy a