Nyírvidék, 1926 (47. évfolyam, 249-272. szám)
1926-11-09 / 254. szám
JSMRVIDÉK. finíciójában, hogy az egész ország minden felfogása s a nemzet valamennyi tagja megtalálhatja benne az újjászületésre egyesítő kötelességnek parancsát s azt a történeti ihletet is, ami bátorságot ad, hogy méltóvá tegye korunkat a nemzeti élet hivatásának betöltésére ! Sílift Tollas kalapok — a legújabb londoni női divat: a londoni hölgyek exotikus madarak tollait viselik a sapkáikon. 1926. november 9 A nemzeti akarat felségjoga. A miniszterelnök hatalmas politikai beszédéből, melyet a felsőházi javaslat vitájában az alkotmányos jogfejlődés védelmére elmondott, a nemzeti akarat szuverenitásának csodálatos fénye és tisztelete áradt ki. Tagadhatatlan, hogy az utóbbi idők folyamán nehéz köddel ülte meg az országot a jogfolytonosságnak egy különleges definíciója, melyet az u. n. legitimisták alakítottak maguknak, hogy általa az örökletes monarchia elvét s ebből levezetve a megszakítás nélküli uralkodói folyamatosságot népszerűsítsék, az önrendelkező nemzeti felségjoggal szemben. magyar, függetlenségre vágyó köz-A szellem, a történet ezer esztendejéből tanulságként kikívánkozó szuverenitási jogbirtoklás tudta és a megrázkódtatások után magához térő közjogi tisztánlátás szinte szomjazva vágyakozott egy ilyen világos, egyenes, őszinte, s a legkényesebb személyi és tárgyi vonatkozások elől meg nem hátráló nagy elme okmagyarázatára és útmutatására. Az az érzésünk, hogy nemcsak Bethllen István gróf magyar miniszterelnök jutott el ezzel a szónoki értelemben is remekműnek és közjogászi megérzésben csillogó tehetségűnek bizonyult beszédével politikai pályafutásának zenitjére, hanem eljutott a történelmi igazságával életét fönntartó és biztosítani kívánó magyar nemzet is akaratjogának kétségbevonhatatlan kinyilvánításához, amelyet hol ködös theóriák, hol különleges világnézetek és pártelvek próbáltak elhomályosítani, vagy vitathatóvá tenni. A miniszterelnök szavaiból a közjogi tudással gazdag gyakorlati providencia és helyes alkotmányértelmezés hangzik ki, hogy a biztonság érzetével töltse el magyar társadalmunkat s tisztább légkört teremtsen politikai közéletünkben is az eddiginél. Nem volt vitás soha, hogy a királyi hatalom gyökere a nemzet. De az utóbbi idők félreértéseket szülő egyoldalú közjogi magyarázataival szemben végre kellett, időszerű volt, szinte államérdek és alkotmányos szükség kifejteni az 1920. évi I. t.-c.-nekmint a nemzetgyűlés megállapító alkotmányi felségjogát altörvénynek tartalmát, abból azt, amit önmagának fenntartott, azt is, amit az ideiglenes államfőre ruházott, szóval "a nemzetgyűlés által birtokolt felségjog egészét, hogy megviggittassék és támadhatatlanul kiemeltessék az a tény és az a jog, hogy a legszélsőbb népakarat megnyilvánulásával a nemzeti jogfolytonosság fenntartása érdekében létrejött nemzetgyűlés együttesen zárja magába fi nemzet és király hatalmát, tehát a törvényalkotás jogát és feladatait. Ennek a nemzeti legfőbb akaratnak történelmi eredetű és tételes jog egészéből építi kötelességszerűen a mostani törvényhozás a visszaállítandó országgyűlés két házát s ha elkövetkezik ideje, szünetelő királyi hatalom életrekeltését. A nemzeti szuverenitásnak ez a diadalmas, tekintélyben és kétségbevonhatatlanságában megmutatott lényege olyan mély nemzeti