Nyugat, 1913. július-december (6. évfolyam, 13-24. szám)
1913 / 17. szám - Disputa - Bálint Aladár: Bonyodalmak a patina körül - Bárdos Artur: Übermenschek tenyésztése
(Disputa) sát körülbelül úgy látja, ahogy én, arra blendre is mérget veszek. Kérdezzük meg. Különben az a határozottan igaztalan, gyors és mindenképen csodálható gesztus, amivel Móricz elintézett, bennem nagy megsértésre talál s igazán ne higyje azt, hogy neheztelésből beszélek. Az ő protestáns lelkének haraggal fájt, hogy nem mondhat és láthat egyebet, mint azt a lényeget, amit én mondtam. Ezt a haragot és fájdalmat visszatartotta, amíg protestáns szimpátiáját rácirógatta gr. Tisza István miniszterelnökre és Balthazár Dezső debreceni ref. püspökre. Azután, mikor csak a hozzácskám ért, természetes izom- és lelki rekompenzációval rajtam ütötte ki ezt a visszatartózkodást. Úgy is kellett nekem , hogy mertem én harmadik típusnak tipusulni két ilyen előkelő típus mellé ! Különben ezt a harmadik típusságot tagadom : fellépési morálom Tisza Istvánhoz, szociális belátásom formája és tartalma Jászi Oszkárhoz rokonit. De hát Móricznak, hozzám érve, már a tudatában lebegett az a mondat, mely ennek a szakasznak a végén áll, hogy: »eljött az idő, mikor a kövekből is prófétáknak kell teremniök«. Ezért ideges elsietéssel hozzám vágott egyet, mielőtt prófétává válna. Móricznak bizonyára jól fognak esni ezek az őszinte és fesztelen sorok. Hiszen még ha különböző utakon járnánk is — ami a jelen esetben nem áll — egészen biztos, hogy mindkettőnkből mély szeretet, sok száz éves múlt és becsületes, logikus körültekintés beszél. Miért vádolnánk egymást, mikor közös fájdalmak és közös vágyak hajtanak? Legfeljebb cikkemnek nyárs-egyenes, túl dinamikus esztétikája ellen lehetne szólani. Ilyen erősen meggyőződni még arról sem fess dolog, hogy a hófehér. Sokkal esztétikusabb a France-i szkepticizmus elegáns technikája, a Montagne-i »que sais-je« intelligens titubálása. Ha arról van szó, hogy minden lelki alkatba beéljük magunkat, minden igazságot magunkra szenvedjünk, vád nem érhet. De a magyar élet legnagyobb betegsége a kiegyezés, a jobbra-balra cirógató bátyámuralkodás, a mindenkinek igazat adó óvatosság. Mert ez a legpihenésesebb. Tisza hatása éppen onnan magyarázható, hogy ebben, a zselatin világban mert nyárs akarat lenni. Én magam éppen olyan mértékben fütyülök a halhatatlanságra, mint a halhatatlanság reám. Minden vágyam az, hogy azok a problémák, melyek nálam napi fájdalmak, másoknak is fájjanak, másokat is gondolkodásra, akcióra, szóval: életre bírjanak. Innen van írásaimnak — talán esztétikátlan — túl erős dinamikája. Köszöntöm Móricz Zsigmondott, hogy kedves cikkével sietett megerősíteni abban a hitben, hogy ezt a célom elszoktam érni. SZABÓ DEZSŐ Bonyodalmak a patina körül. Patina. (lat.) Régi műtárgyak felületén az idő vasfoga által előidézett változás, rozsda v. másnemű burok. így írja ezt le egyszerű magyarsággal egyik kézi lexikonunk és amikor az öreg templomok, kastélyok fedelén, tornyán kivirágzó zöld foltokat megpillantjuk, eltűnődve számlálgatjuk a nemzedékeket áthidaló esztendőket, amelyek az egykor ragyogó rézlapokat tisztes zöld palásttal betakarták. A Zwinger karcsú tornyai, elegáns fedele, a Salute gyönyörű ívbe lendülő kupolája és száz meg száz öreg házfedél, a mesterét túlélő emberi munka tartós dicséretét sugározza le az alant nyüzsgő járókelőkre. A patina, ez a jámbor, szelíd réteg, csúnyán megtréfálta a debreceni Kossuth-szobrot, illetve annak főalakját. Megrongálódott, ahogy több napilap illő készséggel megírta. Gattamelata szobrát néhány száz esztendő óta nap süti, eső veri és a szobor is, meg a száz esztendők folyamán rárétegeződött patina is vitézül állja az idők viszontagságát és ez a szegény Kossuth-szobor még fel sem állították máris ilyen bajba került. Megrongálódott a patinája, holmi esővíztől. Tetszik tudni ez őrült kellemetlenség. Joggal kérdezheti minden józan ember (szobrászok nem számítanak), micsoda patina rongálódhatott meg egy vadonatúj szobron ? Egyáltalában hogy kerülhet patina, olyan bronzmicsodára, ami tegnapelőtt került ki az öntőműhelyből. A kitűnő és zseniális Margó Edének, aki e szobrában bizonyára éppen olyan remekművel ajándékozta meg a hont, mint többi Kossuth-szobrot szállító kollégái, miért volt szüksége arra, hogy siettesse a természet munkáját ? Okosabb dolog patinát hamisítani a szoborra, mint régi szoborról lesikálni, kinaratni a rája került patinát ? Aligha ! Az elárvult patina lezűlését megsirató kommüniké szerint Debrecen városában általános a felzúdulás e botrányos könnyelműség miatt. Ki hitte volna, hogy a cívisek ennyire szívükön viselik ezt a félmiliméternyi réteget. Olyan réteget, amit ízléstelen szokásban megrögzött kéz von a becsületes matériára Ami nem is réteg, hanem csak piszok, BÁLINT ALADÁR Ubermenschek tenyésztése. Valami német evezős-egylet versenyén II. Vilmos császári nyújtózásában azt a nem szorosan az evezős-sport keretébe tartozó kijelentést tette, hogy ő büszkén vallja élete