Nyírvidék, 1907 (28. évfolyam, 1-26. szám)

1907-03-10 / 10. szám

2­10-ik szám. N­Y­I­R V­I­D­E­K 1907. március 10. pretálással adták elő a nálunk majdnem évről-évre sorra kerülő Hu­bay-csárdajeleneteket. A fővárosban is mindenkor szívesen fogadott fellépésükről szóló elismerő kritikához a magunk részéről is szívesen hozzájárulunk Az énekszámokhoz fírkay Nándor nyújtott kissé erősen színező zongora kíséretet. Végére érvén a gazdag műsornak, melynek elő­adása három órát meghaladó időt igényelt, meg kell állapítanunk, hogy kis igazítással két estére is elegendő anyag lett volna s ennek tulajdonítható, hogy egyesekre fárasztó volt, viszont nem szabad elhallgatnunk azt a meggyőződésünk­et, hogy bármily irányban va­n megcson­kítása az egység és összhang rovására esett volna s híjával lett volna azon értékes tanulságoknak, me­lyekért ezt az estét a legsikerültebbek sorozatába kell illesztenünk. Huszonegy, midőn munkájukkal elkészültek, Somogyi Gyula, a 48 as és függetlenségi párt ügyvezető elnökének vezetése alatt, három tagú küldöttség ment, a város díszkocsiján dr. Meskó László megválasztott képviselőhöz, hogy őt a mandátum átvétele céljából megjelenésre kérje föl. Kis idő múlva, zugó éljenzés jelezte dr. Meskó László megérkezés l .A­ mandátum átadása. Majerszky Béla választási elnök lelkes, nagy tet­széssel fogadott beszéd kíséretében nyújtotta át dr. Meskó Lászlónak a mandátumot. Dr. Meskó László a következő beszédet intézte választóihoz. l­ r. intessió I.ií*vló b­eszédte. A közelmúltban fennállott, de Istennek hála elmúlt politikai helyzetet semmi se jellemzi jobban, mint az, hogy rövid két év alatt Nyír­egyháza város közönsége háromszor nyújtotta nekem a polgári bizalom legszebb koszorúját, a képviselői megbízó levelet. E három­ válasz­tásból kettőt a politikai helyzet rendkívüli­sége a legutóbbit pedig az a tény tette szük­ségessé­, hogy Ő felsége kegyessége, a kormány és pártom bizalma engem szemelt ki az igaz­­­­ságü­gyi államtitkári állás betöltésére, amiért­­ az alkotmányos gyakorlat és politikai ildom követelményének megfelelően a képviselőség­­­­ről le kellett mondanom. A­mikor kitüntető­­ bizalmuk újabb zálogát a vál. elnök úr kezei­ből átveszem, szívből fakadt hálás köszönetet­­ mondok önöknek, tisztelt választó­polgárok, s különösen azért, mert bizalmuk újabb meg­nyilvánulásában annak tanúbizonyságát, látom, hogy önök új állá­somban is a régi szeretettel és ragaszkodással viseltetnek irántam s meg vagyok győződve arról, h­ogy minden tekintet­ben, úgy egyénileg, mint politikailag az vagyok ma is, a­ki voltam s az leszek és maradok jövőre is Nem könnyen határoztam el magam az államtitkári diszes állás elfogadására Szá­­­­mot vetettem nemcsak erőim fogyatékosságá­val s a reám váró feladatok nagyságával, de­­ azzal is, hogy egy időre végleg távoznom ki 11 polgártársaim szeretett köréből s megszokott csendes munkásságomat, gondterhes, gyakran zaklatott munkával felváltanom. De nem tértem ki a felém forduló bizalom­­ elöl, mert uj állásomban sértetlenül megtart­hatom politikai elveimet s mert jó katona létemre követnem kellett vezérem parancsát. 1 Jövő magatartásomra nézve, ma is azt a pro­­­­grammot tekintem irányadónak, melyet a­­ tavalyi választás előtt kifejtettem s melyet­­ reám nézve az önök, a képviselőház nagy­­ többségére nézve a nemzet akarata szentesített. 