és történelmi forrásból fakasztott, tiszta közjogi meghatározást nyert Bethlen István gróf miniszterelnök értelmet kibontó és összefoglaló de A »Nyírvidék« tudósítójától. Ritkán láttunk a »Korona« nagytermében olyan hatalmas tömegű, fényes közönséget, mint szombaton este Ez az impozáns érdeklődés letagadhatatlan bizonyítéka a nemzeti gondolat újjászületésének. — jó Magyar est«, ez a jelszó néhány évvel ezelőtt még nagyon rossz reklám lett volna s íme ma zsúfolt házat jelentő ige, amelynek hívó szavára megmozdulnak a tömegek, hogy meghallgassák a magyar zene apostoli ihlettel megáldott tudós kutatójának prédikációját . Mert valósággal szent beszéd volt az nemzeti muzsikánk múltjáról, jelenéről és jövőjéről szent beszéd a magyar kultúráról, amely a magai elnyomottságában is érdemes arra,hogy felkarolják, foglalkozzanak vele. Szinte ugyanezeket mondja a szegény magyar kultúráról Kebelsberg Kunó gróf kultuszminiszter az egyik fővárosi lap vasárnapi számába írott vezércikkével, amelyben »Az örök Koppány« címmel azokról beszél, akik Magyarországon minden időben megakadályozni igyekeztek azt, hogy itt kulturális téren valóban átfogó intézkedések történhessenek.« Ezek a Koppányok voltak azok,akik a magyar zene elsatnyulásának okozói s eztek a ma élő Koppányok azok, akik még ma is ragaszkodnak ahoz az állásponthoz, amely a magyar zene végleges pusztulását jelentette volna, ha két magyar tudós nem tűzi ki élete céljául a magyar őszene sajátságainak felkutatását Kodály Zoltán zeneszerző, az Országos Zeneművészeti Főiskola tanára volt a Bessenyei-est előadója. Elmondotta, hogy a magyar kisváros szülötte s fiatalabb éveiben a magyar zenével való kapcsolódást a szokásos cigány melletti duhajkodásban találta meg ő is, amely duhajkodásban az alkohol volt a fő alkotóelem. Azután eljött a komoly tanulmányok ideje, a zeneakadémián tanulta a zeneszerzést német nyelvű professzoroktól, akik mindenféle stílusban való komponálásra megtanították, csak épen a magyar stílusban való zeneköztésre nem. Miután nem lehetett reményük arra, hogy ezektől valaha is megtanuljanak magyarul komponálni, áttanulmányoztak minden írást, ami csak a régi magyar zenére vonatkozott. A holt írás azonban hétpecsétes titokként őrizte azt, amire kíváncsiak voltak. Az a 100— 200 magyar dal, amelynél egy cigányprímás sem tud többet, számításba nem jöhetett, mert ezek közül legfeljebb tíz van olyan, amelyik régebbi eredetű, a többiek már mind műdalok s valamennyien egy kaptafára készültek. A magyar zene hasonlított egy kimerült bányához, amelyben népies érc helyett már csak kavics terem. Az a német kispolgári szentimentalizmus, amely lassankint belopózott az egyes műdalok révén a magyar lélekbe, csak rontott a magyar zene helyzetén. Hol van hát az a kőszikla, amelyre rá lehetne építeni a jövő magyar zenét? — kérdezték kétségbeesve önmaguktól a magyar őszene kutatói. Gondoltak a székely népballadákra is, de ezeknek " olyan »iskolaszaguk« volt. Azután tovább töprengtek. Vajjon hol lehet ezeknek a balladáknak a melódiájuk? S mint egy villanás,úgy szaladt át agyukon a gondolat: — Ugyanott, ahol a szöveg termett. Neki fogtak a kutatásnak. Kodály Zoltán és Bartók Béla. Faluról-falura mentek, elvegyültek nép mulatságaiba. Csűrökben, istállókban hallgatták a székely dalokat. Egy úrinő meg is kérdezte