Nyírvidék, 1923 (44. évfolyam, 48-72. szám)
1923-03-23 / 67. szám
ái*1 30 korona. íiyiegyit&sa, im március 23 * Péntek Előfizetési árak helyben ás vW*ken : Egy hóra 000 K. Negyedévre 1700 K. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20*/« engedmény. Alapította JÓBA ELEK FöMertteentő : Dr. S. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő : VERTSE K. AHDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI UT 9. SZÁM, Telefonszám 139. Postacheque 20666. Kéziratakat nem adunk vissza. Gömbös és Eckhardt tanácskozásai. Két új kormánylisztáról beszélnek, — Rassay sürgős interpellációra készül Budapest, március 22. Saját tudósítónktól. A mai nemzetgyűlést háromnegyed 11 órakor még nem nyitották meg. A képviselők a parlament folyosóján tanácskoztak, különösen arról, hogy Gömbös tegnap este megbeszélést folytatott lakásán Eckhardt Tiborral, Peidl Gyulával, Benárd gastonnal és Csilléry Andrással, továbbá arról, hogy Benárd és Eckhardt egyik újságíró klubban tanácskoztak az egyetemi ifjúság vezéreivel. Baloldali ellenzéki körök idegesen nézik ezeket a tanácskozásokat, dacára annak, hogy Gömbös határozottan kijelentette, hogy egyáltalában nincs kormánybuktató szándéka. Ezzel szemben már két miniszteri tisztáról is tudnak. — Rassay a folyosói kijelentette, hogy ezekkel a hírekkel kapcsolatban sürgős interpellációt intéz a miniszterelnökhöz, de a házelnöktől azt az információt nyerte, hogy Bethlen István nem tartózkodik Budapesten. Az interpelláció így holnapra marad. A korona katasztrófális zuhanása. Állítólag 0-10 a zürichi jegyzés. A Devizaközpont szerint 0-12 háromnegyednek kell lenni a paritások szerint. Budapest, márc. 22. Saját tudósítónktól. A M. T. I. jelenti: Ma délelőtt a zürichi »Cosmographie«, a berlini »Amtliche Nachrichtensteller és a prágai Cseh Sajtóiroda a magyar koronát 0.10 jegyzéssel adta le. A Magyar Távirati Iroda azonnal tudomására hozta a Devizaközpontnak, ahonnan azt válaszolták, hogy ez nem valószínű, mert a paritások egybevetése alapján a magyar korona értéke 0.12 és háromnegyed. Véres igazoltatás a fővárosban. Egy támadást revolverrel szereltek le. Budapest, március 22. Saját tudósítónktól. Ma éjjel 2 órakor Rónai László 42 éves magánzó, barátjával, Schillbeck István róm. kath. magánzóval a Hornyánszky utcában hazafelé tartott. A tulsó oldalon velük szembe jött egy négy fiatalemberből álló társaság. Mikor egy vonalba kerültek, a túlsó járdáról átjött az egyik fiatalember, név szerint Czilinger és elállta Rónai útját. Mikor Rónai látta, hogy a fiatalember támadásra készül ellene, elkérte Schiffbeck revolverét, amelyet az át is adott neki. Mikor Rónai látta, hogy Gzillinger erre sem tágít, sőt újabb támadásra készül, a revolvert lefelé fordítva elsütötte. A golyó Czilinger hasába fúródott és életveszélyesen megsíbfsítette. A megjelent rendőrök Rónait, társát és a három egyetemi hallgatót bekísérte. A főkapitányság előtt egyöntetűen megállapították, hogy a társaság többi tagja nem avatkozott be az igazoltatásba. Rónai, aki a lövést tette, azzal védekezik, hogy rövidlátó , hogy nem akarta támadóját lelőni, csak elriasztani. Szerinte a revolver használata jogos önvédelemből történt. — Rónait őrizetbe vették. (M. Hírlap.) Apró hírek. Bécs. A Neue Freie Presse tudósitója jelenti Majna-Frankfurtból : A szövetségközi ellenőrző bizottság Németország megszállott és meg nem szállott részei között a forgalmat este 8 órától reggel 5 óráig megtiltotta. tilalom indoka a legutóbbi politikai merényletekben rejlik Prága. A múlt hét végén az ugocsa megyei Tekeháza községben földrengés volt. Több erősebb építésű ház megrepedezett, kisebb épületek pedig úgy