Nyírvidék, 1925 (46. évfolyam, 1-144. szám)

1925-03-15 / 61. szám

Nyíregyháza, 1925. március 15. * Vasárnap XLII. évfolyam. * 61. 8*am. JSM­­RiK­DÉR. Alapította JÓBA ELEK Főszerkesztő : Dr. 8. SZABÓ LÁSZLÓ. Felelős szerkesztő : VERTSE K. ANDOR. Szerkesztőség és kiadóhivatal: SZÉCHENYI­ UT 8. SZÁM. Telefon­szám 139. Postacheque 2*566. Kéziratokat nem adunk vissza. Előfizetési árak helyben és vidéken: Egy hón 30000 K. Negyedévre 90000 K. Köztisztviselőknek és tanítóknak 20% engedmény. MÁRCIUS 15. Csudálatos dátum ez!... Amikor kiejtjük a szánkon, vagy másoktól halljuk önkéntelenül is az erő, az ifjúság, a rügyfakasztó életuju­lás jutnak az eszünkbe! 1348. március 15. A szabadság eme vértelen forra­dalma a békés fejlődés határta­lan lehetőségeit csillogtatta, meg a magyar szivek előtt! De még a reménységet is megirigyelték tő­lünk! A zsarnokság ezer ördögét harcba küldték ellenünk! A go­noszság pillanatnyilag diadalmas­kodni is tudott az igazságon. Aminthogy a világ fundamentá­tumának felvettetése óta itt a föl­dön az ideig-óráig való diadal mindig a hamisságé! Az élet ala­pos, romolhatatlan öröksége azon­ban mégis amannak jut!... »Ha szászor elesik is az igaz, bizony felkél! olvashatjuk az Írásban! S én most, amikor cikket akarok írni itt a csöndes, falusi paróchián március 15-ikére eltűnődöm ma­gamban és ugy érzem, hogy nem találhatnék ennél örvendetesebb­ evangéliumot! Ha Petőfi lánglelkével s Kos­suth ragyogó ékesszólásával bír­nék, prófétaként járnám most be ezt a csonka magyar hazát, pró­fétálva az isteni igét: »Ha száz­szor elesik is igaz, bizony mon­dom felkél De én csak tanítvány vagyok! S ama márciusi ifjak 3-ik óriásá­nak vagy mesemondó mit­észének, az örökké élő Jókainak ajkán csüg­gök odaadó némasággal! Az én lelkem is, mint szerte e hazában az egész magyar nép, azt ünnepli most! Elmerengve hallgatom, amint pereg ajkáról az ige: Te magyar ifjúság! Március 15-ike minden esztendőben a te ünnepnapod! Szent fogadalmak, reménység napja ez! Emlékezet napja ez az 1848-iki márciusi if­jakra, kiknek alakja a jelen sötét­ségében ugy magaslik előttünk, mint borongós éjszakán holdfény­től megvilágított távoli hegycsúcs Döbbenetesen, de mégis biztatón! Íme, lásd: élet van, világosság v­an­: csak Te még nem jutottál oda! Si­ess, kapkodd lábaid, haladj ahogy erőd s m­ajd vihetnek! Az igéret kánaán földjén vagy, de tudd meg, hogy Jehovádat csak a Sión hegyén tisztelheted iga­zán!... 'Fúdd meg, hogy üdvösség nem a pénz, a léhaság, a tobzódá­sok földi mámorában hanem a honszeretet, áldozatkész szolgálat, kitartó munka, egymás megbecsü­lése, képességeink fejlesztése, az alkotás váraiban terem a számod­ra! Te magyar ifjúság! Te vagy a jövője ennek a nemzetnek s tiéd lesz osztályrészül a nemzet jövője! Külön egyik sem képzelhető el! F­rzed-e a felelősség súlyát? Le­hetsz-e közömbös saját iránt?!... Ugy­e, nem?!... sorsod Te magyar ifjúság! Valamikor vezér voltál, kormányozni tudtál! Hivatásod volt ez 1848. március 15-ikén!... Ma van neked vezéred, kormányzód!... Valamikor azért küzdöttek a márciusi ifjak, hogy egy Horthy Miklós üljön az első magyar méltóságban és Buda vá­rában!... Megvan!... Csak