Nyírvidék - Szabolcsi Hírlap, 1942 (10. évfolyam, 146-196. szám)

1942-07-22 / 164. szám

(Trianon 23.) 1942 július 22. mm Egy tiszai halász tragédiája­ ­ Grtfm­inik­sá Mihály tiszadadai lakos, s halászmestert halálos baleset érte. Július hó 20-án, délelőtt 10 és 11 óra között, kissé ittas állapotban ment a Tiszára, hogy a lerakott ha­lászhorgokat felszedje. Csornakon indult a munkára, s a folyó erős fo­lyásánál a csónnak megbillent és a halás­zmester a­­ vízbe esett. Szeren­­csétenségére a csónak alá­­ sodródott és többé nem került felszínre. Holt­testté még ma sem találták meg. Lúgkőoldatot ivott egy fiatal lány A lúgkő vásárlást kormányrend­ele­tekkel m­­agasan megszigorították­, azóta csak ritkán forrnt öngyilkosságot lúgkőoldattak elő, hogy követ­tek volna el. Annál­ meglepőbb, hogy Nyíregyházáin egy fiatal leány lúgikő­­o­ldashoz jutott és azzal megmérgezte magát. Nagy Margit 17 éves, Belső körút 20. szám alatti lakos, eddig még ki nem derített okból, öngyil­kossági kísérletet követett el. Súlyos állapotban a mentők szállították az Erzsébet megindult kórházába. A nyomozás annak hogy az alig 17 éves megállapítására, leány miért akart megválni az élettől és hogyan juthatott a légkőolda­thoz. t *m­wmmmmmmtmmammBMmosmKmammmmmmKBmm 700 pengős értékű pálinkát loptak el egy polgári kocsmából Tállai József polgári korcsm­áros­­­hoz ismeretlen tettesek­­ az éjszakai órákban betörtek és több mint 700 pengő értékű pálinkát elvittek. A korcsmáros a rendes időben, sete 10 órakor bezárta helyiségét és lefeküdt. A reggeli órákban, amikor Tállai József kinyitotta vendéglőjét, megdöbbenéssel látta,­­hogy ott betö­rők garázdálkodtak. A korcsma­he­­lységben mindent összedo­báltak és elvittek onnan 10 liter eperpálinkát, 15 liter barackpálinkát, 15 liter sz­il­­vapálinikát, 10 liter lengyel pálinkát, 15 liter rum és 15 liter köményes pá­linkát. ■A pálink­akedvelő tolvajok kézre­­kerítésére a nyomozás széleskörben megindult. az idei rádiógyártás Rádiógyáraink az elmúlt évben számban és minőségben egyformán fokozódó arányban látták el a hazai piacot új készülékekkel, sőt a fejlő­dő gyártási lehetőség­ek mellett je­lentős exportot is lebonyolítottak. A­­ gyártott és piacra került készülékek­­­­ száma a múlt évben elérte a 80.000­­ darabot. E nagy teljesítményt a há­borús anyaggazdálkodás miatt már­­ akkor is egyre nehezebb­­ körülmé­nyek között tudták csak felmutatok Az 1942—43. évi rádió s­zükségl­e­tét­­ az eddigiek­kel szemben már csak né­mileg csökkentett mértékben lehet­­ majd kielégíteni. Az új szezonban e­llőreláhajtóan mindössze 50.000 dr­b, új rádiókészülék került ki a gyárak- szNyirvidék _ ABOLCSI HÍRLAP Liskány László SZŐLŐ ÉS GYÜMÖLCS GAZDASÁGA BORNAGYKERESKEDÉSE Nyíregyháza Telefon 22 61. Sóstóhegy Telefon 12. Közraktár­­ V. sz. épület. Az érdekeltek szíves tudomására hozom, hogy bornagykereskedésemet július hó 1-én megnyitottam. Sós­tóhegyi és nyíregyházi borpincéimben a legjobb minőségű ó és uj borokat tartom raktáron. Kiszolgálás nagyban, viszonteladók részére már 5 litertől kezdve. LISKÁNY LÁSZLÓ BORNAGYKERESKEDŐ »«csGtsaex* bál. A közönség megnyugtatására­l azonban közlik a gyáraik, hogy még ilyen csökkentett gyártási lehetőség melllett sem kell hiánytól tartani, — mert még a flavalyi kés­zítményekből is maradt vissza bizonyos eladiafilán mennyiség. — Hogy milyen újításo­kat hoz az ditién a rádiógyártás, a­zt a gyárak­­ ma még titokba­n tartják.­­ Arnny­it azonban má­r most is meg le­het álla­píitani, hogy főleg anyagkímé­­­lési szem­pontból a­­ gyártás inkább a tömiégfoigyaisztásinak megfelelő ol­­csóbb és kisebb készülékeik piacr­a­­h­o­zásálra törekszik. A nagyméretű, ú­gyne­vezett világ­­vevő készülékek száma aránylag igeni, csekély­­ lesz­ a­z idén . A rádióe­llátás szempontjából érdekes jelenség, hogy a zsidótörvény végre­hajtása nyomán a rádiókeres­kedés­­sel foglalkozó üzletek száma Oiegfuisaib­­ban majdnem megkétszereződött. ötvenmillió pengő rövidlejáratú kincstár­­jegyet vesznek át a vidéki bankok Jelentette már Budapestről a Ma­gyar Vidéki Sajtótudósító, hogy az ötszázmillió pengős kincstári jegy kölcsön­jegyzésében a hazai pénzin­tézetek háromszázmillió pengővel­ vesznek részt, de csak a fő­városi bankok. Ennek az oka az, hogy kormány