1 Ennek egyik sarktétele a szövettkezeti pártok­­­­ból alakult kormány programmjának az át­meneti időszakban való pontos megtartása, a­­ másik pedig az átmeneti időszak lejártával, a pártunk elveiért való további tántoríthatlan küzdelem. A koalíciós kormány nem egy pro­gram­m­ pontot, már meg is valósított s én szerencsésnek fogom magam érezni, ha mint az önök országgyűlési képviselője, minél több üdvös intézmény megvalósításához nyújthatok­segédkezet, egy percre se térve le arról az útról, mely pártunk elvei alapján édes hazánk boldogságához vezet. Kétségtelen, hogy küzdelmünk nem könnyű, mert ernyedetlen munkát és erős kitartást igényel, de hiszem és vallom, hogy valamint­­ a természetben a tél zordonságát az enyhe ta­­­­vaszi napsugár váltja fel, ugy hazánkra is jobb jövő virrad, mely biztosítani fogja jogain­kat s gazdasági érdekeinket Kívánom, hogy ez mielőbb és minél teljesebb mérvben bekövet­kezzék s szeretett hazánkon s városunkon az Ég áldása legyen ! Bizalmukat ujtól megköszönve, ajánlom magam további jó indulatukba s legyenek meggyőződve arról, hogy szeretett városom s s polgártársaim minden igaz ügye, jövője is szí­vemhez lesz forrva. A zajos éljenzés által többször megszakított beszéd bevégzése után képviselőnk rövid ideig időzött még a teremben, majd Majerszky Béla polgármester kíséretében, s a város díszfogatán lakására hajlaton. A Bessenyei­ Kör mí­vészestéje. Évről-évre fokozott tevékenységgel s már-már alig fokozható sikerrel működő ezen egyesületünk legutóbbi művészestéjét a magyar költészet és zene fejlődésének a leginkább jellemző példákon való bemutatására szentelte. E tény fölemlítése ismét kedvező alkalmat nyújt arra, hogy a Bessenyei­ Kör vezetése s működésének iránya ellen itt-ott felhangzó kedvezőtlen véleményre teljes tárgyilagossággal megtegyük észrevételünket. Aki azt állítja, hogy eseményszámba menő művész­estéinken a magyar szellemet célzatosan háttérbe szorít­ják, vagy érvényesülni nem engedik, az nem kiséri kellő figyelemmel a Kör működését, s vagy hiányos értesülé­sen alapuló téves általánosításnak tönkénytelen áldozata, vagy megtévesztésre törekvő ellenséges indulatnak jobb ügyre érdemes harcosa. Évenként négy-öt estét rendez az egyesület, melyeknek műsorán hol kisebb, hol na­gyobb mértékben, koronként kizárólag is­ magyar írók és művészek neve szerepel. De már abban a helyzetben igaz meggyőződésünk szerint — nincs és nem is lehet a vezetőség, hogy különösen a zene dolgában csupán hazai művekre szorítkozzék, s a világon min­denütt elsőknek ismert daraboknak ugyancsak lehetőleg elsőrangú, ha mindjárt külföldi is az, de mégis csak a legnagyobb művészek útján való bemutatását mellőzze. Ezzel épen úgy félreismerné hivatását, mint maga Bes­senyei György tette volna, ha ismeretkörét és ízlését főleg a francia irodalom termékeinek tüzetes tanulm­á­nyozásával nem fejlesztette és nemesítette volna. Erről többet is beszélni igazán fölösleges dolog. Viszont azonban igaza van annak, aki azt állítja, hogy a Kör nem minden irányban teljesíti hivatását úgy, ahogy alapszabályaiban tűzte ki s ahogy a társa­d­alom jogosan remélheti. Ezt pedig bizonyára senki sem sajnálja annyira, mint maga a vezetőség, mely a hiá­nyokat érzi, rajtuk azonban egyszerre nem segíthet­. A hal­lányok­ népszerűsítésére gondolunk itt, aminek hiva­tott munkása s tanulni vágyó közönsége is bőséggel akadna, megindítása azonban még mindig idő kérdése. De ennek is meg van a maga oka. Az egyesületnek mindenekelőtt arra kell gondolnia, hogy tekintélyében megizmosodva s tagjainak számában egyre gyarapodva olyan testületet alkosson, mely aztán nagyobb feladatok megoldására is alkalmas. Oly igények kielégítésére vál­lalkozik tehát elsősorban, amelyek ezen céljának eléré­séhez közelebb viszik. Erre valók a mű­vészesték, me­lyeket bizony nagy áldozattal, de viszont le nem tagad­h­ató fényes sikerrel rendez. Ha meglesz a szükséges tőke a további lépésekhez, különösen ha a Hivatalos társadalom is meghozza a maga áldozatát annak idején lelkesedéssel felajánlott támogatásában , hisszük és re­méljük, hogy ezen a téren is csak tisztelet és elismerés fogja kísérni munkáját. Ne vonjuk tehát kétségbe a vezetőség teljes jóaka­ratát, mellyel önzetlenül s céltudatosan