követned kell! A »legelső magyar ember* aki példát mutat neked, s ne­künk mindannyiunknak az áldoza­tos életben, a szolgálatban!... Olyan szeretettel gondol Rád e Nagyúr, mint azon a helyen előt­te 400 esztendőn keresztül senki­sem! Ö nagyra becsiil téged ma­gyar ifjúság! Szeret téged, lehajol hozzád, törődik veled, sokat vár tőled!... Oh­, de fájna néki, ha meg nem értenéd! Oh, de fájna néki, ha nem követnéd! Óh! kétszeresen súlyos lenne néki minden gondja, ha csalódna Benned!... sok Te magyar ifjúság! Forrjon hát össze a szived-lelked a Vezér szí­vével, inkével! Mutasd meg, hogy méltó vagy szeretetére! Mert biz­tos záloga vagy a jobb magyar jövendőnek! mert az ü­dvösség« utján fogsz járni!... Hallottad, ugy­e:... honszeretet, áldozatkész szolgálat, kitartó munka, egymás megbecsülése, képességeink fej­lesztése. alkotás íme, ezeket várja tőled Hazád, Nemzeted; ezekben mutat néked példát a Ve­zér!... 1848. március 15-én nemes és jobbágy, iparos, kereskedő, diák, földmives összeölelkezett a nagy csaták előérzetében! »Honvéd! ez a név a szeretet lángjánál lett ilyen ragyogó! Ápold,­­fejleszd ezt a szeretetet! A szeretet erősebb, mint a halál!... Ne felejtsd pedig, hogy nemzete­det halálra szánták m­ár, mint oly­an sokszor most is! A nem­zet jövője a tiéd, s l­e vagy a nemzet jövője! Ne csüggedj!..­."Van biztató ünnepi evangéliumod, mert: »...Ha százszor elesik is az igaz, bizony — mondom — lelkél!« Buj, 1925. március 15-én. Tálas Áron, h. lelkész. Kimélyítik a Sóstó medrét. Ligetesítik a sóstói szigetet és a tó környékét. Milyen lesz a Sóstógyógyfürdő jövő­képe? Nyíregyháza, tudósítónktól. március 14. Saját A közelgő nyári szezon előreveti már a sugarát és erre való tekin­tettel az üzemi részvénytársaság sem nézi tétlenül, hogyan múlnak el a termékenyítő tavaszi napok, hanem l­ízai igyekezettel munkál­kodik azon, hogy a Sóstógyógy­fürdő külső képét és magát a fürdőt a modern igényeknek meg­felelőleg rendbehozza, kicsinosítsa. Illetékes helyen érdeklődtünk a Sóstón folyamatba tett műveletek méretei és célja iránt s a nyert felvilágosításokat alább közöljük: A közelmúlt évszakok csapadék­ban való szegénysége eredményez­te, hogy a Sóstó vízállása igen ala­csonyra szállott. A nyári meleg pedig elősegítette az amúgy is ke­vés víz poshadását és a parti ná­dasok elhatalmasodását. Az őszi és téli hónapok szokatlan száraz­sága, mely Európaszerte víztelen tavakat produkált, a Sóstó víz- Emlékezés Jókaira. Irta és a Bessenyey Kör Jókai ünnepén felolvasta: Czóbel Minka, a Petőfi Társaság tagja. A század végének­ kezdetén va­gyunk, egy kissé ködös, kissé fa­gyos őszi este, midőn Budapest legújabb és legizléstelenebb tor­nyos házai is, festőinek látszanak, a" párás, lenyugvó naptól rózsa­színes levegőben. A Bajza­ utcában egy magas, gyönyörű műterem fogad. A ter­met körülfutó galériához vezető lépcső korlátjához támaszkodva, magas nőalak vár:­ a háziasszony, Fesztyné Jókai Róza. Elhelyezkedünk a műterem egy kedélyesen eldugott sarkában. Süp­pedő szőnyegek, kényelmes karos­székek vagy alkalmatos kis puffok előtt gyöngyházzal berakott török asztalkákon tea és cigaretták. »Ne ne hozza még be a lámpát«, szól Fesztyné