a vidéki pénzintézetek ré­­­szére külön ötvenmillió pengő név­értékű öt százalékos kamatozású kincstár­jeg­yet bocsájtott ki 98 szá­zalékos kibocsiátási árfolyamon egy éves le­járattak A kincstár ezeket a mobil kincs­tárjegyeket lejáratkor száz százalé­k­os árfolyamon váltja be. Tekintet­tel a kincstárjegyek öt százalékos kamatozására és a kibbocsájt­ási­ és át­váltási árfolyam között mutatkozó kié százalékos különbözetre, végered­ményben azok a vidéki pénzintéze­tek, amelyek feleslegeiket ezekben a címletekben helyezik -eh 7 százalékos ka­matjöv­­­e­lemh­ez jutnak. Ez a magas jövedelmezőség ma­gyarázza, hogy a vidéki pénzintéze­tek máris igen nagy érdeklődést mu­tatnak e legújabb kincstári jegy ki­­bocsájtása iránt. «■urjiwwii M. BA.FtA.CKOT í" i­n­iliiíimiMMnm i mir­i­r'~ninii...iniTimr ii iíiiiitíi"ini iiini rair^iniiwimTinnin with nrr és mindenfajta gyümölcsöt a legmagasabb napi árban vásárol a SHAEH Konzervipari is zöldségszárító Üzeme. Nyíregyháza, Bethlen utca. (Vágóhíd mellett) Telefonszám 22-60. a jog, kard és a munka apotheozisa a budapesti Szent István-ünnepségeken és Nemzetközi Vásáros Régen volt Budapestnek oly nagy­szabású propaganda-eseménye, mint­­ amilyennek a Nemzetközi Vásárral egyidőre eső budapesti Sz­ent István - hét ígérkezik.­­ Az ünnepségekben a történelmi múltat, szent hagyomá­ny­ainkat a budavári Szent Jobb-kör­­­menet képvseli. — A Szépművészeti Múzeumban kiállítják az ezeréves „Szent Korona“ hű mását. Körülötte ülveg alatt a magyar alkotmány, miagyr nemzeti sz­ab­adság l­egfonto­­­­saibbb jogalkotásai az Arany Bullától a ko­rmányzóhelyettest választó tör­vényig, s mind meglRinnyű­­ bizonyítéka annak az egyenes útnak, melyen nemzet szabadságának­­ védelmében, a törvén­yeiben, jogalkotásaikba­n ezer éve jár. A Szépművészeti Múzeum term­ei­ben történelmi képtárat állítanak ki. Szemben, a Műcsarnokban, „Az ezer­éves magyar kard“ inlé­ven ezer év magyar nemzeti szabadság ’leglfonto­­meg a Hadimúzeum és a Vitézek Zrínyii-tagozata kincseinek bemutatá­ £ íí«: Urania Himszinh­áz Sít Julius 22-23 24. Szerdán-csütörtökön és pénteken Olajváros Főszereplők : Clark Gable, Spencer Tracy, Clandette Golbert Előadások kezdete 7«*>, 7*8 é* 7*10 órakor, iiiÉM»mmínMilliminriTTMrT«i­iiiiiriiTiiíri,ini‘ii—t----------ititvi 1 — ,T"' 3. oldal« wmuuiiuu sában.­­ A két kiállítás között középpont: a­­ Névtelen Katona sírja, a A sárnál díszőrség és megújuló tisz­telgő ünnepségek bizonyítják, hogy a nemzet nem felejti el hősi halált halt fiait. Nem messze a nagy nemzeti de­mons­tráció­tól, a Városliget legszebb részén, a magyar ip­ar a ma erejét, a jövő jólét-ígéretét mutatja be pél­dát adva minden magyar termelőnek és fogyasztónak, hogyan lehet alkal­­maz­kodni a málho­z a szebb holnap érdekében. Szóváltás után szurkálás Egy súlyosan sérült fiatal legényt szállítottak a mentők az Erzsébet kórházba. A sérültet File Istvánnak­­ hívják, 21 éves nyíregyházi örökös­­föld IV. szakaszbeli lakos, akit szó­­váltás köz­ben Szeszupczki János és annak öccse szurkálták össze. File István, sérülései súlyosak. A szurkálás ügyében a rendőrség meg­indította a vizsgálatot. ^aii«aif^Bf»gaaaMBa*fit-T-a,-riMMwr-Tr -».fr -,-t- r. - Szovjetorosz katonai küldöttség érkezett Egyiptomba Róma. Az elmúlt napokban szov­­je­t orosz katonai küldöttség érkezett Egyiptomba. A küldöttség egyik tag­ja előadást tartott a kairói arab rá­­dióban­ ,a ,,Felperzselt föd" bolsevista taktikájáról,­­amelyben meglehetős­en nyíltan kijelentette, hogy az angoll-­­szászok ezen a téren még sokat itJa­­mulh­atnának keleti szövetségeseiktől A szónok ezzel kapcsolatban néhány példát sorolt fel a keleti hadjáratból és a kelet-ázsiai brit háborúból. Be­avatott arab körök véleménye szerint Moszkva­­ azért küldött­­ Egyiptomba katonai bizottságot, hogy 1. instrukciókat adjon az angolok­­nak a „felperzselt föld“ taktikáját illetőe­n, 2. másodsorban pedig pontos ér­tesüléseket akar szerezni a VIII. had­sereg tényleges ellenálló erejére vo­natkozóan. Elképzelhető, hogy a Ní­lus völgyeinek lakossága nem­­ a leg­nagyobb örömmel fogadta ,a romibo­á­s specialistáit. •ülilllllllllllHIIIIIIIII BI­­ / nyári runaszmsegtetés tekintse meg uj textiláru üzletét, Rákóczi utca (Nagytakarékkal szemben ) jiPIPIP

Next