Nyírvidék, 1918 (39. évfolyam, 221-295. szám)

1918-10-17 / 235. szám

1918 október 17 tenniök. Maguk veszik kezükbe a saját sor­­­uk intézését. Sem a munkások pártja, sem a régi közjogi pártok, sem valamely elméleti párt nem képviseli igazán a szel­lemi munkások érdekeit. A szellemi mun­kások most öntudatra ébrednek és gyön­ge gazdasági szervezeteiket politikai szer­vezettel egészítik ki és erősítik meg. Nem lehet elképzelni olyan politikai alakulást, amely az ország szellemi munkásságának a Jets v részvétele nélkül igazi demokráciát jelenthetne. A jövő Magyarország kiépíté­sében a szellemi munkások erőteljesen ki fogják venni részüket. Elmondta ezenkívül dr. Hesslein, hogy minden vidéki városban, ezek között leg­elsősorban Nyíregyházán is megtörtén­ik az új párt zászlóbontása. A szellemi mun­kások mindenütt helyi csoportokba fognak szervezkedni, a helyi csoportok pedig or­szágos szövetségben tömörülnek, és a szer­vezettség révén meg fogják szerezni a ma­guk számára azt az erőt, súlyt és tekin­­télyt, amelyet eddig kénytelenek voltak nél­k­ül­özni. Meghiúsított olasz támadások Budapest, október 16 (A Nyirvidék tudósítójától.) A főhadiszállásról jelentik: Olasz harc­tér: A Sasso Rosson biztosító csapataink­­ meghiúsították az ellenség egy előretöré­sét. Szerbiában és Albániában csapataink ellenséges behatások nélkül tették meg visszafelé mozdulataikat. A vezérkar főnöke: Nincs kilátás fegyverszünetre Mudspest, október 16 (A Nyirvadék tudósítójától.) A Reuter-ügynökség jelenti: Még Wil­son közlése előtt hangsúlyozták mértékadó helyen, hogy a jelek alapján nincs kilá­tás fegyverszünetre. Berlinből táviratozzák, hogy ott nagy megdöbbenést és zavart okozott Wilson vá­lasza. Ma koronatanács lesz, amelyen dön­tenek. A helyzet súlyos, a kormány a had­vezetőség ítélete alapján fog határozni. Fényes László interpellációja 3adapest, október 16 Nyirvidék tudósítójától.) A képviselőház mai ülésén Fényes László­­ sürgős interpellációt terjeszt elő. Az interpellá­cióban felelőségre vonja a kormányt a hadsereg révén Ausztriának juttatott élelemért, kérdi tett-e intézkedést a kormány az aldunai hadtápkör­zetben levő élelmiszerek biztosítására, a nép ruha és cipő ellátására. Követeli, tiltsák be az élelmiszer kivitelt, a rozsból és burgonyából való szeszfőzést, a sörgyártást. Ha mindezekre nem hajlandó a kormány, vállalja-e felelőséget azért, hogy az új termény biztosítva lesz az ország közellátása. -te* Nem fogadta el a király a kormány lemondását M^saest, október 16 (A Nyirvidék tuántitésától.) ' A Magyar Tudósító illetékes helyről ér­tesül, hogy a király nem fogadta el a Wekerle­kormány lemondását. A dobrudzsai kérdés Mafiapest. tkléhír 16 (A Nyirvidék tudósítójától.) Bukarestből táviratozzák: Ár­on külügy­miniszer kijelentette, hogy a központiakkal való tárgyalások folynak a dobrudsai kérdés meg­oldásáról. A központiak Románia óhaja iránt nagy előzékenységet tanúsítanak. — A Nyírvizszabályozó Társulat közg­yű­lés?. A Nyírvizszabályozó Társulat tegnap tar­totta őszi rendes közgyűlését dr. Meskó László elnöklete alatt, aki napirend előtt meleg sza­vakban emlékezett meg Meczner Gyulának, a társulat egykori kormánybiztosának és Várallyay Ferenc választmányi­­ tagnak elhunytáról. A napirend utolsó pontja az elnökség és a vá­lasztmány három évre való megválasztása volt, amelynek során Kállay András indítvá­nyára dr. Meskó Lászlót a társulat elnökévé újból megválasztották. Meskó László a bizal­mat megköszönve kijelentette, hogy egészségi okok miatt közéleti tevékenységének körét szűkebbre vonni kényszerül s mély sajnálatára az elnöki tisztséget el. A közgyűlés, hogy továbbra nem fogadhatja a távozó elnök iránti tiszteletének kifejezést adjon, elhatározta, hogy dr. Meskó László érdemét jegyzőkönyvében megörökíti, őt a társulat örökös tiszteletbeli elnökévé megválasztja s arcképét a gyülés­terem számára megfesteti. A közgyűlés további részében elnökké dr. Mezőssy Bélát, alelnökké Mikecz Dezsőt és örökös tiszteletbeli alelnökké Propper Samut választották meg. Választmányi tagok lettek Balogh Lajos, Bodor Zsigmond, Gencsy Albert, dr. Jármy Menyhért, András, Klár Sándor, dr. Korányi