Nyírvidék, 1921 (42. évfolyam, 222-247. szám)

1921-10-14 / 233. szám

2 lealacsonyító­­ munka, magától értető­dik. De, hogy a szabadoktatás díjazásának jelentőségéről, ill­etve természetéről teljes képet nyerjünk, idézem kibocsátott körle­velünkből az erre vonatkozó következő részt: »A felnőttek szabadoktatása társa­dalmi feladat, következéskép terhei is a társadalomra hárulnak. Tekintve azon­ban a szabad oktatásnak nemzeti szem­pontból való nagy fontosságát, a minde­néből kifosztott m. állam — súlyos anyagi viszonyaihoz mérten — támogatni óhajtja e társadalmi akciót, ezért minden előadás után az előadó tiszteletdíjához 30 korona pótdíjjal járul.« A díjazás kérdésének tisztázása után legyen szabad még az említett, tartalmas cikk soraimban még nem érintett, egyes részeire szerény észrevételt tenni. Ha tárgyilagosan és elfogultság nélkül gondolkozunk, rá kell jönnünk, hogy az állam­ a tanítósággal szemben tanúsított más egyéb törekvésre sem lekicsinylést jelent, hanem ellenkezőleg, a megbecsülte­tés és értékelés szimptómáit mutatják, így a tanítókat tisztviselőknek minősítette, a tisztviselők fizetési osztályába sorozta, pótlékokban a többi tisztviselőkkel egyen­lő arányban részesíti, a naturáliákat ille­tőleg is egyformán gondoskodik, oklevelét az érettségi bizonyítvánnyal egyenlő érté­kűnek minősítette. Mindezek oly termé­szetű intézkedések, amelyek egyáltalán nem arra szolgáltatnak okot, hogy mi ta­nítók így kiálthassunk fel: »Ez fáj ne­künk!« Még kevésbbé oly természetűek, hogy »a szivek sötét kamrájában« alvó tanítói ideátizmust letompítsák, vagy megnyilvánulását akadályozzák. Hogy mi tanítók ezeknek dacára mé­gis nyomorgunk?? épp ugy nyomorog minden tisztviselő, ha csak saját gazdál­kodása nincs, mint annak a tanítónak, aki földjárandóságában gazdálkodhatik. Nézetem szerint nem az a baj, hogy ke­­­veset ad az állam, hanem az, hogy az a bizonyos 30 korona ma csak 3 fillért ér s ha adna 100 koronát az is csak 30­ fillér­ értékkel bírna, tehát nem segítene raj­tunk egyik összeg se. Ezért mindaddig, míg nem hat oda, hogy a közviszonyok megváltoztatásával a megélhetést olcsób­bá tegye, ha a Dárius kincsét osztaná is szét, mégis nyomor lesz a tisztviselők sorsa. A tisztviselők csak médiumok lesz­nek továbbra is, hogy rajtuk keresztül a konjunktúrázók tovább rabolhassák kincstárt a végkimerülésig, a csődbejutá­­­sig Végül még egyet. Cikkíró elnök úr­nak azon meggyőződését, »hogy a sza­bad oktatásért egyéni díjazás senkinek se jár, ez kötelesség a hazával szemben.« Tapasztalatból mondhatom, hogy Sza­bolcs vármegye tanu­lósága teljes mérték­ben osztja; erre vihető vissza az az ön­feláldozó munka, amit Szabolcs vármegye tanítósága oly példaadással — Csekélysé­gem kizárja azt, hogy ezt a nyilatkozatom »vállveregetésnek« volna minősíthető — végzett a múlt évben a szabadoktatás te­rén. Amennyire örömömre szolgál, hogy, e kérdések tisztázásához a legjobb meggyő­ződésem szerint, éppen most, a szerve­zési munkálatok idejében cikkíró elnök­nek nagybecsű közleményével kapcsolat­ban, szerény soraimmal hozzá­járulhat­tam, épp annyira minden közügy érdeké­ben kívánatosnak tartanám, hogy a házi perpatvar nyilvánosság nélkül mindig otthon intéztetnék el. Pillér József, igazgató-tanító, vm. szab. okt. biz. titkár. — A­ kereskedelmi kettős könyvvitel el­mélete és gyakorlata elsajátítható 50 óra alatt. Beiratkozás délután 13—14­­ óra közt Deutsch Adolfnál, Csillag­ u 16. JM­­OTIDÉK Sxaboloaból 1100 unbír ?aa oresa baiifogs&gban A közigazgatási bizottság ő­ ése Nyíregyháza, október 13. A Nyirvidék tudósítójától. A vármegye közigazgatási bizottsága ma reggel 9 órakor a vármegyeház kister­mében ülést tartott dr. Jármy Béla főispán elnöklete alatt. A közigazgatási bizottságon elhangzott tiszti jelentések között ez alka­lommal az alispáni jelentés adatait ismer­tetjük, amelyek az elmúlt szeptember hó , közigazgatási állapotát világítják meg. N­yugatmagyarország kérdése ! Az elmúlt szeptember hó folyamán —­­ mondja az alispán — törvényhatóságunk közhangulatát, Nyugatmagyarország elszakításá­nak kérdése legélénk­­bben fog­lalkoztatta, s a törvényhatóság közgyűlése október hó 11-én újabb kifejezést adott a velünk történő igazságtalanság felet­t ér­zett méltó felháborodásának, az elszakításra ítélt területek lakossága iránt érzett részvétteljes ragaszkodásának s egyben feliratilag biztosította a kor­mányt arról, hogy az ország integritásának megóvá­sára irányuló intézkedéseiben tel­jes odaadással kész támogatni. A közvéleményt feszültségben tartó eme országos fontosságú