Nyugat, 1912. július-december (5. évfolyam, 13-24. szám)

1912 / 13. szám - Schöpflin Aladár: Petőfi reviziója

PETŐFI REVÍZIÓJA A Nyugatnak lehetnek nagyon jó emlékező tehetségű régi olvasói, akik még nem felejthették el teljesen e folyóirat régebbi évfolyamaiba írott egy-két cikkemet, amelyekben felszólaltam a Petőfi-kultusznak az ellen az esztelen, kritikátlan, a költőt lealacsonyító hangja és módja ellen, amely az utolsó két évtizedben divatba jött, olyanok bűnéből, akik nem lévén mondanivalójuk a költőről, a frázisok ködével vették körül alakját, amelyen laikusnak, a dologgal mélyebben nem foglalkozónak keresztülhatolni csaknem lehetetlen, az önálló ítéletűnek is vajmi nehéz. Hangoztattam annak a szükségét is, hogy valahára itt volna az ideje, hogy letisztogassuk Petőfi alakjáról és költészetéről ezt a deformáló frázisú réteget és a maga valóságában próbáljuk látni őt, akit meglátni mégis csak a legérdekesebb, legszebb és legerősebb szuggesztiójú látványosságok egyike, amiket csak a magyar élet valaha is nyújtani képes volt. Örökké mégsem maradhat úgy, hogy egy nagy költőből fétist csináljanak, amely eszthetikai medicina műnek kizárólagos tulajdonává váljék s ezek a maguk spekuláló hókuszpókuszával elfödjék azok elől, akik máskülönben áhítatra kész, tiszta és őszinte szándékkal közelednek hozzá. Petőfit vissza kell hódítani magunknak, az egész magyar olvasói közönségnek. Nem azt a frázissal bélelt tenoristát, akivé az eszthetikai olajnyomat-készítők tették, hanem azt a költőt, aki valóban élt, ember volt, emberi hibákkal és erényekkel s aki a maga ember*voltát egy nagy művész eszközeivel nyilvánította ki a számunkra. Az üdvös reakciónak ebben a szükség*érzetében a frázis*eszthetika mozsárdurrogásainál rokonszenvesebb még az olyan felszólalás is, mint Szász Zoltáné a Nyugat legutóbbi számában. Ha szenve­­délyesen igazságtalan, ha hamis szempontokból indul is ki, ha az igazi eszthetikai értékeléstől teljesen idegen mértékeket alkalmaz is, mégis leg­­alább őszinte és jóhiszemű, legalább személyes, valóban átélt és átérzett indulatokból táplálkozik. Ha egyéb haszna nincs, legalább arra figyelmeztet, hogy Petőfi ma is ható és élő költői szellem, akivel személyes viszonyba léphetünk, a­kinek itt kell lennie közöttünk és bennünk. Mert ha nem volna itt, akkor hogy haragudhatna valaki rá, hogy lehetne úgyszólván személyes ellensége, mint Szász Zoltán ? A legtévesebb, de önálló átgondo* láson alapuló nézet is többet ér, mint az ezerszeres gondolattalan után* mondásban elfakult szólamok kongó szavalgatása. Az az ellenmondás, amely Szász Zoltán cikkével szemben bennem támad, nem a jelszó ellen szól, melyet kiad. Petőfi revíziójának szűk* 38

Next