megrongálódtak, hogy lakóik hajléktalanokká váltak. Vasárnap reggel az Erdős-Kárpátok déli részén nyugatról keletre nagy földrengéshullám vonult végig, melynek magja Királyháza volt. Prága. A pozsonyi kikötő az építészek tervei szerint 5 év múlva lesz kész. Az építkezésnél 5 millió tonna forgalmat vettek alapul. A költségeket 242 millió cseh koronára becsülik, míg a komáromi kikötő költségei 70 milliót emésztenek fel. Prága: A pozsonyi kereskedelmi és iparkamara a külügyminiszter leirata alapján közli, hogy a cseh területre üzleti ügyben utazó osztrák, jugoszláv, magyar és bolgár kereskedők részére a láttamozás díját felére szállítják le. A leszállítás valamely cseh iparkamara elismeréséhez van kötve. Bécs. A Neue Freie Presse tudósítója jelenti Londonból, hogy Curzon lord elnöklete alatt értekezletet tartottak a Törökországnak adandó válasz kérdésében. Az értekezleten Venizelosz is részt vett. Plastiras, aki diktátorként uralkodik Athénben, kijelentette, hogy kész mindenre a béke érdekében. — Valószínű, hogy az új lausannei értekezletet mielőbb összehívják, s megkötik a békét... Szófia: Sztambulinszky miniszterelnök tárgyalásokat folytatott a szövetségközi bizottság elnökével, akivel sikerült megegyeznie, hogy a jóvátétel biztosítása fejében Bulgária vámjövedelmét lekötik. XLIV. évfolyam, * 67. szói Az egységes párt újjáalakulás előtt. Gömbös kilépését akarják? — Szilágyiék a kormány mellett. Budapest, március 22. Saját tudósítónktól. Egyelőre fenntartással kell fogadnunk a Magyar Hírlapban ma megjelenő belpolitikai hírt. Az egységes párt többsége, miután Gömbössel szemben diadalt szerzett Bethlennek s kormányának, most arra törekszik, hogy a párt szilárd egységének megóvását és Bethlen pozíciójának erősítését legközelebbi feladatként oldja meg. Most már a pártban nem idegenkednek attól, hogy Gömbösék kilépését kiforszírozzák és az ellenzékből szívják fel a szükséges erőket. A pártban szó van arról, s ennek Szilágyi a Ház folyósóján kifejezést is adott, hogy a Bethlen nyilatkozata után a pártonkívüliek hajlandók a kormány támogatására, sőt be is lépnek az egységes pártba, ha onnan Gömbösék kilépnek. Még tart a vizsgálat a nagy tüntetés ügyében. Budapest, március 22. Saját tudósítónktól . A március 15. és 16-i tüntetések ügyében a rendőrség tovább folytatja a vizsgálatokat. A kihallgatások még tartanak. Ma is egyetemi hallgatók kerültek sorra, akiknek kihallgatása még napokig eltarthat. Tőzsde, Budapest, márc. 22. Saját tudósítónktól. Zürichi nyitás : Berlin 0.0261, Hollandia 214, Newvyork 542 és fél, London 2544, Páris 3715, Milánó 2705, Prága 1610, Budapest Q10, Belgrád 555, Varsó 140, Bécs 0.0075 és háromnyolcad, osztrák bélyegzett 0.0075, Szófia 350. Értéktőzsde : irányzat javult, az értékek helyenkint megszilárdultak. Árak : Angol—• Magyar 6250, Magyar Hitel 40000, Salgó — 141500, Rima 20500, Közúti 2750, Déli 14000 Nova 23500, Államvasút 80000, Koburg 17000 Fegyver 325000, Ganz—Danubius 2775000, Ganz—Villamossági 345000, Hoffer 42000, Waggon 20000, Lipták 6200, Beocsini 170000 Kohó 93000, Magnezit 345000, Kőszén 352000, Nagybátonyi 13800, Urikányi 225000 Lignum Tröszt 12400, Lichtig 1800, Borsod-Miskolci 22000, Első Budapesti Gőz 52000, Viktória 78000, Goldberger 19500, Phőbus 10000, Tröszt 24500, Szalámi 8800. Terménypiac : A terménypiacon mára feltűnően megcsappant az érdeklődés. A magas árak visszariasztják a vásárlókat. Vevő csak egy-két kisebb, 12—15 mázsás tételre akad. Vidékiek, akik pénzhez akarnak jutni, hoznak piacra kisebb tételeket. Az eladásra jutott búzáért 18300 koronát lehetett elérni, az vidéki állomás: Bors 112—113, zab 120, prompt tengeri 100 K.