Nyírvidék, 1922 (43. évfolyam, 274-297. szám)

1922-12-08 / 280. szám

1922. december S. Péntek :&*gf»éévM> 600 K. £«y 19* E«fw­asé* 6.'& te XLOU évfolyam. * 280 szám ASspétotta w'ÓSA SXJEK ?*l*ten t3S­Kéürw&k­et nem PestnehHM adunk vissz*. A soproni népszavazás megdöntötte a trianoni szerződés morális alapját. Bethlen István nagy beszédben méltatta a soproni népszavazás jelentőségét A nemzetgyűlés mai ülése, Budapest, dec­eber f Saját tudósítónk­tól A nemzetgyűlés mai ülését fél 11 óra után nyitotta meg Szolto­szky alelnök. Benard Ágos­ton és Hailer István sürgős interpellációra kér­tek és kaptak engedélyt Az interpellációt a napirend után mondják el. Vasa József népjóléti, Bud János lölélel­­e mezési Nagyandi földm­ivelésügy miniszterek­­ beterjesztik a tárcájuk körében a kivételes ha­­­­talom alapján kiadott rendelkezések hatályának megszű­náséra vonatkozó javaslatot. Nagy­atádi Szabó Itván a gazdasági munkásházak építésének állami támogatására, a peronosz­póra elleni védekezésre, a borhamisítás, paprika és a gyógynövények forgalomba hoza­a­talára, a lakosság édes tejjel való ellátására, a mezőgazdasági bérletekre, az erdő és faügyre vonatkozó törvényjavaslatokat terjeszti be. Ki­adják az illetékes bizottságnak. Daruváry Géza és Klebelsberg Kunó mi­niszterek a tárcájuk körében hozott intézkedések hatásának megszüntetése kivételes vonat­kozó rendelkezésekről terjeszt be javaslatot­. Ivády Béla, a pénzügyi bizottság terjeszti a bizottság jelentését az előadója be indemnitási javaslatról, amelyet a bizottság részletekben is elfogadott . A Ház hozzájárul a javaslat sür­gősségének kiadásához Kínt n a soproni népszavazás emlékének törvénybe­iktatására vonatkozó törvényjavaslat tárgyalása követke­zett. A javaslatot Hadházi előadó ismertette Öater, majd Csík József képviselők szól a javas­lathoz, amelyet elfogadásra ajánlanak. Rikóczi Bethlen, Bocskay lelke támadt életre, a nemzeti érzés lobbant lángra, mikor veszélyeztetve volt a nyugati vi*g­álló, hogy hálával emlékezzünk azokról a hős felkelőkről, akik életüket áldoz­ták fel Nyugatmagyarországért. Úgyis, mint Sopron vármegye egyik képviselője, úgyis, mint a keresztényszocialista párt tagja, örömmel idlörli a java­latot. Peidi r készséggel járul hozzá a tör­vényjavaslaatoís. Leszögezni kívánja, hogy ab­ban a tényben, hogy Sopron Magyarországé maradt, óriási része van a pártnak. Szociáldemokrata-Bethlen gróf miniszterelnök emelkedik ezután szólásra. Nem­ fog azokkal a keritro­verziókkal foglalkozni, amelyek a kérdéssel kapcsolatban felmerültek. A trianoni békeszerződés &zoo a fondor­laton épült fel, hogy mindazok, akik nem ma­gyar anyanyelvűek, nem ragaszkodnak a magyar hazához. Ez a felfogás ellenségeink rágalom­hadjáratainak eredménye. Ebben a rágalom­­hadjáratban csak kis mértékben vettek­ részt olyanok, akik e haza polgárai, a rágalmazók s imperialista célok szolgálatában álló külföldiek voltak. Rá kell mutatnia, hogy Ausztria is fakto­ra volt annak, hogy e rágalom érvényesült. Az az irigység, amellyel a mi füg­getlenségi m­oz­galmainkat nézte, volt az oka annak, hogy örökösen megbolygatta a mi nemzetiségi kér­déseinket, s úgy igyekezett feltüntetni a hely­zetet, hogy Magyarországon is ugyanaz az ál­lapot a nemzetiségi kérdések tekintetében, mint Ausztriában. Ennek következményeként lassan kint­e hitték, hogy Magyarországon mindenki, aki nem magyar, más államhoz kíván csatla­kozni. Hiába kértük Párüban a népszavazást, a wilsoni elvek végrehajtását a nemzetiségi kerü­letekben. A soproni népszavazás nagy jelentőségű, mert bebizonyította, hogy az a feltevés, amelyből a trianoni szer­ződés kiindul, hamis. A soproni népsza­vazással megdőlt a trianoni minden morális alapja. szerződés Ez a jelentősége a