Nyugat, 1910. július-december (3. évfolyam, 13-24. szám)
1910 / 23. szám - Figyelő - Nagy Zoltán: Bélteky Kálmán: A magyar szórványság
eszükbe valami, miközben sablonos mosollyal, sablonos szavakat mormolnak, valami a mérhetetlen igazságtalanságból, mely nem Paál Lászlót éri, — mert hiszen ő alaposan és régen túl van e kicsi földi dolgokon — hanem éri azokat, akik ma élve s ma valamivel előtte járva kortársaiknak, háborítatlanul festhetik a képeket, melyek révén majdan bevonulnak a műtörténelembe. Háborítatlanul , hivatalos elismeréstől, vásárlástól nem zavartatva. S, mint Paál László, háborítatlanul vonulhatnak be, ha nem a nyomorúságba, hát a bolondok házába. Jut-e eszükbe? Nyilván nem. Megnyitják a kiállítást: ez egy elintézett akta ; az egyik méltóságos úr buzgón és szorgalmasan végzi, a másik fásult unalommal , hogy a fiatalon megzavarodott, fiatalon meghalt, évtizedekig elfelejtve maradt Paál László, harminc esztendő múltán hivatalosan is fémjelzett művész, abban ne bizakodjék semmiféle eleven talentum. A halottnak minden mindegy: a későn érkezett felfedezésben az a szomorú, hogy a nagyszerű, az olvasókönyvbe való példán okulni nem szokás és ma épp úgy, mint tegnap, a tehetséget csak halála után néhány évtizeddel kezdik általánosságban megbocsátani a művésznek. Ez a szomorú tanulsága az új Paál László kiállításnak. Rendezője, Lázár Béla néhány új bizonyítékkal erősítette meg a Paál Lászlóról már kialakult ítéletet. Az ítélet, a hely, amelyet ez a művész a múlt század úttörői közt elfoglalt, nem változott. Tájképfestő: valószínűleg semmi egyébnek nem érezte magát s tiltakozott volna az ellen, ha lírikusnak nevezik, amint mi szívesen megtesszük, mert alig tudunk előtte állani, anélkül, hogy csendes vidámságot, — néha — borongást, szomorú sejtelmeket, sötét gondolatokat ne szuggerálnánk önmagunknak. Paál László korában kevés művész volt oly szigorúan festő, anynyira irodalmi célok, mese, megsejtetett dráma nélküli. S mégis kevésben találunk annyi szuggesztív erőt. Puszta természet-stúdiumok, nyilvánvalóan igaz, jól meglátott, hűen visszaadott tájkivágások, de ködös, borongós, őszi párás sorozatuk titokzatos erővel fordítja figyelmünket egy ködbe, sötétségbe fúlt életre. Ma is itt kísért ennek az életnek a tragikuma. Munkácsy, a jó barát, nagygyá, ünnepeltté lesz, mert az exclusiv festői témákat félre tudja tenni divatos tablók kedvéért Paál László nem tudott két arculatot mutatni. Testének korai pusztulása véletlen. De hogy művész pályájának jelentősége csak három évtized múltán tudott kibontakozni, ez kérlelhetetlen s ma is, változatlanul fenyegető magyar sors. LENGYEL GÉZA BÉLTEKY KÁLMÁN: A MAGYAR SZÓRVÁNYSÁG Szórvány: az a hely, ahol magyarok szórványosan laknak más nemzetiségűekkel együtt. Ezzel az első szómagyarázaton túl vagyunk. A többit elhagyom, bár volna még sok. Mert a szerző mindenütt magyar kifejezésekkel helyettesíti a legmegszokottabb idegen szavakat, sajátságos daccal, mert hisz ő maga is érzi, hogy ezeket így magukban meg nem érti az olvasó. Inkább megmagyarázza egyenként, hogy melyik szó alatt mit kell érteni. Nyelvészkedő embernek látszik. Csinált magának egy nyelvet, mely nemcsak szavaiban, de fordulataiban, szókötésében, mondatfűzésében is sokban eltér a közhasználatitól és ezt a nyelvet írja dacos meggyőződéssel, nem törődve a nehézségekkel, melyet vele az olvasónak okoz. És az olvasó nem is bánja, mert ez a nyelv különösségei mellett is, sokszor épen ezekkel, tömör, plasztikus, nagyon magyaros, sokszor régiesen magyaros