Endre, Kállay Ná­nássy Andor, Rappensberger Károly, Székelyi Ignác, Zoltán István és Juhász Lajos. Póttagok dr. Szentmiklóssy Jenő, dr. Benes Kálmán, Erényi Sándor, Klár Samu, Nemes Imre és Góth László. A közgyűlés hozzájárult ahhoz, hogy a társulat az Ármentesita nyugdíjintézetébe belépjen s a jövő társulatok évi költ­ségvetés megállapítása alkalmából a társulati tisztviselők részére ugyanoly mérvű háborús segélyt és ruházat beszerzési segélyt szavazott meg, aminőben a köztisztviselők részesülnek. — Halálozás: Györffy Istvánnét született Járobs Katinkát súlyos csapás érte, férje, aki három év óta súlyos betegséggel küzdött, ma elhunyt. Temetése október 18-án délután lesz a Géza utca 18. számú gyászházból. — Az ipartestület közgyűlése. A nyír­egyházi ipartestület november hó 3-án, délelőtt 10 órakor a városháza nagytermében közgyűlést tart. Abban az esetben, ha a közgyűlésen a tagok határozatképes számban nem jelennének meg, a közgyűlést november 10 én tartják meg. — Egy új találmány bemutatása. Leg­utóbb megemlékezett a Nyírvidék arról a nagy­jelentőségű találmányról, amely a lovak ráh­betegségét új mód szerin­t gyógyítja meg. Ennnek a találmánynak a nyilvános bemutatása holnap, csütörtökön délelőtt lesz a hadilókórházban és a feltalálók az érdeklődő gazdaközönséget ez uton is meghívják e bemutatásra, amelyen a hatóságok képviselői is megjelennek. — Halálozás. Özvegy Moravetz Gusztáv­né Schrametz M­ária Dombrád község volt fő­jegyzőjének özvegye rövid szenvedés után el­hunyt. — Az Ujságbolt hírszolgálata. Ma, amikor minden órában döntően nagyfontosságú ese­mények történnek, mindenek fölötte álló köte­lessége a sajtónak a közönség informálása. Nyíregyháza város közönsége a reggeli óráktól délutánig, amíg a Nyírvidék megjelenik, a leg­több esetben teljesen tájékozatlanul áll az ese­ményekről és nem egyszer a legvadabb rémhí­reknek ül föl, amelyek pusztítótűzként terjed­nek az egész városban. A nemrég megnyitott Ujságbolt a k­özönség jogos érdeklődését akarja szolgálni akkor, amikor a Nyírvidék távirati és telefonjelentéseit a megérkezésük után azon­nal a közönség tudomására hozza, a főváros­ban és a vidéki nagy­városokban igen kedvelt népszerű módon. A mai naptól kezdve az Ujságbolt naponta többször is azonnal tudo­mására hozza a közönségnek rú és a politika legújabb híveit a béke, a hábo-és bizonyos, hogy a közönség nagy szeretettel fogja fogadni az Ujságbolt eme újítását. Í £ i3i&> szsrfcesszó. XESTSS2 LÁS1-LÜ 3 J A Nyíregyházi Takarékpénztár Egyesület a par­ett kezdéséhez és tisztán­tartásához értő embert keres. Jelentkezők forduljanak az intézet igaz­gatóságához. 55 Figyelem ! p! . Saját készítményt! SiTKOS&.0* UK élő- és művirágból ízléses kivitel­ben 20%-al olcsóbban mint bárhol állandóan kaphatók és megrendel­hetők, már novemberre is. Szala­gok és kötészeti cikkekből nagy raktár. 20000 darab mű­virág állandóan raktáron. Vidéki megrendelések pontosan eszkö­zöltetnek. Hősök Győző, 38 nizzai virágkereskedő. Telefon 324 Ungvártól 16 km.-re, Tibaváralja község határában, mintegy 800 kataszt. holdnyi terü­leten termett bükk­makk eladó. Ugyancsak Ungvártól 15 kr­.-re, Szlati­nán, 400 kat. holdnyi fele bükk, fele tölgymakk eladó. Bővebb felvilágositást ad Dr. Flegm­ann Jenő, ügyvéd. 1381 Spanyol­nátha ellen kitűnő fertőtlenítő szer kapható borpárlat minden mennyiségben REICH ADOLFNÁL, Buza-tér 4. szám. 87 Telefonszám 277. lotereke-gépészt keresek azonnali belépésre. Schwarcz Jakab gazdasága, Nyirvaja. 23 Versenytárgyalási film­iijT A nyíregyházi 1. számú cs. és kir. tarta­lék-kórház gazdászati hivatala pályázatot hir­det a kórház borjúhús szükségletének szállítá­sára­­. évi november 1-től amíg a kórház fennáll, de legfeljebb 6 hónapi időtartamra. Ajánlatok zárt borítékban a fenti kórház gazdászati hivatalához adandók be folyó hó 18 -ig. A szállító biztosítékul 10000 (Tízezer) koronát tartozik letétbe helyezni. 67 Gs. és kir. tartalékkórh­áz gazdászati hivatala. Új boros Mók olcsón eladók Kótaji-utca 44. szám alatt kis- és nagy mennyiségben. 56 Gazdaságban jártas, hadmentes fiatal­ember, újévre kulcsári állást keres Cim : Ausländer Sámuel, Nyirbakta. 505

Next