kérdéstől elte­kintve, egyébként közigazgatásunk za­vartalanul, nyugodtan telt el, s mindin­kább kezdő a békés adminisztratió külső képét visszanyerni, bár még mindig fordulnak elő oly ter­mészetű, megoldásra váró kérdé­sek, amelyek az elmúlt nagy za­varokkal vannak szoros vonatko­zásban. Hadifoglyaink hazahozatala Sok fájdalmas keserűséget szült még mindig orosz hadifogságban sínylődő sze­rencsétlen testvéreink szomorú sorsa, akiknek hazahozatala, annyi derék hon­fitársunk hosszú szenvedéseinek megszün­tetése eddig legyőzhetetlen nehézségekbe ütközött. Végre a közelmúltban sikerült kormá­nyunknak a sokat vajúdó fájdal­mas kérdést is megoldáshoz jut­tatni s minden reményünk meg lehet arra, hogy a még Oroszországban levő magyar hadifoglyok a legrövidebb idő alatt haza­érkeznek. Vármegyénk területéről a m. kir. belügyminiszter ur rendeletére megejtett adatgyűjtés szerint még mintegy 1200 ember van orosz hadifogságban, akiknek pontos összeírását a rendelet ér­telmében az I. fokú hatóságok közvetle­nül a m. kir. honvédelmi minisztérium hadifogoly osztályához felterjesztettek. Ezzel egyidejűleg intézkedés történt a még Magyarországon tartózkodó s haza­térni akaró orosz hadifoglyok s az állambiz­tonsági szempontból aggályos vagy gyanús orosz állampolgár­nők összeírása s iránt, hazaszállítása ami egyik feltétele még orosz fogságban levő katonáink hazabocsátásának. m*.október lt. A tokaji hid elkészült A románok által elpusztított s a vár­megye közgazdasági életében nagy fon­tosságú tokaji közúti hid építése annyira előrehaladt, hogy az a közel­jövőben már a forgalom­nak átadható lesz. A hidépités vezetőségének kérelm­ére a munkások megjutalmazására folyó hó 16-án rendezendő ünnepély költségeihez a törvényhatóság 10080 koronával járul hozzá s az ünnepélyen a törvény­hatóság képviseletében meg fog jelenni Az alispán ezután Somossy­ Ferenc törvényhatósági bizottsági tag hazafias áldozatkészségét méltatja abból az alka­lomból, hogy 15 hold első minőségű föl­det ajánlott fel vitézi télek céljaira, majd megemlékzeik a Dessewffy Aurél és Ist­ván grófok álta­l rendezett tiszabüdi lé­lekemelő avató ünnepélyről. Az Aral-tó mellől Taskentig Egy szabolcsi hadifogoly jegyzetei A vonat, amelyen dr. Lubkovics Györ­gyöt múltkori közleményünkben Przse­mysl­ből az Aral-tóig kisértük, innen a Szir-Darja völgyébe vitte Szab­olcs ma­gyar fiát. Az utat innentől Tasken­tig a kö­vetkezőkben írja meg: A Szír Darja folyó völgyébe érünk és a kietlen homokmezők egyszerre megele­venednek s millió apró szines tulipánok­kal van borítva a táj, ameddig csak látunk­. A virágok közt pedig számos teknősbéka élvezi a tavasz első lágy illatát. Tavasszal ily szines virágokkal van borítva a fo­lyók melléke. A forró nap azonban né­hány hét alatt kiszárítja a virágokat és ú­j­ból kietlen szürke lesz a vidék. Éjjel hagyjuk el Kazalinszkot, amely, az első nagyobb turkesztáni város, góc­pontja a kereskedelmi karavánoknak, a­melyek Perzsiából, Buch­arából és Chivá­ból jO­renburg, Orszky és Tomszky felé haladnak. Reggelre mintegy varázsütésre hirtelen megváltozik a vidék és egyhangú sivatag helyett zúgó nádasok közt visz el vonatunk. A Szir-Darja ingoványaiba ér­tünk, amelyek oly hatalmas területeket borítanak, hogy jó néhány magyar vár­megyét lehetne bennük elhelyezni. Min­denütt ijedt vízimadarak rebbennek fel, egész rajokban a gémek, s itt-ott egy-egy kócsag csillog a magasban. A szilárdabb és szárazabb dombocskákon és zsombéko­kon egy-két jurta emeli fel a fejét. A nád­ból készült és néhány perc alatt összerak­ható sátor ép oly rövid idő alatt szét is szedhető. Csupán teveszőr szalagokkal van összetartva, szögnek nyoma sincs rajta. Előttük ülnek a napbarnított lakók, mellettük a tűzhely, melynek füstje las­san és zsinóregyenesen emelkedik az ég felé, hogy egybefonódjék a leereszkedő esthomállyal. Mily egyszerű és kedves kép. Csend ül az egész tájon. Ezer kilo­méterre távol a kultúra, csak a vasúti vonal mutatja, hogy nem szűz már a föld sem, feltörte a technika úttörő csákánya. Sivatagon Reggelre ismét komor sivatag váltja fel a képet. Különös alakok tűnnek fel­ a távolban. Mind jobban közelednek. Egy hosszú karaván keresztezi utunkat, 10— 15 megrakott teve, elől a karavánvezető kicsi, de erős lovon. A tevék mind egy­máshoz vannak kötve, hosszú libasorban és lassú, kimért, egyenletes lépéssel viszik, csónakszerűen himbálják a fanyereghez erősített két oldalon függő súlyos terhüket Nyakukon nagyobb, kolompszerü csengő mindegyiknek más a hangja. A láthatár barnás szürke színei hamarosan elrtvelik

Next