küzdve halad előre, s ne kicsinyeljük azon szinte önfeláldozó fáradal­makat, melyekkel a vezetőségnek esetről-esetre, hogy ne mondjam estéről-estére meg kell küzdenie. A legutóbbi estén is, melyet bátran lehet magyar estének nevezni, valóban nagy és nehéz feladatra vállal­kozott a Kör: arra tudniillik, hogy felují tja a magyar irodalom, illetőleg költészet főképviselőinek történeti fejlő­désében oly keretben való bemutatását, ahogy azt egy­nehány évvel ezelőtt Budapesten Beöthy Zsolt tervezte és valósította meg. Ezt az anyagot azonban, helyes érzékkel, akként egészítette ki, hogy a magyar eme fejlődésének bemutatását is programmjába vette s ama­zokat jeles szavaló-, emezeket pedig jeles ének és zeneművészekkel adatta elő. Költészetünk kiválasztott remekműveinek előadása részben Beregi Oszkárnak, a Nemzeti Színház művé­szének, részben Groák Ödönné úrnőnek, egyesületünk legjobb szavalójának, feladata volt Peregi Oszkár, rö­viden rámutatván a magyar történet és költészet ter­mékenyítő kölcsönhatására, „A halál himnuszá"-nak, e négyszáz éves műremeknek, megragadó tolmácsolá­sával kezdte meg a sorozatot, s Tinódi naiv krónikáján, Balassi őszinteségén, Zrínyi zordon erején, az Eszter­gom megvételéről szóló kuruc vers jogos felbuzdulásán, Csokonai andalító játszi könnyűségén, Kisfaludy Sán­dor és Czuczor Gergely humorán. Berzsenyi klasszikus fenségén, Bajza és Eötvös leheletszerű finomságán át egészen Vörösmarty Vén cigányának megrázó, Petőfi gazdag lírájának, Tompa bánatos honszeretetének rend­kívüli alkalmazkodást igénylő előadásáig, melyhez még Arany Fü­lemiléje járult, az erő és gyöngédség, a lel­kesülés és kétségbeesés, a megdöbbenés és kacagás minden változatában jellemző és k­i­alakítást nyújtott. Sokoldalúsága mellett páratlan kitartása méltó a föl­említésre, mellyel igazán terjedelmes műsorán sehol se vettük észre a kedvetlenség vagy fáradság nyomát Groák Ödönné úrnő az Ocskai Lászlóról szóló kuruc balladának, aztán Kisfaludy Károly Bánkódó férjének és Arany Szondi két apródja című balladájának szépségeit juttatta érvényre a nála megszokott nemes hévvel és lelkes előadással. A magyar zenét néhány kuruc nótán é­s ujabb nép­­ dalon kivül Noseda, Nemes, Stojanovits, Liszt, Zichy G., Hubay és Erkel művei képviselték, melyek ének és instrumentális zene alakjában kerültek előadásra. Jól esett látnunk, hogy e darabok zenei szépségét magya­ros jellegük emelte rendkívüli hatásra. Zivuska Irén úrhölgy vonzó megjelenésével és tiszta csengésű, pom­pásan színező előadásával egy csapásra meghódította a hálás közönséget, mely efféle programmpontból többet is szívesen vett volna. Takács Mihályról, régi kedves isme­rősünkről külön kiemelni, hogy ez alkalommal is osz­tatlan sikert aratott, valóban szükségtelen dolog; elis­mert művészetének igazán szűnni nem akaró tapsunk­kal adóztunk. Különösen örvendünk azon, hogy ez a művészünk az Operaházban is megmaradt magyarnak­ Kedves jelenség volt a Regéczy-növérek föllépte, kik hegedűn és zongorán kellemesen uj felfogással és inter­ Az állatok és madarak védelme. Kubacska István tanitó ur ismert nemes gondol­kozására és melegen érző lelkületére valló cikket irt e cim­ alatt a Nyirvidék legutóbbi számában. Jól­eső ér­zéssel olvastam sorait, mert teljesen egyet­értek vele abban a tekintetben, hogy az állatok és madarak vé­delmére tenni kellene valamit itt Nyíregyházán is. Magam is nagyon szeretem a természetet és a természetnek minden adományát. Szeretem az állatokat, szeretem a madarakat és nagyon rosszul esik látnom, ha bárki is, gyermek vagy felnőtt, azokat bántja, kí­nozza, vagy épen pusztítja. Sőt a természet adományai közül a növényvilágot is azok közé sorolom, amelyek nem csak öntudatlan ro­konszenvü­nkre, hanem az oktalan bántalmazások el­leni védelmünkre is érdemesek. Sajátságos, dle