Nyugat, 1908. január-augusztus (1. évfolyam, 1-15. szám)
1908 / 2. szám - FIGYELŐ - FENYŐ MIKSA: Szőllősi Zsigmond: Palma di Palma. Elbeszélések
János, aki „nevezetes arról, hogy Petőfi által megénekeltetett s hogy Petőfit viszont megénekelte" — oly fura, megelégedett örömöm az, mikor olvasom, hogy P. Horváth Lázárék kettejüket együtt ütik — tehát így szállnak az évek és Arany János ... mit is üzen csak Arany János „lelke jobb felének"? „A csonka torony is köszönt pedig s kérdezi: mikor lesz szerencséje? s ha valaki azt mondaná neki, nem éri ő már azt meg, mindjárt összerogyna ijedtében. A kert rózsái elmented után azonnal elhervadtak, de ezek legalább jövő pünkösdre ismét megújulnak. A gólya is elment, de nem búcsúzott el végkép. Sándor ... Sándor ... Oly nagy kedvem volna Felhőket írni." És így szállnak az évek, de a Petőfi legigazibb hangjai nem szálltak el végképp az ő századával. A kert rózsái, valahány pünkösd, ismét kivírulnak. Hatvan éve ? Ma van. Érzem az illatukat és látom, jönnek már, mindig is otthonukra lelnek a gólyák ... Petőfi Sándor ! Oly nagy kedvem volna Felhőket írni .. . GELLÉRT OSZKÁR: Szőllősi Zsigmond: Palma di Palma. Elbeszélések. Szőllősi Zsigmond jónevű elbeszélő, aki egy szépszámú közönség ízlését szolgálja ki. Tudjuk róla, hogy nem számításból, népszerűséghajhászásból mondott le elbeszéléseiben a finomabb irodalmi eszközökről, hanem mert talentuma arra a közönségre utalta, melynél az irodalom a kerek és értelmes történettel körülbelül be is fejeződik. Amit filiszterízlés és nyárspolgári képzelet csak kívánhat és kívánni szokott, az mind megvan Szőllősi elbeszéléseiben. Alaposan. Egy ilyen Szőllősi elbeszélésből mindent megtud az ember az alfától az ómegáig, megoldatlan benne semmi sem marad. Minden elbeszélése egy önmagába visszatérő 110 görbe vonal. És érdekesek a dolgai. Rendszerint olyan történetek ezek, amilyenekről ha polgártársaságban esik szó, azt szokták mondani: „ez olyan mint egy regény, ezt egy író megírhatná". Vagy azt: „ha ilyet regényben olvas az ember, el sem hiszi". Azt mondja például: A tanácsos úr megtérése. Volt egyszer egy tanácsos, aki szerette a nőket, és akitől különböző állások betöltése függött. Hát ez beállításnak érdekes. Az olvasó izgatottan feszeng a székén : mi lesz ebből, mi lesz ebből ? Egyszer egy magas barna lány lépett be a tanácsos szobájába. A bátyja ügyében. Soká húzódik. Ő veszi kezébe a dolgot. „Mi lesz ebből, mi lesz ebből ?“ A tanácsos forró szemmel: átnézem újra az írásait, de „magának is segítenie kell". „A lakásomon." Jó, mondja a lány. Tehát a lakásán. Az olvasó feszeng s igaza van, mert már-már ... ekkor a leány kivesz egy irkalapot a zsebéből vagy honnan és olvassa: alulírottak ezennel örök barátságot esküsznek egymásnak stb. stb. Aláírva a magas barna leány és (ez nem olyan mese, melynek a végét ki lehet találni) a ta .. . ná ... esős húga. „A tanácsos úr felpattant, mintha villamos ütés érte volna. A húgom ! — kiáltotta tompán." Az olvasó is felpattan, én is felpattanok: a húga! „Igen, mondotta a leány szelíd, lágy hangon." „Távozzék ... távozzék ... a bátyja megkapja kinevezését" Hát érdekes ez ? Igen. Mert ki sejtheti, hogy azon az iskolai vérszerződésen épen a tanácsos húga szerepel. És morál? Morál van benne egy kötetre való: 1. A lány szűz marad. 2. A bátyja megkapja kinevezését 3. A tanácsos pedig táblát függesztet ki hivatali előszobájában, hogy ezentúl csak személyesen tárgyal felekkel. Ha okvetetlenkedő ember volnék, akkor azt mondanám, hogy ez a harmadik következmény talán felesleges is. De nem. Úgy kell neki. Ez a tanácsos megérdemli sorsát.