mai l­apnek, ezért kell ma ünnepelni. A soproni népszavazás a mi szempon­tunkból kedvezőtlen területen folyt le. Nyugat­magyarokig századokon szoros kereskedelmi kapcsolatban volt Ausztriával s s hetven mil­liós hatalmas német nemzet TOOZÓ ereje na­gyobb volt bíró ily környező államénál. Á­lí­tom, bebizonyosodott, hogy a trianoni szerző­dés morális alapja megdőlt Egy nemzet, amely az ő önfeláldozó fiai irást nem hálás, nem érdemli meg, hogy ön­feláldozó fiai legyenek. Ha soproni fiainkra, meg csonkitottságunkban nem adhatunk kincse­ket, de adhatjuk igaz magyar szivünk melegét. Sopron hazafis­sága erősebb volt a trianoni szerződésnél. A minisztere­lnök beszédét osztatlan taps és ováció fogadta. A törvényjavaslatot úgy általánosságban, mint részleteiben elfogadták, Az ellenzék nagy felindulással fogadta a rendtörvény­javas­latot. Budapest, december 7. Saját tudósí­tónktól . A rendtörvényjavaslat szövegét még nem oszttoták szét a képviselők között. A törvényjavaslat az ellenzék soraiban, nagy­­ felindulást keltett. Egyöntetű és éles har­cot terveznek a javaslat ellen. Arról is komoly formában beszélnek, hogy leg­jobb lesz az ellenzékieknek menniök. A liberális ellenzék passzivitásba tárgyalni fogja a javaslatot. Politikusok eddig még nem nyilatkoztak a rendtörvényről. Törökország az alkohol ellen, Konstantinápolyból jelentik: óta európai Törökország területére .*íiap nem szabad bevinni semmiféle szeszes italt s a meglévő készleteket három hét alatt el kell fogyasztani vagy pedig ki kell önteni. Ám 10 korona. Fegyveres rablóbandák fosz­togatják a felvidéki magyar községeket. tót.) Budapest, december 7. (Saját tudósítónk Kassáról jelentik, hogy Nagymihályból nyert értesülés szerint Petri és Körtvélyes köz­ségeket fegyveres bandák éjjel teljesen kifosz­tották. A lakosság önvédelmi szervezkedése nem járt eredménnyel, s így a fenyegetett közsé­gekbe csendőrséget kel­ett összpontosítani. A csendőröknek épen akkor sikerült elfogni a rablókat, amikor ezek új támadásba akartak kezdeni. A bolgár kormány és nép egyetértése. Budapest ,de­cember 7. Saját tudó­sítónktól , Szófiából jelentik, hogy a küsztendili események alkalmat adtak ann­nak a tény­nek a beigazolására ,hogy a bolgár kor­mány és nép egyetértenek egymással. A b­olgár kormány jegyzéket intézett Jugo­szlávia szófiai képviselőjéhez, amelyben kijelenti, hogy az incidenst előidéző ko­mitácsá banda Jugoszláviából érkezett a bolgár határra. Tőzsde, Budapest, december 7. Saját tudósí­tónktól . Az értékpapír tőzsde legújabb jegy­zése: Salgó 31760, Rima 9700, Államvasút 23250 Borsod—Miskolci 12750, Első Budapesti Gőzmalom 17700, 28000, Beocsina 38250, Kohó 33500, Viktória Ma­gyar Általános Kőszénbányák 66500— 69000, Koburg 3100, Fegyver 38500, Ganz —Danubius 625000—610000, Ganz Villa­mossági 71000, Láng 10000, Schlick 5900, Izzó 32500, Falton 33000, Karton 9100, Klotild 6500, Cukoripar 119000, Lámpa 14000, Telefon 13300, Pamut 13150,, Gutt­mann 7200, Nemzeti Takarék 13500,­­ Tröszt 10150, Atlantica 4150. Devizák: Amsterdam hollandi forint 930—945, London angol font 10690,­­Ber­lin 27 és fél—32 és fél, Olaszországi líra 115—120, Páris fr. frank 162­8—81/2, Varsó 14 egynegyed—15 egynegyed, Brüsszel 150 —155. A többi változatlan. Terménytőzsde: irányzat üzlettelen, de a hangulat bizakodó. — Buza állomási 9700—9800, rozs állomási 6300—6400. Ta­karmánycikkekben élénk a forgalom. — Zab budapesti közraktár 6400, á­lomási 5800—5900, tengeri állomási változó. Ti­szavidéki csöves tengeri 4200— 4300, du­nántúli 3600—3700. Zürich­i nyitás: Berlin 0.06 háromnyol­cad, Newyork 531 háromnegyed, London 2428, Páris 3725, M­ilánó 2645, Prága 1618, Budapest, 0.23, Zágráb 180, Varsó 3, Bécs 0.0075, Osztrák bélyegzett 0.0076.

Next