a belépő inashoz. Nem emlékszem, volt-e már vil­lany akkor a Jókai házban? De azt­ tudom, hogy a műterem világí­tása egészen művészies volt, elfá­tyolozott lámpák és keleti ékkövek­­ színeiben csillogó- kovácsolt, vas­függő lámpáktól. Most azonban félhomály ural­kodott a nagy teremben, mint a kedélyes kis szögletben csak az ab­lakon fonódott be diszkrétül némi­­ fény, Budapest utcáinak gázláng­jaiból elsiklott a plafondon és megcsillant itt-ott, ha egy fénye­­sebb tárgyba ütközött. Félhomályba voltak az arcok is a kis asztalok körül a nagy ka­ros székekben. Sok érdekes arc, sok, azóta nevezetessé vált név. Mind nagyon boldogak, mert fiatalok voltunk nemcsak évszám­­ban, de lelkesülésben is. Egy oly hulláma a lelkesülésnek­­ vonult át a világon, mint az csak ritka időszakokban érlelődik az élet fáján. Nem harci riadó, nem politikai jelszavak, nem durva pár­toskodás tüzelte ezen lelkeket, de egy majdnem áhítatos lelkesülés a kultúráért, a művészetért, a szép­ért, a jóért. A később, annyi gőg­gel bámult találmányok, me­lyek mellesleg mondva, nem hogy rövidítették volna, de hosszabbí­tották a háborút még az idők méhében szunnyadoztak. A ten­ger alatt­járók jóformán csak Ju­les Verne regényeiből ismertük. Repülőgép, Ikarus meséje alakjá­ban szerepelt agyunkban. Tű­z­szóró s más még fel nem talált halálgépezetekkel nem gondol­tunk. Minek is gondoltunk volna? hi­szen ott volt a végén egy meg­csonkított ország, egy összetört nemzet. S ha egyik-másikunk lel­kében fel is merült egy szomorú prófétai látomány, kizártuk azt ma­gunkból s helyette reménysugárt plántáltunk sziveinkbe. Harc mindig volt és lesz, mig két ember él a világon, de a mos­tani harc rettenetes, alattomos és­­ könyörtelen módja a kanibálok ke­gyetlenségéből és a démonok lele­ményes gonoszságából összeállítva, nem hozott semmi jót, se győző­nek, se legyőzöttnek. De eltérek tárgyamtól. Mint mondom, fiatalok és bol­dogak voltunk. Mednyánszky László szokrateszi koponyája is alig látott még 38 évet,­­ ő volt a legidősebb köztünk. Pekár Gyu­la, az ifjú Herkules, most adta ki első novelláját »Menyasszony fe­hérben«. Sok gratulációt és bá­mulatot aratott vele tőlünk. Mutamurt, Herczeg Ferenc első A könyvét mindnyájan nyertük és csodáltuk, úgy Gozsdu kötetét is. De ők most nem voltak köztünk bár később ugyanitt találkoztam úgy egyikkel, mint másikkal. Agg­házy zene suitejéről beszélt s né­hány accordot ütött meg a zongo­rán, művészi kézzel és zenei ala­possággal. A társalgás néha pesz­­szimisztikus irányba fordult, majd a festészetben a valeurök és ár­nyalatok értékét tárgyalták, míg egyszerre Feszty Árpád, megrázva barna hajzatát, jókedvű optimiz­mussal kiáltott bele a félhangon folytatott vitába: »Mit valeur, nnt nuance, nekem a világ veres!« Még akkor a veres szín nem jelentett pártfogalmat, csak tündöklő élet­örömet. Egy egyenes támlájú ma­gas karosszékben byzanci merev­séggel ült a társaság lelke, moz­gató ereje a korán elhunyt fiatal író, Ju­sth Zsigmond. Halvány, vé­kony kezei a szék párnás karján Egyes szám­ára 2P00I korona. Hétfőn Kedden a Városi Mozgóba. A­Z U­tols­ó Főszerepben: EMIL JANNINGS. Hétfőn Kedden a Városi Mozgóba.

Next