Nyugat, 1908. január-augusztus (1. évfolyam, 1-15. szám)

1908 / 2. szám - FIGYELŐ - FENYŐ MIKSA: Szőllősi Zsigmond: Palma di Palma. Elbeszélések

János, aki „nevezetes arról, hogy Petőfi által megénekeltetett s hogy Petőfit viszont megénekelte" — oly fura, meg­elégedett örömöm az, mikor olvasom, hogy P. Horváth Lázárék kettejüket együtt ütik — tehát így szállnak az évek és Arany János ... mit is üzen csak Arany János „lelke jobb felének"? „A csonka torony is köszönt pedig s kérdezi: mikor lesz szerencséje? s ha valaki azt mondaná neki, nem éri ő már azt meg, mindjárt összerogyna ijedtében. A kert rózsái elmented után azonnal elhervadtak, de ezek legalább jövő pünkösdre ismét megújulnak. A gólya is elment, de nem búcsúzott el végkép. Sándor ... Sándor ... Oly nagy kedvem volna Felhőket írni." És így szállnak az évek, de a Petőfi legigazibb hangjai nem szálltak el vég­képp az ő századával. A kert rózsái, valahány pünkösd, ismét kivírulnak. Hatvan éve ? Ma van. Érzem az illa­tukat és látom, jönnek már, mindig is otthonukra lelnek a gólyák ... Petőfi Sándor ! Oly nagy kedvem volna Fel­hőket írni .. . GELLÉRT OSZKÁR: Szőllősi Zsigmond: Palma di Palma. Elbeszélések. Szőllősi Zsigmond jónevű elbeszélő, aki egy szépszámú közönség ízlését szol­gálja ki. Tudjuk róla, hogy nem szá­mításból, népszerűséghajhászásból mon­­dott le elbeszéléseiben a finomabb iro­dalmi eszközökről, hanem mert talen­tuma arra a közönségre utalta, melynél az irodalom a kerek és értelmes tör­ténettel körülbelül be is fejeződik. Amit filiszterízlés és nyárspolgári képzelet csak kívánhat és kívánni szokott, az mind megvan Szőllősi elbeszéléseiben. Alaposan. Egy ilyen Szőllősi elbeszé­lésből mindent megtud az ember az alfától az ómegáig, megoldatlan benne semmi sem marad. Minden elbeszélése egy önmagába visszatérő 110 görbe vonal. És érdekesek a dolgai. Rendszerint olyan történetek ezek, amilyenekről ha polgártársaságban esik szó, azt szokták mondani: „ez olyan mint egy regény, ezt egy író megír­hatná". Vagy azt: „ha ilyet regényben olvas az ember, el sem hiszi". Azt mondja például: A tanácsos úr megtérése. Volt egyszer egy tanácsos, aki szerette a nőket, és akitől külön­böző állások betöltése függött. Hát ez beállításnak érdekes. Az olvasó izgatot­tan feszeng a székén : mi lesz ebből, mi lesz ebből ? Egyszer egy magas barna lány lépett be a tanácsos szobá­jába. A bátyja ügyében. Soká húzó­dik. Ő veszi kezébe a dolgot. „Mi lesz ebből, mi lesz ebből ?“ A taná­csos forró szemmel: átnézem újra az írásait, de „magának is segítenie kell". „A lakásomon." Jó, mondja a lány. Te­hát a lakásán. Az olvasó feszeng s igaza van, mert már-már ... ekkor a leány kivesz egy irkalapot a zsebéből vagy honnan és olvassa: alulírottak ezennel örök barátságot esküsznek egy­másnak stb. stb. Aláírva a magas barna leány és (ez nem olyan mese, mely­nek a végét ki lehet találni) a ta .. . ná ... esős húga. „A tanácsos úr fel­pattant, mintha villamos ütés érte volna. A húgom ! — kiáltotta tompán." Az olvasó is felpattan, én is felpattanok: a húga! „Igen, mondotta a leány sze­líd, lágy hangon." „Távozzék ... tá­vozzék ... a bátyja megkapja kineve­zését" Hát érdekes ez ? Igen. Mert ki sejt­heti, hogy azon az iskolai vérszerző­désen épen a tanácsos húga szerepel. És morál? Morál van benne egy kö­tetre való: 1. A lány szűz marad. 2. A bátyja megkapja kinevezését 3. A tanácsos pedig táblát függesztet ki hi­vatali előszobájában, hogy ezentúl csak személyesen tárgyal felekkel. Ha okvetetlenkedő ember volnék, akkor azt mondanám, hogy ez a harmadik következmény talán felesleges is. De nem. Úgy kell neki. Ez a tanácsos megérdemli sorsát.

Next