Kodálytól, hogy hogyan bírja ki azt a rettenetes szagot, " amely ilyen helyeken lenni szokott? Kodály megfelelt: — Amikor egy-egy dalt találok, Arábia minden illatát érzem s nem veszem észre, hogy istállóban vagyok. Mennyivel szebb muzsika ez, mint az a zenei pornográfia, amelyet előkelő családoknál olyan drága zongorán játszanak, aminek az árából egy szerény kis házat lehetne venni! Szerencse — mondja Kodály — hogy kutatásaimban egy útra kerültem Bartókkal, mert egyedül összeroppantam volna. De a kutatásnak meg lett az eredménye: — Úgy jártunk — mondotta — mint a bibliai pásztor, aki apja szamarait kereste s helyettük egy királyságot talált. Az a döbbenetes hang ,amely ezekből a régi dalokból kiárad, meglepő- Nem ismerünk eleinte a magyar jellegzetességekre. Úgy érezzük magunkat, mintha ősapáink nehéz fegyvereit emelgetnénk. Nem bírunk velük. Nem tudunk mihez kezdeni velük. Támadásoknak is ki voltak téve. Szinte hihetetlen lenne, ha nem támadták volna meg őket, az önzetlen, fáradhatatlan kutatókat. Azzal vádolták meg mindkettejüket, hogy oláh melódiákat csempésztek magyar zenébe. Pedig Bartók épen a ezen kutatások alapján külön könyvet irt az oláh zenéről, s ebből könyvből tanulják most az oláhok a nemzeti muzsikájukat. Beszélt a magyar falu és város viszonyáról, mint kulturfokról. A magyar paraszt idegenkedik a várostól, nem ugy mint a francia, vagy olasz, amelynél a város a falu kultúrájának betetőzését jelenti. — Majd ha a magyar falu és város találkozik egymással, akkor élünk majd igazi kultúréletet- Majd egy hatalmas borospincéhez hasonlította a magyar zenét, amelyben a Székely dal a 100 éves tokaji, amelyből azonban bármennyit iszunk, sohasem fogy ki. A magyar katonára — fejezte be előadását Kodály Zoltán — nem ismert rá az édesanyja sem, amikor visszatért az orosz fogságból A magyar dal valóságos babiloni fogságban volt eddig, ne aggasszon bennünket az, hogy eleinte ismerünk rá, majd hozzászokik nem a fülünk és megszeretjük. A "közönség viharos tapssal honorálta Kodály nagyszerű előadását, amelyet Basilides Mária operaénekesnő fellépése követett. A kiváló művésznő 11 székely dalt adott elő a"Kodály gyűjteményéből-A dalok egytől-egyig óriási hatást keltettek, különösen a pergőbb ritmusú »Kit kéne elvenni?«, a »Kitrákotty mese«, amelynek utolérhetetlen hangutánzó instrumentálása tetszett nagyon s az »Asszony, asszony...«, amelyet meg is kellett ismételniök. Basilides Máriát ugyanis maga a szerző kisérte zongorán. A szombati est felejthetetlen marad mindazok előtt, akiknek érzékük van a magyar zene kultúrája iránt. A Bessenyei Kör vezetősége is nagy és elismerésreméltó kulturmissziót teljesített, amikor lehetővé tette ennek az estnek a megtartását. Reméljük, hogy minden évben részesei lehetünk egy ilyen »Magyar est« gyönyörű élvezetének. A díszes közönség körében ott láttuk dr. Kállay Miklós főispánt feleségével, dr. Bencs Kálmán mkir. kormányfőtanácsos polgármestert feleségével, Szohor Pál főjegyzőt és helybeli hivatalok vezetőit. A Bessenyei Kör „Magyar est"-je. A közönség viharos lelkesedéssel ünnepelte Kodály Zoltán zeneszerzőt és Basilides Mária operaénekesnőt. Kedden, november 9-én: Szókimondó asszonyság. Szerdán, november 10 én: Antónia. Fedák Sári vendégjátéka Jegyek még kaphatók! Csütörtökön, nov. 11-én: Teljesen új betanulással!