tapasztalati tény, hogy Nyíregyhá­zán az általános felfogás egészen más. Itt az állatok kínzása, a madarak pusztítása, a növények ok nélküli bántalmazása megszokott dolog. Általános divat. Az állatok kínzására és a madarak pusztítására Kubacska úr felemlített egy pár példát. Rámutatott arra, miként gyötrik a teherrel túlrakott szekerek elé fogott lovakat, miként kínozzák a mészáros inasok a vágóhíd­felé vonszolt hornyukat. És miként nézik és nézik el ezt a felnőttek és a hatóság őrei. Viszont a gyerme­kek is látják azokat s az ilyen látványok egy-kettőre tönkre teszik azt a hatást, amit a tanító­sok szeretete és kímélése érdekében tartott urak az álla­előadásaik­kal elérni törekesznek. A madarak pusztítására felhozta a siheder urfics­ Icák és a felnőtt suhancok példáját, akik a hasznos éneklő madarakat flóberttel lövöldözik, tojásaikat ki­szedik. Mind igaz, a mindennapi életből elesett példa. Én azonban tovább megyek. Az a vandalizmus, ami ezekben a példákban nyilvánul, megnyilatkozik a növények, a fák bántalmazásában is. Tessék megnézni a sétatereken és az utcákon ültetett növényeket és la­kat. Akad-e sértetlen közöttük egy is? Pedig azok me­nekülni sem tudnak, védeni se tudják magukat. Még tovább megyek. Ez a vandalizmus nemcsak a sihederekben és suhancokban nyilvánul meg minden kí­nálkozó alkalommal, hanem az iskolás gyermekekben is. Én is voltam gyermek. Még­pedig az eleveneb­bek, a pajkosabbak közül való. Én is szerettem csupa hősködésből az idegen kutyákkal, sőt kisebb korban a pulykakakasokkal is incselkedni. El is futottunk nagy bátran, ha kenyértörésre került a dolog. Hanem azért soha sem­ vitt rá a lelkiismeret, hogy egy vágóhidra vonszolt bornyu­ vergődését végig nézzem. Annál kevésbbé arra, hogy a hideg, vagy más véletlen következtében hatalmamba került madarat kínozzak. Lett légyen bár az csak tarka varjú, avagy csörgő szarka. És ez nem volt egyéni vonás. Ilyenek voltak is­kolás társaim is. Bizonyságul felhozhatom, hogy a ve­rebeket nem sajnáltuk. Fészkeiket kiszedtük. Az iskola udvarán tőröket állítottunk nekik. Miért ? Mert mindig azt hallottuk, azt tanultuk ta­nulóinktól is — abban az időben,­­ hogy a veréb kár­tékony. Kieszi a rozst, búzát a kalászból, a kérésztből, a kukoricát a hízók elöl. Azt szabad pusztítani. Meg is tettük ami tőlünk telt. Ellenben a fákat bántani eszünkbe se jutott. Kel másztunk rá virtuskodásból. Tört is le galy is alattunk, de a törés helyen kiszivárgó fanedvre olyan ijjedt arc­cal néztünk, mint ha a saját vérünk hullását láttuk volna. Méri? Mert azt is belénk neveltek, belénk állottak tanítóink hogy az élőfa épen olyan élőlény mint mi vagyunk. Pedig ez három évtizeddel ezelőtt, faluhelyen történt. Nyíregyháza város. Tanítói képzettség, értelmi fej­lettség tekintetében legalább is felülmúlják a mi bol­dog emlékű hajdani falusi tanítóinkat. És még sem tud­nák elérni azt az eredményt, amit velü­nk annak idején elértek ? Kétlem. Csak akarniok kell. Az alapot nekik kell lerakniok Mert az elemi iskolás gyermekekből lesznek a siheder urfricskák és a suhancok. Ezekből a felnőttek. A szülőkre - fájdalom — alaposan számítani nem lehet. Nem pedig azért, mert nagy többségük ugyanabban a felfogásban nőtt fel, ugyanabban a felfo­gásban él, amit Kubacska tanító úr is, meg én is ne­hezményezünk. Abban, hogy az állatok, meg a m­ada­­rak nem érdemelnek különösebb kíméletet. .Mert nem lettek püspökök !" LIgy lehet, egy egész generáció felfogásának áta­lakításáról van szó az illatok és madarak s t­gyü­k hozzá a növények és fák védelmezésének kérdésében Különben a szülők nem néznék el és nem gyönyörköd­nének abban, ha gyermekeik az állatokat kínozzák, a madarak­t pusztítják. Ám jól van. Alakítsuk meg az állatvédő egyesül­­etet. Ha egyéb haszna nem lesz, csak az, hogy a

Next